×× 55. fejezet ×× (+18)

CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!

xx Angie xx

MEGKÖNNYEBBÜLTEM MIUTÁN MEGTUDTAM, HOGY mind szeretnék, ha ott lennék, és végül úgy döntöttem, hogy ha ennyire fontos nekik akkor részt veszek ezen a hülye felhajtáson. Szerintem Honor kétszer olyan lelkes volt, mint én, Eleanorról nem is beszélve. Az nem is volt kérdéses, hogy neki is fontos, és mint kiderült rendesen rágta is drága Louis fülét emiatt. Elmeséltem neki, hogy az összes fiú megkért valamilyen formában, hogy legyek ott, és ezért bizonytalanodtam el. Azt mondta, hogy szerinte nem beszéltek össze, hisz akkor Tommo engem hívott volna, és valószínűleg valamilyen zsarolással vett volna rá.  Így belegondolva lehet, hogy tényleg így lett volna. Ők már javában tervezték, hogy mit kell tennem, hogy hogyan kell tenném, és természetesen ehhez hasonlókat. Én azonban még nem éreztem úgy, hogy erre van szükségem. Egyszerűen csak fújni szerettem volna egyet. Azt még nem igazán találtam ki, hogy mindezt hogyan is fogom kivitelzni, de ezt akartam. Tudom, hogy nem vagyok valami határozott, de az utóbbi hónapokban rám ragadt  ez a rossz szokás, és a fenének sem tudom levetkőzni.

- Édesem, mikor mész majd a fiúkhoz? - kérdezte Anya egy nyugodtabb délutánon.

- Még nem igazán gondolkodtam rajta - feleltem az igazsághoz híven.

Úgy gondoltam van még időm minden kitalálni, és főleg azt, hogy hogy legyek a legkevesebbet a fiúk közelébe. Se feszültséget, se pedig kellemetlen beszélgetéseket nem akartam.

- Pedig már csak pár nap - rángatott vissza a valóságba.

Ő sokkal izgatottabb volt az egész miatt, mint én. Talán azért, mert nem mehet el, no nem azért, mert Boo Bear nem hívta meg, hanem mert azt mondta Honor mellett marad. Tudom, hogy önzőség, de talán több kedvem lenne elmenni, ha tudnám, hogy ő mellettem van. Talán....

Az idő nem az én pártomon állt, hisz rohant, ami az utazáson napját egyre közelebb hozta. Ezzel együtt pedig az aggodalmaimat is. Bőröndöm már telepakolva várta az indulást a szobám sarkában, benne sok-sok ruhával és csokival. Nem nekem.... de tényleg Louis mondta, hogy vigyek amennyit csak tudok. Nem tudom mire készül, mert biztos vagyok benne, hogy nem fogja megenni őket. Nem tudom miért kell ilyen hamar mennem, hisz ők is csak két-három napja vannak otthon, de nem vitatkozhatom velük, felesleges lenne. A többiekkel ellentétben, én kevésbé lelkesen és bizakodva kaptam fel a bőröndjeimet azon a bizonyos napom, és tuszkoltam be a kocsi hátsó ülésére mivel kínkeservesen a csomagtartóba nem tudtam őket betuszkolni. Hamar a reptérre értünk, ahol a sofőrhöz vágtam a megfelelő összeget, és a fél szobámat magam után húzva a terminálba indultam. Nem lesz hosszú a repülő út, én mégis azon gondolkodtam mivel üssem el az időt. Végül a roppant kreatív bámuljunk ki az ablakon procedúra mellett döntöttem. Gondolkodni akartam, de végül nem sok újra jutottam, így hagytam is a francba.  

- Vajon szólnom kellett volna valakinek, hogy a gépem minden késés nélkül megérkezett? - tűnődtem a poggyászomat várva.

Igazából már egyedül is a házhoz találok, így a díszkíséret elmaradhat, de mégis felvetődött bennem. Miután úgy éreztem semmit nem fogok a forgalmas reptéren hagyni elindultam, hogy fogjak magamnak egy taxit. Vagyis elindultam volna, ha egy csökött bunkó nem téblábolt volna előttem. Ha jobbra léptem, ő is jobbra totyogott, ha balra akkor pedig arra mozdult. Nem volt nála semmilyen csomag mégis itt szerencsétlenkedett. 

- Megmozdulnál végre normálisan? - förmedtem rá, mikor már nem bírtam tovább.

Mintha csak erre várt volna, megpördült a tengelye körül és felém magasodott.

- Egész sokáig bírtad Angie - szólalt meg, és egy puszit nyomott a szám szélére. 

- Harry? - pislogtam rá kábán.

Neve hallatára ezer wattos mosoly jelent meg arcán, és csak szorosan magához ölelt. Nekem kellett még pár perc mire felfogtam mi is történik, de a kocsiban már valamennyire sikerült visszarázódnom a normális kerékvágásba.

- Honnan tudtad, hogy most érkezem? - tettem fel a legfontosabb kérdést.

- Anyukád hívott fel miután elindultál, és gondoltam akkor miért ne jönnék ki - vont vállat, miközben kiállt a parkolóból.

- És nem volt semmi dolgod?- puhatolóztam tovább.

- Hát ilyen érdekes biztos nem - vonta fel szemöldökét.

Ebből pedig arra kellett következtetnem, hogy megint meglógott valahonnan. Ez olyan tipikus Louis féle dolog, rossz hatással van rájuk. Gondolataim egészen addig vittek, míg eszembe nem jutott, hogy mikor legutoljára jöttem ide hosszabb időre, akkor is Harold várt a reptéren. Mennyi minden kavargott akkor is a fejemben, mennyire vártam, hogy találkozhassak velük, bár legfőképpen Liammal. Ma pedig... csak eljöttem, hogy ne bántsam meg őket. Milyen furcsa az élet.

Ezeket a gondolatokat még akkor sem tudtam kiverni a fejemből mikor ma házhoz értünk. Rutinosan mentem az emeletre, hogy elpakoljam a dolgaimat. A szobám nem sokat változott talán annyit, hogy kitakarították, ennyire biztosak voltak benne, hogy visszajövök? Harry tökéletesen időzített, hisz pont akkor lépett a helységbe mikor már mindent ki- és elpakoltam. Az ágy szélére ültem, és hangosan kifújtam a levegőt. Ő azonnal mellém vetődött.

