xx Angie xx
NEM IS NEVEZNÉM ÁLOMBA illő utazásnak a hétvégét és tudom nem illik ilyet írni, de örülök, hogy már hazafelé tartunk. Bár szerintem Liam mondta a szüleinek, hogy legyenek kedvesebbek, mert már nem faggatóztak annyira, de látszott rajtuk bármit teszek még mindig Danielle-hez mérnek és ebben a versenyben alulmaradok.
- Nagyon hallgatag vagy - fordult felém mikor elhajtottunk a háztól.
- Csak gondolkodtam, hogy mennyire hasonlítotok a egymásra a testvéreiddel. Nicola mesélte, hogy régen sajtfejnek hívott- kuncogtam fel.
- Igen elég sokáig rám ragadt az a becenév és most is szívesen emlegetik.
- Sajnálom, hogy így alakult....
- Már mondtad egy párszor és tényleg csak az a vacsora volt kissé kellemetlen utána már kedvesek voltak.
- Igen kivéve mikor szóba hozták Danielle-t, én tényleg nem így akartam.
- Tudom és tényleg örülök, hogy elhoztál.
- Én pedig örülök, hogy nem menekültél el sírva.
- Hülye - nyomtam puszit arcára.
A két nap alatt alig tudtam beszélni a fiúkkal, így csak reménykedem, hogy a hétvége alatt nem a seggüket meresztették a kanapén, hanem ténylegesen is csináltak valamit vagy legalább Honor megérkezett és elővette a diktátor oldalát. Már az is segítség lett volna.
Liam teljesen feltöltődött ez alatt az alig több, mint két nap alatt, míg én úgy éreztem teljesen leamortizálódtam. Még annyi dolgom lett volna és nagyon féltem tőle, hogy valamit el fogok felejteni, még el kell mennem megvenni a szülinapi ajándékot is. A sok töprengésemnek az lett a vége, hogy szépen bealudtam.
- Angel, kelj fel megérkeztünk.
- Mi? Micsoda? - tornáztam ülő helyzetbe magam.
Körbenéztem és tényleg a ház előtt voltunk.
- Sajnálom nem tudom, hogy csináltam.... mármint tudom csak érted - szabadkoztam miközben kifelé kecmeregtem a kocsiból.
- Semmi gond. Vicces voltál.
- Ott az üveg nyoma az arcomon? - tartottam két kezem említett testrészem elé.
- Nem csak motyogtál álmodban- nyugtatott meg azonnal.
Bár mivel mosolya hatalmas volt biztos voltam benne, hogy fecsegtem valami idiótaságot. Miközben a csomagtartó felé indultam végig azon gondolkodtam mit hallhatott meg. Nagyon remélem, hogy a buliról nem mondtam semmit. Bár eddig azt sem tudtam, hogy beszélek álmomban... na mindegy. Csomagjainkkal a kezünkben indultunk meg az ajtó felé. Az első akadályt sikeresen is vettük ám a folyosón valaki a nyakamba ugrott.
- Jaj Angie annyira hiányoztál azt hittem éhen fogok halni - szorongatott továbbra is Nialler.
- Megfulladok - krákogtam.
Mondatom után azonnal elengedett és gyorsan végigpásztáztam az összegyűlt kis társaságon, majd visszatért Niallre.
- Mi bajod van Honor főztjével? - mutattam az említett személyre.
- Az, hogy én nem tudok - vágott közbe - a mai és a tegnapi sőt az az előtti is a kukába landolt és olyan szar lett, hogy még a kóbor kutyák se ették meg.
- Meg egy edényt is kidobtunk - tette hozzá Harry.
Úgy beszéltek, mintha minimum egy hónapra hagytam volna magukra őket, eléggé vicces szituáció volt.
- De úgy látom csak túléltétek ezt a hétvégét.
- Nehezen - morgolódott a még mindig engem ölelő fiú.
- És mit fogtok csinálni mikor hazamegyek? Éhen haltok? - húztam tovább az agyukat.
Értetlen pillantások tömkelegéve jutalmaztak meg, én pedig azonnal éreztem kis cukkolásom nem úgy sült el, ahogy azt vártam.
- Te haza fogsz menni? - tért először magához bátyám.
- Igen! Mégis mit gondoltatok? Nem fogok a nyakatokon lógni és egyébként is csak nyárról van szó.
- Nem érzed itt jól magad? - faggatózott Zayn.
- Nem erről van szó! - védekeztem azonnal - Csak... bár eddig még nem beszéltünk róla és én úgy gondoltam ezt ti lebeszéltétek egymás között.
