×× 59. fejezet ××

xx Angie xx

MIKOR A KÓRHÁZ ELŐTT találkoztunk a többiekkel ismét furcsa érzések kerítettek hatalmukba, nem igazán tudtam őket hova tenni ezért inkább gyorsan meg is indultunk az épület felé. Mind nagyon izgatottak voltunk, és igazából vártuk az élménybeszámolót. A fiúk már fogadtak is miszerint bandatársuk hősiesen tette a dolgát, vagy  rosszul lett. Kicsit gyerekesnek tartottam az egészet, és én sokkal jobban izgultam attól, hogy mi lesz ezután. Hogyan fognak ők boldogulni? És mégis hogy képzelik el a továbbiakat. Szegényekre szinte rátörtük az ajtót, amitől nem kicsit ijedtek meg. 

- Normálisak vagytok? - kelt ki magából azonnal Honor.

- Ez aztán a kedves fogadtatás - húztam a szám.

- Mégis mit vártál? Pár órája szültem.... most komolyan.

Szinte hihetetlen volt, hogy még most is ugyanolyan, mint hónapokkal ezelőtt. Azt hittem az anyaság meg fogja őt változtatni, hogy olyan lesz, mint a filmekben az anyukák. Hát tévedtem.

- Remek még egy zsörtölődő embert szabadítottál a világra- vágott vissza Tommo.

- Tudod Tomlinson préselj ki magadból egy görögdinnyét, és utána szövegelj itt nekem - jött azonnal a válasz. 

- Nem hagyhatnánk abba? - kérdeztem - Hisz nem ezért jöttünk.

Tudtam, hogy ha ezek ketten belelovalják magukat annak sosem lesz vége, és most nem voltam olyan hangulatba, hogy ezt hallgassam. 

- És hol van Malik? - kérdezte Niall fejét forgatva.

- Pár perc és itt lesz, egy nővér ragaszkodott hozzá, hogy megnézze a fejét. Eléggé beverte - válaszolt a zsémbes anyuka.

- Elájult? - kérdeztem miközben megpróbáltam visszatartani a nevetésem.

- Csak akkor mikor  meglátta Rose-t. Csupa maszat volt, meg minden, és ő azt mondta, hogy milyen csúnya, és összeesett.

Hát nekünk sem kellett több hangos röhögésben törtünk ki, látszott Skyon, hogy nem igazán tetszett neki, de akkor is vicces volt. Az ember azt várná, hogy áradozzon a gyereke szépségéről, hisz minden szülőnek a saját gyereke a legszebb. Erre mi történik? Zayn elájul. Bátran mondhatom, hogy erre egyikünk sem számított. Mire valamelyest sikerült összeszednünk magunkat, már az érintett is megjelent. Kissé nyúzott volt, és a fején egy hatalmas púp éktelenkedett, de a mosolya levakarhatatlan volt. Még a tegnapi öltönye volt rajta, de látszólag ez sem zavarta.

- Na mesélj! - biztatták a srácok.

- Én vagyok a legboldogabb a világon - kurjantotta.

Hát igazából erre anélkül is rájöttünk, hogy mondta volna, mi valami mást vártunk.

- Oké... szóval, hát ez marhára nem olyan, mint ahogy azokba a könyvekbe leírják. Ideértem, és elöltöztettek, mint valami műtőst, és csak azután mehettem be Dominohoz, aki mást se csinált csak engem szidott. Marhára nem jó élmény, aztán azt mondták, hogy én vághatom el a köldökzsinórt. Azt hittem nem lesz gond, de lefejeltem a műszerestálcát. De az én lányom a leggyönyörűbb a világon.

Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak, miközben az élménybeszámolót hallgattam. Annyira összefüggéstelen, és kusza volt, de látszott rajta, hogy mennyire boldog, és ez mindenért kárpótol.

- Nagyon ügyesek vagytok, mind a hárman - öleltem meg a kis családot. 

Ezt követően pedig végre megérkezett a nap szenzációja is, vagyis Rosalind. Nem is kell mondanom, hogy azonnal kézről-kézre járt a kis csöppség.

Miután én is megcsodálhattam a kis hercegnőt -és természetesen egy kicsit dédelgethettem is - kiosontam a kórház el. Nem, mintha annyira is bujkálnom kellett volna valaki elől, csupán már kicsit nyomott volt ott a levegőt. Igazam is volt, hisz amint kiértem jobban is éreztem magam.

- Honornak minden sikerült - mondtam miközben levetettem magam egy padra.

Tudom, hogy örülnöm kéne, hogy most az a dolgom, hogy elmondjam mennyire szerencsés, és milyen csodás babája született, de nem megy. Képtelen vagyok rá, mert irigy vagyok. Tudom, hogy nem így képzelte, meg esze ágában sem volt családot alapítani, de ennyi szörnyűség, veszekedés, szakítás után még mindig jól jött ki a dolgokból. És én? Itt ülök a padon, és sajnáltatom magam, mert semmi sem jött össze.

- Tudod miért sikerült neki? - suttogta a fülembe Payne.

- Mióta állsz mögöttem? - válaszoltam kérdésére kérdéssel.

- Amióta kijöttél - mondta miközben megkerülte a padot, és ismét mellém ült - Szóval tudod miért?

- Ha tudnám nem szenvednék most itt.

- Pedig egyszerű - fordult teljesen felém - Ő nem küzdött az ellen, aminek meg kellett történnie. Ő sodródott az árral, és önző mód azt nézte, ami számra a legjobb. Igaza volt, nézz rá most milyen boldog.

- Nem tudom mire célzol ezzel.

