×× Epilógus ××

xx Angie xx

A LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE dolog elég jónak ígérkezett. Igen az volt. Akkor nem hittem benne, bár minden másban is kételkedtem, de így két év eltelte utána igazat kell adnom Payne-nek, mert bevált. Türelmes volt, semmit sem siettetett. Honor már nem egyszer mondta neki, hogy egy komplett idióta, amiért ezt csinálja. Ő mégsem hagyta magát befolyásolni, és kitartott elképzelése mellett. Sikerült neki, alig több, mint három hónap alatt minden kétségem elszállt, és újra bíztam benne. Mintha a viszontagságok meg se történtek volna.

Apropó Honorék, nagy nehézségek árán sikerült lakást találniuk. Megegyeztek és félúton London és Doncaster között vettek házat, Northamptonba. Valamivel nagyobb, mint kedves szülővárosom, de mégsem olyan zsúfolt. Egy szép kertes háztulajdonosai, és már sikerült berendezkedniük, így közel egy év után úgy gondolom ideje volt. Rosalind természetesen mindenkit az ujjai köré csavart, és mind a nagyszülők, mind a bandatagok a tenyerén hordozzák őt. Bár úgy gondolom nem fogom tudni két év történéseit pár gondolatba elmesélni.

Nekem már csak egy évem van a főiskolából, és akkor már hivatalosan is értek valamihez. Tényleg úgy érzem, hogy megtaláltam azt, amihez érzékem van, amihez tudás is kell. Nem csak a kifutón való sasszézás, és bárgyú vigyorgás.  Már nem Doncasterben élek, és Londonba is képtelen voltam visszamenni. Új helyre, tiszta lapra volt szükségem. Milton Keynes pedig tökéletes hely volt ehhez. Nem egy nagy kastély, de első lakásnak tökéletes. Pont annyi hely van benne, mint amire szükségem van. Ez így mind szép és jó lenne, de sajnos az esetek többségében nem így van, hisz Liam több időt tölt nálam, mint bárhol máshol. Így pedig már azért más a helyzet. 

Tollam kiesett a kezemből, és meg sem állt a padlóig. A csörömpölés elég volt hozzá, hogy visszatérjek a jelenbe, a valóságba és az előadóra figyeljek. Gyorsan felkaptam, és megpróbáltam felvenni a gondolatmenet fonalát. Gyorsa jegyzetelésbe kezdtem, amit  egész órán csinálnom kellett volna. Szerencsére már csak pár perc volt vissza, és a mai napon ez volt az utolsó óra is. Örültem neki, mert elég hosszú nap volt, és már éreztem a tagjaimon, hogy mennyire kiszívott. Másra sem vágytam csak egy forró fürdőre, és a meleg ágyamra. Hamar összeszedtem minden holmim, felkaptam a táskám és elindultam kifelé. Elég sok mindenkinek lett vége az órájának, és egy hömpölygő áradat közepére kerültem.  Alig volt köztük olyan, aki akár csak látásból is ismerősnek tűnt. Megkönnyebbülés volt kiérni a robusztus márvány lépcsőkre. A friss levegőről nem is beszélve. Itt szerencsére jobban eloszlott a tömeg, így jóval több mozgásterem volt. Nem akartam még több időt vesztegetni, így intettem egyet a csoporttársaimnak és a parkoló felé indultam. Magabiztosan lépkedtem előre, ám ez hamar elszállt, főleg miután megálltam azon a helyen, ahol reggel leparkoltam. A kocsim nem volt ott, sőt egy igencsak régi, és már-már lelakott autó foglalta el a helyét.

- Mi a fene? - fordultam párat tengelyem körül.

Biztos voltam benne, hogy odaálltam, de reméltem csak egy diákcsíny áldozata vagyok. Mikor már legalább öt perce tébláboltam ott teljesen kétségbeestem.

- Csak nem keresel valamit? - suttogta valaki a fülembe.