- Nem, semmit nem beszéltünk meg, mert úgy gondoltuk még van időnk.
- Oh.... Anyám.
- Közös Anyánk van - heccelt Louis.
Így arra jutottunk akkor ideje erről is beszélnünk és átvonultunk a nappaliba. Mind engem fixíroztak.
- Ne csináljátok már, ti is kezdhetitek.
- Szóval akkor megtudtuk, hogy ősszel hazamész - szedte össze magát Liam.
- Igen, meg ti amúgy is turnézni mentek, szóval nem sok értelem lenne ha itt maradnék.
- De ez így olyan rossz - kezdett gyerekes hisztibe Zayn.
- Honor sincs itt mindig - érveltem.
- Mert még nem tudtam rávenni.
- Hát azt lesheted te tulok, hogy én ideköltözzek. Nem lesz belőlem cseléd.
- Ha rajtad múlna éhen halnánk vagy egymást kéne felfalnunk és megfulladnánk a kupiba - morogta Niall.
- Horan, ennyire éhes vagy?
Nem volt megszokott tőle, hogy ennyire morgós és kötekedős legyen és mivel az előbb mondta, hogy Honor nem épp egy konyhatündér csak erre tudtam gondolni.
- Igen - dőlt hátra a kanapén.
- Akkor talán rendeljünk valamit mielőtt kitör a világháború.
A fiúk azonnal a kezükbe vették az irányítást és nem kevesebb, mint három különböző éttermet, kajáldát hívtak fel, hogy azonnal hozzanak nekik kaját.
Természetesen miután megtöltötték a hasukat már eszük ágában sem volt komoly dolgokról beszélni, úgy gondolták a lényeget már tudják a részleteket pedig ráérünk később megbeszélni.jellemző, igaz én sem nagyon erőltettem, mert nem volt erőm se gondolkodni se rájönni az ő észjárásukra. Pihenni szerettem volna, arra sem volt erőm, hogy kipakoljam a cuccaim, csak betettem a bőröndöm a sarokba. Elvonultam fürdeni, bár ott sem mertem sokáig maradni, mert attól tartottam elalszom a tus alatt. Mikor valamelyest felélénkültem visszamentem a konyhába, hogy igyak még egyet lefekvés előtt.
- Hali! - köszöntem Honornak, aki a pultot támasztotta.
- Szia! - fordult felém - most legalább nyugodtan beszélgethettünk - lelkesült fel.
- Miről is? Inkább azt mond meg, hogy mit intéztetek - tereltem a témát.
- Nagyon jól tudod, hogy mindent a kezemben tartok. Elintéztünk minden fontosat.
- Ennek örülök, akkor már csak az én dolgaim vannak hátra.
- Oké az már cseppet sem érdekel. Inkább arról beszélj milyen volt a családi hétvége.
- A szülei és még Ruth is állandóan Danielle-el versenyeztetett. Egyébként nem volt olyan rossz.
- Fúúúj már.... hogy lehetnek ilyenek? És a titkos kis utálkozód?
- Kitartó és egyre durvább dolgokat ír. Szerinte megkeserítem Liam életét és hasonlók...
- Ne foglalkozz vele.
Még beszélgettünk pár percig és miután úgy gondoltam már mindent áttárgyaltunk így elindultam vissza a szobámba. Liam az ágy közepén feküdt, jobban mondva elterült.
- Csak nem elfáradtál? - kérdeztem mikor becsuktam magam mögött az ajtót.
Hangom hallatán meglepően gyorsan felült, mosolya szája szegletében bujkált miközben jó alaposan végigmért.
- Azt nem mondanám.
Épp folytatni akartam a kötekedést, mikor a semmiből rákezdett az eső vagyis inkább vihar. Hosszú, sűrű cseppek követték egymást, amik hangos koppanással jelezték, hogy leértek. Nem sokkal később villámlott is, ami megvilágította az eddig igen csak gyér fényben úszó szobát. Csak reménykedni mertem benne, hogy ez a kis viharocska nem tervez mást, hisz már így is bőven elég volt nekem. Ekkor viszont egy hatalmasat dörgött, számíthattam volna rá a vihar velejárója, de ez akkor is úgy hangzott, mintha ránk szakadt volna a tető vagy éppen készülne. Szóval nagyon félelmetes volt, így én ugrottam egy hatalmasat, így sikeresen bevertem a fejem az ajtóba.
- Aúú - szorítottam oda azonnal a kezem.
