×× Epilógus ××

xx Angie xx

A LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE dolog elég jónak ígérkezett. Igen az volt. Akkor nem hittem benne, bár minden másban is kételkedtem, de így két év eltelte utána igazat kell adnom Payne-nek, mert bevált. Türelmes volt, semmit sem siettetett. Honor már nem egyszer mondta neki, hogy egy komplett idióta, amiért ezt csinálja. Ő mégsem hagyta magát befolyásolni, és kitartott elképzelése mellett. Sikerült neki, alig több, mint három hónap alatt minden kétségem elszállt, és újra bíztam benne. Mintha a viszontagságok meg se történtek volna.

Apropó Honorék, nagy nehézségek árán sikerült lakást találniuk. Megegyeztek és félúton London és Doncaster között vettek házat, Northamptonba. Valamivel nagyobb, mint kedves szülővárosom, de mégsem olyan zsúfolt. Egy szép kertes háztulajdonosai, és már sikerült berendezkedniük, így közel egy év után úgy gondolom ideje volt. Rosalind természetesen mindenkit az ujjai köré csavart, és mind a nagyszülők, mind a bandatagok a tenyerén hordozzák őt. Bár úgy gondolom nem fogom tudni két év történéseit pár gondolatba elmesélni.

Nekem már csak egy évem van a főiskolából, és akkor már hivatalosan is értek valamihez. Tényleg úgy érzem, hogy megtaláltam azt, amihez érzékem van, amihez tudás is kell. Nem csak a kifutón való sasszézás, és bárgyú vigyorgás.  Már nem Doncasterben élek, és Londonba is képtelen voltam visszamenni. Új helyre, tiszta lapra volt szükségem. Milton Keynes pedig tökéletes hely volt ehhez. Nem egy nagy kastély, de első lakásnak tökéletes. Pont annyi hely van benne, mint amire szükségem van. Ez így mind szép és jó lenne, de sajnos az esetek többségében nem így van, hisz Liam több időt tölt nálam, mint bárhol máshol. Így pedig már azért más a helyzet. 

Tollam kiesett a kezemből, és meg sem állt a padlóig. A csörömpölés elég volt hozzá, hogy visszatérjek a jelenbe, a valóságba és az előadóra figyeljek. Gyorsan felkaptam, és megpróbáltam felvenni a gondolatmenet fonalát. Gyorsa jegyzetelésbe kezdtem, amit  egész órán csinálnom kellett volna. Szerencsére már csak pár perc volt vissza, és a mai napon ez volt az utolsó óra is. Örültem neki, mert elég hosszú nap volt, és már éreztem a tagjaimon, hogy mennyire kiszívott. Másra sem vágytam csak egy forró fürdőre, és a meleg ágyamra. Hamar összeszedtem minden holmim, felkaptam a táskám és elindultam kifelé. Elég sok mindenkinek lett vége az órájának, és egy hömpölygő áradat közepére kerültem.  Alig volt köztük olyan, aki akár csak látásból is ismerősnek tűnt. Megkönnyebbülés volt kiérni a robusztus márvány lépcsőkre. A friss levegőről nem is beszélve. Itt szerencsére jobban eloszlott a tömeg, így jóval több mozgásterem volt. Nem akartam még több időt vesztegetni, így intettem egyet a csoporttársaimnak és a parkoló felé indultam. Magabiztosan lépkedtem előre, ám ez hamar elszállt, főleg miután megálltam azon a helyen, ahol reggel leparkoltam. A kocsim nem volt ott, sőt egy igencsak régi, és már-már lelakott autó foglalta el a helyét.

- Mi a fene? - fordultam párat tengelyem körül.

Biztos voltam benne, hogy odaálltam, de reméltem csak egy diákcsíny áldozata vagyok. Mikor már legalább öt perce tébláboltam ott teljesen kétségbeestem.

- Csak nem keresel valamit? - suttogta valaki a fülembe.

Természetesen nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek ki volt az, és immár kicsit dühösen fordultam felé.

- Mondd azt Liam, hogy ez nem a te ötleted volt- néztem farkasszemet a fiúval.

- Louis találta ki, én csak kiviteleztem - avatott be a részletekbe.

- Még jó, hogy ennyi szabadidőd volt - vágtam oda kicsit kötekedve.

Egyáltalán nem tetszett, hogy ismét én lettem a bátyám csínyének elszenvedője. Nem is igazán tudom mi ütött belé, az utóbbi nagyjából egy hónapban szinte nem bír magával, mint megörült volna vagy nem is tudom. A legrosszabb az egészben, hogy általában a remekműveit mindig rajtam próbálja ki.

- Haragszol? - lépett közelebb és zárt karjai közé.

- Nem repesek a boldogságtól - bújtam ölelésébe - amúgy sem volt valami könnyű napom, és másra sem vágyom csakhogy otthon elnyúljak a televízió előtt. Egyként miért mentél bele?

- Mert így eljöhettem érted - suttogta fülembe. 

Tudta, hogy ennek nem tudok ellenállni, és halvány mosoly kúszott az arcomra.

- Oké, talán kevésbé haragszom - távolodtam el egy kicsit tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Ugye tudod, hogy késő délutánra programunk van? Zaynéknél lesz buli, és azt mondták valami nagy bejelenteni valójuk van.

- Ó, basszus.... - csúszott ki a számon. 

Nem is kérdéses, hogy elfeledkeztem róla, és őszintén szólva nem is igen volt most kedvem hozzá. Úgy éreztem annyi minden mást kell még tennem, ami nem várhat... és ez a buli.... hát nem tudtam mire számítsak.

- Szerinted Honor megint terhes? - vetettem fel első gondolatom.

- Szerinted az? - kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.

- Mégis mi lehet a nagy mondandójuk? Meg egyébként is Honor kötegszik, goromba és semmi sem jó neki, mikor Rose-zal volt terhes pont ugyanilyen volt.

- Felelőtlenek, ha így van - mondta kissé keményen.

Bár éreztem a hangján, hogy nem elítéli őket. Csupán elég nagy feladatnak tartja, Rose mellé pedig pláne. Azonnal eszembe jutott, mikor ő hitte azt hogy terhes vagyok, mert egyik délután rosszul lettem. Kész komédia volt, amit azután előadott. Igaz meglepően furcsa is, hogy olyan rövid idő alatt úgy fel tudott készülni. Az emlék hatására képtelen voltam visszatartani nevetésem.

- Oké, emlegesd csak fel újra. Kicsit túlreagáltam a helyzetet.

- Nagyon túlreagáltad. Nem is értem miért nem jutott eszedbe más? Egyébként úgy gondolom feltűnne neked a terhes lennék - tűnődtem pár pillanatig.

- Én mindent észreveszek- húzta ki magát büszkén.

Miután minden fontos - és kevésbé fontos - ügyet kitárgyaltunk a parkolóba úgy gondoltuk ideje indulni, hisz még össze kell szednünk magunkat. Liam még gyorsan adott pár autogramot az időközben körénk sereglett vagy éppen körülöttünk lófráló rajongóknak, aztán elindulhattunk haza. Vagyis hozzám. 

- Így jó leszek? - tipegtem ki a nappaliba fekete ruhámba. 

Nem volt rajta semmilyen minta, szépsége sokkal inkább a szabásában rejlett. Bal vállamat, és karomat szabadon hagyta. Hosszú földig érő anyag, ami ezért igen szépen megmutatta lábaimat. 

- Tökéletes - vágta rá mosolyogva Liam miközben inge begombolásával fáradozott.

Miután megkerestem a megfelelő cipőt a ruhához, és kicsit kipofoztam fáradt arcom menetkésznek nyilvánítottam magam. Payne pedig éppen a lakást forgatta fel, nagyon keresett valamit.

- Hova tettem a kulcsom? - kérdezte magától miközben épp a kanapét szedte alkotóelemeire.

Mondhatjuk úgy is, hogy kicsit elvesztette a fejét, és kezdtem félteni a lakásom épségét. Oldalra sandítottam, és meg is találtam a felelőst. A komód elé léptem, és kezeim közé vettem  a kulcsokat.

- Csak nem keresel valamit? - kérdeztem miközben az ajtófélfának támaszkodtam.

- Minden rendbe, azonnal meglesz - felelte  magabiztosan.

- Rendben, akkor én a kocsiban megvárlak - mondtam és bele is bújtam a cipőmbe.

- Oké - válaszolt automatikusan - Micsoda? - fordult hirtelen felém, mire diadalittas mosollyal az arcomon meglengettem a kezemben lévő kulcsot.

- Hol lennék nélküled?-  tette fel költői kérdését megkönnyebbülten.

- Késésben, és diliházban - adtam egyszerű választ.

Bár gondolom nem erre számított, kis csipkelődésem azonban mégis elűzte borongós hangulatát. Visszaszerezte jogos tulajdonát, majd a lágy csókot kaptam jutalmul, ami végül mégsem lett olyan lágy, és egy igencsak szenvedélyes csókcsata kerekedett belőle. Ám akármennyire is élveztük a kialakult helyzetet az oxigénhiány sajnos nem engedte, hogy tovább nyújtsuk a pillanatot. 

. Nehogy elkéssünk - szólalt meg Payne pár nagyobb lélegzetvétel után.

Nem mintha ezek után nagy kedvem lett volna elmenni, végül összeszedtük magunkat - vagyis Liam, hisz én már kész voltam - és végre valahára útnak indulhattunk. Szerencsére a két város nincs olyan nagyon messze egymástól, így a kocsiút.

- Szerinted Niall elhozza a barátnőjét? - kérdeztem miközben leparkoltunk a ház előtt.

- Nem hiszem - mondta pár perc gondolkodás után - szerintem nem akarja majd elvonni a figyelmet. Egyébként is eléggé megfontoltan haladnak, abban sem vagyok biztos, hogy együtt vannak-e, végülis csak kilenc randijuk volt.

- Csak kilenc? - kérdeztem vissza.

Komolyan, nem is tudom nekünk mennyi randink volt mielőtt újra kibékültünk, de őszintén ki ne vágyna rá, hogy valaki ilyen kitartó, és minden alkalommal le akarja venni a lábáról.

- Ha ezt túléljük - súgta fülembe ez a jó ember az ajtóba toporogva - otthon romantikázhatunk.

- Rendben, de csak is Toy Story.

Meg sem lepődtem, hogy nagy volt a zsivaj, náluk ritkák az olyan igazi nyugodt pillanatok. Mi érkeztünk utoljára, amit Honor szokásához híven kedvesen szóvá is tett.

- Ne haragudjatok rá, kicsit izgul - húzta ki azonnal Zayn, aki  egy cuppanós puszi után magunkra is hagyott.