- Azért nem hiszem, hogy ilyen vészes volt- ölelt magához.

Nem mondtam semmit csak szúros szemmel néztem rá, de ő mintha észre se vette volna. Kicsit eltávolodtam tőle, s mélyen a szemeibe néztem, amik rabul ejtettek. Lassan felemelte a kezét, megsimította az arcomat és megcsókolt. A csókja édes és gyengéd volt. Kezét végigsimította a hátamon. A levegőt szaggatottan kezdtük venni, majd Harry óvatosan hanyatt fektetett az ágyon. Ismét csókolózni kezdtünk, közben megfogtam fehér pólójának az alját és lassan kezdtem felhúzni. Végül levettem róla, s a földre dobtam. Végighúztam a kezemet izmos felsőtestén, majd beletúrtam göndör fürtjei közé. Keze letévedt a fenekemre, s megmarkolta, ami belőlem egy kis nyögést váltott ki. Felfelé húzta a kezét az oldalamon, aminek hatására felcsúszott a pólóm. Megfogta, s egy mozdulattal levette rólam. Puszilgatni kezdte a vállamat és a hasamat. Közben finoman simogatott, ahol csak hozzám tudott érni. A hátam alá nyúlt, s kikapcsolta a melltartómat, majd kényeztetni kezdte a melleimet. Finoman masszírozta. s néha meg is puszilta. A vállánál fogva a hátára döntöttem, s végigpuszilva felsőtestét, elértem a nadrágja tetejéhez. Lassan kigomboltam az övét, s végül levettem nadrágját. Már a boxerétől is meg akartam szabadítani, amikor megfogta a kezemet. Magához húzott egy csókért, majd újra az eredeti pozícióba kerültünk. Én alul, ő fölül. Bugyin keresztül simogatni kezdett, s én egyre nehezebben vettem a levegőt. Már nyöszörögtem is, mire édesen elmosolyodott, s ajkaimra nyomott egy puszit. Végül levettük utolsó ruhadarabjainkat is, s Harry a lábam közé pozicionálta magát.

- Mehet? - kérdezte. Bólintottam, mivel egy hang se jött ki a torkomon. Párszor kis köröket írt le, majd lassan belém tolta magát. Nagyon tetszett, hogy ilyen gyengéd velem. Lassan mozogni kezdett. Mindkettőnk száján megkönnyebbült nyögések szaladtak ki. Beletúrtam Harry göndör fürtjei közé, s játszadozni kezdtem velük. A másik kezemmel Harry megfeszült bicepszét szorítottam, amivel a fejem mellett támaszkodott meg. Végig egymás szemébe néztünk. Egyre gyorsabban és mélyebben lökött, éreztem, hogy már nem kell sok. Harry vállába haraptam, hogy valamennyire visszafojtsam a nyögéseket. Hát nem nagyon sikerült.

- Kiáltsd a nevem, ha elélvezel - kérte, mire bólintottam. Éreztem, hogy a hátam akaratom ellenére ívbe feszül, s egyre nagyobbakat nyögök.

- H-Haaarry!!!! - kiabáltam, mikor elélveztem. Lökött még rajtam párat, s ő is követett.

Sikerült elfeledtetnie velem az aggodalmaimat, ám ami ez után történt arra nem számítottam. Gondoltam pihegünk egy kicsit egymás mellett ehelyett mikor légzése már normálizálódott az ágy szélére ült és öltözködni kezdett. Kicsit ülő helyzetbe tornáztam magam, hogy jobban lássam mit művel. Mikor kész volt, és teljesen felöltözött visszaült az ágy szélére, egy apró puszit adott a számra és kiment.

- Ez meg mi a szar volt? - csúszott ki a számon miközben én még mindig az ágyon feküdtem teljesen fedetlenül.

Komolyan nem értettem, ilyet még sosem csinált. Nemhogy ő senki, akivel lefeküdtem - no nem mintha ez olyan sok embert takarna- de azért még is. Nekem kicsit olyan volt, mintha össszejőttünk volna szexelünk azt utána mindenki megy vissza a saját kis életébe, mintha meg sem történt volna. Mint egy eltitkolt kapcsolatban, és akármennyire jó volt vele nem is olyan rég ez az egész azonnal elfeledtette.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~. 
Halihó Emberkék! Remélem élvezitek az őszi szünetet, és sokat pihentek. Hát pihenjetek helyettem is, hisz én a héten is suliban vagyok... no mindegy nem is ezért akartam írni. Számolgattam a dolgokat és úgy tűnik ezt a hatvanas fejezet számot be tudom tartani, max egy-kettővel csúszok főlé. És november 25.-e körül fogunk a dolgok végére érni.  
Puszi Cassy

×× 54. fejezet ××

xx Angie xx

NIALL VOLT AZ, AKI a legjobban meg tudott nyugtatni, bár ezt nem hangoztattam. Rendben talán attól is jobban éreztem magam, hogy Hannah szó szerint lehülyézett, amiért ilyeneket beszélek össze- vissza. Eleanor ezt az egészet jóval kedvesebben adta elő, abban a beszélgetésben csak butácska voltam. Igazából mind azt tanácsolták, hogy ne rágódjak rajta ennyit, hisz aminek meg kell történnie az úgyis meg fog történni, ha akarom, ha nem. Ellene pedig nem tudok semmit tenni, így kapcsoljak ki, és sodródjak az árral. Hülye mindig is tudtam lenni, de ez a hagyjuk másra a dolgokat nekem nem igazán ment. A családban Honor kivételével mindenkinek meggyűlt ezzel a baja. Így nem is volt kérdéses, hogy tőle kérdeztem meg, hogy mit csináljak vagy mit ne csináljak. Ő csak kiröhögött, bár örültem, hogy jobb kedve van, de azért ezt most mégis... mi a fene értelme volt?

- Látom Zayn jó hatással volt rád - próbáltam terelni a dolgot.

- Igen, sikerült egy kicsit felráznia minket, azzal együtt, hogy jól meg is ijesztett.

Erre csak a szememet forgattam, hisz csomó minden csak azután jutott eszébe, hogy Malik megemlítette. Szerintem pedig ennyire terhesen már neki is eszébe kellett volna jutni, és tök nevetséges, hogy egy pasi előbb gondolt rá, mint az, aki terhes.

- Nem kell a kioktatás.

