xx. 28. fejezet xx

xx Angie xx

A FIÚK VALAMI TITKOS paktumot kötöttek egymással miszerint engem nem engednek Honor közelébe. Nem értem miért, a múltkori is incidens nem direkt volt csak kikészültem. Ugyanúgy, ahogy Zayn és Harry is nem is tudom a többiek, hogy tudnak még minket elviselni. Birka türelműnek is mondhatnám őket. Talán mostanában túlzottan sok időt töltök velük, de megnyugtat a társaságuk, mert ők tudják min megyek keresztül, hisz ugyanezt élik át. Niall a héten minden nap meglátogatta Honort a kórházban még legalább ennyi ideig bent akarják tartani megfigyelésen. Ám az állapota nem igen változott. Néha- néha felsejlett neki valami emlékkép, de előrébb nem lettünk vele.  Az orvos azt mondta legyünk türelmesek, de nekem már nincs.

Az éjszaka közepén most is felébredtem, próbáltam Liam karjai között nyugalomra lelni, de miután az ezt követő fél óra is vergődéssel telt és nem szerettem volna őt is felkelteni lassan kimásztam az ágyból és halkan a folyosóra mentem. Az utóbbi napokban már szinte rutinnak is mondhattam volna ezt a tevékenységet. Botorkálva indultam a sötét folyosón a lépcső felé, ahol már pislákolt valami gyér fény. Sejtettem ki lehetett a másik éjjeli bagoly és gyanúm be is igazolódott mikor leértem a lépcsőn.

- Szia Angie.

- Hello Zayn - ültem mellé a kanapéra.

Csakúgy, mint a héten szinte minden este egymás mellett kötöttünk ki. Ő próbált vigasztalni engem én meg őt. Mikor kiderült, hogy Honor egyáltalán nem emlékszik rá nagyon dühös lett, ezt felváltotta a szomorúság majd pedig a csalódottság.  Nem egyszer mondtam neki, hogy legyen türelmes és minden a megoldódik, de már hallani sem akar ilyen mondatokat. Legelső este megegyeztünk, hogy nem teszünk hamis ígéreteket egymásnak. Nem mondjuk, hogy minden ugyanolyan lesz, hisz tudjuk ez lehetetlenség. Azt mondjuk, amit nappal félünk kimondani.

- Talán ennek így kellett lennie. Nekünk ennyi volt megírva - mondta miközben megtámaszkodott térdén.

- Így gondolod?

- Azt hiszem igen. Ez az egész annyira elbizonytalanított és nem vagyok benne biztos, hogy ez az állapot valaha is meg fog változni vagy, hogy nekem lesz annyi türelmem, hogy kivárjam. Tudom önzőségnek hangzik és annak is érzem magam. Egy nem túl fényes kezdés után mégis ki tudtuk hozni belőle a legjobbat és én az első nagyobb akadálynál fel akarom adni.

- Nem dönthetek helyetted, ezt neked kell érezned.

- Angie, kérlek. Mit tennél a helyemben? - nézett rám könyörgően.

Pár percig gondolkodtam a válaszon, megpróbáltam az ő helyébe képzelni magam. Átélni, amit most ő is átélhet.

- Nem tudom.... még csak belegondolnom is hátborzongató. Az, aki a legnagyobb támaszod, akire úgy érzed mindig számíthatsz egyben ő a legnagyobb  gyengeséged is. Liam, olyan fontossá vált a számomra, hogy azt álmomban sem gondoltam volna és hogy ez akár egy pillanat alatt elillanhat félelmetes. Fogalmam sincs mit tennék a helyedben Zayn. Sajnálom - néztem szomorúan csillogó szemeibe.

- Nem kellett volna megkérdeznem, hisz én magam is tudom milyen nehéz is erre válaszolni - ölelt magához.

- Ne felejtsd el, megegyeztünk.

Miután túllendültünk a kis beszélgetésünkön és még mindig nem tudtunk aludni kimentünk a teraszra. Zayn itteni rutinjához híven gondolkodás nélkül nyúlt a cigis doboz és a következő pillanatban már pöfékelt is.  Ideges volt, így ezt a módját választotta, hogy lenyugodjon. 

Nem sokkal fél hat előtt, mikor már járni is alig tudtunk úgy éreztük ideje nekünk is aludnunk egy kicsit. Csodálom, hogy a többiek nem ébredtek fel a hangos csörömpölésre. Épp csak eltántorogtunk a szobámig és úgy dőltünk el az ágyon, mint egy krumplis zsák. Az első ilyen alkalommal Liam eléggé kiakadt, mert nem tudta hogy került oda kreol bőrű barátja. Szerencsére hamar meggyőztük, hogy csak túl fáradt volt hozzá, hogy a saját szobájáig elvánszorogjon. Ám Louis ismét nagyon mérges lett. Tudom, hogy ő csak félt, de mégis mit gondolt. Hogy én meg Zayn? Tényleg? Mert én olyan ember vagyok.... Malikot elhordta mindenféle nőcsábásznak meg szexkazánnak és természetesen a veréssel való fenyegetés sem maradt ki. Miután ezek szinte napi rendszerességgel ismétlődtek ő is megunta. 

- Aludj még egy kicsit- hallottam meg a lágy, ám a reggeli keléstől mégis kissé rekedtes hangját.

Tudtam, hogy mellettem ismét nem lehetett könnyű éjszakája, de akárhogy győzködöm, hogy menjen csak a saját szobájába ő nem tágít. Még egy apró csókot kaptam, majd hallottam, hogy elhagyja a szobát.

xx Liam xx

Már nevezhetném szokásosnak is ezt a reggeli felállást. Komolyan meg sem lepődöm, hogy Zayn ismét a hálótársunk. Tudom, hogy most mind a ketten vagyis hárman Harryvel együtt maguk alatt vannak, de ezt már túlzásnak érzem. Angie csak annyit mond, hogy Zaynnel beszélgetni szoktak. Tudom, hogy ezen nem kéne felhúznom magam, de akkor is zavar, hogy nem mondja el. Lassan csoszogtam a konyhába, ahol Lou hasonló állapotban épp az egyik bárszékre próbált felülni.

- Meg se kérdezzem? - vetett rám egy pillantást

Csak a fejemet ráztam, hisz ő is nagyon jól tudta a választ. Valakivel muszáj volt erről beszélnem és mivel a csapatból ő volt még a legnormálisabb állapotban neki mondtam el.

- Jó reggelt - dörmögte Nialler mikor megjelent a konyhába.

Az utóbbi egy hétben minden nap ilyen korán kel és megy is a kórházba Honorhoz.

- Köszönöm Niall - mondta neki Tommo.

Az ír fiú erre csak biccentett egyet, mintha semmiség lenne, amit csinál. Pedig mind tudjuk, hogy ötünk közül ő kedveli legkevésbé Honort. A béke kedvéért a lehető legkevesebbet beszélt vele. Elárulta, hogy őt irritálja túlzottan harsány és kicsapongó személyisége.

- Remélem minél hamarabb visszatérnek az emlékei - szólalt meg miközben reggeliét kanalazta.

Erre már mind a ketten rákaptuk tekintetünket, hisz azt mesélte még a minap, hogy valami már dereng neki. Értetlen képünk láttán hamar megette reggelije maradékát és mesélni kezdett.

xx Niall xx

Tegnapi nap is hasonló volt, mint a többi nagy nehézségek árán felkeltem az ébresztő élesen sivító hangjára  Betúrtam szőke hajamba, majd miután elnyomtam egy hatalmas ásítást úgy gondoltam ideje ennem valamit hisz milyen rég is volt már az a vacsora.  Miközben a hűtő teljes tartalmát a pultra pakoltam - gondoltam jobb ha teletömöm a bendőm, ki tudja megint milyen kaját adnak a kórházban - abban reménykedtem, hogy ma már történik valami látványosabb előrelépés Honor állapotában. Nem igazán szerettem hozzá járni, főleg egyedül. Ő olyan más. Kicsit talán félek is tőle. Egy percre sem tud lenyugodni, mindenhol ott akar lenni és irtózatosan zajos. Nem mi sosem leszünk igazán jóba. Ebben már akkor biztos voltam, mikor először találkoztunk Louis-ék házában. Igaz belépője elég hatásosra sikeredett, de akkor is... Miközben második szendvicsemet majszolgattam akarva- akaratlanul ismét eszembe jutott, hogy vajon miért csak rám emlékszik? Nem tehettem rá olyan mély benyomást, ami ezt indokolná meg nem is ismerjük egymást annyi ideje. 

Mikor már nem tudtam tovább húzni a dolgot bepattantam a vadonatúj kocsimba és elindultam a kórházba. Természetesen csak szépen óvatosan nehogy bárkinek vagy bárminek baja essen. Minden gond nélkül megérkeztem a kórházba és beálltam a parkolómba. Igen már van parkolóm, minden alkalommal ide állok, bár nem tudom miért.  Mielőtt kiszálltam volna még felvettem az anyósülésen hagyott sapkát és napszemüveget. Szinte rohanva haladtam a bejáratig, hisz most nem igazán akartam egy rajongóval sem összefutni a firkászokról pedig ne is beszéljünk.  A pult mögött ülő már jócskán középkorú nő figyelemre se méltatott. Ez felhúzott volna, de mivel tudtam a járást engem sem igazán érdekelt az ő dolga. A kusza folyosók rengetegében már majdnem elszédültem mire a szobához értem. Mielőtt beléptem elmormoltam egy "Nyugi Niall minden rendbe, nem esz meg" mondatot majd valami normálisabb ábrázatot öltve beléptem a kórterembe. 

- Jaj már annyira vártalak - kiáltotta Honor rendellenesen magas hangon.

- Csak nem kivetett az ágy? - próbáltam kedves lenni.

Közben az egyik műanyag széket ágya mellé húztam és leültem rá. Hamar megszabadultam álcámtól és minden figyelmem a lánynak szenteltem. 

- Itt mindenki olyan unalmas- húzta a száját - mindig alig várom hogy begyere.

- Nem vagyok én olyan felemelő társaság.

- De igen Niall az vagy! - förmedt rám.

- Jól van jól van. Legyen igazad - hagytam rá, hisz nem akartam egy újabb vitát kirobbantani volt már épp elég. 

Elmeséltem neki mit csináltam tegnap délután, ám ez nem igazán kötötte le. Mondjuk nem csodálom, de azért ilyen látványosan nem kéne unnia. 

- És mi van az emlékekkel? Beugrott valami? - kérdeztem talán túlzottan reménykedve.

Örülnék, ha még valakire emlékezne akkor jobban telne az idő és talán többet tudnánk segíteni neki. Én nem ismerem őt és a szokásait nem tudom mivel tudnám őt segíteni, hogy jobban emlékezzen. 