Épp csak annyi időnk volt, hogy köszönjünk a többieknek, mert Sky és Rose máris maguknak követeltek minden figyelmet. Zayn nem tudja mibe vágott bele, pár év és szinte borítékolható, hogy kopaszodni fog.

- Szóval, most hogy végre mindenki itt van, és rám is figyeltek ideje elmondanom mi is a nagy meglepetésünk - lelkendezett.

- Bazd ki megint terhes vagy? - előzött be Tommo, kicsit szarkasztikus mondatával, ami nem kis derültséget okozott. 

- NEM! - húzta fel magát - és ha hagynátok, hogy végigmondjam nem kéne találgatnotok. 

Az lett volna a logikus, ha most szépen kiböki, és együtt örülünk neki, de szerintem élvezte, hogy mind feszültek vagyunk, és direkt húzta az időt.

- Összeházasodunk - kurjantotta el magát nagyjából két perc elteltéével, és kislányával a kezében ugrándozni kezdett.

Azonnal tapsolni, és gratulálni kezdtünk, hisz ez tényleg nagy lépés, és őszintén szólva sokkal jobb, mint egy újabb gyerek. 

- És hercegnő leszek - tette még hozzá.

- Bocsi, de ez lehetetlen - rontottam el a kedvét.

- Mégis miért? - rivallt rám mérgesen. 

- Azért, mert a hercegnők naivak, mosolygósak, és nincs gyerekük - hangsúlyoztam az utolsó szót - de, ha nagyon akarod lehetsz felcsinált hercegnő - vetettem fel. 

Valószínűleg nem igazán tetszett neki ötletem, hisz szinte azonnal landolt a párna az arcomba. 

- Akkor csak irtó dögös leszek - vágta vissza kicsit sértetten.

Az ismét csak mosolyt csalt mindenki arcára, és persze Malik azonnal bókolni kezdett menyasszonyának. 

- Akkor majd Angie lesz a hercegnő - szólalt meg Niall, mire mindenki ránk kapta tekintetét.

- Eljegyeztétek egymást? - kérdezték kórusban.

- Nem, mondjuk.

- Az igazság az, hogy én megkértem a kezét, de nem mondott igent - avatta be a részletekbe a többieket Payne.

- Miért? - fixíroztak ismét engem.

- Mert gyors lett volna, és úgy gondolom, hogy most tökéletes az, ahol vagyunk, és ahova tartunk. Nem kell semmit sürgetni, és még jó sok mindent meg kell tapasztalnunk együtt mielőtt meghoznánk egy ilyen döntést. És mielőtt az gondolnátok nekem könnyű volt visszautasítani őt tévedtek, én szívesen hozzá mennék, el tudom vele képzelni az életem, de ennek nincs itt az ideje. Minden normális jegyesség maximum egy évig tarthat, és ez túl gyors lenne - szónokoltam egy kicsit.

Szerettem volna, ha megértik miért is döntöttem, döntöttünk úgy, hogy még várunk. Nem akartam hosszabban kifejteni, hisz az utóbbi több, mint négy évben rájöttem, hogy amit azonnal, és gyorsan szeretnénk ott valami el fog romlani, valami nem úgy fog elsülni, ahogy gondoljuk, és ezt nem szeretném. Nem szeretnék semmit változtatni a mostani helyzetemen, mert most szinte veszélyesen tökéletes minden, ezt nem akarom elveszíteni.  Úgy tűnt megértették, és nem is igen feszegették tovább, inkább ünnepeltük, amit ünnepelnünk kell. Hatalmas csapatkiáltások, Eleanorral mi ismét csak szépen kibillentünk az egyensúlyunkból, aminek az eredménye egy kicsi a rakás féle játék lett. Harry nagylelkűen szervezni is kezdte a legénybúcsút, és egyéb elfoglalásokat, ám még ez sem szegte kedvét senkinek, hisz volt minek örülnünk, az ő boldogságuknak, a csapat sikerének, a barátságnak, és azoknak a hihetetlen dolognak, ami még ránk várt. Öröm volt egy ilyen jövőre gondolni, egy jövőre, ahol talán pár év múlva Mrs. Payne lehetek.

VÉGE

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Drágaságok ide is elérkeztünk! Egy igen mozgalmas év után úgy gondolom méltó befejezést adtam a történetnek. Mondhatnám, hogy szeretném, ha mindenki, aki olvasta a történetet elmondaná a véleményét, de nem szeretnék titeket semmire kötelezni. Ha akarjátok elmondjátok, én mosolyogva fogom olvasni.
Remélem elnyeri a tetszéseteket.

Ui.: Ez a rész Anastasia Hannah Chapes szülinapi ajándéka, remélem meg vagy vele elégedve.

×× 61. fejezet ××

xx Angie xx

A MINDENNAPJAIMBA KEZDETT beállni valamiféle rutin, monotonítás. Minden nap nagyjából ugyanúgy telt, és ez kezdett engem is megváltoztatni, kezdtem unalmas lenni. Egyre kevésbé Tomlinson. Sosem gondoltam, hogy valaha is gond lehet belőle... úgy értve, hogy én el tudok jutni odáig, hogy elvesztem azt aki voltam. Elmondhatjuk, hogy ismét csak tévedtem, hisz pont ennek az ajtajába állok.

- Anyu, ugye nem felejtetted el, hogy a hétvégét Apánál fogom tölteni? - kérdeztem miközben nem túl finoman lerohantam a lépcsőn.

- Igen tudom, nem kell ennyiszer elmondanod - válaszolta miközben elém tette kedvenc bögrém. 

Nem akartam az idegeire menni a folytonos ismételgetéssel, csak mostanában annyira szétszórt volt, hogy biztosra akartam menni, hogy nem felejti el.

- Ennyire várod már? - kérdezte reggelink közben.

- Rég voltam már nála, így igen eléggé várom.

Cuccaim többségét már össze is pakoltam, így már csak az időt kellett elütnöm valahogy. Ezt pedig nem volt nehéz kitalálni, hisz Rosalind a kis szívem csücske lett, és most, hogy két napig nem fogom látni ideje megszeretgetnem egy kicsit. Igazából csak pár órát töltöttem náluk, hisz nagy volt ott a sürgés-forgás. Bár Honorékról beszélünk így a nyugalom elég relatív, de valamivel nyugodtabb légkörre számítottam. Talán az az oka, hogy Zayn nem tétlenkedett, és már talált is egy megfelelő házat maguknak. Honor pedig most épp azon van, hogy mindent összepakoljon, hisz legkésőbb a következő hét elején költöznek.

- Kíváncsi vagyok hogyan fogsz majd boldogulni - mondtam miközben kezeim közé kaptam kislányát.

- Hát remélem mindenki életben marad- sandított felém egy doboz mögül - Mit vársz a hétvégétől? - kérdezte hirtelen.

- Mégis mit várnék? Apuval leszek, és ennyi - mondtam egyszerűen.

- De mi lesz ezután?

- Uram isten, hogy tudsz ilyeneket kérdezni? Mégis mi lenne, megvárom a felvételi eredményeket, majd ősszel főiskolára megyek. Nem vagyok elveszve, nem kell miattam aggódnod. 

Utáltam ezt az egész helyzetet, hisz megint én voltam a figyelem középpontjában, mert úgy gondolták, hogy valami nincs rendben velem. Pedig ez közel sincs, most minden rendben van velem. Lerendeztem magamban, és természetesen magam körül is a dolgaimat. Határozott vagyok, és vannak céljaim is, ami úgy gondolom az utóbbi időben igencsak ritka volt. Szerintem ez inkább pozitív, mintsem valami negatív dolog. 

Péntek este már épp kedves felmenőm vacsora néven összekotyvasztott valamijét próbáltam jó szájízzel elfogyasztani.

- Jobb, mint múltkor - próbáltam egy kis lelket önteni belé.

- Remélem legközelebb még jobb lesz.

- Alig várom - mondtam miután rendet raktam magunk után.

Az első pár perc elég kellemetlenül telt, hisz jó ideje nem találkoztunk, és volt az a bizonyos most akkor hogyan tovább dolog, de szerencsére ezen hamar túllendültünk, és olyan volt, mint régen mikor még egy házba laktunk. Tudom, hogy várható volt, hogy különköltöznek, de ez így gyerekként - hisz hozzájuk képest még most is az voltam - nehéz volt feldolgozni, hogy a biztos alap, amit annak tekintettem mégsem olyan biztos. Bár így belegondolva nem sok minden változott, a szüleimmel való kapcsolatom pedig még annyira sem. Ám maga a tudat, azt hiszem ez volt a dolog legnehezebb része számomra. Gondolataimból egy tompa puffanás rángatott ki ,és ekkor vettem észre, hogy egy kisebb torta landolt az asztalon.

- Ez mégis micsoda? - mutogattam.

- Torta - válaszolta egyszerűen, majd elénk tett egy-egy tányért és belevágott a kis süteménybe.

Még mindig nem értettem hogy került ide, mit ünneplünk vagy csak egy spontán ötlet? Valószínűleg ez a zavarodottság arcomra is kiülhetett, mert Apu bősz mesélésbe kezdett egy régi históriáról, ami velünk történt. A figyelmes hallgatás közben kiderült, hogy olyan négy éves lehettem mikor ez történt. Anyunak és Boo Bearnek valahova el kellett utaznia, és én is minden áron velük akartam menni. Sajnos ez nem volt megoldható, de ezt akkor sehogy sem tudtam felfogni. Mindent bevetettem, ami akkoriban egy kislány repertoárjában szerepelhetett, de ez sem volt elég. Apuval ketten otthon maradtunk. Ő próbált engem lefoglalni, felvidítani, de én hajthatatlan voltam. Ütem a kanapén, és nem voltam hajlandó semmit csinálni. Apu ezt egy idő után megelégelte, és elmentünk egy nagyobb szupermarketbe, ahonnan egy kisebb tortával tértünk vissza.  Csináltunk egy bulit, nem kell semmilyen nagy összejövetelre gondolni, csak ketten voltunk. Megettük a süteményt, és meséket néztünk. Ez a módszer annyira hatásos volt, hogy el is felejtettem, hogy haragudnom kéne, amiért engem itthon hagytak. Sőt! Ezt követően nem egyszer el akartam őket küldeni, hogy ismét csak Apával lehessek és bevethesse a "felejtős módszerét"

- Most mit kell elfelejtenem? - kérdeztem mikor befejezte a mesélést.

- Saját magad hibáztatását, és azt, hogy háttérbe szorítod magad.

- Te hogyan... honnan? - habogtam össze-vissza.

Egyszerű mondatából tudtam, hogy most nem az a rész jön, hogy mindenről szépen beszámolok neki, hisz tud róla. Csak azt nem értem, hogy hogyan.