- Egy szót se szóltam - emeltem védekezőleg magasba a kezem.

- De pontosan tudom mit akartál mondani- vágta rá.

- Akkor nem mindegy, hogy kimondom-e vagy sem.

- Jaj tökmindegy. Hagyjuk már ezt, sokkal fontosabb dolgunk is van - húzta fel magát.

- Jól van na, csak nyugodj már le - helyezkedtem el kényelmesen az ágy végébe- És nyugi nem égettem fel a boltodat.

- Ennek örülök, de engem a premier jobban érdekel.

- Minek? Úgysem mehetsz el, majd megnézed szépen ezen a miniatűr őskori ketyerén.

- Attól még Zayn elhívott- mondta kissé sértődötten.

- Igazán kedves gesztus volt tőle - helyeseltem. 

Igazából fogalmam sincs róla, hogy miért tette. Talán tudta, hogy Honor mennyi el szeretett volna menni, mégsem teheti. Egyébként szerintem tényleg aranyos volt tőle. Erről jut eszembe Harry még csak meg sem említette ezt az egész felhajtást. Oké, hogy beszélhet róla más is, de akkor ő nem is akarja hogy menjek? Vagy mi a francért nem hívott el?

- Rám figyelnél?- bökött oldalba.

- Mi... micsoda?

- Ne rágódj rajta, hogy miért nem hívott még el. Ő Harry, a legtöbb dolgot nem úgy csinálja, ahogy azt elvárják tőle, hanem a saját stílusába.

- Oké - fújtam ki a bent tartott levegőt.

Igazából még nem gondoltam bele mennyire lesz nehéz betartani. Nem sokkal később mennem kellett, mert csupán az ebédszünetre ugrottam be a kórházba vissza kellett mennem a boltba.

xx Liam xx

Szerencsére volt pár óránk pihenni a koncert előtt. Mivel már igen csak a turné végén járunk kezdünk kicsit fáradni. Most is csak a hotelszobánkba fekszünk, és a televíziót bámuljuk. Már csak egy hét, és újra otthon lehetünk. Meglepő mennyire nincs honvágyam, vagyis azt gondoltam rosszabbul fogom bírni, de ezt sokkal jobban viseltem, mint az előzőeket. Talán azért, mert volt közte egy hosszabb szünetünk, amit Doncasterben töltöttünk.  Most jut eszembe szólnom kell Sophianak a premierről. Nem szeretném, ha azt kéne hallgatnom, hogy nem szóltam neki időben. Előkapartam zsebemből a mobilom, és bepötyögtem a rövid kis üzenetet, majd a küldésre nyomva le is tudtam a dolgot. Épp vissza akartam tenni a helyére a masinát, mikor eszembe jutott, hogy vajon Angel tud-e róla.  Igazából nem tudom miért döntöttem így vagy valami, de ismét a kezembe volt a telefon, és szinte az ujjaim saját életre keltek, mire feleszméltem már el is küldtem az üzenetet.

- Ezt lehet nem kellett volna - vakartam meg a tarkómat.

Bár szerettem volna, ha ő is ott van, de nem hiszem, hogy én lennék az a személy, akinek erről beszélnie kell vele. Végülis mindegy, hisz már elküldtem az üzenetet.

- Mit nem kellett volna? - kérdezte könyvéből felnézve Zayn.

Válasz helyett csak a fejemet ráztam, és az ágyra dőltem. Nem is értettem az egészet, hogy úgy mégis hogy jutott eszembe, meg mi értelme volt.

xx Angie xx

Alig értem vissza boltba, de szerencsére senki nem állt az ajtó előtt - vagy csak megunta a várakozást és elment - szépen elintéztem mindent, és a pult mögé álltam. Gondoltam ez is olyan unalmas nap lesz, mint a többi, és szinte meg fogok halni mire lejár a munkaidőm. Már rendet tettem, kétszer majd az idegesítő csendet a telefonom visítása törte meg. Majdnem a székről is lefordultam mikor megláttam ki küldte.

Szia Angel! :)

Igazából azért írok, mert a premierről szeretnék veled beszélni. Vagyis inkább kérni... tudom nem nekem kéne, de nagyon sokat jelentene nekem, ha eljönnél. Szeretném veled együtt ünnepelni ezt az egészet.

Kérlek!

xx Li

Legalább háromszor újraolvastam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez tényleg megtörtént, nem valami téves üzenet vagy nem is tudom. Sokáig gondolkodtam rajta miért is jutottam eszébe, vagyis nem az, hogy hogy mert erre rengeteg indokot tudtam. Azt nem értettem miért akarta megírni ezt az üzenetet. Talán Niall elmondta neki, hogy nem voltam valami lelkes? Vagy nem is beszéltek erről? Hát ennyit arról, hogy nem gondoljam túl a dolgokat, ez nem fog menni.

Ezt követően pedig mindent megtettem annak érdekében, hogy eltereljem a gondolataimat az üzenetről. Random módon levettem egy vastag könyvet, majd olvasgatni kezdtem. Miután pedig meguntam egy újabb vaskos kötet keresgélésére indultam. Az újabb üzenet hangjától összerezzentem, és rögtön az jutott eszembe, hogy mit felejtett el Liam, Nem is értettem miért ő volt az első, aki beugrott, de csak egy újabb meglepetés ért. Zayn nevét láttam visszaköszönni. 

Hali Kicsi Tommo,
Két hét múlva ne legyen semmi programod, mert két napot velünk fogsz tölteni.És marha nagy bulit csapunk.
Z

