MEGLEPŐEN NAIVAN ÁLLUNK AZ élethez azt gondoljuk velünk ez nem történhet meg, mi sebezhetetlenek vagyunk. Minden rossz csak másokkal történik és azokkal, akik megérdemlik. Ez nem így van. Ez nem így van bárkivel, bármikor történhet valami. Csak úgy a semmiből lecsap és te nem tudod mi lesz a vége. Sosem lehetsz biztos benne, hogy ha reggel elköszönsz a családodtól, a szerelmedtől, barátaidtól este is láthatod majd őket. Huszonnégy, de akár csak nyolc óra is rengeteg idő arra, hogy történjen valami. Az élet törékeny és a legnagyobb kincs, mi mégsem vigyázunk rá.
Micsoda fennkölt gondolat, főleg tőlem, hisz én vagyok a mindig mosolygós és bolondozós Louis. Igen ilyen vagyok, de néha, néha mikor fontos, komoly dolgokról van szó én is tudom hogy kell viselkedni. Tudom mi a helyes és mi az amit elvárnak tőlem. Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, főleg nem azoknak akik közel állnak hozzám.
- ANGIE NYISD KI AZ AJTÓT! - estem neki újra a püfölésnek.
Már legalább fél órája állok a húgom szobája előtt azért rimánkodva, hogy engedjen be. Mivel a túloldalról semmilyen választ nem kapok egyre jobban kétségbeesem. Muszáj lesz valahova bejutnom.
- ANGELA HAYDEN TOMLINSON NYISD KI EZT AZ ELCSESZETT AJTÓT KÜLÖNBEN NEM ÁLLOK JÓT MAGAMÉRT - fenyegetőztem.
Igaz halvány lila gőzöm sem volt róla mit fogok csinálni, ha ez nem válik be, de abban biztos voltam, hogy muszáj bejutnom abba a szobába. Dörömböltem még ott pár percig végül elegem lett az egészből. Harry szobájába mentem és amint beléptem már fel is pattant az ágyról.
- Nem jutottál be - mondta.
Csak nemlegesen ráztam a fejem majd intettem neki, hogy tartson velem, fogalma sem volt róla mire készülök ő mégis velem tartott. Igen, Harry egy igazi jó barát. Lementünk egészen a garázsig, hogy kihalásszuk a még sosem használt létránkat. Miután megvolt kivonultunk vele a hátsókertbe és azt kezdtük el számolgatni vajon melyik is lehet Angie ablaka. Mikor negyed óra találgatás után nagyjából biztosak voltunk melyik lehet az övé jött a következő tortúra. A létre felállítása. Miután Harrynek a lelkére kötöttem, hogy tartsa meg az a szart mászni kezdtem. Szinte minden egyes lépésemnél megingott.
- Nem tudnád stabilabban tartani? - mordultam rá.
- Ja, bocs - kapott észbe nézelődéséből és két kezével támasztotta meg a létrát.
Így már valamivel jobb lett a helyet, megtettem még azt a pár métert, ami az erkélytől elválasztott és átmásztam oda. Nagyon mertem remélni, hogy Angie azt nem zárta be. Lassan az ajtóhoz léptem és óvatosan lenyomtam a kilincset, szerencsémre az halk nyikorgást követően megadta magát és kinyílt. A sötétítők el voltak húzva így csak egy gyér fénysugár segítségével tudtam megállapítani, hogy merre is kell mennem. Lassú, tapogatózó mozdulatokkal haladtam az ágy felé, amibe pár másodperccel később bele is ütköztem.
- Miért vagy ilyen idegesítő? - hallottam meg húgom hangját valahonnan az ágy felől.
- Mert a bátyád vagyok. Ez a dolgom - ültem le mellé és felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő kislámpát.
Pár percig hunyorogtunk, míg szemünk megszokta a hirtelen jött fényt. Angie ülő helyzetbe tornázta magát, kifésülte arcából tincseit és látványosan kerülte a velem való szemkontaktust. Pár percig türelmes voltam vele, majd mellé csúsztam és karjaim közé zártam. Nem kellett mondania semmit, láttam mennyire össze volt törve és a viselkedése is csak ezt támasztotta alá.
- Az én hibám az egész - mondta pár perc elteltével.
- Hogy mondhatsz ilyen butaságot? - emeltem fel fejét.
Szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, ráadásul szinte vörölsőtt az egész. Ezzel csak még nagyobb aggodalmat váltott ki belőlem.
- Miattam indultak útnak, ha nem lenne szülinapom itthon ültek volna és most minden rendbe lenne - szipogta.
- Nem a te hibád a karambol. Phoebe és Honor vérében is magas volt az alkoholszint, részegek voltak. Hallod? - rázogattam egy kicsit.
Ő pedig mintha semmit sem hallott volna az egészből csak nyakamba kapaszkodva hüpögött tovább.
- Bocsi skacok, hogy zavarok - nyitotta ki Harry az erkélyajtót - de most hívtak, hogy Honor állapota stabil és felébresztették az altatásból, bemehetünk meglátogatni.
- Akkor szedjük össze magunkat- törte meg a csendet Ang.
Lassan az ágy széléhez csúszott és felállt. A hirtelen mozdulattól kicsit megingott és majdnem elesett. Harryvel egyszerre kaptunk utána.
- Minden rendbe? - fürkésztük arcát.
- Persze, csak elvesztettem az egyensúlyom - varázsolt arcára műmosolyt majd a fürdő felé indult.
Tudtuk, hogy hazudik mégis rá hagytuk. Nem akartunk veszekedni, így miután becsukta maga mögött az ajtót mi is kifelé indultunk. Elfordítottuk a kulcsot a zárban és szélesre tártuk az ajtót. Ahogy a folyosóra értünk szó szerint Liambe ütköztünk. Arca hasonlóan megviselt volt, mint a húgomé, bár szerintem ő nem Honor vagy Phebs miatt volt így kibukva.
- Hogy van? - kérdezte idegesen.
- Mint egy zombi - előzött meg Haz a válaszadással.
Remek nehogy megnyugtassa még feszültebb lett és azonnal berohant a szobájába.
xx Angie xx
Miután valamennyire sikerült összeszednem magam gyorsan letusoltam és felvettem valami normális ruhát. Visszasétáltam a fürdőbe és megálltam a tükör előtt. Megijedtem a tükörképemtől. Kisírt, vörös és karikás szemek. Hajam csapzott és akár egy szénaboglya. Borzalmas összhatás Nyakamban még mindig ott lóg a Liamtől kapott nyaklánc. Kezemet gyorsan odakaptam és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Szia - hallottam meg Payne hangját.
Lassan felé fordultam mire bizonytalanul elindultam felé, még mindig nem éreztem fényesen magam így húzott is rendesen a fejem.
- Sajnálom, hogy... hát nem is tudom úgy jó sok mindent. Szóval egyszerűbb, ha bocsánatot kérek a hibbant viselkedésemért.
- Szeretnék neked segíteni - ölelt magához.
Ezután szóltak a többiek, hogy ideje indulnunk. Mind bezsúfolódtunk az autóba és hajtottunk is a kórház felé. Nem szólt senki a másikhoz, nem mondtuk ki, de mind aggódtunk Honorért. Mikor a recepciós pulthoz értünk - ismét csak - egymás szavába vágva próbáltunk megtudni hol is találjuk a kezelőorvost.
- Ne talán Ms Tomlinson hozzátartozói?
A hang hallatán egy emberként fordultunk a folyosó végén ácsorgó fehér köpenyes nő felé. Megijedtem mikor megláttam komor ábrázatát és önkéntelenül is közelebb húzódtam Liamhez. Ő ezt amint megérezte lágy csókot nyomott fejemre ezzel is a bennem lévő feszültséget próbálta oldani. A nő lassan elindult felénk.
- Dr. Merbert vagyok Ms Tomlinson kezelőorvosa - mondta túlzottan is hivatalosan.
Nem igazán tudtuk mégis mit vár mit mondjunk erre, így csak bambán néztünk vissza rá.
- Kora reggel a leletek alapján állapotát kielégítőnek találtuk így megkezdtünk a felébresztést.
- Ez meddig tart? - kérdezte Zayn.
- Úgy vélem bármelyik pillanatban magához térhet. Kérem kövessenek.