- Attól, hogy nem meséltél nekünk még tudtuk, hogy valami nincs rendben, Louis csak nagy körvonalakban mesélte el a dolgokat, végül pedig te magad avattad be Anyádat, aki ezt elmesélte nekem.

Nem tudtam erre mit mondhatnék. Magyarázzam meg miért nem akartam elmondani nekik? Kérjek bocsánatot, hogy így kellett megtudniuk? Vagy kérdezzem meg a véleményüket?

- Elszúrtam - csúszott ki a számon.

- Túl szigorú vagy - vágta rögtön rá - Nem egy élete alkonyán lévő idős néni vagy, aki már tapasztalt annyit, hogy tudja bizonyos helyzetek hogyan fognak végződni. Fiatal vagy, tapasztalatlan, és csak úgy leszel érettebb, bölcsebb, ha hibázol, és ezekből tanulsz. De nem úgy, hogy amiket hibának gondolsz azt messzire elkerülöd.

- Micsoda? Kit kerülök? - puhatolóztam tovább.

- Az a fiú, Liam.

- Nem kerülöm, de így jobb mindenkinek...

- Kérlek ne beszéld ezt be magadnak. Még mindig szereted őt, és szerintem ő is téged. Szenvedtek, mert mind a ketten elhitettétek magatokkal ezt, de csak rosszabb lesz.

- Hát akkor egy újabb hiba - mondtam és vágtam magamnak még egy szelet sütit.

Nem akartam erről tovább beszélni, mert az azt eredményezte volna, hogy még többet gondolok a helyzetre. Igazából magam sem tudom, hogy miért ellenkeztem ennyire, csak úgy éreztem nem lenne helyes, ha megint miattam borulna fel minden.

Sajnos ez a ne rágódójuk rajta nem igazán sikerült, oly módon, hogy még aludni sem tudtam kusza gondolataimtól. Fél öt körül már nem tudtam tovább feküdni felöltöztem melegítőbe és a konyhába mentem. Gondoltam itt azért csak tudok majd valamit kezdeni magammal. Végül nagy nehézségek árán, és miután meggyőztem kissé makacs énemet, hogy semmi bajom nem származik abból, ha megeszem az utolsó szelet sütit neki is estem. Már csak egy falat volt mikor valaki kopogott a bejárati ajtón. 

xx Liam xx

Zayn rejtélyes mondta csak még inkább elgondolkoztatott. Úgy gondoltam pontosan tudja mit kéne csinálnom, csak nem volt hajlandó kimondani. Sőt szerintem mindegyiküknek volt véleménye, álláspontja a dologgal kapcsolatban csak velem nem voltak hajlandóak megosztani. Pedig jól jött volna, valószínűleg sokkal hamarabb meghoztam volna a döntést, ha segítettek volna. Így csak húztam az elkerülhetetlent. Végül mikor már háromszor is átrágtam magam a dolgokon, és mindig ugyanoda lyukadtam ki úgy döntöttem lépnem kell.

Sophiát meglepte döntésem, sőt mondhatjuk úgy, hogy lesokkolta. Ő úgy gondolta mi nagyon jól megvagyunk, és szerinte amit a premieren művelt teljesen helyén való volt, hisz meg kellett tudnia a világnak milyen ember is Angie. Ezt követően pedig nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy normális hangnembe és stílusba tudjak vele beszélni. Egyszerűen tényleg az a tett volt nekem az utolsó csepp a pohárban, és hogy még most sem látta be mit is követett el.... már semmi bűntudatom nem volt a döntésem miatt. Minden érzelem nélkül közöltem vele, hogy véget szeretnék vetni a kapcsolatnak, mert ez sok minden, de nem szerelem, és így magunkat és egymást is becsapjuk. Itt vette kezdetét az a rész, amikor ígérgetni kezdett. Először azt hittem rosszul hallok, vagy félreértettem valamit, de nem. Olyat is mondott, hogy kibékül Angie-vel, és mindenkivel rendezi a viszonyát. Percek kellettek, míg összeszedtem magam, és tudtam valami normális mondatot mondani neki.  Közöltem, hogy nem kell megváltoznia, hisz olyan amilyen, de így nem lehetünk boldogok.

xx Angie xx

Először azt hittem rosszul hallok, hisz mégis ki kopogtatna ilyenkor, de miután újra hallottam összeszedtem magam, és a bejárathoz sétáltam. Mivel csak egy vékony résen lehetett kilátni az utcára így nem tudtam megmondani mégis ki áll a túloldalon. Még az is eszembe jutott, hogy csapda és valami őrült gyilkos várakozik ott. Végül vettem egy nagy levegőt, elfordítottam a zárban a kulcsot, és óvatosan kinyitottam az ajtót.

- Basszus Liam - fújtam ki a levegőt mikor a gyér fényben felismertem a fiút - azt hittem valami rabló vagy gyilkos vagy.

- Nem akartalak megijeszteni - kért azonnal bocsánatot. 

- Semmi gond - mondtam és arrébb álltam, hogy be tudjon jönni.

Nem kellett sokat várnom már az előszobánkba is toporgott. Az, hogy miért jött ide legalább akkor kétely volt számomra, mint hogy vajon mit akarhat.

- Hogy kerültél ide? - tört elő ismét kis keresetlenségem. 

- Szabadnapunk van - válaszolt egyszerűen.

- És ezért autókázni támadt kedved? - boncolgattam tovább.

- Hát igazából ez csak féligazság, mert beszélni szerettem volna veled.

Igazából már sejtettem, hogy mire is megy ki ez az egész, és abban sem voltam biztos, hogy hallani akarom. Elfutni mégse futhattam, őt pedig nem tuszkolhattam ki, hogy bocs de ezt inkább nem akarom hallani.

- Oké, essünk túl rajta.

- Úgy csinálsz, mintha meg akarnálak kínozni pedig csak beszélgetni szeretnék - válaszolta halvány mosollyal az arcán.

Lassan átvonultunk a konyhába, ahol a sütim várta, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Gyorsan villára tűztem, és a bekaptam az utolsó falatot.

- Kérsz valamit? - kérdeztem miközben a mosogatóba tettem a tényért.

Ő csak ingatta fejét, leült az egyik székre, és azt várta én is helyet foglaljak vele szemben. Nem húzhattam tovább, így lassan leültem a másik székre, és vártam, hogy belekezdjen.

- Szakítottam Sophiával - mondta ki gyorsan.

- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani - bólogattam. 

Ez volt az, amiben biztos voltam, hisz mi másért jött volna ide? Megnézni, hogy alszom-e vagy hasonlók?

- És most mi lesz velünk? - tette fel a kérdést.

- Nem tudom, akárhogy próbálok valami okosat kihozni az egészből nem sikerül. Az egyetlen, amit tudok, hogy nem szeretném, ha ugyanaz lenne, mint annak idején.

- Ezt hogy érted? - fürkészett tovább.

- Mindent siettetünk, semminek nem adtunk időt. Mindent rögtön, és azonnal akartunk. Gondolj csak bele odamentem, és szinte egy perc megállásunk sem volt. Annyi minden történt velünk, ami egy normális, nem elsietett kapcsolatban legalább kétszer ennyi idő alatt.

- Igazad van - mondta pár perc után.

Örültem, hogy egyetértett velem, és végre közös nevezőn vagyunk. Tényleg egy nagy hajsza volt ez a bő egy év, és én ezt nem akarom újra. 

- Már tudom is mit fogunk csinálni - villantotta rám pimasz mosolyát.

Olyan elégedett volt, mintha  ő oldotta volna meg a világ legnagyobb problémáját. Felállt, és készülődni kezdett. Magára vette kabátját, és elindult a bejárat felé.

- Akkor nekem nem fogod elárulni? - pattantam fel, és utána iramodtam.

Ő viszont nem rohant, az ajtónál bevárt, arcán pedig levakarhatatlan mosolyával. 

- Te magad mondtad mit kell tenni - válaszolta egyszerűen.

- De akkor sem értem - ingattam a fejem.

- Nem akarod elsietni a dolgot. Tehát a megoldás a szépen lépésenként - mondta ki végre, amit hallani akartam. 

Megfordult tengelye körül, magához ölelt, puszit nyomott az arcomra.

- Nemsokára találkozunk Angel - köszönt, és kilépett az ajtón.

Néztem, ahogy kocsijához sétál, kioldja a riasztót, és belül. Pár perc után halkan beindította a motort, és elhajtott. Mikor rájöttem, hogy nem fog visszajönni hátrébb léptem, és bezártam az ajtót.

×× 60. fejezet ××

xx Angie xx

MINTHA EGY NAGYOBB kőszikla gördült volna le a vállamról miután tisztáztuk Harryvel a helyzetet és többé-kevésbé felnőtt módjára képesek voltunk lezárni az egészet. Másnapra szegény fiú orra igencsak bedagadt, hát igazából nem csodálom, hisz minden erőmet beleadtam.  A többiek persze azonnal tudni szerették volna, hogy mégis mi történt, de mi úgy csináltunk, mintha meg se hallottuk volna sürgető kérdéseiket. Nem csodálom, hogy foglalkoztatta őket a helyzet, de nem akartam elmondani, hogy ezzel még nagyobb felfordulást okozzak Sophia szavaival élve.

- Mikor indultok? - kérdeztem Boo Beartől mikor a hátsókertben ültünk.

- Kora délután azt hiszem. Biztos nem akarsz visszajönni velünk? - sandított felém reménykedve.

- Te is tudod, hogy nem tudom jó szívvel Londonba menni vagy akár huzamosabb ideig ott maradni.

- Akkor most mi lesz? - jött az újabb kérdés.

- Nem tudom... de igazán örülnék, ha segítenél.

- Szívesen megtenném, de nem mondod el mi van veled. Így mégis hogy tegyem? Mindent mástól kell megtudnom, mintha idegen lennék, és nem engedsz magadhoz közel, legalábbis nem annyira, mint kellene. 

Tudom, hogy igaza van, és hogy ő még mindig az én lökött bátyám. Ugyanaz a bohókás fiú, - noha talán ezalatt a két év alatt kicsit benőtt a feje lágya - aki annak idején izgulva ment a válogatóra, hogy megpróbálja a lehetetlent, és ne engedje álmait kicsúszni a kezei közül. Mindenki tudja, hogy hosszú folyamat volt még elértek a mai napig, és ezért bizonyos áldozatokat kellett hozniuk. Ilyen például a mi kapcsolatunk is, nem haragszom érte, de néha eszembe jut milyen jó is volt minden régen. Aztán ránézek az arcára, ami minden viszontagság ellenére mégis mosolygós.

- Nehéz volt ez az egész mindenkinek. Én pedig most próbálom helyrehozni a dolgokat.