- Igen. És nem is akármi Niall James Horan - pattant fel az ágyról.

Én úgy megijedtem a hirtelen hangulatváltozástól, hogy majdnem hátraestem a széken. Mit tettem? És miért szólít a teljes nevemen?

- Hogy tehetted ezt? - ütötte meg karom.

Már mind a ketten talpon voltunk és farkasszemet néztünk egymással. 

- Mégis mit? - kérdeztem bambán.

- Hogy voltál képes megcsalni? - és a nyomatékosítás véget egy szép pofont is lekevert.

- Mi van? Meg vagy te húzatva? Hogy csaltalak volna meg? És kivel?

- Vickivel és mert nem voltam elég jó neked - kezdett idegességében ugrálni.

- Ki a frász az a Vicki?

- A pultos a klubban. Ne hazudj! - emelte fel a hangját.

- Oké, te nem vagy komplett. MI - kezdtem hevesen mutogatni kettőnk között - sosem jártunk még csak nem is csókolóztunk. Sőt az igazat megvallva nem is igazán beszélgettünk a baleseted előtt.

- Mi? Én nem voltam elég jó neked? - roskadt az ágy szélére.

- Uram atyám. Figyelj, te Zaynnel jársz. Kicsit viharosan indult a dolog, de szeretitek egymást. Érted? - ültem mellé.

- Én azzal a bunkóval biztos nem - kötötte az ebet a karóhoz.

Már tényleg nem tudtam mivel tudnám meggyőzni, hogy nekem van igazam. Órák óta csak mondja a szerinte emlékeket, amik tuti, hogy nem történtek meg. Képtelenség. Ők nem futottak Harryvel meztelenül Pamplónában. Ez volt a hab a tortán felálltam és kivágtattam a folyosóra. Aztán félúton eszembe jutott, hogy ezt mégsem tehetem meg így visszaindultam.

- Holnap ismét jövök - mondtam az ágyon ülő lánynak mire ugrándozni kezdett és egy puszit dobott felém. 

Már csak az a kérdéses, hogy mire Honor a régi lesz én fogok megörülni? 

- Hát ennyi - vertem a fejem a konyhapultba. 

Szerettem volna egy kis együttérzést kapni, de ahogy a srácokon végignézek arra aztán várhatok. Hangosan röhögnek és jobbra-balra dőlnek a széken.

- Ez nem vicces - mondom mérgesen.

- De igen Nialler, nagyon is az -kel fel a földről Louis.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
És itt az újabb rész.
Jó olvasást!
Puszi Cassy

xx 27. fejezet xx

xx Louis xx

MEGLEPŐEN NAIVAN ÁLLUNK AZ élethez azt gondoljuk velünk ez nem történhet meg, mi sebezhetetlenek vagyunk. Minden rossz csak másokkal történik és azokkal, akik megérdemlik. Ez nem így van. Ez nem így van bárkivel, bármikor történhet valami. Csak úgy a semmiből lecsap és te nem tudod mi lesz a vége. Sosem lehetsz biztos benne, hogy ha reggel elköszönsz a családodtól, a szerelmedtől, barátaidtól  este is láthatod majd őket. Huszonnégy, de akár csak nyolc óra is rengeteg idő arra, hogy történjen valami. Az élet törékeny és a legnagyobb kincs, mi mégsem vigyázunk rá.

Micsoda fennkölt gondolat, főleg tőlem, hisz én vagyok a mindig mosolygós és bolondozós Louis.  Igen ilyen vagyok, de néha, néha mikor fontos, komoly dolgokról van szó én is tudom hogy kell viselkedni. Tudom mi a helyes és mi az amit elvárnak tőlem. Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, főleg nem azoknak akik közel állnak hozzám.

- ANGIE NYISD KI AZ AJTÓT! - estem neki újra a püfölésnek.

Már legalább fél órája állok a húgom szobája előtt azért rimánkodva, hogy engedjen be. Mivel a túloldalról semmilyen választ nem kapok egyre jobban kétségbeesem. Muszáj lesz valahova bejutnom.

- ANGELA HAYDEN TOMLINSON NYISD KI EZT AZ ELCSESZETT AJTÓT KÜLÖNBEN NEM ÁLLOK JÓT MAGAMÉRT - fenyegetőztem.

Igaz halvány lila gőzöm sem volt róla mit fogok csinálni, ha ez nem válik be, de abban biztos voltam, hogy muszáj bejutnom abba a szobába. Dörömböltem még ott pár percig végül elegem lett az egészből. Harry szobájába mentem és amint beléptem már fel is pattant az ágyról.

- Nem jutottál be - mondta.

Csak nemlegesen ráztam a fejem majd intettem neki, hogy tartson velem, fogalma sem volt róla mire készülök ő mégis velem tartott. Igen, Harry egy igazi jó barát. Lementünk egészen a garázsig, hogy kihalásszuk a még sosem használt létránkat. Miután megvolt kivonultunk vele a hátsókertbe és azt kezdtük el számolgatni vajon melyik is lehet Angie ablaka. Mikor negyed óra találgatás után nagyjából biztosak voltunk melyik lehet az övé jött a következő tortúra. A létre felállítása. Miután Harrynek a lelkére kötöttem, hogy tartsa meg az a szart mászni kezdtem. Szinte minden egyes lépésemnél megingott.

- Nem tudnád stabilabban tartani? - mordultam rá.

- Ja, bocs - kapott észbe nézelődéséből és két kezével támasztotta meg a létrát.

Így már valamivel jobb lett a helyet, megtettem még azt a pár métert, ami az erkélytől elválasztott és átmásztam oda. Nagyon mertem remélni, hogy Angie azt nem zárta be. Lassan az ajtóhoz léptem és óvatosan lenyomtam a kilincset, szerencsémre az halk nyikorgást követően megadta magát és kinyílt. A sötétítők el voltak húzva így csak egy gyér fénysugár segítségével tudtam megállapítani, hogy merre is kell mennem.  Lassú, tapogatózó mozdulatokkal haladtam  az ágy felé, amibe pár másodperccel később bele is ütköztem.

- Miért vagy ilyen idegesítő? - hallottam meg húgom hangját valahonnan az ágy felől.

- Mert a bátyád vagyok. Ez a dolgom - ültem le mellé és felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő kislámpát.

Pár percig hunyorogtunk, míg szemünk megszokta a hirtelen jött fényt.  Angie ülő helyzetbe tornázta magát, kifésülte arcából tincseit és látványosan kerülte a velem való szemkontaktust. Pár percig türelmes voltam vele, majd mellé csúsztam és karjaim közé zártam. Nem kellett mondania semmit, láttam mennyire össze volt törve és  a viselkedése is csak ezt támasztotta alá.

- Az én hibám az egész - mondta pár perc elteltével.

- Hogy mondhatsz ilyen butaságot? -  emeltem fel fejét.

Szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, ráadásul szinte vörölsőtt az egész. Ezzel csak még nagyobb aggodalmat váltott ki belőlem.

- Miattam indultak útnak, ha nem lenne szülinapom itthon ültek volna és most minden rendbe lenne - szipogta.

- Nem a te hibád a karambol. Phoebe és Honor vérében is magas volt az alkoholszint, részegek voltak. Hallod? - rázogattam egy kicsit.

Ő pedig mintha semmit sem hallott volna az egészből csak nyakamba kapaszkodva hüpögött tovább.

- Bocsi skacok, hogy zavarok - nyitotta ki Harry az erkélyajtót - de most hívtak, hogy Honor állapota stabil és felébresztették az altatásból, bemehetünk meglátogatni.

- Akkor szedjük össze magunkat- törte meg a csendet Ang.

Lassan az ágy széléhez csúszott és felállt. A hirtelen mozdulattól kicsit megingott és majdnem elesett. Harryvel egyszerre kaptunk utána.

- Minden rendbe? - fürkésztük arcát.

- Persze, csak elvesztettem az egyensúlyom - varázsolt arcára műmosolyt majd a fürdő felé indult.

Tudtuk, hogy hazudik mégis rá hagytuk. Nem akartunk veszekedni, így miután becsukta maga mögött az ajtót mi is kifelé indultunk. Elfordítottuk a kulcsot a zárban és szélesre tártuk az ajtót.  Ahogy a folyosóra értünk szó szerint Liambe ütköztünk. Arca hasonlóan megviselt volt, mint a húgomé, bár szerintem ő nem Honor vagy Phebs miatt volt így kibukva.

- Hogy van? - kérdezte idegesen.

- Mint egy zombi - előzött meg Haz a válaszadással.

Remek nehogy megnyugtassa még feszültebb lett és azonnal berohant a szobájába.

xx Angie xx

Miután valamennyire sikerült összeszednem magam gyorsan letusoltam és felvettem valami normális ruhát. Visszasétáltam a fürdőbe és megálltam a tükör előtt. Megijedtem a tükörképemtől. Kisírt, vörös és karikás szemek. Hajam csapzott és akár egy szénaboglya. Borzalmas összhatás Nyakamban még mindig ott lóg a Liamtől kapott nyaklánc.  Kezemet gyorsan odakaptam és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

- Szia - hallottam meg Payne hangját.

Lassan felé fordultam mire bizonytalanul elindultam felé, még mindig nem éreztem fényesen magam így húzott is rendesen a fejem.

- Sajnálom, hogy... hát nem is tudom úgy jó sok mindent. Szóval egyszerűbb, ha bocsánatot kérek a hibbant viselkedésemért.

- Szeretnék neked segíteni - ölelt magához.

Ezután szóltak a többiek, hogy ideje indulnunk. Mind bezsúfolódtunk az autóba és hajtottunk is a kórház felé. Nem szólt senki a másikhoz, nem mondtuk ki, de mind aggódtunk Honorért. Mikor a recepciós pulthoz értünk - ismét csak - egymás szavába vágva próbáltunk megtudni hol is találjuk a kezelőorvost.

- Ne talán Ms Tomlinson hozzátartozói?

A hang hallatán egy emberként fordultunk a folyosó végén ácsorgó fehér köpenyes nő felé. Megijedtem mikor megláttam komor ábrázatát és önkéntelenül is közelebb húzódtam Liamhez.  Ő ezt amint megérezte lágy csókot nyomott fejemre ezzel is a bennem lévő feszültséget próbálta oldani. A nő lassan elindult felénk.

- Dr. Merbert vagyok Ms Tomlinson kezelőorvosa - mondta túlzottan is hivatalosan.

Nem igazán tudtuk mégis mit vár mit mondjunk erre, így csak bambán néztünk vissza rá.

- Kora reggel a leletek alapján állapotát kielégítőnek találtuk így megkezdtünk a felébresztést.