Ez talán még az előbbinél is furcsa volt, meglepő nem annyira, de fura az tuti. Arról nem is beszélve, hogy ezek ott vannak összezárva, és nem beszélnek. Oké, nem kell mindent, de az én zaklatásom az mégiscsak valami. És ez még az előzőknél is jobban összezavart, Vagyis inkább ők ketten, arra gondoltam, hogy készül valamire, vagy együtt találtak ki valamit, és nekem azért kell ott lennem. Igazából még nem voltam biztos benne, hogy ott lenne a helyem. Ezek az üzenetek pedig cseppet sem segítettek. Hisz látszott rajtuk, hogy ők örülnének neki, hogy elmennék, de .... áj tényleg le kéne állnom a gondolkodással.
Nem kell mondanom, hogy ez nem ment, sőt ahogy az idő haladt előre úgy lovaltam bele magam egyre jobban a saját hülyeségembe. Már kész összeesküvés elméleteket gyártottam. És, ami otthon várt az sem a nyugalom szigete volt. Anyu rögtön letámadott, hogy hívta az én drágalátos kelekótya bátyám, aki természetesen - szokásához híven, hisz mindennap felhívja - elújságolta neki mennyire nem csináltak a koncerten kívül semmit. Kitért arra is, hogy nemsokára elkészül a filmjük, és még szép, hogy nem hagyta ki a premiert, kérte, hogy jöjjön ő is, és persze én is. Nem szóltam rá semmit, csak duzzogva felvonultam. Már szinte teljesen biztos voltam benne, hogy direkt csinálják, csak arra nem jöttem még rá, hogy miért.  Bár egy jó hosszú zuhanytól sokkal jobban éreztem magam, és nem is igazán foglalkoztatott az a sok minden, ami az elmúlt pár órába történt. Bebújtam a meleg takaróm alá, elővettem a mese DVD-ket és találomra betettem egyet. Csak akkor tűnt fel, hogy a Toy Storyt nézem mikor már jócskán a felénél jártam. Igazából kívülről tudtam már, nem igazán kötött le, de lekapcsolni mégsem tudtam. Valahogy erre volt most szükségem.
- Hallo - szóltam bele álmoskásan a telefonba.
- Szia Angie, felkeltettelek? - kérdezte óvatosan Harold.
- Nem csak nagyon elmerültem a Toy Story nézésében - élénkültem fel.
Harry nem mondott rá semmit, de hallottam, ahogy a háttérben Liam teljesen fellelkesült a cím hallatán. Hát igazából ezt nem is csodálom.
- Csak gondoltam felhívlak, hogy megkérdezzem hogy vagy -terelte mondandójára a témát.
- Jól vagyok azt hiszem... bár kicsit hisztis.
Ez már sokkal inkább érdekelte, még jót is mulatott rajta.
- Na, majd én teszek róla, hogy ne legyél hisztis - tette hozzá - Egyébként ha nem vonnád el mindig a figyelmem kérdeznék valamit - mondta még mindig nevetve, de hallani lehetett a hangján, hogy izgul.
- Oké, csendben maradok.
- Szóval... szeretném, ha te lennél a kísérőm a premieren - bökte ki nagynehezen.

×× 53. fejezet ××

xx Angie xx

FURCSÁLLTAM, HOGY CSAK ÍGY  a semmiből beállítottak, és kitaláltak, hogy a szabadnapjukat, pihenőjüket vagy teljesen mindegy minek nevezzük napjaikat nálunk fogják eltölteni. Úgy gondolom, hogy feszült szituációk tömkelegébe kerültem, és ez a ramaty állapotomon nem igazán javított. Annyi előnye azért mégis volt a helyzetnek, hogy kicsit könnyebbé tették nekem a dolgokat, és volt időm beadni a felsőoktatási jelentkezésemet, egyébként biztos kiment volna a fejemből. Malik erre a három napra szó szerint beköltözött a kórházba, amit igazából nem is csodálok, hisz a veszekedésük óta csak kétszer találkoztak, és az sem volt valami hosszú. Bár Zayn mindent a nyakába zúdított, amit a temérdek babkönyvben olvasott, így Honor nem egyszer bőgőrohamban tört ki. Hát igen, ő még nem igazán nézett utána... úgy nagyjából semminek. Nagy vonalakban gondolom tisztába van velük, de ennél mélyebb kutatómunkát nem vállalt.

Smith kisasszonnyal a kommunikációnk szinte a nullával egyenlő, volt pár pillanat, amikor elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért? Eszembe jutott ilyen lehetőség, hogy szimplán nem tetszem neki vagy csak azért utál, mert én vagyok az ex. Bár ezeket elég gyerekesnek tartanám, szóval ha én csinálnám még elhinném, de ő olyan komolynak tűnik. Aztán eszembe jutott, hogy talán Liam elmondta neki, amit Lou mondott, de tudtam ez sem lehet igaz, hisz Liam nem bántaná meg őt. Aztán voltak olyan pillanataim is mikor gondoltam rá, hogy talán nekem kéne megtennem az első lépést, amit a következő percben el is vetettem, hisz megtettem. Hülyét meg nem csinálok magamból.  Nem akartam vele se bunkó, se ellenséges lenni egyszerűen csak nem foglalkoztam vele tovább, nem láttam értelmét. Teljesen egyértelmű, hogy Liammel volt a legtöbb érdekes már-már kínos szituációm. Nem akartunk úgy csinálni, mintha a másik nem is létezne, de a beszélgetéseink nem voltak olyan könnyedek, mint kellett volna. Érezni lehetett, hogy valami nincs rendben. De valahogy mégis megnyugodtam, hogy nem nyeltük le egymást keresztbe, bár szerintem Sophia simán megtette volna... szinte ölni tudott a szemével mikor egyszer- egyszer merészeltem szóba állni a barátjával.  Talán ez volt az oka, a rossz közérzetemnek, nem is tudom...