- És így jobb? Úgy értem szakítasz Harryvel, akiről eddig szent meggyőződésed volt, hogy majd segít neked. Nem hallgattál senkire mikor azt mondta, hogy ő nem az a fajta srác, aki ilyen terheket képes elviselni, de te eltántoríthatatlan voltál.

- Muszáj volt kipróbálnom, te is tudod, hogy nem hittem volna el, ha csak úgy azt mondjátok így van.

- Igen, és büszke vagyok rád, főleg azért a szép öklösért - húzódott elégedett mosoly az arcára.

- Volt kitől tanulnom - öleltem magamhoz - Mond megtennél nekem valamit? - szólaltam meg pár gondtalan perc utána.

- Mond csak - vágta rá.

- Ne hagyd, hogy Liam és Sophia szakítsanak. Nem akarom, hogy azért, mert én így döntöttem ettől Liam is úgy érezze, hogy ez a kötelessége. Nem akarom, hogy megint miattam vessen véget egy kapcsolatának, hisz akkor ugyanoda lyukadnánk ki.

- Ezt nem tehetem, nem szólhatok bele az életébe. Nem kényszeríthetem olyanra, amit ő nem akar, és boldogtalanná teszi.

- Lehet, hogy boldog lenne, ha hagyná...

- Nem hiszem - szakított azonnal félbe - Tudod túlzottan is hasonlítotok, lehet összecsiszolódtatok vagy hogy is kell mondani, de attól, hogy messze vagytok egymástól még ugyanazokat a hibákat követitek el.

- Furcsa pont a te szádból ilyeneket hallani, te voltál az, aki a legjobban tiltakozott az egész ellen.

- Pontosan tudod, hogy ez olyan testvéri dolog, az, hogy ilyen gonosz legyek az ilyen helyzetekben . Nem azért, mert nem bízom bennetek csak a tudat, hogy valaki a húgomhoz ér kiborít, teljesen lényegtelen kicsoda.

- Ez már úgyis lefutott meccs.

- Engem nem érdekel, csak legyél boldog - vágta rá egyszerűen és magára is hagyott.

Ennyi? Semmi 'inkább maradj távol a srácoktól az lesz neked a legjobb' kisbeszéd? Nem tudom mi okozta ezt a hirtelen váltást, de kezd elegem lenni az ilyenekből. Ott volt Liam, aztán a családja a gálán, és most a tulajdon bátyám. Nagyon jó!

xx Liam xx

Ígéretünkhöz híven délután el is indultunk haza, és szerencsére nagyobb idegeskedések nélkül meg is érkeztünk. Mivel egész út alatt egyedül voltam tudtam egy kicsit gondolkodni, bár Niall szívesen átült volna az én kocsimba, lebeszéltem. Volt pár dolog, amin át kellett rágnom magam, egyedül. Leginkább azon, hogy mit csináljak most. Angie szakított Harryel, mint kiderült. És akkor most nekem is ezt kéne tennem? Nem tudom... vagyis inkább nem hiszem, de mi van, ha nem lépek semmit, és megint elszalasztom az alkalmat? Viszont az is lehet, hogy csak azért tette, mert elege lett Harryből, és ennem semmi köze hozzám. Ez is lehet, de ettől még Sophiával kéne maradnom? Ő szeret engem, legalábbis jobban szeret, mint én őt. Ez így nem tisztességes, és egyikünknek sem jó.

- Nem okozhatok fájdalmat ennyi embernek, és magamnak sem.

Kedvelem Sophiát, kedveltem őt. Régi barátok voltunk, és pont akkor lépett az életembe, amikor a leginkább szükségem volt valakire vagyis egy valakire, de abban a helyzetben az nem volt lehetséges. Ő pedig kedves volt, és... igen valószínűleg ezt is elrontottam.

- Végre itthon - terült el Niall a kanapén.

Meg is lepett, hogy nem a konyhába ment azonnal, hisz nála ez már rutinnak számított. Mindenkinek volt valami hasonló kis berögzült dolga, amitől nem tudott megválni, de most igazából ez sem érdekelt csak le akartam dőlni, és tovább gondolkodni.

- Szerintetek Angie mikor jön újra? - kérdezte az ír fiú miközben kapcsolgatott a csatornák között.

- Nem tudom ... - válaszolta tanácstalanul Tomlinson - Tudjátok akárhányszor idejön mindig elmegy a temetőbe, és így újra eszébe jut, hogy mi történt. Nem hiszem, hogy ez jót tesz neki, és szerintem ezért is nehéz rávenni, hogy ide jöjjön.

Nem is igazán tudom Louis miért érezte úgy, hogy ezt az egészet el kell magyaráznia, de kicsit örültem neki. Eddig biztos voltam benne, hogy azért nem jön, mert nem akar újabb galibát, vagy mert távol szeretne tőlem maradni. Bár így belegondolva a lehetőség, amit Tommo vázolt igen érthető, szerintem azonban mégsem jó ötlet. Legalábbis, hogy távol marad, ez nem fog neki segíteni.

- És akkor most mi van? - sandított felém a két srác.

- Miről van szó? - kérdeztem vissza értetlenül.

- Arról, hogy akkor most mi van veled és a kicsi Tommoval - lépett be Zayn is kezében egy napilappal.

- Te mit csinálsz? - néztem rá meredten.

- Házat keresek, ugyanis Honor kikötötte, hogy nem költözik fel Londonba, mert neki Doncasterben van a boltja, én meg nem kötözhetek oda, ezért most házat nézek.

Náluk semmi sem változott, Zayn még mindig ugyanolyan lelkes volt, és bármit megtett volna Honorért. Igazából szerintem egyikünk sem gondolta, hogy ebből ez lesz, az elején egy szobába sem tudtak megmaradni, most pedig nem tudnak távol lenni egymástól. Mit tudhat, amit én nem? Mi az, ami ilyen különlegessé teszi az ő kapcsolatukat, és minden viszontagságon keresztül segíti? Nem tudtam szabadulni ettől a két kérdéstől, így mikor a pakisztáni fiú csendesebb zugot keresett magának követtem őt. 

- Hogy csináljátok? - támadtam le azonnal.

Nem úgy látszott, mint akit nagyon megleptem hirtelen kirohanásommal, csak felnézett egy pillanatra za újságja mögül, majd tovább folytatta a szemezgetést. 

- Ne hagyd, hogy a nehézségek maguk alá gyűrjenek - mondta.

Nem igazán tudtam mégis mi volt ez. Sokkal inkább hangzott valami kínai mondásnak, amit egy szerencsesüti belsejébe rejtettek, mint sem valódi segítségnek. 

- Könnyen mondod - csúszott ki a számon, miközben leültem mellé.

- Viccelsz? Honorról beszélünk elfelejtetted? Aki kiszámíthatatlan, olyan akár a hurrikán, makacs. Ha valakivel nem könnyű az ő. Angie jóval nyugodtabb... igazán találó becenév, hisz ezzel le is írod az egész helyzetet. Ő sosem akar ártani senkinek, mindig azt nézi, hogy jó legyen azoknak akiket szeret, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ő boldogtalan. 

- Egyáltalán nem lettem ezzel előrébb.

- Ha nem tudod miért mondtam el, akkor megérdemled, hogy így szenvedj - nézett rám elég dühösen.

xx Angie xx
A mai nap után számítottam rá, hogy Eleanor fel fog keresni, csak azt nem tudtam, hogy milyen formában.  Szerencsére a telefon mellett döntött, így hosszú monológja közben csöndben elsüllyedhettem. Megpróbálta összefoglalni az utóbbi pár hónap történéseit, és arra kért térjek már észhez. Mondtam, hogy épp azon vagyok, és akármit is mond vagy gondol, szerintem épp most próbálok rendet csinálni a zűrzavarban. Szerinte az, hogy dobtam Harryt nem valami nagy teljesítmény, hisz az események alapján borítékolható volt, hogy előbb- utóbb így fog végződni. Nem voltam valami kedves, megköszöntem kioktatását, és rányomtam a telefont.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok! Hát nem is tudom mit írhatnék, hogy már csak egy hét van vissza. Sok minden kavarog bennem, és remélem izgatottak vagytok a végkifejlet miatt. Igazából csak azt sajnálom, hogy egyre kevesebb véleményt kapok. Nem igazán értem... már gondoltam arra, hogy nem ilyen fejezetkre számítottatok, vagy elment tőlük a kedvetek. Fogalmam sincs melyik az igazság, de remélem, majd ti megmondjátok!
Puszi Cassy

×× 59. fejezet ××

xx Angie xx

MIKOR A KÓRHÁZ ELŐTT találkoztunk a többiekkel ismét furcsa érzések kerítettek hatalmukba, nem igazán tudtam őket hova tenni ezért inkább gyorsan meg is indultunk az épület felé. Mind nagyon izgatottak voltunk, és igazából vártuk az élménybeszámolót. A fiúk már fogadtak is miszerint bandatársuk hősiesen tette a dolgát, vagy  rosszul lett. Kicsit gyerekesnek tartottam az egészet, és én sokkal jobban izgultam attól, hogy mi lesz ezután. Hogyan fognak ők boldogulni? És mégis hogy képzelik el a továbbiakat. Szegényekre szinte rátörtük az ajtót, amitől nem kicsit ijedtek meg. 

- Normálisak vagytok? - kelt ki magából azonnal Honor.

- Ez aztán a kedves fogadtatás - húztam a szám.

- Mégis mit vártál? Pár órája szültem.... most komolyan.

Szinte hihetetlen volt, hogy még most is ugyanolyan, mint hónapokkal ezelőtt. Azt hittem az anyaság meg fogja őt változtatni, hogy olyan lesz, mint a filmekben az anyukák. Hát tévedtem.

- Remek még egy zsörtölődő embert szabadítottál a világra- vágott vissza Tommo.

- Tudod Tomlinson préselj ki magadból egy görögdinnyét, és utána szövegelj itt nekem - jött azonnal a válasz. 

- Nem hagyhatnánk abba? - kérdeztem - Hisz nem ezért jöttünk.

Tudtam, hogy ha ezek ketten belelovalják magukat annak sosem lesz vége, és most nem voltam olyan hangulatba, hogy ezt hallgassam. 

- És hol van Malik? - kérdezte Niall fejét forgatva.

- Pár perc és itt lesz, egy nővér ragaszkodott hozzá, hogy megnézze a fejét. Eléggé beverte - válaszolt a zsémbes anyuka.

- Elájult? - kérdeztem miközben megpróbáltam visszatartani a nevetésem.

- Csak akkor mikor  meglátta Rose-t. Csupa maszat volt, meg minden, és ő azt mondta, hogy milyen csúnya, és összeesett.