- Ez meddig tart? - kérdezte Zayn.

- Úgy vélem bármelyik pillanatban magához térhet. Kérem kövessenek.

Amint kimondta el is indult a végeláthatatlan folyosórendszerek között. Én csak azon gondolkodtam, hogy mi innen nem fogunk kijutni, eltévedünk és fel-alá fogunk itt rohangálni. Az orvos hirtelen megtorpant, aminek hatására mi egymásnak ütköztünk. Megálltunk a háromszáztizennégy per a szoba előtt. Gondoltam ezt érdemes lesz megjegyezni, hisz úgyis fogunk jönni még. Az orvos óvatosan benyitott a szobába mi pedig mögötte haladtunk libasorba. A szobába érve láttuk, ahogy Honor lassan ébredezni kezd. Majd egy nyújtózkodás után minket kezdett el vizslatni.

- Niall! - jelent meg mosoly az arcán.

Torkunkból megkönnyebbült sóhaj tört elő, miszerint minden rendben. Rendben minden azért nem, de Honor legalább a körülményekhez képest jól van. Gyors mozdulatotokkal körülálltuk az ágyát, mire fejét idegesen kapkodta közöttünk.

- Ők kicsodák? - tette fel kérdését.

Mi egymásra néztünk majd legtöbbünk száját halk kuncogás hagyta el.

- Nagyon vicces vagy Domino - röhögött fel Zayn és közelebb akart lépni Honor ágyához.

De, amint az ijedten elhúzódott mind tudtuk, hogy nem viccel ez komoly. Egy újabb baj. Őt fixíroztuk, ő meg hol minket hol az orvost tüntette ki figyelmével.

- Niall, ők kicsodák? - kérdezte zavartan.

Az orvos azonnal mellé lépett és és egy lámpával a szemébe világított és megvizsgálta reflexeit. Nem is igazán értem ez miért kellett, hisz nem azzal van a gond.

- Ez most komoly? - kérdezte felháborodottan Louis.

- Lehet az autóbaleset miatt vagy poszttraumás stressz okozta átmeneti emlékezet kiesés.

- Emlékezet kiesés? - keltem ki magamból - Niallon kívül senkire nem emlékszik.

Zayn már teljesen kikészült, eddig is épp eléggé izgult ez pedig csak rátett még egy lapáttal. 

- A legfontosabb, hogy most nem zaklathatják fel...

- Ne zaklassuk fel? Mégis hogyan? Nem is emlékszik ránk, már attól zaklatott lesz, ha a közelébe vagyunk.

Már képtelen voltam magamban tartani egyszerűen ez már tényleg pont az a bizonyos csepp volt a pohárban.  

- Honor, ezt nem teheted - indultam  meg felé - Nem hiszem el, hogy nem emlékszel rá, mikor nyáron elszöktünk a táborból és órákig gyalogoltunk, mert egyetlen autó sem áll meg nekünk. Meg amikor Disney Landbe voltunk és kiküldtek a műsorról, mert már túlkorosnak neveztek minket - lépkedtem még mindig határozottan  az ágy irányába. 

Ő csak még jobban megijedt és már szinte teljesen az ágy végében kuporgott. 

- Ezt most azonnal fejezzék be! - mordult ránk az orvos. 

Liam karjai közé kapott és velem együtt kiment a szobából. Képtelenség volt kiszabadulni karjai közül és ettől csak még ingerültebb lettem.

- Engedj el!

- Sajnálom Angel, de most ez lesz a legjobb.

Tudtam, hogy igaza van, de akkor is dühös voltam. Egyszerűen már túl sok volt nekem ez az egész először Phebs most meg Honor.

xx Honor xx
Nem tudtam kik ezek az emberek és miért néznek rám így. Az előbb hallottak alapján ismernem kéne őket és azt hiszem van itt olyan, aki a rokonom is, de nem még csak egy árva emlékkép sincs. Niall az egyetlen, akit felismerek. Ő biztatóan mosolyog rám, de ettől még nem érzem jobban magam. Egyszerűen csak ezt a nagy ürességet érzem. Mintha én eddig nem is léteztem volna, mintha lényegtelen lennék

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Kis ösztönzés, hogy aktívabbak legyetek! :)
Puszi

xx 26. fejezet xx

xx Angie xx

ÚGY ÉRZEM ISMÉT MEGTALÁLTAM a nyugalmat és a biztonságot, amit már oly régóta kerestem. Ha valaki három hónapja azt mondja nekem, hogy a bátyámnál fogom tölteni a nyarat és Liam lesz a barátom valószínűleg kinevetem. Hisz akkoriban még szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy Liam nekem csak egy barát, egy barát, akire nagy szükségem van. A dolognak ebben a részében most is biztos voltam, de már belátom sokkal nagyobb szerepe van az életemben. Ő az én mentsváram. És, hogy mit adok én neki? Mi az, amiért kitart mellettem? Mit lát bennem? Fogalmam sincs.

Csak annyit éreztem, hogy zsibbad a karom így mocorogni kezdtem. Erre mellőlem rekedtes nyöszörgés hallottam.

- Angel, tudod, hogy szeretlek, de még egy kicsit nem aludhatnánk?

- Nem kell kétszer kérned.

Épp fordultunk volna a fal felé, de az ajtó kivágódott. és Louis viharzott be rajta nyomában a fiúkkal legalábbis a hangokból erre jutottam.

- Bocsánat, ha megzavartam valamit drága fiatalok - kezdett bele mókásan Niall.

- Mi a frászt akartok? - húztam a fejemre a takarót.

Ám az a következő percben eltűnt rólunk és bátyám komoly tekintetével találtam szembe magam.

- Mi történt? - kérdeztem miközben arcát vizsgáltam.

Óvatosan az órára pillantottam, ami még csak hajnali fél négyet mutatott. Még kevésbé értettem az egészet.

- Most hívtak a kórházból - kezdett bele Louis.

- Ki került kórházba?

- Honor és Phebs karamboloztak, de többet nem árultak el.

- Zayn? És Phebs szülei? - találtam meg a hangom.

- Már úton vannak - adott rövid választ.

Első reakcióm a pánikolás volt, majd gyorsan kapkodni kezdtünk, hogy minél hamarabb mi is bent lehessünk.Fel-alá szaladgáltam a szobában és ha a fiúk nem őrzik meg nyugodtságukat akkor szerintem még egy óra múlva is ugyanott tartottunk volna.

Miután mind megérkeztünk az ügyeletes kórházba - tegyük hozzá nem kis robajjal - azonnal valami tájékoztatást szerettünk volna kapni. Szegény Liam és Niall nem tudom hogy bírt minket elviselni, hisz a nővérpultnál beleütköztünk az ideges Zaynbe így már négyen akartunk minél hamarabb információhoz jutni. A pult túloldalán ácsorgó nővér pedig nem tűnt valami segítőkésznek. Csak azt szajkózta, hogy hozzátartozóknak adhat ki információt és ez alól nincs kivétel. Mikor Louval közöltük vele, hogy mi bizony Honor rokonai vagyunk akkor már hajlandó volt legalább annyit elárulni, hogy most tolták be a műtőbe.  Phoebe-ről azonban semmit nem tudtunk meg. Lassan visszasétáltunk a váróterembe és beleroskadtunk egy-egy kényelmetlen műanyag székbe. Zayn fejét térdére hajtotta miközben erősen hajába túrt, Harry minden egyes ajtónyitódásra felkapta a fejét, míg Louis és én csak megsemmisülten néztünk magunk elé.

A percek csiga lassúsággal vánszorogtak  mintha ezzel is csak minket akarna kínozni. Mintha itt minden arra ment volna ki, hogy mi még rosszabbul érezzük magunkat. Minden felborult alig több, mint egy órája még úgy éreztem minden csodás, mesés most meg mindjárt rosszul leszek egy kórházi váróban. Az első gondolat, ami eszembe jutott, hogy  ez nem velünk történt. Tudom ilyenkor mindig mindenki ezt mondogatja, nem fogja fel, hogy ilyenek bárkivel, bármikor megtörténhetnek. Csak akkor tudatosodik benne az egész mikor belecsöppen, mikor saját szemével látja, hogy igenis megtörténhet ilyesmi.  Tűsarkak kopogására kaptuk fel egyszerre a fejünket, bár miért ne tettük volna? Ez a hang annyira nem ideillő volt, hogy késztetést éreztünk rá, hogy megnézzük kihez is tartozik. Mikor a folyosó végén megláttam a két lomhám közeledő alakot még semmire sem gondoltam. Biztos a hozzátartozójukat meglátogató aggódó családtagok, rendeztem le magamban ennyivel. De, ahogy egyre közelebb értek és körvonalaik is egyre inkább kirajzolódtak rájöttem én ismerem ezeket az idegeneket. Ők Messerék, Phebs szülei. Megtörtének látszottak, igaz egy ilyen hír után ki ne lenne az? Az éjszaka közepén avval keltenek, hogy a lányuk karambolozott megrázó lehet.  Richard óvatosan támogatta feleségét a kijárat felé, akin látszott szinte azt sem tudja hol van. Már majdnem kiértek az ajtón mikor Mrs. Messer fél szemmel rám pillantott és megtorpant. Hirtelen megfordult és hatalmas léptekkel elindult felém, én ezzel egyidőben gyorsan felpattantam és pár lépést tettem felé. Reménykedtem benne, hogy megmondja mi van a barátnőmmel, hogy biztosít róla, hogy pár apróbb sérülésen kívül jól van. Mikor már csak pár centi volt közöttünk, hirtelen felemelte a kezét és pofon vágott. Az egész folyosó belevisszhangzott.

- MIATTAD VAN AZ EGÉSZ! - kiáltotta.

Fel sem fogtam mi történt ő már lendítette volna újra a kezét. Szerencsére férje még időben elkapta a csukóját.

- EZ A TE HIBÁD! ÉS A BARÁTAIDÉ! - bökte meg a mellettem álló fiúk mellkasát- ELZŰLESZTETTÉTEK SZEGÉNY LÁNYOMAT, ÉS NÉZZÉTEK MEG MI LETT A VÉGE!

Mi továbbra is értetlenül bámultunk rá. Igen a baleset tényleg komoly dolog, de annyira, hogy jelenetet rendezzen?

- MEGHALT! AZ ÉN KICSI LÁNYOM MEGHALT! - dőlt az őt szorosan tartó karok közé.

- Te- te- tessék? - léptem egy lépéssel közelebb hozzá.

- Jól hallottad. Az előbb közölték velünk az orvosok, hogy a műtőben meghalt - válaszolta foghegyről, majd férjével együtt elmentek.