Igazából összességében örültem, hogy itt voltak, hisz fel tudták egy kicsit dobni Honor napjait, bár ez leginkább Zayn érdeme, én pedig megtudtam, hogy tudunk normálisan kommunikálni Liammel. Tartottam tőle, hisz amit műveltünk az nem igazán volt szép befejezésnek nevezhető kísérlet, próbálkozás tulajdonképpen akármi. Jó volt nyugodt körülmények között átbeszélni azt a bizonyos "mi is legyen most?"-ot. Bár szerintem igazából az derített jó kedvre, hogy neki sem volt könnyű. Igen gonosz vagyok, hogy annak örülök, hogy másnak sem volt jobb, de akkor is. Tudni, hogy őt is megviselte igenis jó. Jó, mert akkor az az egész, ami köztünk volt neki is jelentett legalább annyit, mint nekem. Talán így már a továbblépés is könnyebb lesz.  Lehet, hogy ez volt az a lökés, amire szükségem volt ahhoz, hogy el tudjam őt engedni. Nagyon remélem, hogy így van, mert ezt már nem sokáig bírom.
- Nem tudok aludni ha nézel - próbáltam elrejteni arcom Harold kutató pillantásai elől.
- Nem is nézlek - jött az automatikus válasz.
- Akkor nem lehetne, hogy kevésbé ne nézz - morgolódtam a paplan alól.
Kacifántos mondatomon jót nevetett, majd egy egyszerű mozdulattal le is rántotta rólam menedékemül szolgáló vékony anyagot.
- Sajnálom, de ezt a kérésedet nem tudom teljesíteni - húzta pimasz mosolyra száját.
Nem tudtam mire készül, de az arcvonásai elárulták, hogy semmi jóra nem számíthatok. Hirtelen rám is nehezedett, ezzel együtt pedig szinte a matracba préselt, göndör fürtjei pedig arcomat csiklandozták.
- Nem is értem miért gondoltam, hogy nem használod ki ezt a helyzetet - vágtam vissza.
- Csak azt ne mond, hogy zavar - suttogta miközben lágy csókot lehet számra.
- De igen, nagyon is.
- És most? - kérdezte egy újabb csók után.
- Még most is - mondtam miközben próbáltam elfojtani egy mosolyt.
Mivel nem válaszoltam tudhatta, hogy elég hatásos a kis kínzása, így tovább folytatta. A maga bohókás, gyerekes és perverz módján ezzel sikerült is jobb kedvre derítenie.
- Szóval mi a gond? - kérdezte mikor már mellette feküdtem.
- Csak kicsit sok volt ez az egész... - húztam a szám.
- Honor? Hogy idejöttünk? A bátyád kiakadása? Vagy Sophia? - faggatózott tovább.
- Ez mind? - sandítottam felé.
Csak a fejét rázta, és még közelebb vont magához. Tudom, hogy meg akart nyugtatni, de az igazat megvallva nem nagyon jött össze. Próbáltam megnyugodni, és minden negatív gondolatot száműzni a fejemből. Aludni akartam, nyugodtan aludni.
Pár óra vergődés, forgolódás után kiverekedtem magam az ágyból, és a konyhába mentem. Szinte már meg sem lepődtem, hogy Nialler ismét a hűtőnket próbálja teljesen kifosztani.
- Hát te miért nem alszol? - kérdezte mikor két telepakolt tányérral ült le velem szembe.
- Talán az agyam nem hagy nyugodni - válaszoltam egyszerűen.
- Tudod szerintem hagynod kéne, és majd elválik - mondta két harapás között.
- Mégis mi? - néztem rá, mint egy ütődött.
- Nem tudod, hogy jól döntöttél-e azzal, hogy Harry mellett vagy. Mert azt hiszed csak vigasztalódni akarsz Liam miatt, és a sok hülye kérdés és egyéb szarság miatt eleged van mindenből.
- Én ezt elmondtam neked?
Válaszul csak a fejét rázta, mire én ismét gondolkodni kezdtem, hogy akkor mégis honnan tudja, hogy pont ilyen gondolatok kavarognak a fejemben.
- Zseniális vagy Horan -adtam egy cuppanós puszit az arcára.
Ő a kis csendes megfigyelő, akinek semmit nem kell mondanod mégis pontosan tudja mi a bajod, Nem is tudom honnan tudja vagy érez rá, de még egyszer sem lőtt mellé. Ezen is gondolkodtam párszor, de nem igazán lettem előrébb.
- Most mesélj te... ne csak az én hülyeségem legyen a téma.
Megfogalmazásomon jót mosolygott, majd a második tányért is maga elé húzta, elgondolkodott egy darabig majd bele is kezdett.
- Szóval... nem tudom. Igazából megy a turné, amit nagyon élvezek és azért le is fáraszt, de örülök, hogy találkozhatok a rajongókkal.
- És mi ez a mozifilm dolog? Louis említette, hogy már forgattok hozzá.
- Igen, már a legtöbbet fel is vettük. Nagyon jó móka volt az egész, már csak pár felvétel és az utómunkálatok vannak vissza. És az ötlet hogy jött? Igazából nem tudom, de mindegyikünknek nagyon bejött az ötlet, és gondoltuk a rajongóknak is tetszeni fog.
- Szerintem a rajongóknak minden nagyon tetszik, amit csináltok - húztam.
- Gonosz vagy - vágott vissza.
Hamar belejött, és még a legkisebb, talán unalmas részletbe is beavatott engem. Én ennek viszont örültem, úgy éreztem minden a régi, hogy közte és köztem nem változott semmi. Neki még mindig a jó barátja vagyok, ennyi minden után is.
- Ja... és majdnem elfelejtettem nem hagyhatod ki a premiert - mondta mondókája végén.
- Hogy mit? - vágtam ismét roppant értelmes fejet.
- Tudod, film, premier, vörös szőnyeg, riporterek, felhajtás és minden, ami ilyenkor lenni szokott.
- És itt szükség van rám?- mutogattam.
- Persze, hogy persze. Látszik, hogy Tomlinson vagy, ilyen hülye kérdéseket - forgatta meg a szemeit.
Megvártam míg a második szendvicsét is eltünteti, majd elköszöntünk egymástól és visszamnetünk a szobánkba. Harry úgy aludt, mint akit fejbe vertek szerintem fel sem tűnt neki, hogy egy kis időre kisurrantam. No nem baj legalább nem fog faggatózni.

×× 52. fejezet ××

xx Angie xx

NEM IGAZÁN ERRE SZÁMÍTOTTAM, azt hittem hazajövök és aggódhatok, amiatt, hogy hogyan is mondjam el Honornak mi történt velem. Ehelyett hazajövök és aggódhatok Honor miatt. Igazából úgy érzem, hogy szétszakadok, és nem elég nekem a huszonnégy óra.  Beálltam a boltba, hogy ne ússzon el annyira, közben pedig a felvételimen is gondolkodnom kell. Az időmmel, és az energiáimmal zsonglőrködök, és nem tudom meddig fogom bírni. Nem értem miért nem lehet egy kicsit minden rendben, hogy mindenki megnyugodjon. Most is alig várom, hogy hazaérjek, és vízszintesbe helyezzem magam, tudom, hogy még csomó mindent kitaláltam, hogy ma meg fogom csinálni, de biztos vagyok benne, hogy nem fog menni. Már csak vánszorgok az utcán, és szinte már sajnálom az embereket, akiknek ezt látniuk kell.  Hazaérve elmormogtam valami köszönés félét Anyának, és felmentem a szobámba. Nem tudom mennyi idő alatt sikerült, de földöntúli boldogságot éreztem mikor a párnáim közé vetettem magam. Még mosolyogni is volt kedvem, ettől a nyugalomtól, ami ebben a pillanatban megszállt. Kivágódott az ajtóm, de nagyon mertem remélni, hogy ezt csak beképzelem vagy álmodom. 