Hát nekünk sem kellett több hangos röhögésben törtünk ki, látszott Skyon, hogy nem igazán tetszett neki, de akkor is vicces volt. Az ember azt várná, hogy áradozzon a gyereke szépségéről, hisz minden szülőnek a saját gyereke a legszebb. Erre mi történik? Zayn elájul. Bátran mondhatom, hogy erre egyikünk sem számított. Mire valamelyest sikerült összeszednünk magunkat, már az érintett is megjelent. Kissé nyúzott volt, és a fején egy hatalmas púp éktelenkedett, de a mosolya levakarhatatlan volt. Még a tegnapi öltönye volt rajta, de látszólag ez sem zavarta.

- Na mesélj! - biztatták a srácok.

- Én vagyok a legboldogabb a világon - kurjantotta.

Hát igazából erre anélkül is rájöttünk, hogy mondta volna, mi valami mást vártunk.

- Oké... szóval, hát ez marhára nem olyan, mint ahogy azokba a könyvekbe leírják. Ideértem, és elöltöztettek, mint valami műtőst, és csak azután mehettem be Dominohoz, aki mást se csinált csak engem szidott. Marhára nem jó élmény, aztán azt mondták, hogy én vághatom el a köldökzsinórt. Azt hittem nem lesz gond, de lefejeltem a műszerestálcát. De az én lányom a leggyönyörűbb a világon.

Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak, miközben az élménybeszámolót hallgattam. Annyira összefüggéstelen, és kusza volt, de látszott rajta, hogy mennyire boldog, és ez mindenért kárpótol.

- Nagyon ügyesek vagytok, mind a hárman - öleltem meg a kis családot. 

Ezt követően pedig végre megérkezett a nap szenzációja is, vagyis Rosalind. Nem is kell mondanom, hogy azonnal kézről-kézre járt a kis csöppség.

Miután én is megcsodálhattam a kis hercegnőt -és természetesen egy kicsit dédelgethettem is - kiosontam a kórház el. Nem, mintha annyira is bujkálnom kellett volna valaki elől, csupán már kicsit nyomott volt ott a levegőt. Igazam is volt, hisz amint kiértem jobban is éreztem magam.

- Honornak minden sikerült - mondtam miközben levetettem magam egy padra.

Tudom, hogy örülnöm kéne, hogy most az a dolgom, hogy elmondjam mennyire szerencsés, és milyen csodás babája született, de nem megy. Képtelen vagyok rá, mert irigy vagyok. Tudom, hogy nem így képzelte, meg esze ágában sem volt családot alapítani, de ennyi szörnyűség, veszekedés, szakítás után még mindig jól jött ki a dolgokból. És én? Itt ülök a padon, és sajnáltatom magam, mert semmi sem jött össze.

- Tudod miért sikerült neki? - suttogta a fülembe Payne.

- Mióta állsz mögöttem? - válaszoltam kérdésére kérdéssel.

- Amióta kijöttél - mondta miközben megkerülte a padot, és ismét mellém ült - Szóval tudod miért?

- Ha tudnám nem szenvednék most itt.

- Pedig egyszerű - fordult teljesen felém - Ő nem küzdött az ellen, aminek meg kellett történnie. Ő sodródott az árral, és önző mód azt nézte, ami számra a legjobb. Igaza volt, nézz rá most milyen boldog.

- Nem tudom mire célzol ezzel.

- Ránk Angie, ránk - fogta kezei közé jobbomat- Látom, hogy nem vagy boldog, hogy minden erőddel azon vagy, hogy mosolyogni tudj, de nem megy. Nem szívből! Harryvel vagy, mert azt gondolod az majd segít, de ez így nem jó. Ő nem érdemel meg téged, ő ezt nem értheti.

- Hagyd abba! - szakítottam félbe, és rántottam ki a kezem övé közül - Mire jó ez? Miért mondasz ilyeneket? Szerinted ez nekem könnyű? Látni, hogy mindenki élete sínen van, miközben az enyém csak egyre kuszább lesz. Érezni, hogy levesztettem az irányítást minden felett, és fogalmam sincs róla hogyan szerezzem vissza. Tudom, hogy Hazzával ez a kapcsolat nem olyan, mint kéne, de mellette kevésbé fáj. És nem az fáj, amit te tettél velem, hanem amit én veled. Tudom, hogy ennek nem így kéne lennie, mégis így érzek. Egyszerűen minden más lett, rossz döntéseket hoztunk, és minden felborult.

Pár percig csak kitágult szemekkel nézett rám, majd hirtelen felpattant, és szorosan magához ölelt.

- Sajnálom, hogy idáig jutottunk - suttogta a fülembe.

- Ez nem csak a te hibád -válaszoltam ölelésében.

- De nem kellett volna ilyen könnyen feladnom, harcolnom kellett volna, és bebizonyítani neked, hogy képesek lennénk rá, és hogy még mindig szeretlek téged.

- Ezt... - nem kellene mondanod akartam befejezni a mondatot, de belém fojtotta a szót.

- Hadd fejezzem be! Ha most nem hagyod, hogy végigmondjam... nem tudom mit fogok csinálni, hisz már így is sokat késlekedtem. Mindezt akkor kellett volna mondanom mikor azt mondtad nem akarod tovább folytatni. Talán ez kellett volna ahhoz, hogy minden máshogy alakuljon. Haragudtam rád mikor megtudtam, hogy lefeküdtél Harryvel, egyszerűen kimondhatatlanul dühös voltam. Aztán ez a napok múlásával változott, utána Hazra haragudtam, hisz úgy gondoltam ismét nem hazudtolta meg magát, tehát az ő keze is benne van. Azt akartam, hogy tudd, hogy én nagyon megbántam, ami köztem és Danielle között történt a bulin.

- Tudom Liam. Tudom - válaszoltam automatikusan.

Hisz afelől szemernyi kétségem sem volt, hogy tényleg megbánta a történteket - akkor is egyértelmű lett volna, ha nem kért volna bocsánatot vagy milliószor - egyszerűen látszott rajta. Tudtam, hogy ezeknek a beszélgetéseknek volt valami célja, mert egyszerűen nem lett volna más magyarázat arra, hogy miért változott minden ekkorát. Eddig sosem győzködött, úgy értem mióta Sophiával van megtartotta azt a bizonyos három lépés távolságot. Nem tudom, hogy a vita elkerülése miatt, vagy azért, mert ő gondolta így... de mióta ismét Londonba látogattam úgy viselkedett, mint két évvel ezelőtt, mielőtt még összejöttünk volna.

Ezt követően mi is visszamentünk, hisz tudtam, hogy kérdezősködni fognak, és fogalmam se volt, hogy mit válaszolnék nekik. Még pár órát náluk töltöttünk, de mivel nem akartunk minden mozzanatot végigasszisztálni ezért kora estefelé elköszöntünk tőlük. Mivel elég kérősre járt egyikünk számára sem volt kérdéses, hogy a fiúk ma már nem fognak visszaindulni, tehát mind hazamentünk. Anya természetesen szinte ki sem engedte kezei közül Louis-t, mert hát nem tegnap járt nálunk. Kicsit még beszélgettünk, majd mindenki a szokásos felállás szerint elkezdett a hálók felé szállingózni.

- Harry, te kerülsz engem? - szóltam a göndör fiú után mikor el akart oldalogni. 

- Nem, dehogy is - fordult meg tengelye körül.

- Akkor elmondanád végre mégis mi folyik itt? - fixíroztam tovább.

Gondolom láthatta, hogy nem fogom annyiban hagyni az egészet, visszasétált a kanapéhoz, és leült mellém.

- Ez egy elég hosszú beszélgetés lesz - próbálta menteni magát.

- Talán kezd ott, hogy mit műveltél a turnén?

- A srácok mit mondtak? - kérdezte meglepetten.

- Semmit, csupán célozgattak, hogy elég jól szórakoztál.

- Hát voltam bulizni, meg kicsit talán le is részegedtem. Meglátogattam egy-két sztriptízbárt, de nem nagyon történt más.

- És ezt miért nem tudtad nekem elmondani? - tettem fel következő kérdésem.

- Hát, mert ez nem szép.... vagyis nem kéne ezt tennem veled, de nem tudom megállni.

- Tudod miért van ez? - fojtattam kérdés áradatom, mire csak a fejét ingatta - Azért kedves Harold, mert nem vagy belém szerelmes, úgy igazán, Kedvelsz, szeretsz is, de ez nem az, ami ahhoz kell, hogy te nyugton megmaradj a seggeden.

- Akkor nem is haragszol? - sandított felém.

- Ó, dehogynem. Attól, hogy ez még nem egy normális kapcsolat nem viselkedhetsz ilyen gyökér módon, mert nem érdemlem meg.

- Tudom, de...

- Még nem értem a végére Drága. Én nem az vagyok, akit egy éjszaka felszedsz, és egy jó szex után elsurranhatsz.

- Sajnálom, de kérlek ne mond el Louis-nak. Tuti megnyúz.

- Te jobban félsz Louis-tól, mint tőlem?

- Igen, ő kicsinál, ha ezt megtudja.

Nem tetszett ez az egész felállás, sem az, hogy a bátyám miatt jobban aggódott, mint miattam vagy amiatt, hogy mihez is fogunk most kezdeni.

- Angie, én ilyen vagyok, és akármennyire is próbáltam nem tudtam megváltozni. Én nem tudok jófiú lenni, most még nem. Nem a te hibát, egyszerűen csak... csak ez van - magyarázkodott, mint valami csínyen kapott kisfiú.

- Tudom, de úgy érzem ez így nem fair - mondtam miközben felálltam, és ő is követett - Az elején jó ötletnek tűnt, de a végén mind a kettőnknek nyűg lett. Így vessünk véget ennek - mosolyogtam rá bájosan, majd lendületet véve nem túl nőiesen képen vágtam - csak, hogy ne becsülj alá - léptem mellé miközben jajveszékelve orrát fogta.

Nem mondom, hogy nekem nem sajgott a kezem, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy úgy csináljak, mintha imánti kis megjegyzése nem érintett volna rosszul.

×× 58. fejezet ××

xx Angie xx

BÜSZKE VOLTAM MAGAMRA, MERT képes voltam végigcsinálni a tegnapi estét. Még akkor is, ha nagy részében nem éreztem valami fényesen magam, akkor sem tehettem meg velük, hisz ezért jöttem ide. Nekik sokat jelentett, és ők már annyi mindent megtettek értem, hogy ezt megérdemelték.