Mozdulni sem tudtam. Csak az járt a fejemben, hogy a barátnőm meghalt. Csak álltam a váróterem közepén és arra vártam, hogy majd valamelyik szobából előugrik egy egész stáb és azt kiáltja átverés. Nyomukban Phoebe-vel, aki mosolyogva konstatálja milyen jól sikerült a kis műsor. Bármeddig állhattam ott az általam úgy várt jelenet csak nem következett be. A fiúk percek óta szólongattak  de képtelen voltam akár egy szót kinyögni. Kiverekedtem magam gyűrűjükből és kirohantam a kórház elé. Szinte semmit sem segített, hisz ugyanúgy éreztem a szorítást a mellkasomban, a gombócot a torkomban.

- Uram isten! Uram isten! Uram isten! - skandáltam miközben szinte téptem hosszú hajam.

Fel-alá sétáltam a parkolóban és próbáltam megemészteni a hallottakat. De akárhogy mondogattam, hogy Phebs nincs többé nem tudtam felfogni. Már el-elakadó lélegzettel próbáltam magamnak bizonyítani, hogy igenis ez a valóság, de a kis remény miszerint ez nem történt meg így is átverekedte magát és gondolataim közé kúszott. Patakokban folytak végig könnyeim arcom két oldalán és ezzel elhomályosították látásom. 

- A FRANCA MÁR - kiáltottam hangosan, majd a földre vetettem magam és engedtem, hogy egész testem átjárja a sírás és a bánat.

Nem érdekelt hányan néznek hülyének ezért a cselekedetemért, nem érdekelt mit gondolnak mások meg akartam szabadulni ettől a nyomástól és ennek a legjobb módja a sírás volt. Főleg, hogy így nem teszek kárt senkiben. Hangos zokogásom töltötte be a már-már kihalt parkolót.

- Hé Angie - zárt két erős kar ölelésébe.

- Harry... én... én - de a mondatot nem tudtam befejezni, mert egy újabb sírógörcs hatalmába kerített.

- Tudom. Tudom - vont még közelebb magához.

Reggel nyolcig nyomorogtunk a váróban annak reményében, hogy megtudunk valamit Honor állapotáról. Az orvos viszont csak annyit közölt velünk, hogy túl van az életveszélyen, ám sérülései miatt mélyaltatásban tartják. Már ez is valamilyen szinten megnyugvást jelentett nekünk. Pár percig még szótlanul meredtünk magunk elé, majd a fiúk úgy döntöttek haza kéne mennünk. Én nem szóltam egy szót sem -pontosabban a Harryvel való kis beszélgetésünk óta nem szólaltam meg - nem tudtam mit mondhatnék. Így csendben kullogtam utánuk.

xx Harry xx

Mindenkit letaglózott a szörnyű hír és ez rá is nyomta a bélyegét a hangulatunkra. Ám emellett a kis Tommoért is nagyon aggódtunk. Miután megtaláltam a parkolóban és valamelyest helyre ráztam - már amennyire ilyen körülmények között lehet - nem szól egy szót sem. Kérdezünk tőle valamit és vagy meg sem hallja vagy a fejét ingatja. Liam és Louis szerintem érte jobban aggódik, mint Skyért.

És velem mi van? Hogy érzem magam? Igazából nem tudnám megmondani. Lesújtott Phoebe halála, de valahogy azt hittem jobban ki fogok akadni hisz végülis volt köztünk valami. Igen a valami a legjobb szó erre a kapcsolatra. Egyikünk sem akart komoly, elkötelezett viszonyt ebből az egészből olyan szórakozásnak fogtunk fel az egészet. Azt beszéltük meg tart ameddig tart, vagyis amíg mind a ketten élvezzük. Én úgy saccoltam ez a nyár végéig kihúzná, de erre legmerészebb álmaimban sem gondoltam. Talán érzéketlen vagyok, amiért így beszélek róla. Tudom nem lenne szabad, de egyszerűen tisztáznom kell magamban a dolgokat.

Mikor hazaértünk Angie rögtön az emeletre rohant, Liam pedig követte. Louis és Zayn a nappaliba mentek és elterültek egy-egy fotelban. Niall is csak sokkoltan ült a kanapén. Nem szóltunk egymáshoz csak csendben ültünk és meredtünk magunk elé.

- Bezárkózott, nem enged be - jelent meg pár perccel később Payne.

Mind láttuk rajta mennyire aggódik a kislányért, szerettünk is volna segíteni neki, de egyetlen használható ötletünk sem volt.

- Hagyd egy kicsit, kell neki egy kis idő még mindezt feldolgozza. Utána lesz igazán nagy szüksége rád és mindannyiunkra - mondta aggódóan Lou.

- Ezt hogy érted? - kérdeztük kórusban.

- Ang az a fajta ember, akinek az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket úgy a legkönnyebb feldolgozni, túllépni rajta, ha megtalálja az okot vagy a bűnöst. Valamit, valakit, akit hibáztathat ezért az egészért és ha nem talál senkit akkor saját magát fogja okolni. Ráadásul Phoebe anyukája is elég érthetően a tudtára a adta, hogy ő tehet az egészről  - válaszolt gondterhelten.

- De ez nem igaz - reagált elsőként Niall.

- Kérlek győzd meg róla őt is.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok!
Kicsit bepunnyadtatok, pedig azt hittem örülni fogtok a plusz résznek. Nos szeretném, ha most nem kímélnétek a klaviatúrát és sok-sok véleményt kapnék.
Puszi Cassy

xx 25. fejezet xx

xx Angie xx

ELFÁRADTAM, SOSEM GONDOLTAM VOLNA, hogy valami még a bátyámnál is fárasztóbb lehet. De van! Méghozzá ez a szörnyen hosszú és unalmas repülőút. Már csak vánszorogni voltam képes és olykor- olykor hümmögni egyet ezzel jelezve, hogy még nem aludtam el. Kerek tíz perce állunk az ajtó előtt, mert Louis nem találja a kulcsát és mindenki olyan fáradt  hogy áll és bambul ki a fejéből. Nem értem ezek bentről nem hallják a motozást? Akkor betörők is lehetnénk, de ők tojnak a fejünkre. Kedves bátyám már a fejét az ajtónak támasztva próbálja a zárba tenni a a kulcsot miközben szitkozódások cifra hada hagyja el a száját. Mikor ez a nehéz művelet végre valahára sikerrel jár, mind lelkesen megtapsoljuk. Igen, tényleg nagyon fáradtak vagyunk.  Libasorban araszoltunk be a hatalmas házba, ahol a fiúk látványosan nyomták a kanapét.

- Mióta itt szöszmötölünk, de ti lusták voltatok eddig elmenni? -adok hangot nem tetszésemnek.

Hangom hallatán egyszerre kapják felénk a fejüket, majd ugranak a nyakunkba. Össze-vissza ölelgettek és pörgettek a levegőben. Akármit is csináltak ettől még dühös voltam rájuk és nagyon fáradt.

- Mi történt az arcoddal? - hűlt el Harry mikor végre hagytak levegőhöz jutni.

Egyszerűen képtelen voltam válaszolni csak a fejemet ráztam és se szó se beszéd sarkon fordultam és felrohantam az ideiglenes szobámba. Nem akartam, hogy ha később visszagondolok erre a csodás négy napra ez legyen az első, ami eszembe jusson. A szép dolgokra szeretnék koncentrálni, nem  arra, hogy én már megint majdnem mindent elrontottam. A helységbe lépve azonnal az ágyra vetettem magam és szorosan öleltem magamhoz az egyik díszpárnát. 

xx Liam xx

Legszívesebben Harrynek is behúztam volna egyet. Igen tudom, hogy az erőszak nem old meg semmit és fürtös barátunk sem tudhatta mibe nyúl, de könyörgöm mégis mire számított? Véletlenül leesett az ágyról vagy mi?

- Azt hiszem valamibe csúnyán belenyúltam - túrt fürtjei közé.

- Elég szépen fogalmaztál - morgolódott Lou.

Lepakolta a cuccait, majd ment is a garázs felé, útközben megígérte Eleanornak, hogy hazadobja. Majd hamar el is tűntek.

- Mi történt? - kérdezte hirtelen Zayn fejével az emelet felé bökve.

- Csak megtalálta egy részeg paraszt - önkéntelenül is ökölbe szorult a kezem mikor eszembe jutott.

- Szegényt mindig megtalálják az ilyenek - gondolkodott hangosan Harry.

Még beszélgettünk pár dologról, majd én is felvittem a cuccom és kicsit pakolásztam. Nagyjából másfél óra múlva viszont már nagyon éhes voltam így kénytelen voltam lemenni a konyhába. Már tíz óra is elmúlt így meg sem lepődtem, hogy csak Zaynt találtam ott.

- Apropó hol van Honor? - jutott eszembe miután csináltam egy-két szendvicset.

Már megérkezésükkor is csodálkoztam, hogy nem vetette azonnal a nyakunkba magát és nem kezdett vad faggatózásba. Ám ez a túlzott csend már engem is zavart. Talán időközben hozzászoktam.

- Kora délután elmentek valamit elintézni Phoebe-vel azóta nem láttuk őket - morogta a választ a pakisztáni fiú.

- Nem is aggódsz érte? - tettem fel az első kérdést.

Hisz ha én lennék a helyében én már tuti halálra aggódtam volna magam.

- Talán egy kicsit - húzta a száját - Tudod az utóbbi pár napban a csajok nagyon egymásra találtak és volt már, hogy így felszívódtak - adott választ.

Így már valamelyest érthető volt az egész.

- Akkor most Harry és Phoebe együtt vannak?

- Nem mondhatnám vagyis nem igazán tudom. Nyíltan nem mondták ki, hogy együtt vannak, de Phebs már majdnem itt lakik. Igaz a kapcsolatuk nem valami tartalmas, szóval lehet csak egy ilyen nyári kalandnak szánják mind a ketten.

Érdekes, hogy ő hogy látja ezt az egészet. Vagyis, hogy mennyire a lényegre tapint, mindig is tudtam, hogy Malik figyel a részletekre, de ez most be is igazolódott. Beszéltünk még pár szót, majd ő kiült az erkélyre cigizni én pedig az emelet felé vettem az irányt. Az emeleti folyosón bandukolva már úgy gondoltam ideje megnéznem Angelt, hisz jó pár órája egyedül van a szobájában. Halkan kopogtam az ajtón és válaszként valamiféle nyöszörgést kaptam.  Ezt annak vettem, hogy bemehetek, így egyik kezemben a tálcával egyensúlyozva benyitottam.  Az ágyon feküdt egy már eléggé deformált párnát szorongatva. A tálcát hamar az éjjeliszekrényre tettem és mellé ültem. Nem szóltunk egymáshoz, próbáltam rájönni hogy is érzi magát.