- ANG, MIT MŰVELTÉL? - hallottam az ingerült hangot.

- Hagyj békén! Épp megpróbálok helyt állni- fogtam a fejemre egy párnát. 

Nem érdekelt ki az, csak annyi vetődött fel bennem, hogy menjen innen, minél hamarabb. Ám akárki is volt a zaklatóm ő csak nem adta fel. Az ágyamhoz sétált, és egy laza mozdulattal letépte rólam a párnát. Most már szembe tudtam nézni, Zaynnel.

- Mi a nyavalyát keresel te itt? Nem épp a világ másik oldalán kéne bohóckodnod? - tornáztam magam félig ülő helyzetbe. 

- Neked is szia, úgy egyébként. És csak, hogy válaszoljak a kérdésedre, kaptunk pár nap pihenőt én pedig meglátogattam Dominot.

Ez mind szép és jó volt, de akkor mit keres itt, és mégis miről hadovál nekem itt össze- vissza.

- Aha, ez izgalmas - húztam a szám kínomban.

- Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? - szólalt meg pár perc feszült némaság után.

Igazából még mindig fogalmam se volt róla miről is beszél, meg úgy egyébként miért nem Honornál van még mindig?

- Mert Tomlinson vagyok? - puhatolóztam.

Ez már kevésbé tetszett neki, látszott is az arcán.

- HARRY?

- Uram isten ezt nem hiszem el.... hogy lehet valaki ennyire pletykás? Az a fiú semmit sem képes magába tartani - fakadtam ki.

- Nem ő mondta el, hanem a terhes barátnőm.

- Ó, hogy az a... a... ezt még nagyon megkeserüli. Kiszed belőlem mindent, miközben ő nem tudja egy hétig sem titkolni? Én mindent megteszek, hogy segítsek neki, és ez a hála!?

- Abbahagynád végre? Oké, lehet, hogy unatkozik, de aggódik is érted, és most már én is.

- Miért hadovál nekem mindenki erről? Felnőtt vagyok, képes vagyok arra, hogy racionálisan döntsek, ti mégis úgy állítotok be, mint egy dedóst? És ha én dedós vagyok, akkor ti is? 

Egy gyerek? Komolyan te akarsz nekem szentbeszédet tartani?

Lehet, hogy túllőttem a célon, de Zayn már legalább a harmadik ember volt, aki ilyen hangsúlyban, és ilyen körülmények között akar erről a témáról beszélni. Nem vagyok örült, nincs feltűnési viszketegségem, egyszerűen csak szeretném magam jól érezni, és ha ehhez Stylesra van szükség akkor rá.

- Rendben lehet, hogy nem Rosalind volt életünk legmeggondoltabb cselekedete, de mi változunk, megpróbálunk felnőni a feladathoz, ami rólad nem mondható el. Fontos vagy nekem, olyan vagy számomra, mintha a húgom lennél, ezért nem nézhetem tétlenül ezt a kavalkádot.

- De nekem ez  így - győzködtem tovább.

- Hosszú távon biztos nem - vágta rá határozottan.

Nem tágított, és úgy gondolta most tényleg játssza a nagytestvért, és rendesen elmagyarázza az ő nézőpontját. Szinte már bele akarta adni a számba, hogy az a jó megközelítés, amit ő és az ismerőseink többsége állít. Vagyis szerintük csak kompenzáltam, vagy a nem létező szabadidőmet akartam lekötni. Azt állította, hogy az lenne a legjobb döntés, ha egyedül lennék egy kicsit, és mérlegelhetnem a lehetőségeimet. Egyszerűen nem értették, hogy ha egyedül voltam fájt, fájt, mert másra sem gondoltam csak arra, hogy mi mindent vesztettem. Nekem viszont Harryre volt szükségem, és arra a biztonságra, amit ő nyújtott. 

Kívülről már azt is gondolhatták, hogy vitázunk, pedig erről szó sem volt. Csupán a hangunkkal próbáltunk még nagyobb nyomatékot szerezni az igazunknak. Ennek pedig Anyu vetett véget, egy szimpla csend legyen már-ral. 

A hab a tortán az volt, hogy kora délután megjelentek a többiek, és Louis dühös pillantásaiból ítélve drága unokatestvérünk neki is kotyogott. Próbáltam kerülni szúró, átható pillantását, de ez csak még inkább felhúzta őt. Gondoltam, hogy nem kerülhetem el a beszélgetést, és minél hamarabb szeretne egy alapos fejmosásban részesíteni.

- Már nem is tudom mit mondjak - mondta megtörten, miután a szobájába cibált.

- Talán kérdezd meg miért tettem - mondtam cinikusan.

- Oké, miért tetted?

- Mert fájt - válaszoltam tömören.

Tényleg egyikükben sem volt annyi, hogy megkérdezzék. Rögtön arra jutottak, hogy ez ismét olyan hirtelen felindulás, ami az utóbbi időben annyira jellemző volt rám.  

Louis szorosan ölelt magához, és próbált jobb kedvre deríteni, és megharapta a vállam.

- És Harry segít neked ebben? - tért ismét magához.

- Igen, ő leköt és így nem jut időm arra gondolni, hogy mindig van valami, ami miatt aggódhatok, és ami úgy érzem az én hibám. 

- Akkor maradhat!

Úgy mondta, mintha tényleg az ő döntésétől függött volna ez valaha is, én így határoztam, de örültem, hogy végre van valaki, aki megérti ezt az egészet és mellettem áll.

- Fogadok, hogy csak engem szekíroztatok ezzel.... Payne biztos megúszta - húztam a szám.

- Nehogy azt hidd. Ne mondanám, hogy örömmel vártuk Sophiát, sőt még a kedvességet is sokszor el kellett gyakorolnunk. Nekem pedig véletlenül -de tényleg nem volt szándékos - szóval kicsúszott a számon, hogy hanyatló a tendencia, főleg ami az ízlésére vonatkozik. Meg is haragudott rám, de nem gondolhatta komolyan, hogy mosolyogva nézem végig - vont vállat.