Amint kimondta el is indult a végeláthatatlan folyosórendszerek között. Én csak azon gondolkodtam, hogy mi innen nem fogunk kijutni, eltévedünk és fel-alá fogunk itt rohangálni. Az orvos hirtelen megtorpant, aminek hatására mi egymásnak ütköztünk. Megálltunk a háromszáztizennégy per a szoba előtt. Gondoltam ezt érdemes lesz megjegyezni, hisz úgyis fogunk jönni még. Az orvos óvatosan benyitott a szobába mi pedig mögötte haladtunk libasorba. A szobába érve láttuk, ahogy Honor lassan ébredezni kezd. Majd egy nyújtózkodás után minket kezdett el vizslatni.
- Niall! - jelent meg mosoly az arcán.
Torkunkból megkönnyebbült sóhaj tört elő, miszerint minden rendben. Rendben minden azért nem, de Honor legalább a körülményekhez képest jól van. Gyors mozdulatotokkal körülálltuk az ágyát, mire fejét idegesen kapkodta közöttünk.
- Ők kicsodák? - tette fel kérdését.
Mi egymásra néztünk majd legtöbbünk száját halk kuncogás hagyta el.
- Nagyon vicces vagy Domino - röhögött fel Zayn és közelebb akart lépni Honor ágyához.
De, amint az ijedten elhúzódott mind tudtuk, hogy nem viccel ez komoly. Egy újabb baj. Őt fixíroztuk, ő meg hol minket hol az orvost tüntette ki figyelmével.
- Niall, ők kicsodák? - kérdezte zavartan.
Az orvos azonnal mellé lépett és és egy lámpával a szemébe világított és megvizsgálta reflexeit. Nem is igazán értem ez miért kellett, hisz nem azzal van a gond.
- Ez most komoly? - kérdezte felháborodottan Louis.
- Lehet az autóbaleset miatt vagy poszttraumás stressz okozta átmeneti emlékezet kiesés.
- Emlékezet kiesés? - keltem ki magamból - Niallon kívül senkire nem emlékszik.
Zayn már teljesen kikészült, eddig is épp eléggé izgult ez pedig csak rátett még egy lapáttal.
- A legfontosabb, hogy most nem zaklathatják fel...
- Ne zaklassuk fel? Mégis hogyan? Nem is emlékszik ránk, már attól zaklatott lesz, ha a közelébe vagyunk.
Már képtelen voltam magamban tartani egyszerűen ez már tényleg pont az a bizonyos csepp volt a pohárban.
- Honor, ezt nem teheted - indultam meg felé - Nem hiszem el, hogy nem emlékszel rá, mikor nyáron elszöktünk a táborból és órákig gyalogoltunk, mert egyetlen autó sem áll meg nekünk. Meg amikor Disney Landbe voltunk és kiküldtek a műsorról, mert már túlkorosnak neveztek minket - lépkedtem még mindig határozottan az ágy irányába.
Ő csak még jobban megijedt és már szinte teljesen az ágy végében kuporgott.
- Ezt most azonnal fejezzék be! - mordult ránk az orvos.
Liam karjai közé kapott és velem együtt kiment a szobából. Képtelenség volt kiszabadulni karjai közül és ettől csak még ingerültebb lettem.
- Engedj el!
- Sajnálom Angel, de most ez lesz a legjobb.
Tudtam, hogy igaza van, de akkor is dühös voltam. Egyszerűen már túl sok volt nekem ez az egész először Phebs most meg Honor.
xx Honor xx
Nem tudtam kik ezek az emberek és miért néznek rám így. Az előbb hallottak alapján ismernem kéne őket és azt hiszem van itt olyan, aki a rokonom is, de nem még csak egy árva emlékkép sincs. Niall az egyetlen, akit felismerek. Ő biztatóan mosolyog rám, de ettől még nem érzem jobban magam. Egyszerűen csak ezt a nagy ürességet érzem. Mintha én eddig nem is léteztem volna, mintha lényegtelen lennék
~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Kis ösztönzés, hogy aktívabbak legyetek! :)
Puszi
Neeee! Miért csak Niallre? Ezt nem hiszem el... alig várom a kövit úgyhogy siess!
VálaszTörlésEhehe... Nem értem, hogy miért csak Niallre emlékszik...
VálaszTörlésEgy nap alatt elolvastam az összes felrakott részt. Igen, ennyire megtetszett!:) Egy napba tellett, de megérte!:)
VálaszTörlésÉs most már én is csatlakozom azok közé, akik izgalommal várják a folytatást!:)) +1követő