- Gyere egyél valamit - törtem meg a csendet.

- Nem vagyok éhes - motyogta a párnába és közben a fejét rázta. 

Megelégeltem morgolódását és kiszedtem kezei közül a párnát és a szoba másik végébe dobtam.

- Héé - mondta valamivel hangosabban, bár még mindig az ágyon görnyedve.

Óvatosan mellé feküdtem és magamhoz öleltem. 

- Nem a te hibád - mondtam azonnal.

- De mindig velem történnek ilyenek. Most nézd meg, mennyit fáradoztál ezen az egész meglepetés utazáson és én egy perc alatt tönkretettem mindent. Pedig nem akartam - mondta szipogva.

- Meg sem fordult ilyesmi a fejemben.

- De miért? Én tényleg nem tettem semmit és ő... ő meg... És az ilyenek mindig megtalálnak.

- Ennek igen egyszerű a magyarázata - mikor ezt kimondtam azonnal felemelte a fejét - Gyönyörű vagy ezt ők is látják. Csak túlságosan is taplók ahhoz, hogy ezt normálisan adják a tudtodra.

Láttam arcán, hogy azonnal tiltakozni szeretne, így kezemet szájára tapasztottam.

- Igazam van és kész.

- Csak azt akartam mondani, hogy mindent köszönök - szólalt meg, miután ujjaimat lefejtette szájáról.

- Bármikor.

xx Angie xx
Még mindig nem tudom, hogy képes erre. Teljesen magam alatt vagyok majd megjelenik ez a fiú és minden kétséget eloszlat bennem. Én vagyok a legszerencsésebb lány a világon.
- Erről jut eszembe még át sem adtam az ajándékod.
- Hogy micsoda? - tornáztam magam azonnal ülő helyzetbe.
- Jól hallottad - és már indult is az ajtó felé, de még időmben elkaptam a kezét.
- Akkor az út mégis mi volt? Már mondtam, hogy nem szeretném, hogy feleslegesen költs rám.
- Ha mosolyt tudok csalni az arcodra nekem minden pénzt megér - majd olyan egyszerűen csúsztatta ki kezét szorításomból, mintha meg se kottyant volna neki.
Valószínűleg ez így van. Már csak arra lettem figyelmes, hogy kifut a szobából én pedig az ágy szélére ültem. Alig gondolkodtam el egy percre Liam már vissza is jött, kezeit zsebében rejtegetve. Szúrósan néztem rá és tüntetőleg még a kezeimet is összefontam a mellem alatt.
- Most komolyan azért haragszol rám, mert ajándékot vettem neked?
- Azért vagyok mérges, mert feleslegesen költekezel. Nekem erre tényleg nincs szükségem, mármint én akkor is szeretnélek, ha nem tennéd.
- Viszont nagyon jó indokom van rá, hogy miért vettem meg és szerintem téged is meggyőznélek vele.
- Rendben adok neked egy esélyt.
- Szóval sokáig gondolkodtam, hogy megvegyem vagy ne de úgy gondoltam ez mégis csak a tizennyolcadik szülinapod és megérdemled.
- Ez az indok?
- Részben, ha meglátod megérted miért.
Elővette a farzsebéből az apró ékszeres dobozt és a tenyerembe helyezte. Óvatosan leemelte a tetejét és várta a reakciómat.

- Angyal szárnyak? - kérdeztem suttogva mikor megpillantottam a vékony láncon függő medált. Rögtön megértettem miért mondta, hogy miért nem tudta otthagyni. Óvatosan kiemelte a láncot jelezve, hogy a nyakamba szeretné tenni. Megfordultam és összefogtam a hajam, hogy ne akadjon bele. A nyakamba helyezte a láncot és néhány próbálkozás után bekapcsolta. Kezemet azonnal végighúztam a medálon.
- Gyönyörű -szólaltam meg.
- Látod én mindig is mondtam, hogy az vagy - csókolt bele nyakamba.
- A láncra értettem.
- Szóval nem volt kidobott pénz? - kérdezte miközben nyakam vonalát csókolgatta végig.
Erre a kérdésre azonban már nem tudtam válaszolni és ő is nagyon jól tudta, hogy sikerült elérnie a célját.
- Már csak egy mosolyt szeretnék látni - kínzott tovább.
Végül eldőltünk az ágyon és csak a kellemes csendbe takaróztunk. Fejemet mellkasára hajtottam, hogy hallgatni tudjam szívverését. Ő közben pedig szívének ütemére simogatta a hátam.
- Ugye itt maradsz velem? - törtem meg a némaságot.
- Ameddig csak szeretnéd.

xx Zayn xx

Örülök, hogy Angie-ék hazajöttek, már nagyon hiányoztak. Bár azért ez a nyugalom sem ártott nekünk. Nyugalom? Honor mellett? Hát nincs túl sok, de azért mégis. Nem igazán tudom hova tenni ezt a lányt. Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy azzal a két másik lököttel bármilyen rokonságban lenne annyira különböző tőlük. Valalmi mégis megfogott benne.

- Nagyon okos vagy Zayn- morogtam az orrom alatt miközben kifújtam a füstöt.

Pár percig még néztem, ahogy kavarog a levegőben majd teljesen eltűnik. Ezzel együtt gondolataim is visszatértek a lány köré. Tudom, hogy azt mondtam Liamnek nem aggódom érte.... de talán mégis. Kissé felelőtlen, kelekótya, de ki nem az? Nem is vagyok benne biztos, hogy tudja mit vált ki belőlem. A kezdeti ellenszenvem teljesen átalakult és ezt tagadni sem tudom. Egyszerűen csak szükségem van rá és merem remélni ezzel ő is így van.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
És egy meglepi rész! Remélem tényleg meglepődtetek. Örülök, hogy egyre többen vagytok az viszont egy kicsit elszomorít, hogy mind a kommentek mind a pipák száma csökken. Mi az oka?
Véleményt!
Puszi Cassy

xx 24 fejezet xx

xx Honor xx

GONDOLTAM, HOGY A FIÚKRA nem számíthatunk, ha tervezésről van szó, pedig ez mégiscsak Ang tizennyolcadik szülinapja. Csak egy kis lelkesedést szeretnék látni vagy hogy legalább felfogták, hogy egy kis segítségre van szükségünk. Phoebe-vel mindent nekünk kettőnknek kell csinálni, na jó Niall a kaják terén legyőzhetetlen és áradnak belőle az ötletek, de semmi másnál nem számíthatunk rájuk. Még nagyjából tíz óránk van, hogy az utolsó simításokat is elvégezzük, ugyanis akkor száll le a srácok gépe. Már csak a meglepetés ajándékért kell elugrani és minden megvan. Úgy gondoltam nem igazán szerencsés mára időzíteni a bulit, hisz valószínűleg nagyon fáradtak lesznek így kaptak egy kis pihenőt.

- Kinél vagyok jó egy fuvarra? - kérdeztem miközben a nappaliban elterülő két srácot figyeltem.

Mintha semmit sem mondtam volna. Niall továbbra is tömte a fejét, míg Zayn érzelemmentes arccal bámulta a plazmát.

- Zayn? - kérdeztem kicsit mérges hangsúllyal.

Gondolom ebből már értette, hogy én úgy gondoltam, hogy majd ő lesz az, aki elvisz. Végre valahára rám nézett, majd ülő helyzetbe tornázta magát és ölébe ültetett, gondoltam, hogy csak el akarja terelni a figyelmem. Harcoltam is ellene, de elég sikertelenül, mikor ajkai nyakamra csúsztak úgy éreztem ennyi. feladom ő nyert.

- Zayn, dolgunk van - suttogtam.

- Ráér még egy kicsit nem? - kérdezte mikor egy pillanatra elszakadt tőlem.

- És a buli?

- Csak két nap múlva lesz - csapott le az ajkaimra.

Pár percig képes is volt elvonni a figyelmem, de ekkor bekúszott az agyamba a gondolat, hogy ha nem intézkedek egész eddigi erőfeszítésem és Phoebe-é is felesleges lesz. Nagy nehezen elváltam tőle, mire mérgesen dőlt hátra a kanapén.  Épp időben, mert az imént emlegetett lány vonult le Harryvel az oldalán. Nem igazán tudom ez micsoda is köztük az biztos, hogy mind a kettejüknek jót tesz.

- Csajszi, jössz?

Nem kellett kétszer mondanom a barna hajú lány vad bólogatásba kezdett és már fel is kapott egy kocsikulcsot. Közben beleugrottam a cipőmbe még egy csókot nyomtam Malik szájára és kimentem a garázsba. Vicces volt, hogy még ott is Harry elégedetlen morgását kellett hallgatnunk.A volán mögött helyet foglaló személy csak mosollyal az arcán nyugtázta, hogy partnere mielőbb visszavárja. Megvárta míg beszállok, majd seperc alatt a gázra taposott és hangos fékcsikorgások mellett kikanyarodott az utcára. Nem igazán tudtam, hogy merre megyünk, de mellettem Phebs annál inkább. Sikítozva adta tudtomra, hogy mikor kell kanyarodnom és milyen lassú vagyok, hogy nem azonnal csinálom. Idegőrlő lesz ez az utazás.
- Mond nem tudnád egy kicsit befogni? - fordultam felé mikor már az autópályára kanyarodtam.
Nem igazán értettem miért valami nevenincs kisváros cukrászdájába kell mennünk. Londonban nincs elég? De azt állítják itt csinálják a földkerekség legjobb süteményeit és nekünk is muszáj itt vásárolnunk. A rádió már max hangerőn megy és együtt üvöltjük az éppen aktuális slágert. Szerencsére nincs olyan nagy forgalom bár ahogy látom a szembe sávban jobban lehet haladni.
- Nézd azt az örültet- bököm meg a mellettem ülő lányt és mutatok a túloldalon kacsázó kamionra.

xx Angie xx

Nyöszörögve fordultam másik oldalamra, semmi kedvem nem volt felkelni és elkezdeni ezt a napot, hisz délután indul a gépünk és itt kell hagynunk ezt a csodálatos helyet.

- Szép jóreggelt Angel - hallottam meg Liam reggeli, karcos hangját.

Mosoly húzódott ajkaimra és végre kinyitottam a szemem, közelebb araszoltam hozzá, mire készségesen ölelt szorosan magához.

- Neked is jóreggelt - nyomtam puszit arcára mire értetlenül meredt rám.

- Csak egy puszi? - kérdezte morgolódva.

Én vállat vontam, hisz tudtam ezzel az őrületbe fogom őt kergetni. Sikerült is. Türelmetlenül utánam fordult és lecsapott ajkaimra, én csak belemosolyogtam csókunkba, hogy elértem a célom. Mikor rájött mire is ment ki az egész eltávolodott tőlem és vonallá préselte száját.

- Te kis gonosz - és láttam szemében, hogy bosszút forral a fejében.

Hirtelen teljes testével fölém tornyosult és vad csikizésbe kezdett. Akárhogy próbáltam szabadulni, ficánkolni nem jutottam semmire. Míg a vége az lett, hogy mind a ketten leestünk a földre. Ismét én kerültem  alulra, Liam pedig fejét vállamba fúrta.

- Sajnálom, nem akartam hogy leesünk - mormolta vállamba.

@Angie_LittleTommoval mi így búcsúzunk a szállodától.
#szeretlek @Real_Liam_Payne

Dús hajába túrtam, mire kicsit morgolódott. Végül arra jutottam, hogy nem tölthetjük az egész időnket a padlón, így lerántottam az ágyról a paplant és magam köré csavartam. Ezután nagy nehezen felálltam és a fürdő felé vettem az irányt. Liam csak morgolódott tovább az orra alatt, de még mindig a földön volt elterülve. Aprót ráztam a fejemen és bezárkóztam a fürdőbe. Földre dobtam a testemet takaró anyagot és beléptem a zuhanyfülkébe. Annyira kikapcsoltam, hogy csak Payne ütemes dörömbölése tudott visszarángatni a valóságba. Gondolom megint túl sokáig áztathattam magam. Elzártam a csapot és gyorsan megtörölköztem, majd magam köré csavarva az anyagot surrantam vissza a szobába. Liam körbe- körbe futározott, minden helységbe bekukkantva nem-e hagyunk itt valamit. Kihalásztam egy felsőt és egy rövidnadrágot a bőröndömből  majd óvatosan a fel-alá futkározó fiú mögé osontam. Úgy gondoltam kicsit megviccelem és reméltem sikerül is a kis trükköm. Annyira lekötötte, hogy mindenét belegyömöszölje abba a bőröndbe, hogy még a lopakodásom is feleslegesnek bizonyult. És a megfelelő pillanatban a hátára ugrottam. Nem számított rám, így velem együtt eldőlt az ágyon. Annyira meg voltam elégedve magammal, hogy hangos kacagásba törtem ki. Liam pedig megörökítette.  Aztán arrébb dobta telefonját és addig ügyeskedett, míg ismét én kerültem alulra.

- Örülök, hogy ilyen vidám vagy - mondta miközben szájával súrolta az enyémet.

- Te is mosolyoghatnál egy kicsit- fontam kezeimet nyaka köré, ezzel is közelebb húzva magamhoz.

Kérésemre megeresztett egy apró mosolyt, majd helyre rázva magunkat elindultunk az étterembe, hogy megreggelizzünk. Nagy meglepetésemre mi értünk oda korábban, így megpróbáltunk egy eldugottabb asztalt keresni. Miután pedig ezzel megvoltunk körbejártunk a svédasztalt. Mire visszaértünk az asztalunkhoz a csapat hiányzó két tagja is belépett a terembe. Louis arcán szokásos hatalmas vigyora pihent, míg El kicsit dühös ábrázattal indult meg felénk.

- Mi történt? Nem volt jó a tegnapi kis romantikázásotok? - faggatóztam szinte azonnal.

- Ó az remek volt - válaszolt tömören a lány, így bátyám felé fordultam.

- Csak egy kicsit megvicceltem a reggel. Az összes holmiját eldugtam.

Akárhogy próbáltam visszafojtani nem tudtam nem mosolyogni, hisz elképzeltem, ahogy a kótyagos, lökött bátyám ott ül az ágy közepén és már kora reggel azon töri a fejét vajon milyen csínyt követhetne el. Végül sikerült túllendülni a helyzeten és békében fogyasztottunk el a reggelit.

- És utána? - kérdeztem már mikor indulni készültünk.

- Tízig el kell hagynunk a szobát, de utána azt csinálunk amit szeretnénk - itt testvéremre sandított, aki csak beleegyezően bólintott.

Volt egy olyan érzésem, hogy terveznek valamit, de akárhogy törtem a fejem csak nem tudtam rájönni mi is az. Faggatózhattam, könyöröghettem, de ők megmakacsolták magukat.  Így visszaindultunk a szobánkba majd a bőröndjeinket lecipelve megvártuk míg a srácok rendezik a számlát. 

A bőröndök már a magángépen, mi pedig nyugodtan járjuk a várost a fiúk nagyon keresnek valamit. Még mindig nem hajlandók elárulni mit is keresünk. Pár perccel később arcukra hatalmas mosoly került, ami a következő percben le is hervadt. Gyorsan odapillantottunk mi is Ellel és láttuk, hogy a vidám park nyitva tartását nézik már vagy tíz perce. Majd miután rájöttek, hogy nem tudtak mit tenni szomorúan visszafordultak felénk. Már össze tudtam rakni mit is terveztek, így szélesre tártam karom, majd szorosan öleltem magamhoz a csalódott fiút.  El követte a példám és szorosan zárta karjaiba csalódottan felé battyogó testvérem.

- Köszönöm a szándékot - szólaltam meg pár perc múlva.

Kibontakozott karjaim közül és rendezte vonásait.

- Attól függetlenül mégsem sikerült. Pedig Louis-val elterveztük milyen jó napot fogunk itt eltölteni.

- És mi lenne, ha Londonba mennénk el vidám parkba? Akkor a többiek is jöhetnének és igazi örült móka kerekedne belőle - próbáltam vidítani őket

Mivel El is beszállt a győzködésbe így hamar sikerült jobb kedvre deríteni őket. Látszott, hogy erre a lehetőségre még nem gondoltak és már vadul tervezni is kezdték mi mindent fogunk csinálni. Mivel az eredeti tervnek lőttek így úgy gondoltuk lemegyünk a partra még egy kicsit, mielőtt visszautaznánk az esős Londonba. Nagyon reménykedtem benne, hogy Louis nem töri semmilyen turpisságon a fejét nem akarom, hogy elrontsa ezt az egészet.

Mit sem sejtve süttetem a hasam mikor vízcseppeket érzek a hasamon. Hunyorogva kinyitom a szemem és Liam mosolyog vissza rám.

- Mit tervezel? - kérdezem arcát tanulmányozva.

Szótlanul lefeküdt mellém és puszikkal hintette be az arcom. Biztos voltam benne, hogy ez csak figyelemelterelés.és készül valamire. Kezei derekamra siklottak, majd felkapott karjai közé. Sikongatva kapálóztam karjai között ő pedig mosolyogva figyelte vergődésemet.

- Tudtam. Annyira tudtam.

Következő percben már be is dobott a vízbe és pedig köhögve úsztam a felszínre. Annyira éreztem, hogy ezt nem fogom megúszni. Valahogy ezt a fiúk sosem tudják kihagyni és én akárhogy gondolkodok nem tudok rájönni mi ebben a nagy élmény számukra. Dühösen csaptam párat a víz felszínére és megpróbáltam kifésülni az arcomba tapadt hajtincseket. Liam hamar mellém úszott és karjaiba zárt. 

- Haragszol? - kérdezte miközben még közelebb húzott magához.

- Kicsit. Sosem szerettem mikor ezt csinálják velem és reméltem megúszom vagy legalább az a lökött nem tud a lelkedre beszélni.

- De így én lehetek a hős - nézett mélyen a szemembe.

- Erre ment ki az egész? 

- Mi másra? - mosolygott angyalian.

- Nekem mindig hős vagy. 

Mondatomra azonnal eszembe jutott az az este mikor utoljára mondtam ezt neki. Mikor Doncasterben mentünk el bulizni és megtalált az az idióta Kenny. Az emlék hatására összerezzentem, hisz bele se akartam gondolni mi történt volna, ha nincs ott Liam.

- Mindig itt vagyok neked- súgta, miközben én vállára hajtottam fejem.

Tudom, hogy ez egy elég könnyelmű ígéret, hisz nem tudhatjuk mi lesz velünk, legalábbis én így gondolom. A jelenben kell élnünk és nem a jövő miatt aggódnunk, de ettől még nagyon jólesik hallani.

- Köszönöm - próbáltam összeszedni magam.

- Nem hagytam volna, hogy az az állat akár egy újjal is hozzád érjen - simította meg arcom. 

- Látod ezért vagy te az én hősöm és mindig az is maradsz.

Meghitt kis beszélgetésünket Eleanor hangos sikolya zavarta meg, miközben azt kántálta bátyámnak, hogy ezt még nagyon megbánja. Louis valószínűleg láthatott valamit barátnője szemében, mert azonnal futásnak eredt. Mi csak egymásra néztünk majd azon gondolkodtunk vajon melyikük fog nyerni. Liam valamiért szent meggyőződéssel állította, hogy szerinte Eleanor fel fogja adni a bátyám hajkurászását, de én nem értettem egyet vele. Szerintem El bosszút akar állni, hisz már reggel is ő volt a csíny tárgya és most is. Így fogadtunk, de hogy mit kapok, ha győzök azt még nem tudom.
Mivel már sötétedett mikor visszafelé indultunk a partról egyre több ember lézengett az utcán. Ehhez az is hozzátartozott, hogy egyre több részeg is volt közöttük. Engem nem igazán zavart, hisz fiatalok legyenek most hülyék, de a fiúk azonnal mondani kezdtük a magukét, mint két morgós öregember. A centrumhoz érve a fiúk kitalálták, hogy fognak egy taxit, de nekem már elegem volt a sok császkálásból így leültem az egyik közelben lévő padra. Még gondolkodni is fáradt voltam, azt azért még így is hallottam, hogy valaki nem túl finoman helyet foglalt mellettem. Tovább bambultam magam elé mikor az illető közelebb csúszott, abban a pillanatban megcsapott a belőle áradó erős alkohol szag ás majdnem rosszul lettem. Kicsit megráztam a fejem és fel akartam állni, ám az ismeretlen máshogy gondolta. Megragadta a karom és visszarántott maga mellé.
- Engedj el! - sziszegtem.
- Kicsit később Cica - felelete akadozva és egyik keze a combomra siklott.
Ha lehetséges még jobban megijedtem és kapálózni kezdtem, míg szerencsésen meg nem rúgtam érzékeny pontját. A hirtelen jött fájdalomtól összegörnyedt így én végre fel tudtam állni. Jobbra- balra kapkodtam fejemet - és magamban szidtam a buta fejem, hogy nem figyeltem merre mentek a többiek.
- Ezt nagyon megkeserülöd te büdös szuka!  - hallottam meg hátam mögül.
Visszarántott magához, míg másik kezével lekevert egy hatalmas pofont. Az ütés súlyától a földre rogytam, talán még kicsit szédültem is. Ezt az állatot nem igazán érdekelte határozottan indult ismét felém.  Mikor pár lépésre volt tőlem ismét lendítette kezét.
- A helyedben nem próbálnám meg -hallottam meg a megmentőm vagyis bátyám dühtől izzó hangját.
Azonnal közém és az illuminált állapotú barátunk közé lépett, majd Liam is követte. Eleanor felsegített a földről, míg én remegve borultam nyakába.
- Mi van ti is szeretnétek egy körre? Tudok ám osztozódni.
Nem is kellett több a fiúknak, ugyanúgy ahogy pár perccel ezelőtt én most a részeg kapott két elég hatalmas taslit. Azonnal elterült a földön, nyöszörgött egy kicsit majd káromkodásba kezdett.
- Csak nem ti vagytok a szticijei?
Meg sem várták, hogy feltápászkodjon ismét nekiestek.  Pár nagyobb pofon után sarkon fordultak és visszaindultak felénk. Görcsösen kapaszkodtam El fölsőjébe, ami félő volt ettől előbb-utóbb fel fogja adni a harcot.
- Minden rendben van itt biztonságban vagy Angie - suttogta a fülembe Boo Bear miközben helyet cserélt barátnőjével és karjai közé zárt.
Halkan dúdolni kezdte a The Fray egyik számát és lassan dülöngélni kezdtünk. Mikor szorításom már enyhült még egy puszit nyomott a fejem tetejére majd az utat kezdte fixírozni. Halkan hozzátette, hogy a rendelt kocsinak bármelyik percben itt kell lennie.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Mint látjátok egy kis stílus váltáson esett át a blog. Úgy érzem erre már szükség volt. Nektek hogy tetszik? Lassan haladunk a történet vége felé és a dolgok csak fokozódnak.
Várom a véleményeket!
Puszi Cassy