Meg sem lepődtem, hogy kivetett az ágy, hisz elég sok minden járt a fejemben, amin egyszerűen nem tudtam túltenni magam.  Elég korán kelhettem, hisz senki más nem volt emberi állapotban, sőt még csak látótávolságon belül se volt. Elég jól sikerülhetett a hajnal nekik. A konyhába mentem, hogy egyek valamit, nem mintha nagy étvágyam lett volna, de abban reménykedtem időközben meggondolom magam.  Igazából a nagy evészet inkább koszolásból állt, mert nem sok minden ment le a torkomon. Nem sokkal később fel is adtam a kísérletezést, és úgy döntöttem rendbe szedem magam. Felöltöztem, összefogtam a hajam, és beleugrottam a tornacipőmbe. Felvettem egy kulcsot a cipős szekrényről, és elhagytam a házat. Nem volt konkrét célom, csak mentem a lábam után, miközben újra átrágtam magam a tegnapi napon. A filmen, a srácok reakcióján, Karen viselkedésén, és természetesen Sophián. Akárhogy szerettem volna nem gondolni rá, elzárni azt az egészet, amit ő tett nem lehetett. Alattomosan visszakúszott, és végül minden gondolatmenet végén ugyanoda lyukadtam ki. Mintha csak kínozni akartam volna magam. Egyszerűen nem jöttem rá mégis honnan tud rólam ennyi mindent, és ami még ennél is fontosabb honnan tud a balesetről? Csak akkor tértem magamhoz az elmélázásomból mikor a temető kapujába megtorpantam. Rég jártam itt, így talán nem véletlen, hogy itt lyukadtam ki. Szótlanul sétálni kezdtem a kitaposott úton a megfelelő parcelláig. A sír szépen rendbe volt tartva, friss virágok voltak a vázában, és minden a helyén volt. Látszott rajta, hogy gyakran járnak ide.  Óvatosan a padhoz sétáltam, és leültem a távolabbi végébe.

- Szia Phebs - szólaltam meg pár perccel később - Tudom rég jártam itt, de nagyon jól tudod, hogy nálam mindig történik valami. Most épp Honornak próbáltam segíteni, és gondolom ezzel egy kicsit le is fárasztani magam. Összejöttem Harryvel, de szerintem már ez a dolog sem az igazi, bár nem is tudom, hogy valaha az volt-e vagy csak egyszerű pótléknak használtuk egymást. Így kimondva elég csúnyán hangzik... de hidd el ez a legkisebb bajom. Az előző nap volt a srácok nagy premierje, filmet készítettek meg minden. Na.... a lényeg, hogy ott volt Liam új barátnője, és... hát... tudod azt mondta vagyis igazából nem is tudom, hogy honnan tudta.... na mindegy. Szóval igazából kicsit eltaposott, mert azt mondta, hogy én öltelek meg téged - mondtam a végét már pityeregve.

Talán meséltem még volna neki egy-két dolgot, de képtelen voltam. Csak hüppögtem, mint valami dedós óvodás. Még szerencse, hogy nem volt itt senki, így nyugodtan sírhattam.

- Minden rendben? - érintette meg valaki a vállam.

Ettől én annyira megijedtem, hogy ugrottan egy hatalmasat. Mikor visszakerültem az előbbi helyemre, kissé oldalra fordítottam a fejem, és Payne kérdő tekintetével találtam szembe magam.

- Csak meséltem egy kicsit Phoebe-nek - töröltem meg az arcom.

- Tegnapról? - kérdezte miközben leült mellém.

- Is - vontam vállat miközben még mindig a sírás nyomati próbáltam eltüntetni - Hogy kerültél ide? - kérdeztem most én.

- Gondoltam, hogy ide jössz - válaszolt olyan egyszerűséggel, mintha csak az időjárásról kérdeztem volna.

- Még én sem tudtam, hogy ide jövök - mormogtam magam elé.

Képtelen voltam felfogni az egészet, hogy hogy tudhatott olyat, amiről nekem még csak fogalmam se volt. Ennyire kiismerhető, és átlátszó lennék?

- Megváltoztál - szólalt meg hirtelen.

Én pedig nem voltam biztos benne, hogy ez nekem szól, vagy csupán egy kicsúszott mondat.

- Az lepne meg, ha nem így történt volna. Annyi minden történt velem, hogy valahogy muszáj volt reagálnom rá. Hát tessék! - tártam szét kezeimet.

- Úgy gondolom ebbe én is közrejátszottam, sajnálom.

- Mégis mit? - fordultam hirtelen felé- Tudod igaz, hogy változtam, elég sokat, de úgy gondolom nem maradhattam volna mindig olyan, mint amilyennek megismertetek. Senki se marad olyan, te is változtál, én is, mindenki. Ezért nem kell bocsánatot kérned.

- De igenis kell Angel - kötötte az ebet a karóhoz - Mert én sodortalak bele ebbe a világba, miattam kaptál utálkozó leveleket. Én vagyok az oka annak, hogy megváltozott az életed.

- Hagyd abba! - szóltam rá a kelleténél kicsit ingerültebben.

Nem is csoda, hisz dühös voltam, nagyon is haragudtam rá, amiért így gondolja. Pedig távol állt a valóságtól.

- Igen megváltoztattad az életemet, de jó irányba - kezdtem bele újra - Emlékszel mikor másodszor találkoztunk? Hogy milyen voltam? Hogy viselkedtem, és miket csináltam?

Még visszagondolni is rossz volt, hogy minden, amit akkor helyesnek gondoltam mennyire nem volt az, hogy mi történhetett volna velem, ha a dolgok nem úgy történnek ahogy.

- Persze.

- Az lettem volna én, ha nem jöttök, ha nem jössz, akkor én abba a világba maradok. Akkor úgy gondolom, hogy nem kell változnom, és minden őrültség, amit elkövettem helyes. Pedig nem az. Nézz csak Zaynékre, ők már egy család, boldogok, és ez csak azért van, mert a dolgok, és az emberek változnak.

Halványan elmosolyodott, amitől úgy gondoltam végre megértette mit is akarok mondani. Ám ez a mosoly hamar eltűnt.

- Nem érdekelnek Zaynék, engem te érdekelsz. Megint szomorú vagy egy olyan dolog miatt, amiről nem is lehetsz.

Közbe akartam vágni, meg kellett volna tennem, hisz nem így gondolom, mert az én hibám. Az én születésnapom volt, nekem akartak meglepetést szerezni, miattam indultak útnak. Szerettem volna, de nem engedte, egy ki kezét számra tapasztotta, így pedig még a levegővétel is nehézkes volt.

- Nem a te hibád - mondta el szépen tagoltan újra - Nem kérted a bulit, nem akartad, hogy ezt csinálják. Ők találták ki, ők akartak vele bosszantani, hisz tudták mennyire utálod a meglepetéseket. A másik sofőr a hibás, ő okozta a balesetet, és Phebs halálát.

Még mindig rossz érzés volt hallani ezt az egészet, hisz visszahozta az emlékeket, a keserű emlékeket. Egyszerűen még a hideg is kirázott tőle.

- Ideje lenne visszamennünk, csomagolnom kell - szakítottam meg a csendet.

- Micsoda? -kapta fel a fejét.

- Este indulok haza, és még semmit sem pakoltam össze.

Tudom, hogy nem erre számított, de egyszerűen úgy éreztem ezt kell tenni. Lassan elindultam a kapu felé, hisz nem láttam értelmét annak, hogy álldogáljunk ott, mint két birka. Mire a kovácsoltvas bejárathoz értem már a fiú is utolért.

- Nem szeretsz már minket? Ezért akarsz elmenni? - állított meg hirtelen.

- Nem erről van szó, csak nem akarok felfordulást okozni. Gondolj csak bele a múltkori kis kiruccanásom se volt zökkenőmentes.

- De ettől még maradhatnál - győzködött.

- Nem, hiszem hogy mindenki örülne ennek - húztam a szám.

- Ne érdekeljen Sophia, engem sem érdekel - vágta rá.

- LIAM.

Furcsa volt ezt pont az ő szájából hallani, aki mindig odafigyel mások érzésére, soha nem akar megbántani senkit. És most mégis olyan hangsúllyal mondta, mintha főbenjáró bűnt követett volna el.

- Hogy mondhatsz ilyet? - tettem még hozzá.

- Sajnálom, csak tudod, amit tegnap tett az túlment minden határon, és ezután már egyáltalán nem tudok vele toleráns lenni.

- Akkor sem viselkedhetsz így, ha már Sophia miatt nem vagy képes rá, akkor magad miatt. Biztos vagyok benne, hogy haragudnál magadra a későbbiekben, ha így viselkednél vele - érveltem. 

- Azt hiszem igazad van - látta be ő is pár perc gondolkodás után. 

Pár órával később már a kocsijában ültem, mert úgy gondolták, hogy akkor ők is jönnek velem, és meglátogatják az újdonsült anyukát. Az pedig, hogy miért pont az ő kocsijába? Mert a fiúk így találták ki. Rendben tudom, hogy egy kocsiba nem fértünk volna be, de csak nekem kényelmetlen ez az egész.

- Mondj már valamit - sandított felém az egyik lámpánál.

- Mégis mit? Nem értem hogy kerültem a kocsidba.

- Úgy, hogy nem akartam ezen a hosszú úton egyedül maradni - válaszolt megint egyszerűen.

- Mért én? - fordultam kicsit felé.

- Mert te vagy Angel.

Erre mégis mit mondhattam volna? Egyszerűen ez egy olyan kártya a kezében, amire nem tudok mit felelni. Lehet ezért teszi? Bár tudom, hogy ő nem olyan ember, azért a tudat szerintem mégis magabiztossá teszi. Legalábbis az, hogy ezt eléri nálam.

- Nem szabadna ezt csinálnunk Liam, ez nem helyes.

- Miért? Mert te Harryvel vagy én meg Sophiával - válaszolt hevesen.

- Igen pont azért.