Tényleg nem úgy tűnt, mint akit akár a legkisebb mértékben is zavar, vagy bűntudatot keltett benne, bár ez olyan Tommos. Azt is tudom, hogy nem szép dolog, hogy ez felvidít, de így volt. Marha jó érzés volt tudni, hogy ez az egész szart nem csak nekem kellett kiállnom. Végül miután szépen átrágtuk magunkat minden szokásos testvéri párbeszéden, és a hülye ismét előhozakodott az adujával, miszerint neki van igaza, mert ő a bátyám. Oké az indok nem volt valami zseniális, de mindig kitalált valami újat, amire nem tudtam mit mondani. 

- Na mind a ketten éltek, akkor ez mégsem lehetett olyan vészes - rikkantotta el magát Nialler, már amennyire tellett neki teli szájjal. 

Ez legalább arra jó volt, hogy oldja a hangulatot valamelyest, ám így is feltűnt, hogy van egy ismeretlen köztünk, aki nem valami szépen méreget engem. Liam volt az, aki elsőnek kapcsolt és a lányt maga mellett tartva elindultak felém.

- Angie, ő itt Sophia. Soph ő pedig Angela - darálta le gyorsan.

Nem akartam bunkó lenni, főleg azután, hogy megtudtam, hogy Liam is legalább olyan fejmosásokat kapott, mint én. Egy halvány mosoly szerű valamit varázsoltam az arcomra, és felé nyújtottam jobbomat.

- Nagyon örülök - mondtam.

- Hát én nem - vágta rá kellemetlen hangnemben, és faképnél is hagyott.

Nem akartam fennakadni ezen az egészen, azt pedig végképp nem, hogy balhé legyen belőle, így egy vállrándítással Harry felé sasszéztam. Mikor feltűnt a göndörnek, hogy felé tartok szét tárta karjait, és kaján vigyort eresztett meg. Mikor elég közel értem hozzá beletúrtam hajába mire mosolya azonnal fintorrá torzult, amitől én lettem igazán elégedett. Magához ölelt, és fejét vállamra hajtotta. Éreztem, hogy minket bámulnak, és volt egy szempár, ami szinte már lyukat égetett a hátamba. 

×× 51. fejezet ××

xx Angie xx

KÜLÖNÖSEN ÉREZTEM MAGAM, LEHET azért, mert a Harryvel való baráti kapcsolatunk átalakult valami egészen mássá. Ettől viszont meg kellett volna nyugodnom, nem? Hogy van mellettem valaki, akiben bízhatok. és segít nekem. Mégsem ezt történt vagyis csak részben, hisz tényleg megnyugodtam Harry mellett, és úgy éreztem, hogy minden rendben van, de aggódtam is. Aggódtam, hogy mit fognak szólni a többiek. Ez normális? Örülnöm kellett volna, és nem kellett volna, hogy az érdekeljen, hogy mások mit gondolnak, hogy Louis mennyire lesz dühös mikor ezt megtudja, mindenki más hogy fog rá reagálni, és nem utolsó sorban mi lesz Liam véleménye. Miért érdekel még mindig? Miért nem tudom csak egyszerűen lezárni, és úgy gondolni rá, mint valami szép dologra a múltban? Talán bennem van a hiba, és azért nem tudok normálisan viszonyulni a dolgokhoz. A fiúkkal töltött pár napomat ezek a gondolatok árnyékolták be, amint pár percre magamra maradtam már be is kúsztak az agyamba, amit apró darabokra szerettek volna szétcincálni. Lehet, hogy a lelkiismeret furdalás okozta, talán ha rögtön közöltük volna a többiekkel, hogy mi van köztünk nyugodtabb lennék, de nem csak én nem akartam. Harry sem kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig el kell mondanunk nekik, mert így tisztességes. Megérkeztünk, és úgy csináltunk, mintha semmi fontos nem történt volna, pedig mind a ketten tudtuk, hogy nincs így. El rögtön kiszúrta, lehet radarja van az ilyen dolgokhoz. Este szépen rá is kérdezett, vagy inkább borította a bilit.

- Mit csináltatok már megint? - kérdezte azonnal mikor a szobánkba értünk.

- Semmi rosszat, legalábbis azt nem, amire gondolsz - vágtam rá azonnal.

- Akkor? - folytatta kíváncsian.

- Azt hiszem összejöttünk.

- Hogy nem lehet ezt tudni? - ingatta a fejét.

Látszott, hogy valamelyest megnyugodott, gondolom egyből a legrosszabb jutott az eszébe, bár fogalmam sincs mi lehet az. 

- Hát, hogy nem mondtuk ki, csak úgy vagyunk.

- Nem tetszik ez nekem, ez így nem jó - tette még hozzá.

Igaz nem fejtette ki, hogy mire gondolt, nekem azért volt egy sejtésem. Nem akartam erről beszélni, mert még én sem tudtam miről is kéne. Tehát ő jótékonyan hallgatott, bár pár szúrós pillantással megjutalmazott engem, és Harryt is. Mintha direkt arra játszott volna, hogy lebuktasson minket. Jézusom... miket beszélek. Olyan, mintha valami bődületes nagy galádságot követtünk volna el, amiért bűnhődnünk kellene, de ez nincs így. Egyszerűen csak jó, hogy van ennyi. 

Nem kell magyarázkodnom senkinek, nem raboltam bankot, nem öltem embert. Egyszerűen csak felejteni szeretnék, és ha ehhez egy másik emberre van szükség, ám legyen engem aztán nem érdekel. 

Nem nyugodtam le, sőt sokkal zaklatottabb lettem, mint az utazás előtt. Vagyis Eleanornak nem volt igaza, és a zsarnokságával semmi jót nem ért el. Egy nagy katyvasz lett az egész.  Mérgesen dobtam a kisebb utazótáskám a szobám sarkába, és elterültem az ágyon. Élveztem a csendet, ami az elmúlt három napban nem igen adatott meg. Fejemet a párnék közé fúrtam, és azt sem bántam volna, ha alszom egy nagyot. Szerettem volna, de valaki úgy gondolta már elég kipihent vagyok, és azt az időt másra is fordíthatom, így a mobilomat zaklatva próbált minél hamarabb felkelteni.  Félig csukott szemmel kotorászni kezdtem a földön, hogy megtaláljam azt a fránya kütyüt, nem egyszer gondoltam rá, hogy nem veszem fel, de aztán eszembe jutott, hogy a csörgéstől nem tudnék aludni. Mire megtaláltam elhallgatott, így nagyon mérges lettem. 