xx 23. fejezet xx

Ez a csodálatos Angyal megérdemli az ünneplést
#nagyonszeretlek @Real_Liam_Payne

xx Angie xx

NEM IS ÁLMODTAM RÓLA, hogy valaha én egy ilyen tökéletes vacsorán veszek részt, mint amilyen a tegnapi volt. Nem tudom Liam mennyi ideig szervezte az egészet, de biztos voltam benne, hogy nem öt perc volt ennyi mindent összehozni. Nem elég ez az út még ilyenekre is figyel? Komolyan mondom egyre jobban lenyűgöz. Bár próbálom előle titkolni, hogy olvadok tőle, mint a vaj, de szerintem nem igazán sikerült. Lassan a másik oldalamra fordultam és nagy nehezen kinyitottam a szemem és mosoly kúszott az arcomra, hisz Liam szuszogott mellettem békésen. Haja kócos volt arcán a párna lenyomata. Ettől mosolyom még hatalmasabb lett.

- Te kis kukkoló - szólalt meg hirtelen, ami engem annyira meglepett, hogy majdnem leestem az ágyról.

- Sajnálom, nem akartalak felébreszteni - mondtam miközben a paplan mögé rejtettem arcom.

Nem igazán tudom mozdulatomba mi lehetett mulatságos, de Liam alig tudta elrejteni hatalmas mosolyát. Nem tudtam miért teszi, hisz én semmit nem éreztem ebben a helyzetben mulatságosnak. Sőt, ha jobban belegondolok kimondottan érdekes volt, hisz ez az első olyan alkalom, hogy Liammel azért alszunk együtt, mert ezt szeretnénk és ennek semmi köze sincs az örült bulikhoz.

- Min gondolkodtál el ennyire? - kérdezte Liam miközben egyik kezét az arcomra simította.

- Csak ezen a helyzeten, hogy tulajdonképpen ez az első alkalom, hogy nem buli miatt alszol velem.

Láttam arcán, hogy ő is elgondolkodik majd hatalmas mosoly kúszik arcára és közelebb von magához.

- Nekem nagyon is tetszik ez a felállás - csókolta meg a nyakam.

- Szeretlek - mondtam miközben vállába kapaszkodva valamelyest ülő helyzetbe tornáztam magam.

- A legjobb reggelem.

Pár percig még élveztük a kialakult új helyzetet és az idillt, majd úgy gondoltuk ideje lenne összeszednünk magunkat és reggelizünk esetleg valami programot is kitalálhatnánk. Lassan kimásztam az ágyból és a fürdőbe mentem, kicsit rendbe szedtem magam és felvettem egy miniruhát. Megfésülködtem és már mentem is vissza Liamhez, de nem találtam a szobába. Forgolódtam körbe- körbe és ebbe kissé el is szédültem. Ügyetlenül toporogtam a lábaimon, mikor megéreztem Payne parfümjének jellegzetes illatát és két karja derekamon fonódott össze.

- Úgy láttam kell egy-két biztos kéz.

- Nem is tudom miből gondoltad? - kezdtem heves fejrázásba, miközben mellkasának támaszkodtam.

- Csak egy megérzés - rántott egyet lezseren vállán.

Megfordultam ölelésében és szinte belső késztetést éreztem, hogy beletúrjak felzselézett hajába.. Láttam arcán, hogy nem tetszik neki de egy szót sem szólt.

- Mehetünk Angel?

Fejemet csak vállára hajtottam és egy halk kuncogás hagyta el a számat. Eszembe jutott, mikor először hívott Angelnek mennyire idegesített, mostmár szinte meglepődnék, ha nem hallanám a szájból, sőt szabályosan hiányérzetem lenne.

- Ezer örömmel Mr. Payne - távolodtam el tőle és indultam meg az ajtó felé.

Hamar felocsúdott és követett, miután beért keze derekamra siklott és közelebb vont magához. Így sétáltunk egészen az étteremig, ahol szinte első pillanatban kiszúrtuk Eleanort és Louis-t, hisz bátyám épp zsonglőrösdit játszott egy csészével.  Leültünk az asztalhoz, ahol El már fogta a fejét barátja hülyesége miatt.

- Mondanám, hogy jó reggelt, de úgy érzem inkább sok türelem kéne most neked - vigyorogtam a velem szemben ülő lányra.

 Ő csak fintorgott párat majd  próbált mosolyt varázsolni az arcára. Gondolom nem akarta, hogy az egész napja ilyen borús hangulatba teljen.  Pár perc bohóckodás után bátyám is összeszedte magát és normális körülmények között sikerült megreggeliznünk.

- És van valami ötlet mára? - kérdeztem teásbögrém mögül felnézve.

A fiúk csak összenéztek és fejüket rázták.

- Hát... nekem lenne egy. Hajókázásra gondoltam - osztotta meg velünk ötletét.

Mi Louval azonnal felpattantunk és idióta örömtáncba kezdtünk. Mindenki, aki akkor az étteremben volt furcsa pillantásokat lövellt felénk, gondolom magukban lerendezték annyival, hogy nem vagyunk normálisak. Hát ez részben igaz, Tomlinsonok vagyunk. El és Liam pár perc után megunták szereplés vágyunkat és visszanyomtak minket a székünkre.

- Oké megértettük. Ti nagyon örültök neki - szólalt meg pár perc után Liam.

Idétlen arckifejezés terült arcára miközben kicsit felém fordult. Gondoltam nem igazán számított arra, hogy partner leszek egy ilyen tánchoz, lám tévedett. Csak hatalmas mosollyal néztem vissza rá és a hatás kedvéért még meg is rebegtettem a pilláim. Ő csak a fejét rázta, majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Akkor induljunk fiatalok - csapta össze kezét Louis.

Gyorsan felhörpöltem a csészém alján lévő folyadékot, majd én is felálltam az asztaltól. Visszamentünk a szobáinkba, felkaptam a táskám és már indultam is kifelé. Ugrálva közelítettem meg Elék szobájának ajtaját.

- Te aztán nagyon besóztál - lépett mellém Payne.

- Igen igen igen.

Végül valamelyest mégis sikerült lenyugtatnom magam, pár mélyebb levegővétel után úgy éreztem ismét a komoly önmagam vagyok.

- Liam, elrontottad a húgom? - mutatott rám William, mikor barátnőjével az oldalán kilépett az ajtón.

Mi csak összenéztünk, mert nem igazán értettük mire is céloz.

- Mi van? - néztem rá értetlenül.

- Hogy ugrálnod kéne, meg egy percre le nem állni. Erre csak itt bárgyú pofával állsz. Hihetetlen a végén még Liam mellett megkomolyodsz.

Nem igazán tudtam erre, hogyan is reagáljak, hisz én egyáltalán nem éreztem úgy, hogy megváltoztam, mármint negatív értelemben megváltoztam. Úgy gondolom, sőt biztosan tudom, hogy Liam jó hatással van rám.

- Legalább egyikőtök felnőtt - vágott vissza El, majd elindult a lift felé.

Gyorsan utána mentem és szerencsére még azelőtt értem oda, hogy az ajtó becsukódott volna az orrom előtt. Beléptem a liftbe és a mellettem álló lányt kezdtem el tanulmányozni.

- Szóval?

Hangomra azonnal felém fordult és arcomat szuggerálta.

- Szóval semmi - mosolyodott el - Csak nem akartam, hogy túlzásba essen. Ne higyj neki, ti együtt vagytok tökéletesek - ölelt magához szorosan.

Mikor felfogtam, hogy ez az egész értem volt, nagyon hálás voltam a lánynak és olyan szorosan öleltem vissza, ahogy csak tőlem tellett.

Mire az előtérbe értünk már a fiúk várakoztak ránk. Látszott rajtuk, hogy nagyon rohanhattak, mert sorra kapkodták a levegőt és szerintem, ha nem lettek volna olyan hiúak még a térdükön is megtámaszkodtak volna. Férfiúi büszkeség. Melléjük sétáltunk, mire már odáig fajult a dolog, hogy a lihegésüket is megpróbálták elrejteni. Együtt indultunk kifelé, de még így is éreztem, hogy Liam jó mélyeket lélegzik, hogy visszanyerje normál állapotát. Kézen fogva indultunk meg a kikötő felé és bár a fiúkon sapka és napszemüveg is volt, így is pár rajongó felismerte őket. Láttam rajtuk, hogy nem így képzelték az egészet, azért teljesítették a kéréseiket.  Míg kattogtak a gépek, mi Eleanorral hátrébb húzódtunk és próbáltunk nem belefolyni a dolgokba. Ám így is hallottam, hogy a susmorgások tárgya általánosságban én vagyok. Olyanok hangzottak el leggyakrabban, mint például "Nem is olyan szép, mint gondoltam" , "Csak bántani fogja Liamet". Próbáltam őket figyelmen kívül hagyni, hisz úgy gondoltam csak a féltékenység beszél belőlük.  Miután minden rajongó megkapta a képét és a dedikált nem is tudom milyét mi is folytathattuk utunkat. Apró sóhaj hagyta el a számat mikor a dokkhoz értünk.