Úgy éreztem ebben a kérdésben nem fogunk dűlőre jutni, de akárhányszor kérdeztem mégis miért gondolja úgy nem volt hajlandó elárulni.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Hát sziasztok, mint mondtam szeretném a történetet még a hónap vége előtt befejezni, úgy tűnik ez sikerülni is fog, így most felteszem a következő részt. A történet 61. fejezetes lesz, plusz egy epilógus. Egyéb közérdekű információval nem szolgálhatok, szóval hadd lássak sok véleményt :)
Puszi Cassy

×× 57. fejezet ××

xx Angie xx

A HÍRHEDT REGGELEN ELEANOR volt a mi kismadarunk, aki hajnalok hajnalán fél tízkor felzargatott mindenkit, miszerint nagy nap ez a mai. Komolyan mintha valami esküvő vagy mi lenne az egész. Pedig még csak a közelében sincs. Bár lehet azért jött, mert tudta velem nehezen fog dűlőre jutni. Ugyanis, ha azt mondom nem egyezett a véleményünk nagyon szerényen fogalmaztam. Szerintem igen is ki kell tennem magamért, és nem valami egyszerű általa slamposnak nevezett ruhát felvennem. Míg én a másik oldalon álltam miszerint nem kell túlzásba esnünk nem a Királynőhöz készülünk. Igen valószínűleg ez volt az oka. A délelőtt nagy részét is el vitte el, és fiúk akárcsak én a múltkor jót szórakoztak az egészen.  Mondhatjuk úgy is, hogy visszakaptam. De szerintem ők sokkal jobban élvezték, hisz nem volt senki, aki elronthatta volna a jókedvüket. Csak akkor kezdem el kapkodni, mikor Louis a cipőjét kezdte el keresni a nappaliban. Örült módjára futottam az emeletre, és álltam be a zuhany alá, nem töltöttem ott sok időt, hisz ez most lehetetlen is lett volna. Törölközőbe csavarva ugrándoztam a szobámig, ahol várt az Eleanor Zsarnok Vagyok És Az Én Akaratom Érvényesül Kisasszony által is elfogadott ruha. Kiválasztottam a megfelelő fehérneműket és miután rajtam voltak óvatosan felvettem a ruhát, és a hozzá tartozó cipőt. Kicsit toporogtam benne, hogy megszokja a lábam és ne essek hanyatt az első lépésnél, majd leültem az ágyamra és következett a hajammal való bíbelődés. Ezt sem akartam túlzásba vinni, hisz az este nem rólam szólt, és ehhez tartani is akartam magam. Így befontam pár tincset, és összefogtam azokat. Ezt követte egy gyors sminkelés, olyan mégse úgy nézzek ki, mint aki most kelt ki az ágyból elhatározás miatt, majd az egészalakos tükör elé léptem, hogy szembesüljek magammal .Épp hátráltam egy lépést, hogy távolabbról is megnézhessem magam mikor kinyílt az ajtó.

- Gyönyörű vagy - dugta be Liam a fejét.

- Oh... köszönöm - fordultam felé pironkodva.

- Csak gondoltam szólok, hogy pár perc és indulunk - mondta miközben szélesebbre tárta az ajtót.

- Rendben, azt hiszem egyébként is kész vagyok - indultam meg felé.

Megvárta még mellé érek, és udvariasan maga elé engedett. Lementünk a lépcsőn, ahol a banda többi tagja várakozott, valamint Eleanor és Sophia. Az utóbbi nem igazán tudott lázba hozni, sőt az ellenkezőjét is elmondhattam volna. Eleanor azonnal felpattant, és szorosan magához ölelt.

- Tökéletes ez a kompromisszum - mondta a ruhámra célozva.

- Igen úgy érzem elég jó lett a végeredmény - tettem hozzá.

Louis is jól összeropogtatott, majd végre észbe kaptak, hogy ha nem igyekszenek lekésnek a saját premierjükről. Így hát elkezdtünk szépen libasorban kivonulni.

- Igazán gyönyörű vagy - mondta Harry miközben belé karoltam.

- Köszönöm.

Megeresztett egy gyenge mosolyt, és követtük a többieket. Azóta nem beszéltünk a hirtelen eltűnéséről, igazából nem is tudtam mit kérdezhettem volna. Miért csináltad? Vagy meg vagy te húzatva? Szerintem egyik se lett volna a megfelelő, így inkább hallgattam. Azt hittem ő fogja szóba hozni, de eddig nem tette. A mai nap még hagyom a dolgot, hisz ez az ő nagy eseményük vagy micsoda, de holnap már biztos rákérdezek erre.

Mikor megérkeztünk a premier helyszínére, ott már szinte mozdulni is alig lehetett, és itt nem a hozzátartozókra gondolok. A rajongók, fotósók és természetesen a firkászok ellepték az utcát. Anne és Gemma már valahol elől járhatott, miközben mi még csak most kászálódtunk ki a kocsiból, mi voltunk az utolsók. Lassan toporogtunk előre miközben nem olyan messze tőlünk Zayn, és Niall parádézott miközben hozzátartozóikat keresték. Harrynek és sajnos nekem is feltettek pár igen gusztustalan kérdést, amit próbáltam is figyelmen kívül hagyni. Reméltem, hogy ez lesz a maximum, amit a rendezvény alatt ki kell állnom, hisz ezt még el bírtam volna viselni. Majdnem pontosan a tömeg közepén voltunk mikor Malik fészkelődni kezdett, és ezzel felhívta magára mindenki figyelmét - nos nem mintha olyan sok ember lett volna, aki nem őt vagy valamelyikőjüket nézte volna- de most minden szem rá szegeződött. Körbe- körbe járkált miközben telefonját füléhez szorította. 

xx Zayn xx

Igazából frászt kaptam mikor felvettem a telefont. Honor neve villogott rajta, és én azt gondoltam majd kapok egy szép fejmosást miszerint hogy nézek ki vagy valami. Ehelyett szabályosan belesikított a telefonba, amitől az én dobhártyám majdnem kiszakadt.

- Meg fogok süketülni te nő - válaszoltam.

- Ne szórakozz velem Malik, épp most készülök megszülni a gyerekedet szóval nem állok jót magamért - kiabált vissza ingerülten.

- Hogy mi? Mi? Micsoda? - hápogtam, mint valami idióta.

Nem tudtam elhinni, hogy pont most történik ez. Egyszerűen befostam, oké nem szó szerint, de nagyon beijedtem. Rengeteg könyvet elolvastam, hogy mégis mi után mi jön meg ilyenek, most mégsem jutott eszembe semmi.

- Itt vagy még te Tökkelütött? - hallottam a nem túl kedves szavakat. 

- Igen, bocsi csak bepánikoltam.

- Ne te... én...én... én pánikolhatok itt. Szülni fogok szóval most azonnal gyere ide.

- Rendben. Rendben. Rendben.

- Tudsz mást is mondani? - piszkálódott ismét.

Tudom, hogy most nagyon nehéz lehet neki, de mégis hogy segítsek, ha csak ilyeneket tud nekem mondani? Jó most nem én vagyok a fontos, és ki kéne keverednem innen, miután összeszedtem a gondolataimat abba is hagytam a körbe-körbe járkálást. 

xx Angie xx

Hirtelen megtorpant, és felénk nézett.

- APA LESZEK - kiáltotta, és elrohant, mint valami idióta.

Pár percig néztünk utána, ahogy szerencsétlenkedik, és megpróbált taxit fogni. Végül sikerült, és el is hajtott.  Természetesen ezután mi próbáltuk szépíteni a helyzetet, hogy ne mindent ettől legyen hangos, de nem igazán sikerült. Szépen mentünk tovább előre miközben mosolyogtunk, hogy a paparazziknak meglegyen a kellő mennyiségű képe rólunk. Már láttam a szönyeg végét, így gondoltam fellélegezhetek, hisz ez alatt a pár lépés alatt mégis mi történhet? Kicsi, naiv Angie hát nem tudod, hogy csak kérdezned kell, és már jön is a káosz? Miért mondom ezt? Igazán egyszerű, ugyanis az újságírók épp Sophiát faggatták, és ebből szinte már tudni lehetett a végét.

- Igen, nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert szerettem volna részese lenni ennek az egésznek. Én nyugodt, rendes lány vagyok. Nem csinálok felfordulást, nem lesz tőlem hangos a ház. Én nem fogok ártani senkinek - nos ez volt az a mondat, amit valahogy nem tudtam elhinni neki - és a legfontosabb én nem fogom megölni a barátaimat. 

Igazából nem is tudom mi volt a kérdés, de az cseppet sem volt kérdéses, hogy az egész kis monológját nekem szánta. Próbáltam tenni, mint aki nem hallott semmit, és mosolyogva elsétálni mellettük, de belül nagyon fájt. Azért, mert tudtam, hogy igaza van - bár nem tudtam, hogy mégis hogyan szerzett tudomást Phebsről, de ettől még így volt - én tehettem róla, hogy ő meghalt. 

- Ki kell mennem a mosdóba - mondtam Harrynek rekedtesen, és kibontakoztam öleléséből. 

Tartamon kellett magam, hisz nem engedhettem meg, hogy meglássák, már csak azért sem, mert szerintem pont ez volt Sophia célja. 

Tudtam, hogy ezt sosem fogom elfelejteni, és igen valószínűleg ez az eset fel fog kerülni a három legrosszabb élményem közé. Fájt is, és mérges is voltam, nem tudom, hogy ez mégis hogy volt lehetséges mégis ezt éreztem. Amint becsukódott mögöttem a wc ajtaja hangos zokogásban törtem ki.  Annyira rázott a sírás, hogy a mosdóig alig tudtam eltántorogni. Erősen kapaszkodtam a mosdó szélébe, hogy meg tudjam tartani saját súlyom.  Tudom, hogy nem kéne így belelovalnom magam, de egyszerűen képtelen vagyok rá.  Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy olyan személy lépett be, aki egyáltalán nem számítottam.

- Jaj, Édesem - lépett mellém kedvesen Karen. 

Eléggé össze voltam zavarodva enélkül is, így most már még inkább butának érzem magam, hisz nem is értettem miért ilyen kedves velem.

- Jól... vagyok - mondtam szaggatott levegővételek közepette.

- Ha akarnám sem hinném el, hisz csak rád kell nézni. 

Vettem pár mély levegőt, hogy úrrá legyek nyekergős sírógörcsömön. Felemeltem a fejem, és szembe találtam magam az igencsak nyúzott tükörképemen. Úgy néztem ki, mint ha valami hatalmas trauma ért volna, hát végülis nevezhetjük annak is, nem?

- Jobban vagy? - próbált szóra bírni Mrs. Payne. 

- Miért vagy most velem ilyen kedves? Hisz nem is kedvelsz - bukott ki belőlem, miközben egy nedves zsebkendővel törölgettem az arcom. 

- Sajnálom, hogy olyan goromba voltam veled - kért bocsánatot - Tudod mikor nálunk jártál én nem adtam neked esélyt, mert úgy gondoltam, hogy a kapcsolatotok nem lesz hosszú életű. Úgy gondolom, hogy a lányokkal együtt úgy gondoltuk, hogy Liam csak fél egyedül maradni Danielle után, és te kéznél voltál.

Igazából nem sok kedvem volt végighallgatni ezt az egészet, hisz nem mondhatni, hogy bármi pozitív lett volna benne. Sőt lehet még a hangulatomon is rontott, már ha ez lehetséges volt.

- De rá kellett jönnöm, hogy tévedtünk - folytatta - Liam sokkal jobban szeretett, szeret téged, mint azt gondoltuk volna. Sophia az, aki azért van Liammel, mert ő fél az érzéseitől.

- Szóval értsem úgy, hogy nálam is van rosszabb? - sandítottam felé.