Ezt követte még egy huncut kis mennydörgés mire már sikítottam is. Liam szerencsére nem bírta tovább nézni szenvedésem és elém lépett és szorosan magához ölelt. Lefejtette fejemet szorongató kezem és puszit nyomott a sajgó pontra.
- Ne félj, itt vagyok - suttogta nyakamba és még közelebb húzott magához.
- Már nem félek - mondtam miközben kicsit eltávolodtam tőle és lágy csókot leheltem szája szélére.
Csókra számított és ezt elég egyértelműen tudtomra is adta, hevesen csókolt és ezzel együtt az ajtónak is szorított.
- Te kis gonosz - mormogta mikor egy percre elszakadtunk egymástól.
Ziháló lélegzetünk töltötte be a szobát, majd ismét ajkaim után kapott, nem sokkal utána pedig áttért nyakam kényeztetésére. Párszor bele is harapott, ami belőlem egy-egy elfojtott nyögést váltott ki. Kezeimet vállára vezettem, majd onnan a hajába, hogy visszahúzzam egy újabb csókra. Kérésemet minden teketőriázás nélkül teljesítette, majd ajkait ismét testemre vezette. Kezei melleimre siklottak, hogy tovább kényeztessen. Puszilgatta és szívta őket és nekem szám szélébe kellett harapnom, hogy így álljam útját egy újabb hangos véleménynyilvánításnak. Payne ezt érzékelhette, hisz halk kacaj hagyta el a száját és ismét ajkaimra támadt.
- Ki is a gonosz? - kérdeztem miközben kezeim pólója alá vezettem.
Éreztem, hogy teste meg-megremegett érintésem alatt, így hamar megszabadítottam felesleges ruhadarabjától.
- Kiegyezhetünk egy döntetlenben - mondta miközben oldalamat cirógatta, majd ujjait a rövidnadrágom szélébe akasztotta.
- Nem biztos, hogy ezzel egyet tudok érteni - mondtam miközben füle mögé lágy csókokat adtam, miközben kezeim hátán vezettem lefelé.
Szépen ívelt ajkai ismét megtalálták az enyémet, miközben türelmetlenségében egy határozott mozdulattal megszabadított utolsó ruhadarabomtól.
- Sajnálom Angel, de nem húzhatjuk tovább az időt - mondta kicsit mélyebb hangon.
Kezei lassan elindultak a combom két oldalán egészen a térdemig, majd belemarkolt miközben belém hatolt. Kissé felszisszentem, de nem akartam, hogy abbahagyja. Kezei még mindig combomon időztek miközben én hajába túrtam, a következő mozdulattal pedig ölébe is kapott. Tett két lépést és hátamat a falnak támasztotta. Lassan tolni kezdett, majd mikor már felvettük egymás ritmusát gyorsítani kezdett. Lábaimat derek körül fontam össze, így egyik kezével a fejem mellett támasztotta meg karját. Az egyre gyorsuló tempó miatt körmeimet vállába vájtam, mire egy férfias morgás hagyta el száját. Keze, amit eddig fejem mellett támasztott arcomra siklott és arcélemen végig simítva, tarkómnál állapodott meg. Érintésébe beleborzongtam. Féloldalasan elmosolyodott és megcsókolt, elképesztő szenvedéllyel. egyre hangosodó nyögéseink töltötték be a szobát. Éreztem, hogy alhasam egyre jobban feszít és, hogy nemsokára egész testemet át fogja járni ez az érzés.
- Liam... - ziháltam.
Nem kellett többet mondanom azonnal tudta, így még gyorsabb tempóra kapcsolt. Már alig bírtam, ajkaimba haraptam és erősen hajába markoltam.
- Most! - mondta és mind ketten egyszerre adtuk át magunkat a gyönyörnek.
Mikor már valamennyire urai voltunk mozdulatainknak és normálisan kaptunk levegőt homlokát enyémnek döntötte és lágy, szinte alig érezhető csókkal ajándékozott meg.
- Nem is volt olyan félelmetes ez a vihar - mondta.
Nekem pedig csak most tűnt fel, hogy a viharnak olyan gyorsan vége szakadt, mint ahogy elkezdődött. Bár lehet nem volt olyan gyorsan vége, de túlzottan is lekötötték a figyelmem.
- Hát, ha nem vagyok egyedül akkor nem félek. -válaszoltam.
Összeszedtük szétdobált ruháinkat és az ágyhoz sétáltunk, amint a fejem a párnára ért rögtön el tudtam volna aludni. Azt viszont még így is éreztem, hogy Liam karjai közé zárt és egyenletes lélegzetvételét, ami hamar álomba is ringatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése