2015. szeptember 30., szerda

×× Mi lenne ha? Egy lehetőség a történet folytatására ××

Sziasztok kedves drágák!


Tudom hihetetlenül rég nem jelentkeztem, és egy ideje szó szerint eltűntem a blogger közösségből. Az igazat megvallva szükségem is volt rá, hiszen kezdtek összecsapni a fejem felett a hullámok. Most, hogy visszatértem a szabadságból azonban hihetetlen sok ötletem van.
Ám térjünk most rá a blogra, el sem tudjátok képzelni milyen jó látni, hogy ennyi idővel az utolsó poszt közzététele után még mindig aktívan látogatjátok az oldal. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sok kis aranybogár lesz kíváncsi a történetemre, arról pedig nem is álmodtam, hogy a blog átlépi a százezres látogatószámot. Tehát köszönöm nektek.


Mivel sokszor néztem át a bejegyzéseket, és olvastam bele egy-egy fejezetbe elkezdett hiányozni a dolog. Angie és Liam párosa, a sok felfordulás, Honor megunhatatlan személyisége. És persze nem utolsó sorban hiányzott az írás is. Egyre többet gondoltam a szereplőimre, és bár azt mondtam nektek, hogy nem lesz második évad most mégis körvonalazódott valami a fejemben.

A második évad Angie-ék eljegyzésével kezdődne, vagyis ismét egy kis időugrás történik és két évvel az epilógus után járunk. Minden felhőtlennek tűnik, megingathatatlannak, ám a mélyben ott vannak azok a problémák, amelyek még mindig megoldásra várnak. Kapcsolatok változnak meg, és hullanak szét, emberek változnak és hoznak mindenkire kiható döntéseket. Könnyek és mosolyog, remények és fohászok. Ez várna rátok a második évadban. 

A dolog viszont rajtatok áll, ha nincs rá érdeklődés én az elmémben játszom le az eseményeket.
Szavazzatok és döntsétek el: Legyen második évad?
2015. október. 18-ig várom a válaszotokat

2013. december 3., kedd

×× Írói utószó ××


Sziasztok kedves, drága olvasók!

Még egy utolsó kis szösszenet. El sem hiszitek milyen nehéz volt megírni ezt a bejegyzést, és hogy hányszor kezdtem neki. Egyszerűen nem találtam a szavakat. Számítottam rá, hogy nem lesz egyszerű, hisz mégis egy évig írtam a történetet, és igazán szépen összegyűltünk.
Az első, amit el kell mondanom, hogy nagyon szépen köszönöm Nektek, hogy itt voltatok, és olvastátok a történetem. Örülök, hogy ennyi embernek tetszett, amit írtam, és megkedvelték a karaktereket. Mikor megnyitottam a blogot nem gondoltam, hogy ennyien fogják olvasni - és ez most nem az a szokásos sablon szöveg- hisz egy olyan történetem sem volt, aminek ennyi olvasója lett volna.  Tényleg elmondhatom, hogy ez az eddigi legsikeresebb történetem.  Tudjátok nekem ez tényleg nagy szó, hisz az első befejezett történetemnek 32 olvasója volt, itt pedig több, mint kétszer annyian vagytok. Nekem ezt tényleg rengeteget jelent, és talán - remélem- ez annak is köszönhető, hogy ahhoz a történetemhez képest fejlődtem valamicskét. Hihetetlenül hálás vagyok nektek, képes vagyok mosolyogva megírni ezt a bejegyzést, és ezt nektek köszönhetem. 
Akkor néhány adat, amelyek a blogra vonatkoznak:
- 64. fejezetet írtam
- 214 oldal
- 209 komment érkezett - jelenleg
-72  feliratkozóval - jelenleg
- 55 202 oldalmegjelenítéssel - jelenleg
- és a leghihetetlenebb, hogy csak egyetlen olyan fejezet van, ahova nem érkezett megjegyzés
Páran említettétek a második évadot, igazából sokat gondolkodtam rajta, hogy legyen-e van nem. Végül a második mellett döntöttem. Ennek két oka is van az egyik, hogy nem tudom mit írhatnék még, hisz ezek alatt a fejezetek alatt annyi minden történt, hogy fogalmam sincs mivel lehetne még egy teljes évadot kitölteni. Valamint, mint tudjátok a történetet eredetileg 32 részesre terveztem, és tudjuk, hogy nem sikerült. Sőt majdnem kétszer annyi lett, így nézhetjük úgy is, hogy egy évad alatt megírtam a második adagot is. A másik pedig az, hogy eddig egy blogomnál próbálkoztam meg a második évaddal, és annak is csúfos bukás lett az eredménye.

És pár szó a történetekről. Már mondtam párszor, hogy nem fogok több blogba, történetbe belekezdeni. Ennek oka, hogy nem is igazán tudom miről írhatnék, valamint van jó néhány történetem, aminek szeretnék a végére érni. Igazán jó volt olvasni, hogy szerettétek a történetet, és olvasnátok tőlem - gondolom hasonló témában - ez adott nekem egy kis löketet.  Igazából nem nagyon szeretem az ilyen szájbarágós gyertek nézzétek meg a blogom típusú bejegyzéseket, most mégis megmutatom miről olvashattok még tőlem.
Hasonló témában, már csak két történetem van
És ezen kívül még egy történtet

Nos, ezek azok amiket a közeljövőben elkezdek/befejezek így, aki még olvasná az írásom itt megtalálhat. Egyéb agymenéseimet és különböző személyes dolgaimat pedig A piece of sunhine című blogon olvashatjátok. 
Igazából ennél több konkrétummal nem igen tudok nektek szolgálni az elkövetkezendőkről, hisz annyi, de annyi minden változhat. 


Végszóként pedig szeretném még egyszer megköszönni Nektek, hogy velem voltatok, elmondtátok a véleményeteket és együtt értünk ennek az utazásnak a végére.