Természetesen nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek ki volt az, és immár kicsit dühösen fordultam felé.

- Mondd azt Liam, hogy ez nem a te ötleted volt- néztem farkasszemet a fiúval.

- Louis találta ki, én csak kiviteleztem - avatott be a részletekbe.

- Még jó, hogy ennyi szabadidőd volt - vágtam oda kicsit kötekedve.

Egyáltalán nem tetszett, hogy ismét én lettem a bátyám csínyének elszenvedője. Nem is igazán tudom mi ütött belé, az utóbbi nagyjából egy hónapban szinte nem bír magával, mint megörült volna vagy nem is tudom. A legrosszabb az egészben, hogy általában a remekműveit mindig rajtam próbálja ki.

- Haragszol? - lépett közelebb és zárt karjai közé.

- Nem repesek a boldogságtól - bújtam ölelésébe - amúgy sem volt valami könnyű napom, és másra sem vágyom csakhogy otthon elnyúljak a televízió előtt. Egyként miért mentél bele?

- Mert így eljöhettem érted - suttogta fülembe. 

Tudta, hogy ennek nem tudok ellenállni, és halvány mosoly kúszott az arcomra.

- Oké, talán kevésbé haragszom - távolodtam el egy kicsit tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Ugye tudod, hogy késő délutánra programunk van? Zaynéknél lesz buli, és azt mondták valami nagy bejelenteni valójuk van.

- Ó, basszus.... - csúszott ki a számon. 

Nem is kérdéses, hogy elfeledkeztem róla, és őszintén szólva nem is igen volt most kedvem hozzá. Úgy éreztem annyi minden mást kell még tennem, ami nem várhat... és ez a buli.... hát nem tudtam mire számítsak.

- Szerinted Honor megint terhes? - vetettem fel első gondolatom.

- Szerinted az? - kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.

- Mégis mi lehet a nagy mondandójuk? Meg egyébként is Honor kötegszik, goromba és semmi sem jó neki, mikor Rose-zal volt terhes pont ugyanilyen volt.

- Felelőtlenek, ha így van - mondta kissé keményen.

Bár éreztem a hangján, hogy nem elítéli őket. Csupán elég nagy feladatnak tartja, Rose mellé pedig pláne. Azonnal eszembe jutott, mikor ő hitte azt hogy terhes vagyok, mert egyik délután rosszul lettem. Kész komédia volt, amit azután előadott. Igaz meglepően furcsa is, hogy olyan rövid idő alatt úgy fel tudott készülni. Az emlék hatására képtelen voltam visszatartani nevetésem.

- Oké, emlegesd csak fel újra. Kicsit túlreagáltam a helyzetet.

- Nagyon túlreagáltad. Nem is értem miért nem jutott eszedbe más? Egyébként úgy gondolom feltűnne neked a terhes lennék - tűnődtem pár pillanatig.

- Én mindent észreveszek- húzta ki magát büszkén.

Miután minden fontos - és kevésbé fontos - ügyet kitárgyaltunk a parkolóba úgy gondoltuk ideje indulni, hisz még össze kell szednünk magunkat. Liam még gyorsan adott pár autogramot az időközben körénk sereglett vagy éppen körülöttünk lófráló rajongóknak, aztán elindulhattunk haza. Vagyis hozzám. 

- Így jó leszek? - tipegtem ki a nappaliba fekete ruhámba. 

Nem volt rajta semmilyen minta, szépsége sokkal inkább a szabásában rejlett. Bal vállamat, és karomat szabadon hagyta. Hosszú földig érő anyag, ami ezért igen szépen megmutatta lábaimat. 

- Tökéletes - vágta rá mosolyogva Liam miközben inge begombolásával fáradozott.

Miután megkerestem a megfelelő cipőt a ruhához, és kicsit kipofoztam fáradt arcom menetkésznek nyilvánítottam magam. Payne pedig éppen a lakást forgatta fel, nagyon keresett valamit.

