×× 58. fejezet ××

xx Angie xx

BÜSZKE VOLTAM MAGAMRA, MERT képes voltam végigcsinálni a tegnapi estét. Még akkor is, ha nagy részében nem éreztem valami fényesen magam, akkor sem tehettem meg velük, hisz ezért jöttem ide. Nekik sokat jelentett, és ők már annyi mindent megtettek értem, hogy ezt megérdemelték.

Meg sem lepődtem, hogy kivetett az ágy, hisz elég sok minden járt a fejemben, amin egyszerűen nem tudtam túltenni magam.  Elég korán kelhettem, hisz senki más nem volt emberi állapotban, sőt még csak látótávolságon belül se volt. Elég jól sikerülhetett a hajnal nekik. A konyhába mentem, hogy egyek valamit, nem mintha nagy étvágyam lett volna, de abban reménykedtem időközben meggondolom magam.  Igazából a nagy evészet inkább koszolásból állt, mert nem sok minden ment le a torkomon. Nem sokkal később fel is adtam a kísérletezést, és úgy döntöttem rendbe szedem magam. Felöltöztem, összefogtam a hajam, és beleugrottam a tornacipőmbe. Felvettem egy kulcsot a cipős szekrényről, és elhagytam a házat. Nem volt konkrét célom, csak mentem a lábam után, miközben újra átrágtam magam a tegnapi napon. A filmen, a srácok reakcióján, Karen viselkedésén, és természetesen Sophián. Akárhogy szerettem volna nem gondolni rá, elzárni azt az egészet, amit ő tett nem lehetett. Alattomosan visszakúszott, és végül minden gondolatmenet végén ugyanoda lyukadtam ki. Mintha csak kínozni akartam volna magam. Egyszerűen nem jöttem rá mégis honnan tud rólam ennyi mindent, és ami még ennél is fontosabb honnan tud a balesetről? Csak akkor tértem magamhoz az elmélázásomból mikor a temető kapujába megtorpantam. Rég jártam itt, így talán nem véletlen, hogy itt lyukadtam ki. Szótlanul sétálni kezdtem a kitaposott úton a megfelelő parcelláig. A sír szépen rendbe volt tartva, friss virágok voltak a vázában, és minden a helyén volt. Látszott rajta, hogy gyakran járnak ide.  Óvatosan a padhoz sétáltam, és leültem a távolabbi végébe.

- Szia Phebs - szólaltam meg pár perccel később - Tudom rég jártam itt, de nagyon jól tudod, hogy nálam mindig történik valami. Most épp Honornak próbáltam segíteni, és gondolom ezzel egy kicsit le is fárasztani magam. Összejöttem Harryvel, de szerintem már ez a dolog sem az igazi, bár nem is tudom, hogy valaha az volt-e vagy csak egyszerű pótléknak használtuk egymást. Így kimondva elég csúnyán hangzik... de hidd el ez a legkisebb bajom. Az előző nap volt a srácok nagy premierje, filmet készítettek meg minden. Na.... a lényeg, hogy ott volt Liam új barátnője, és... hát... tudod azt mondta vagyis igazából nem is tudom, hogy honnan tudta.... na mindegy. Szóval igazából kicsit eltaposott, mert azt mondta, hogy én öltelek meg téged - mondtam a végét már pityeregve.

Talán meséltem még volna neki egy-két dolgot, de képtelen voltam. Csak hüppögtem, mint valami dedós óvodás. Még szerencse, hogy nem volt itt senki, így nyugodtan sírhattam.

- Minden rendben? - érintette meg valaki a vállam.

Ettől én annyira megijedtem, hogy ugrottan egy hatalmasat. Mikor visszakerültem az előbbi helyemre, kissé oldalra fordítottam a fejem, és Payne kérdő tekintetével találtam szembe magam.

- Csak meséltem egy kicsit Phoebe-nek - töröltem meg az arcom.

- Tegnapról? - kérdezte miközben leült mellém.

- Is - vontam vállat miközben még mindig a sírás nyomati próbáltam eltüntetni - Hogy kerültél ide? - kérdeztem most én.

- Gondoltam, hogy ide jössz - válaszolt olyan egyszerűséggel, mintha csak az időjárásról kérdeztem volna.

- Még én sem tudtam, hogy ide jövök - mormogtam magam elé.

Képtelen voltam felfogni az egészet, hogy hogy tudhatott olyat, amiről nekem még csak fogalmam se volt. Ennyire kiismerhető, és átlátszó lennék?

- Megváltoztál - szólalt meg hirtelen.

Én pedig nem voltam biztos benne, hogy ez nekem szól, vagy csupán egy kicsúszott mondat.

- Az lepne meg, ha nem így történt volna. Annyi minden történt velem, hogy valahogy muszáj volt reagálnom rá. Hát tessék! - tártam szét kezeimet.

- Úgy gondolom ebbe én is közrejátszottam, sajnálom.

- Mégis mit? - fordultam hirtelen felé- Tudod igaz, hogy változtam, elég sokat, de úgy gondolom nem maradhattam volna mindig olyan, mint amilyennek megismertetek. Senki se marad olyan, te is változtál, én is, mindenki. Ezért nem kell bocsánatot kérned.

- De igenis kell Angel - kötötte az ebet a karóhoz - Mert én sodortalak bele ebbe a világba, miattam kaptál utálkozó leveleket. Én vagyok az oka annak, hogy megváltozott az életed.

- Hagyd abba! - szóltam rá a kelleténél kicsit ingerültebben.