- Nem, ez azt jelent, hogy te vagy az, aki a fiam mellé való - javította ki saját magát. 

Épp csak befejezte a mondatot mire Ruth és Nicola rohamoztak meg engem, jólesett a törődésük, de ez a hirtelen váltás nekem túl sok volt. Még mindig nem igazán tudtam felfogni, vagy még az előtte hallottak hatása alatt voltam. Kiszabadultam gyűrűjükből, és fel-alá kezdtem el sétálgatni. 

- Ha akarod hívünk neked egy taxit - szólalt meg néhány perc után Ruth.

- Nem megyek haza - ráztam a fejem, mikor már szembe voltam velük - Nem akarom, hogy erről szóljon ez a nap - fejtettem ki hosszabban. 

Negyed óra alatt sikerült annyira összeszednem magam, hogy úgy gondoltam ki tudok menni. Ha nem éreztem volna úgy akkor is ki kellett volna mennem, hisz perceken belül kezdődött a vetítés. Mikor a terembe léptem éreztem magamon az égető tekinteteket, de nem fordultam meg. Úgy éreztem, hogy ha akármelyikük szemébe néznék képtelen lennék végigcsinálni, azt pedig nem bocsájtanám meg magamnak. 

×× 56. fejezet ××

xx Angie xx

MUSZÁJ VOLT ÁTBESZÉLNEM EZT a korán sem egyszerű helyzetet valakivel. Anyut kizártam, nem azért, mert nem érdekelt a véleménye, csupán mégis hogy beszéljek neki arról, hogy lefeküdtem Harryvel. Nem egyikünknek sem lenne jó, Honor nem hiszem, hogy olyan állapotban van, hogy bármi használhatót tudna mondani anélkül, hogy ne ismételgetné megállás nélkül hogy ne gondolkozzak már annyit, meg milyen hülye vagyok. Így nem is kérdéses, hogy Eleanor volt a szerencsétlen áldozatom. Nem sokkal hívásom után találkoztunk is a belvárosban.

- Szia Ang - ölelt magához.

- Szia El - viszonoztam gesztusát.

Első utunk egy nyugodt kis kávézóhoz vezetett, hogy normálisan át tudjuk beszélni a helyzetet.

- Szóval mi történt? - kérdezte kíváncsian.

- Hát arról most nem beszélnék, hogy mennyi mindenen rágódok, hisz akkor sosem érnénk a végére, de ami most ezeknél is jobban aggaszt az az, ami ma történt. Szóval szépen megérkeztem, minden nagyobb baleset, és szerencsétlenség nélkül, Harry várt rám, és hazamentünk.

- Aham....

- Ez még nem a lényeg, nem kell hümmögni - forgattam a szemem - Szóval lefeküdtünk, ami mondjuk jó volt, de utána fogta magát felöltözött és elment. Érted csak úgy otthagyott, mint... mint valami kurvát.

Láttam arcán, hogy már pontosan érti miért is vagyok ennyire frusztrált vagy micsoda. Egyszerűen ez nem normális, mármint szerintem ilyet az ember nem csinál valakivel, akit szeret.

- Mi van, ha csak dolga volt? - gondolkodott hangosan.

- Ki tudott jönni értem a reptérre, de szex után rohannia kell? Pont Harrynek? - vágtam rá.

- Oké, ez igaz.... de egyszerűen ötletem sincs miért csinálta.

- Nekem sem, de nagyon rosszul esett - csúszott ki a számon.

Legszívesebben hisztizni lett volna kedvem, de nyilvános helyen mégsem tehettem meg. Helyette hallgattam Eleanor biztató szavait, hogy az biztos nem úgy van, meg nem azért, amiért gondolom, de konkrét választ ő sem tudott adni. Megpróbáltunk vidámabb témákról beszélgetni, amolyan elterelésképpen. Hát mit is mondjak? Próbálkozásnak nem volt rossz, végül mind a ketten hazafelé indultunk.

Alig, hogy átléptem a küszöbön valaki máris megpróbált összepasszírozni engem.

- Meghalok - nyökögtem.

Erre a két erős kar eltűnt, és Niall mosolygós arcát pillantottam meg.

- Annyira örülök, hogy itt vagy - lelkendezett és még valami ugrálás félét is imitált.

Bár nem volt olyan rég az utolsó találkozásunk, mégis jó volt újra látni őt. A következő percben eltűnt a lábam alól a talaj, és Tommo nyakába találtam magam. Nem is kérdéses, hogy azonnal sikítozni és kapálózni kezdtem.

- Boo Bear, tegyél le - nyavalyogtam.

- Azt lesheted - indult meg velem futólépésben a hátsókert felé.  Tudtam, hogy az lesz a vége, hogy vizes leszek, de akárhogy hadakoztam csak nem tudtam kiszabadulni, és nem sokkal később már a medencében is landoltam. Egyedül.

- Ezért hoztam neked csokit? - morgolódtam.

- Nem azért, mert szeretsz - végül visszasétált a házba.

Mire kikászálódtam a vízből, már Liam is megjelent, és egy száraz törülközőt nyújtott felém. Halvány mosollyal viszonoztam gesztusát, és gyorsan áttöröltem magam. Nem sokat használt, de legalább már nem csöpögött belőlem a fél medence. Kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam ezért elindultam befelé.

- Minden rendben Ang? - kérdezte Payne engem fixírozva.

- Persze - próbáltam a lehető leghihetőbben mondani egy kis mosoly kíséretében.

Nem szerettem volna, ha tovább feszegeti ezt a témát így megszaporáztam a lépteimet, de Liam ismét hozta a formáját és karom után kapott. Visszarántott, aminek az lett az eredménye, hogy szépen nekimentem.

- Angel! - mondta kissé dühösen.

Nem akartam ránézni, mert akkor tudtam, hogy nem fogom megállni, és mindent elmondok neki, de azt nem szabad. Valószínűleg ezt ő is sejthette, egyik kezével állam alá nyúlt és maga felé fordította. Nem szólt semmit csak áthatóan bámult. Igen ez a megfelelő szó.

- Semmi sincs rendben, teljesen elvesztem és annyi minden van, amit nem értek - bukott ki belőlem szinte hisztérikusan.

Nem szólt rá semmit, csak magához ölelt, olyan természetességgel, hogy az még engem is meglepett. Görcsösen kapaszkodtam belé, miközben megpróbált lenyugtatni.

- Minden rendben lesz, nem kell aggódnod - simította meg hajam, majd egy lágy puszit lehelt fejem búbjára.

A puszi viszont villámcsapásként ért, és ezzel együtt ki is tisztította kissé kótyagos elmém. Mi már nem csinálhatjuk ezt.  Óvatosan kibontakoztam öleléséből, mire kissé értetlenül nézett vissza rám.

- Teljesen összevizeztelek - simítottam meg kicsit mellkasát, majd óvatosan megfordultam és elindultam a házba.

Estére már teljesen zokninak éreztem magam, nem nem olyan büdös voltam, hanem olyan kifacsart. Csak ültem a konyhába és ettem a csokis pelyhet. Harryt, mintha a föld nyelte volna el, de most nem is igazán bántam. Talán magamban kellene tisztáznom a helyzetet, és csak utána mindenki mással. Szép kis elgondolás, de meg tudom valósítani?

- Szia Prücsök - nyomott puszit az arcomra Zayn, és helyet foglalt mellettem - Mi ez a búskomor ábrázat?

- Az élet - próbáltam jól artikulálva mondani a kanállal a számban.

- Harry, köcsögösködik? - puhatolódzott tovább.

- Is.

- Elmondta? - kérdezte sejtelmesen.

- Mégis mit? - tett igen csak kíváncsivá.

- Hogy mi minden idiótaságot művelt a turnén.

Válasz helyett csak a fejemet ráztam, hisz Malik szavai igencsak elbizonytalanítottak. Mikor látta arcomon, hogy valamibe nagyon beletrafált nem igazán nézett rám.

- Tudod csak a szokásos harrys hülyeségek - próbálta menteni a menthetőt.

- Egy újabb névből lett jelző? - sandítottam rá.

Erre csak elnevette magát, majd lassan felkászálódott és kiment a konyhából. Nem segített semmit, sőt még inkább összekuszálta az egészet. Nem sokkal később abbahagytam az éjszakai nassolást, és a szobámba mentem.

A preimiert megelőző napon olyan volt a ház, mint egy méhkas. Innen is látszott, hogy ez a kelekótya ötös mindent az utolsó pillanatra hagyott. Semmiben sem voltak biztosak, kezdve azzal, hogy mit vegyenek fel azon át, hogy együtt menjenek-e vagy külön egészen addig, hogy hol lesz a buli. Jót lehetett rajta szórakozni. Eleanor is beköszönt, bár szerintem csak saját szemével is látni akarta ezt a nagy felfordulást. Legalább volt egy kis társaságom, de sajnos nem maradhatott sokáig, és ami még ennél is rosszabb őt Sophia váltotta fel, aki még mindig a gyűlöllek és meg akarom keseríteni az életed listája élén tartott. Próbáltam a lehető legkevesebbet egy helységben tartózkodni vele, de szerintem még a ház sem lett volna elég nagy hozzá, hogy ne halljam csipkelődős megjegyzéseit, aminek tárgya a legtöbb esetben én voltam. Bár nem érzékelte - vagy csak nem akarta tudomásul venni - hogy ez másokat is zavar, így pedig a jó hangulatnak szinte azonnal lőttek. Harry szerencsére már nem kerül, legalábbis nem olyan látványosan. A kapcsolatunk olyan átlagos, nem tudom azt mondani, hogy ez valami hú, de nagy szerelem, sőt már a szerelemben sem vagyok biztos. Azt mondta mellette könnyebb lesz, hát most nem éppen így látom a helyzetet. A többiek is észrevették ezt a feszült helyzetet, és a maguk bénácska módján próbálták is oldani vagy éppen a témát terelni.

xx Honor xx

Örültem, hogy Jay mellettem lesz a preimer alatt, és nem kell itt egyedül tespednem. Már nagyon nem bírom ezt az egészet, erről a bődületes görögdinnyéről nem is beszélve. legszívesebben kiimádkoznám onnan a gyereket. Unatkozom, rühellem ezt a rohadt klór szagot és a nővérek sem túl kedvesek velem. Talán azért, mert én sem vagyok kedves velük. Mivel holnap lesz a nagy hacacáré már nem igazán bírok magammal, egyszerűen látni akarom, ha már ott nem lehetek. Ennek az izgatottságnak pedig meg is lett a hatása idióta görcsök formájában. A kisebb lökött Tommo felhívott a minap, és tök fura volt. Érzékem van az ilyen helyzetekhez szóval tuti titkol valamit, komolyan mondom nem tudom mi történt ott ilyen rövid idő alatt.