- Nem tudom ki hívott, de remélem nagyon nyomós oka van rá. Minimum üsse el egy kamion vagy tudom is én - adtam hangot nem tetszésemnek, miközben törökülésbe elhelyezkedtem az ágyon.

Szorgosan nyomkodni kezdtem a kis nyavajást, és mikor az üzeneteimre mentem annyira megijedtem, hogy le is szédültem az ágyról.

- Basszus kulcs, hű de nagyon basszus kulcs - mondtam a hátamon vergődve.

Gyorsan összekaptam magam, és már rohanni is kezdtem, mint valami félkegyelmű. 

- Kicsim, hova ilyen sietősen? - jött ki Anya a konyhából a nagy robajra.

- Baj van, Honor van. Kórház van - hadováltam össze- vissza mindenfélét, miközben kezeimmel csapkodtam. 

Ennél többet szerencsére nem kellett mondanom, mert Anyu már nyúlt is a táskája után, és tuszkolt kifelé az ajtón. Ő is feszült lett, és minél hamarabb a kórházba akart lenni. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy fittyet hányt a KRESZ szabályokra. Teszem azt, neki az épp piros még majdnem zöld volt, és a buszsáv szavaival élve csak rá várt. 

Végül egyben értünk el a kórházig - igaz, ha karamboloztunk volna legalább helyben van az ellátás - és loholtunk a nővér pulthoz. Anyu bennfentesként társalgott a túloldalon állóval, míg nekem eszembe jutott Phebs. Azonnal sírhatnékom támadt, de a hangos beszélgetés, és Honor szobaszámának skandálása szerencsére megakadályozott benne, hogy ilyet műveljek. 

Tankként robbantunk a szobába, és egymást túlkiabálva próbáltuk kideríteni mi is történt. Közben persze nem egyszer lemondtam, hogy Honor mekkora egy hülye. Nem tudhattam, hogy mi történt, de a francba is terhes. Figyeljen már jobban. 

- Héé így sose fogjátok megtudni mi történt - integetett.

Végülis hatásos volt, mind a ketten elhallgattunk, és vártuk, hogy elmondja a történteket.

- Elcsúsztam a boltban, ennyi - vonta meg a vállát.

- Honor, egy eséstől nem kerülnél ide. Nővér vagyok pontosan tudom - dorgálta Anya.

- Rendben talán egy létrán álltam - tette halkan hozzá.

- IDIÓTA - kiáltottam teli torokból.

- Jól van na - takarta el arcát egy párnával.

Miután megtudtuk, hogy drága unokatestvcérem megint nem tudott megmaradni a seggén, és pont a szekrény tetején lévő könyvre volt szüksége, kettesben maradtunk. Édes felmenőm elment, hogy egy kis séta során hasznos információkkal megpakolva térjen vissza.

- Te miért vagy ilyen? - kérdezte mikor már csak ketten voltunk.

- Utoljára akkor voltam kórházba mikor ti karamboloztatok - mondtam.

Nem kellett mást mondanom, arca ellágyult, és óvatosan megszorította a kezem.

- És még? - vonta fel szemöldökét.

- Beszéltél már Zaynnel? - próbáltam terelni a témát.

- Csitt a pakisztáni az én ügyem, most te vagy a kínpadon.

- Összejöttem Harryvel.

- IDIÓTA - harsogta most ő.

- Ez az én ügyem, és igenis úgy gondolom, hogy jól döntöttem - védtem magam.

- És semmi köze Liamhez, mi?

- Nem egyáltalán semmi... oké egy pici, de szerintem tényleg erre van szükségem, és Harry kedves, figyelmes és tényleg érdekli mi van velem.

- Ti csak kompenzáltok - rázta a fejét.

- Elmész te a... a... a... nagyon jól tudod hova. Nem kompenzálunk, és engem egyáltalán nem érdekel Samantha.

- Sophia - javított ki rosszallóan.

- Egy kutya. 

Beszélgettünk még egy darabig - bár mondhatom, hogy nem szívesen- mert tök ugyanazt csinálta, mint Eleanor. Szerencsére a beszélgetés második fele már sokkal inkább róla szólt, mintsem rólam. Kiderült, hogy elég rosszul esett, így az orvosokban az is felvetődött, hogy a szülésig bent tartják, ami még legalább két hónap. Ő persze hevesen ellenkezett, nem is csodálom tuti bekattanna, vagy bekattanna Rosalind is. Az már majdnem egy royal flöss, Zayn a mázlista.

Pár órával később indulnunk kellett, mert végetért a látogatási idő, Anyu még utánanézett ki lesz az éjszakai nővér, és ellátta egy-két tanáccsal Skyjal kapcsolatban, én addig a parkolóban tudtam le kilométerhiányom. Végül már untam, és inkább elővettem a telefonom, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve már be is nyomtam a hívás gombot.

- Hallo? - szólt bele az álmoskás, rekedt hang.

- Szia Harry, felébresztettelek?

- Ang, minden rendben? - kérdezte már jóval éberebben - Történt veled valami?

- Nem, én nagyjából jól vagyok. Honor került kórházba, és elég rosszul érintett - mondtam el indokom.

- Nem érzed magad rosszul, meg semmi?

- Nem, nem egészen embernek érzem magam. De biztos fáradt vagy...

- Hé hé hé le nem merd most tenni, hallod? - förmedt rám - Így nem fogok tudni aludni, és te sem leszel jobban. szóval szépen mesélj el mindent.

- Harry, az nagyon hosszú és te holnap nem nézhetsz úgy, ki mint egy mosógépből kirángatott alsó.

- Azt majd megoldnom, fülelek Szépségem - kurjantotta.

A pár perccel ezelőtti álmosság, mintha nem is lett volna. Hangja vidám, és kíváncsi volt, amitől én mesélni kezdtem. És a szám be sem állt, egészen addig míg haza nem értünk, plusz fél óra míg rávettem már tényleg menjen, mert nem állok jót magamért. A fenyegetőzés nem igazán használt, de végül lerakta, én pedig elmehettem tusolni. Mire visszaértem ismét szólt a telefonom, nagyon megijedtem, hogy Honor hív, de a képernyőn Styles neve villogott.