- Azért nem volt ilyen borzalmas - lépett mögém Liam és karjaimat kezdte simogatni.

- Egy sétagaloppnak sem nevezném.

Nem volt kedvem tovább feszegetni a témát, úgy gondoltan nem érné meg, hogy ez az egész elrontsa a csodásnak ígérkező napunkat. Felszálltunk a mellettünk várakozó hajóra és hamar a végébe siettünk. Pár percig néztük az utcák nyüzsgő forgatagát, miközben arra vártunk, hogy az utolsó ember is fellépjen a fedélzetre.  Pár perc múlva a hajó lökött egy nagyot és mi kifutottunk a tengerre. A part vonalát követve haladt járművünk. Ismét magával ragadott a hely szépsége, még így ennyi minden látványosság meglátogatása után is úgy érzem, hogy a sziget szépségeinek csak egy tört részét tudtam megcsodálni. Mire visszafordultam a többieknek hűlt helye volt. Forgolódtam, nyújtogattam a nyakam, de csak ismeretlen emberek néztek velem szembe. Az egyik lány közülük elég furcsán végigmért, majd határozott léptekkel elindult felém.

- Bocsi te vagy az a lány, akiről Liam tegnap kiposztolt egy fotót? - kérdezte kissé félénken.

- Igen én vagyok - válaszoltam kedvesen.

Itt látszott rajta nem igazán tudja, hogy is folytassa. Zavartan hajába túrt, majd vett egy nagy levegőt és újra a szemembe nézett.

- Akkor ti most együtt vagytok? - fürkészte arcom.

- Pontosan.

- Figyelj nekem eddig szimpatikusnak és kedvesnek tűnsz, de nem merd megbántani Liamet - folytatta sokkal bátrabban.

- Tessék? - néztem rá értetlenül.

Hisz számomra kissé képtelen ez a helyzet. Látszik rajta, hogy a fiúk nagy rajongója, valószínűleg mindent tud róluk, és úgy is beszél, mintha ismerné őket. De idejön és megfenyeget?

- Jól hallottad - zökkentett ki gondolatomból a hangja - ha megbántod őt vagy kihasználod esetleg látjuk, hogy miattad szomorú mi megtalálunk és megkeserítjük az életed.

Igen ez egy cseppet sem burkolt fenyegetés. Válaszolni viszont nem volt időm, mert láttam, hogy a többiek közelednek Iménti beszédpartnerem arcára angyali mosoly kúszott, mikor a srácok beálltak mellém. Azonnal képet és autogramot akart.Szökdécselt, mint valami idióta és a fiúk nyakába csimpaszkodott. Ezután jött a hab a tortán. Eleanor felé fordult és őt kezdte el nyüstölni. Egekig magasztalta, miközben azt kántálta, hogy ő a kedvence a barátnők közül. Erre már a számat húztam és jobbnak láttam, ha arrébb állok. Egy közeli székhez sétáltam és lehuppantam rá.

- Angie, ki ez a csaj? És mi bajod? - fordított maga felé bátyám.

- Miért hagytatok ott? - kérdeztem dühösen.

- Mi szólongattunk nem is egyszer, de te nem figyeltél. Mondtuk, hogy megnézzük a hajót belülről mindjárt jövünk - simította meg karom - Ki ez a lány? - tért vissza eredeti kérdéséhez.

- A rajongótok nem látod?

- Mit mondott neked? - faggatózott tovább.

Én megpróbáltam egy vállrándítással lerendezni az egészet, ám Louis makacs és ezt nem hagyta annyiban.

- Angela Hayden Tomlinson!

- Megfenyegetett - válaszoltam suttogva.

- Gondoltam - válaszolt hasonló hangnemben, majd magához ölelt - Főleg miután elég érthetően kihangsúlyozta, hogy El a kedvence. Ha téged nem kedvel Honorhoz mit szólna? - próbált vidítani.

- Liam a kedvence, szerintem Honor nem is érdekelné.

Pár percig így ácsorogtunk egymás karjaiban. Szükségem volt rá, a bátyámra. Mindig tudta mit kell tenni, hogy engem felvidítson és megnyugtasson. Mikor El is mellénk ért mosolyogva figyelte kis párosunkat, gondolom ő is rájött mi történt és szó nélkül bekapcsolódott az ölelésbe, majd Liam is. Az út végére sikerült már valamennyire lenyugodnom, de a fejemből még akkor sem tudtam kiverni ezt az egészet.

A vacsora előtt gondoltuk kicsit pihenünk a szobánkban, mert Louis a fejébe vette ma bulizni akar. Mi csak összenéztünk és azt gondoltuk nem rontjuk el a kedvét.

- Nehogy már egy ilyen kis dolog elrontsa a kedved - mondta Liam már ki tudja hányadjára.

- Nem rontotta el, csupán nem tudom kiverni a fejemből.

Erre csak olyan ezt már vagy háromszor hallottam a mai nap fejet vágott és forgatta a szemeit.

- Nem voltál ott szóval ne csináld ezt - vágtam vissza.

- Istenem csak egy rajongó volt.

- Egy örült féltékeny rajongó, aki megfenyegetett - vágtam vissza és egyre dühösebb lettem.

- Nem kell mindenkinek kedvelni - sziszegte a fogai között.

- Rendben, akadj ki. Végülis teljesen mindennapos, hogy megfenyegetnek vad idegenek - dúltam- fúltam tovább.

- Nézd meg teljesen kiakadtál egy ilyen apróságon, pedig tudod, hogy milyenek ezek a lányok.

- Hibáztass még!

Belül fortyogott a dühtől én pedig nem voltam kíváncsi az újabb kioktatására, így sarkon fordultam és kivonultam a szobából, magam után hangosan becsapva az ajtót. Nem igazán tudtam hova is tartok csak úgy éreztem ki kell szellőztetnem a fejem, hogy lenyugodjak. Csak róttam az utcákat igazából nem is nagyon figyeltem merre vagyok, csak az előbbi veszekedésünk járt a fejemben. Mikor úgy gondoltam eleget sétáltam már ismét a szálloda felé vettem az irányt.  Épp csak beléptem, mikor Elounor páros jött velem szembe.

- Hát ti? Hova-hova? - kérdeztem valamivel jobb kedvűen.

- Romantikázunk egy kicsit -- mondta mosolyogva El, majd mind a ketten puszit nyomtak az arcom két oldalára és kiléptek a bejáraton. 

Fejemet ingatva a liftbe léptem, és azon gondolkodtam mit fogom mondani Liamnek, vagy hogyan is kéne megbeszélnünk a dolgokat. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben miközben benyitottam a szobánkba. Alig tettem pár lépést Liam azonnal magához ölelt és lecsapott az ajkaimra. Először nem igazán tudtam hova tenni ezt az egészet, de mikor megszakította volna csókunkat és ajkai után kaptam, amit ő azonnal bíztatásnak vett. Mégis sok kérdés kavargott a fejemben, amit úgy gondoltam meg kell beszélnünk így kicsit eltávolodtunk egymástól

- Sajnálom, hogy úgy túlreagáltam a dolgot, csak tudod eddig velem ilyen még nem történt. Vagyis eddig csak Louis Tomlinson húga voltam, akit az iskolatársai nem igazán kedveltek. Erre most letámad egy vad idegen ember és azzal fenyeget, hogy megkeseríti az életem - adtam ki magamból mindent.

Mondókán végére lehajtottam a fejem, mert tényleg nagyon sajnáltam az egészet. Ő viszont kezével állam alá nyúlt így nem tudtam szabadulni pillantása elől.

- Én is sajnálom, hogy nem értettelek meg, csak tudod számunkra ez már olyan mindennapos, hogy nem is tulajdonítunk neki jelentőséget. Ám mikor magamra hagytál eszembe jutott milyen frusztrált voltam  mikor először kellett szembenéznem az ilyen esetekkel. Kérlek bocsáss meg! - suttogta és egy lágy csókot lehelt számra.

Majd mosoly húzódott a szájára felém nyújtotta kezét - amit én gyorsan el is fogadtam - majd az erkély felé kezdett húzni. Nem igazán értettem, de amint kiléptem az erkélyre láttam, hogy a medencéhez vezető lépcső végig mécsesekkel van kirakva. A meglepettségtől meg is torpantam, Liam azonnal mögém lépett fejét pedig vállamon pihentette meg.

- Tetszik?- tudakolta izgatottan.

- Sosem láttam még ilyen szépet - mosolyogtam rá. 

Lementünk a medencéhez és  kinyitottunk egy üveg pezsgőt. Pár pohár után Payne ledobta magáról ruháit és egy szál boxerben beugrott a vízbe. Pezsgőmet kortyolgatva néztem, ahogy úszik pár hosszt. Mikor velem szemben felbukkant ujjával mutogatni kezdett, hogy csatlakozzak hozzám. Én csak a fejemet ráztam, de ő nem érte be ennyivel. A medence széléhez úszott és elkapta a vízben lévő lábaimat. Épp csak annyi időm volt, hogy a poharat letegyem a medence széléhez, mert a következő pillanatban már a vízeben is voltam. Vagyis jobban mondva Liam ölében.

- Tiszta víz lettem - csaptam vállba majd arcomhoz tapadt vizes tincseimet kifésültem.

- Sajnálom - válaszolt azonnal ám arcáról hatalmas vigyorát nem tudta letörölni.

Lassan megcsókolt, majd kezét végigvezette hátamon és a derekamon állapodott meg, így is közelebb húzva magához. Csókunk egyre vadabb lett, ettől pedig én is jobban felbátorodtam. Így egy hirtelen ötlettől vezérelve kicsit megharaptam száját, mire elhúzódott.

- Ha még egyszer ezt csinálod nem állok jót magamért - mondta rekedtesen és ismét közelebb húzott magához egy csókra.

Lábaimat dereka köré vontam és erősen kapaszkodtam belé, majd úgy gondoltam kicsit húzom még az idegeit megint belecsíptem szájába.

- Figyelmeztettek! - mondta komolyan.

Ezután ismét megcsókolt, majd ajkait végigvezette arcélemen és nyakamat kezdte csókolgatni. Ettől pedig én egyre szaporábban vettem a levegőt. A következő percben Liam velem az ölében elindult kifelé a vízből miközben egy percre sem hagyta abba nyakam csókolgatását....

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Nos ez a szokottnál hosszabbra és egy kicsit pikánsabbra sikerült. Nektek hogy tetszett?
Várom a véleményeket!
Puszi Cassy