- Hova tettem a kulcsom? - kérdezte magától miközben épp a kanapét szedte alkotóelemeire.

Mondhatjuk úgy is, hogy kicsit elvesztette a fejét, és kezdtem félteni a lakásom épségét. Oldalra sandítottam, és meg is találtam a felelőst. A komód elé léptem, és kezeim közé vettem  a kulcsokat.

- Csak nem keresel valamit? - kérdeztem miközben az ajtófélfának támaszkodtam.

- Minden rendbe, azonnal meglesz - felelte  magabiztosan.

- Rendben, akkor én a kocsiban megvárlak - mondtam és bele is bújtam a cipőmbe.

- Oké - válaszolt automatikusan - Micsoda? - fordult hirtelen felém, mire diadalittas mosollyal az arcomon meglengettem a kezemben lévő kulcsot.

- Hol lennék nélküled?-  tette fel költői kérdését megkönnyebbülten.

- Késésben, és diliházban - adtam egyszerű választ.

Bár gondolom nem erre számított, kis csipkelődésem azonban mégis elűzte borongós hangulatát. Visszaszerezte jogos tulajdonát, majd a lágy csókot kaptam jutalmul, ami végül mégsem lett olyan lágy, és egy igencsak szenvedélyes csókcsata kerekedett belőle. Ám akármennyire is élveztük a kialakult helyzetet az oxigénhiány sajnos nem engedte, hogy tovább nyújtsuk a pillanatot. 

. Nehogy elkéssünk - szólalt meg Payne pár nagyobb lélegzetvétel után.

Nem mintha ezek után nagy kedvem lett volna elmenni, végül összeszedtük magunkat - vagyis Liam, hisz én már kész voltam - és végre valahára útnak indulhattunk. Szerencsére a két város nincs olyan nagyon messze egymástól, így a kocsiút.

- Szerinted Niall elhozza a barátnőjét? - kérdeztem miközben leparkoltunk a ház előtt.

- Nem hiszem - mondta pár perc gondolkodás után - szerintem nem akarja majd elvonni a figyelmet. Egyébként is eléggé megfontoltan haladnak, abban sem vagyok biztos, hogy együtt vannak-e, végülis csak kilenc randijuk volt.

- Csak kilenc? - kérdeztem vissza.

Komolyan, nem is tudom nekünk mennyi randink volt mielőtt újra kibékültünk, de őszintén ki ne vágyna rá, hogy valaki ilyen kitartó, és minden alkalommal le akarja venni a lábáról.

- Ha ezt túléljük - súgta fülembe ez a jó ember az ajtóba toporogva - otthon romantikázhatunk.

- Rendben, de csak is Toy Story.

Meg sem lepődtem, hogy nagy volt a zsivaj, náluk ritkák az olyan igazi nyugodt pillanatok. Mi érkeztünk utoljára, amit Honor szokásához híven kedvesen szóvá is tett.

- Ne haragudjatok rá, kicsit izgul - húzta ki azonnal Zayn, aki  egy cuppanós puszi után magunkra is hagyott.

Épp csak annyi időnk volt, hogy köszönjünk a többieknek, mert Sky és Rose máris maguknak követeltek minden figyelmet. Zayn nem tudja mibe vágott bele, pár év és szinte borítékolható, hogy kopaszodni fog.

- Szóval, most hogy végre mindenki itt van, és rám is figyeltek ideje elmondanom mi is a nagy meglepetésünk - lelkendezett.

- Bazd ki megint terhes vagy? - előzött be Tommo, kicsit szarkasztikus mondatával, ami nem kis derültséget okozott. 

- NEM! - húzta fel magát - és ha hagynátok, hogy végigmondjam nem kéne találgatnotok. 

Az lett volna a logikus, ha most szépen kiböki, és együtt örülünk neki, de szerintem élvezte, hogy mind feszültek vagyunk, és direkt húzta az időt.