Nem is csoda, hisz dühös voltam, nagyon is haragudtam rá, amiért így gondolja. Pedig távol állt a valóságtól.

- Igen megváltoztattad az életemet, de jó irányba - kezdtem bele újra - Emlékszel mikor másodszor találkoztunk? Hogy milyen voltam? Hogy viselkedtem, és miket csináltam?

Még visszagondolni is rossz volt, hogy minden, amit akkor helyesnek gondoltam mennyire nem volt az, hogy mi történhetett volna velem, ha a dolgok nem úgy történnek ahogy.

- Persze.

- Az lettem volna én, ha nem jöttök, ha nem jössz, akkor én abba a világba maradok. Akkor úgy gondolom, hogy nem kell változnom, és minden őrültség, amit elkövettem helyes. Pedig nem az. Nézz csak Zaynékre, ők már egy család, boldogok, és ez csak azért van, mert a dolgok, és az emberek változnak.

Halványan elmosolyodott, amitől úgy gondoltam végre megértette mit is akarok mondani. Ám ez a mosoly hamar eltűnt.

- Nem érdekelnek Zaynék, engem te érdekelsz. Megint szomorú vagy egy olyan dolog miatt, amiről nem is lehetsz.

Közbe akartam vágni, meg kellett volna tennem, hisz nem így gondolom, mert az én hibám. Az én születésnapom volt, nekem akartak meglepetést szerezni, miattam indultak útnak. Szerettem volna, de nem engedte, egy ki kezét számra tapasztotta, így pedig még a levegővétel is nehézkes volt.

- Nem a te hibád - mondta el szépen tagoltan újra - Nem kérted a bulit, nem akartad, hogy ezt csinálják. Ők találták ki, ők akartak vele bosszantani, hisz tudták mennyire utálod a meglepetéseket. A másik sofőr a hibás, ő okozta a balesetet, és Phebs halálát.

Még mindig rossz érzés volt hallani ezt az egészet, hisz visszahozta az emlékeket, a keserű emlékeket. Egyszerűen még a hideg is kirázott tőle.

- Ideje lenne visszamennünk, csomagolnom kell - szakítottam meg a csendet.

- Micsoda? -kapta fel a fejét.

- Este indulok haza, és még semmit sem pakoltam össze.

Tudom, hogy nem erre számított, de egyszerűen úgy éreztem ezt kell tenni. Lassan elindultam a kapu felé, hisz nem láttam értelmét annak, hogy álldogáljunk ott, mint két birka. Mire a kovácsoltvas bejárathoz értem már a fiú is utolért.

- Nem szeretsz már minket? Ezért akarsz elmenni? - állított meg hirtelen.

- Nem erről van szó, csak nem akarok felfordulást okozni. Gondolj csak bele a múltkori kis kiruccanásom se volt zökkenőmentes.

- De ettől még maradhatnál - győzködött.

- Nem, hiszem hogy mindenki örülne ennek - húztam a szám.

- Ne érdekeljen Sophia, engem sem érdekel - vágta rá.

- LIAM.

Furcsa volt ezt pont az ő szájából hallani, aki mindig odafigyel mások érzésére, soha nem akar megbántani senkit. És most mégis olyan hangsúllyal mondta, mintha főbenjáró bűnt követett volna el.

- Hogy mondhatsz ilyet? - tettem még hozzá.

- Sajnálom, csak tudod, amit tegnap tett az túlment minden határon, és ezután már egyáltalán nem tudok vele toleráns lenni.

- Akkor sem viselkedhetsz így, ha már Sophia miatt nem vagy képes rá, akkor magad miatt. Biztos vagyok benne, hogy haragudnál magadra a későbbiekben, ha így viselkednél vele - érveltem. 

- Azt hiszem igazad van - látta be ő is pár perc gondolkodás után. 

Pár órával később már a kocsijában ültem, mert úgy gondolták, hogy akkor ők is jönnek velem, és meglátogatják az újdonsült anyukát. Az pedig, hogy miért pont az ő kocsijába? Mert a fiúk így találták ki. Rendben tudom, hogy egy kocsiba nem fértünk volna be, de csak nekem kényelmetlen ez az egész.

- Mondj már valamit - sandított felém az egyik lámpánál.

- Mégis mit? Nem értem hogy kerültem a kocsidba.

- Úgy, hogy nem akartam ezen a hosszú úton egyedül maradni - válaszolt megint egyszerűen.

- Mért én? - fordultam kicsit felé.

- Mert te vagy Angel.

Erre mégis mit mondhattam volna? Egyszerűen ez egy olyan kártya a kezében, amire nem tudok mit felelni. Lehet ezért teszi? Bár tudom, hogy ő nem olyan ember, azért a tudat szerintem mégis magabiztossá teszi. Legalábbis az, hogy ezt eléri nálam.

- Nem szabadna ezt csinálnunk Liam, ez nem helyes.

- Miért? Mert te Harryvel vagy én meg Sophiával - válaszolt hevesen.

- Igen pont azért.

Úgy éreztem ebben a kérdésben nem fogunk dűlőre jutni, de akárhányszor kérdeztem mégis miért gondolja úgy nem volt hajlandó elárulni.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Hát sziasztok, mint mondtam szeretném a történetet még a hónap vége előtt befejezni, úgy tűnik ez sikerülni is fog, így most felteszem a következő részt. A történet 61. fejezetes lesz, plusz egy epilógus. Egyéb közérdekű információval nem szolgálhatok, szóval hadd lássak sok véleményt :)
Puszi Cassy