- Összeházasodunk - kurjantotta el magát nagyjából két perc elteltéével, és kislányával a kezében ugrándozni kezdett.

Azonnal tapsolni, és gratulálni kezdtünk, hisz ez tényleg nagy lépés, és őszintén szólva sokkal jobb, mint egy újabb gyerek. 

- És hercegnő leszek - tette még hozzá.

- Bocsi, de ez lehetetlen - rontottam el a kedvét.

- Mégis miért? - rivallt rám mérgesen. 

- Azért, mert a hercegnők naivak, mosolygósak, és nincs gyerekük - hangsúlyoztam az utolsó szót - de, ha nagyon akarod lehetsz felcsinált hercegnő - vetettem fel. 

Valószínűleg nem igazán tetszett neki ötletem, hisz szinte azonnal landolt a párna az arcomba. 

- Akkor csak irtó dögös leszek - vágta vissza kicsit sértetten.

Az ismét csak mosolyt csalt mindenki arcára, és persze Malik azonnal bókolni kezdett menyasszonyának. 

- Akkor majd Angie lesz a hercegnő - szólalt meg Niall, mire mindenki ránk kapta tekintetét.

- Eljegyeztétek egymást? - kérdezték kórusban.

- Nem, mondjuk.

- Az igazság az, hogy én megkértem a kezét, de nem mondott igent - avatta be a részletekbe a többieket Payne.

- Miért? - fixíroztak ismét engem.

- Mert gyors lett volna, és úgy gondolom, hogy most tökéletes az, ahol vagyunk, és ahova tartunk. Nem kell semmit sürgetni, és még jó sok mindent meg kell tapasztalnunk együtt mielőtt meghoznánk egy ilyen döntést. És mielőtt az gondolnátok nekem könnyű volt visszautasítani őt tévedtek, én szívesen hozzá mennék, el tudom vele képzelni az életem, de ennek nincs itt az ideje. Minden normális jegyesség maximum egy évig tarthat, és ez túl gyors lenne - szónokoltam egy kicsit.

Szerettem volna, ha megértik miért is döntöttem, döntöttünk úgy, hogy még várunk. Nem akartam hosszabban kifejteni, hisz az utóbbi több, mint négy évben rájöttem, hogy amit azonnal, és gyorsan szeretnénk ott valami el fog romlani, valami nem úgy fog elsülni, ahogy gondoljuk, és ezt nem szeretném. Nem szeretnék semmit változtatni a mostani helyzetemen, mert most szinte veszélyesen tökéletes minden, ezt nem akarom elveszíteni.  Úgy tűnt megértették, és nem is igen feszegették tovább, inkább ünnepeltük, amit ünnepelnünk kell. Hatalmas csapatkiáltások, Eleanorral mi ismét csak szépen kibillentünk az egyensúlyunkból, aminek az eredménye egy kicsi a rakás féle játék lett. Harry nagylelkűen szervezni is kezdte a legénybúcsút, és egyéb elfoglalásokat, ám még ez sem szegte kedvét senkinek, hisz volt minek örülnünk, az ő boldogságuknak, a csapat sikerének, a barátságnak, és azoknak a hihetetlen dolognak, ami még ránk várt. Öröm volt egy ilyen jövőre gondolni, egy jövőre, ahol talán pár év múlva Mrs. Payne lehetek.

VÉGE

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Drágaságok ide is elérkeztünk! Egy igen mozgalmas év után úgy gondolom méltó befejezést adtam a történetnek. Mondhatnám, hogy szeretném, ha mindenki, aki olvasta a történetet elmondaná a véleményét, de nem szeretnék titeket semmire kötelezni. Ha akarjátok elmondjátok, én mosolyogva fogom olvasni.
Remélem elnyeri a tetszéseteket.

Ui.: Ez a rész Anastasia Hannah Chapes szülinapi ajándéka, remélem meg vagy vele elégedve.