- Ránk Angie, ránk - fogta kezei közé jobbomat- Látom, hogy nem vagy boldog, hogy minden erőddel azon vagy, hogy mosolyogni tudj, de nem megy. Nem szívből! Harryvel vagy, mert azt gondolod az majd segít, de ez így nem jó. Ő nem érdemel meg téged, ő ezt nem értheti.

- Hagyd abba! - szakítottam félbe, és rántottam ki a kezem övé közül - Mire jó ez? Miért mondasz ilyeneket? Szerinted ez nekem könnyű? Látni, hogy mindenki élete sínen van, miközben az enyém csak egyre kuszább lesz. Érezni, hogy levesztettem az irányítást minden felett, és fogalmam sincs róla hogyan szerezzem vissza. Tudom, hogy Hazzával ez a kapcsolat nem olyan, mint kéne, de mellette kevésbé fáj. És nem az fáj, amit te tettél velem, hanem amit én veled. Tudom, hogy ennek nem így kéne lennie, mégis így érzek. Egyszerűen minden más lett, rossz döntéseket hoztunk, és minden felborult.

Pár percig csak kitágult szemekkel nézett rám, majd hirtelen felpattant, és szorosan magához ölelt.

- Sajnálom, hogy idáig jutottunk - suttogta a fülembe.

- Ez nem csak a te hibád -válaszoltam ölelésében.

- De nem kellett volna ilyen könnyen feladnom, harcolnom kellett volna, és bebizonyítani neked, hogy képesek lennénk rá, és hogy még mindig szeretlek téged.

- Ezt... - nem kellene mondanod akartam befejezni a mondatot, de belém fojtotta a szót.

- Hadd fejezzem be! Ha most nem hagyod, hogy végigmondjam... nem tudom mit fogok csinálni, hisz már így is sokat késlekedtem. Mindezt akkor kellett volna mondanom mikor azt mondtad nem akarod tovább folytatni. Talán ez kellett volna ahhoz, hogy minden máshogy alakuljon. Haragudtam rád mikor megtudtam, hogy lefeküdtél Harryvel, egyszerűen kimondhatatlanul dühös voltam. Aztán ez a napok múlásával változott, utána Hazra haragudtam, hisz úgy gondoltam ismét nem hazudtolta meg magát, tehát az ő keze is benne van. Azt akartam, hogy tudd, hogy én nagyon megbántam, ami köztem és Danielle között történt a bulin.

- Tudom Liam. Tudom - válaszoltam automatikusan.

Hisz afelől szemernyi kétségem sem volt, hogy tényleg megbánta a történteket - akkor is egyértelmű lett volna, ha nem kért volna bocsánatot vagy milliószor - egyszerűen látszott rajta. Tudtam, hogy ezeknek a beszélgetéseknek volt valami célja, mert egyszerűen nem lett volna más magyarázat arra, hogy miért változott minden ekkorát. Eddig sosem győzködött, úgy értem mióta Sophiával van megtartotta azt a bizonyos három lépés távolságot. Nem tudom, hogy a vita elkerülése miatt, vagy azért, mert ő gondolta így... de mióta ismét Londonba látogattam úgy viselkedett, mint két évvel ezelőtt, mielőtt még összejöttünk volna.

Ezt követően mi is visszamentünk, hisz tudtam, hogy kérdezősködni fognak, és fogalmam se volt, hogy mit válaszolnék nekik. Még pár órát náluk töltöttünk, de mivel nem akartunk minden mozzanatot végigasszisztálni ezért kora estefelé elköszöntünk tőlük. Mivel elég kérősre járt egyikünk számára sem volt kérdéses, hogy a fiúk ma már nem fognak visszaindulni, tehát mind hazamentünk. Anya természetesen szinte ki sem engedte kezei közül Louis-t, mert hát nem tegnap járt nálunk. Kicsit még beszélgettünk, majd mindenki a szokásos felállás szerint elkezdett a hálók felé szállingózni.

- Harry, te kerülsz engem? - szóltam a göndör fiú után mikor el akart oldalogni. 

- Nem, dehogy is - fordult meg tengelye körül.

- Akkor elmondanád végre mégis mi folyik itt? - fixíroztam tovább.

Gondolom láthatta, hogy nem fogom annyiban hagyni az egészet, visszasétált a kanapéhoz, és leült mellém.

- Ez egy elég hosszú beszélgetés lesz - próbálta menteni magát.

- Talán kezd ott, hogy mit műveltél a turnén?

- A srácok mit mondtak? - kérdezte meglepetten.

- Semmit, csupán célozgattak, hogy elég jól szórakoztál.

- Hát voltam bulizni, meg kicsit talán le is részegedtem. Meglátogattam egy-két sztriptízbárt, de nem nagyon történt más.

- És ezt miért nem tudtad nekem elmondani? - tettem fel következő kérdésem.

- Hát, mert ez nem szép.... vagyis nem kéne ezt tennem veled, de nem tudom megállni.

- Tudod miért van ez? - fojtattam kérdés áradatom, mire csak a fejét ingatta - Azért kedves Harold, mert nem vagy belém szerelmes, úgy igazán, Kedvelsz, szeretsz is, de ez nem az, ami ahhoz kell, hogy te nyugton megmaradj a seggeden.

- Akkor nem is haragszol? - sandított felém.

- Ó, dehogynem. Attól, hogy ez még nem egy normális kapcsolat nem viselkedhetsz ilyen gyökér módon, mert nem érdemlem meg.

- Tudom, de...

- Még nem értem a végére Drága. Én nem az vagyok, akit egy éjszaka felszedsz, és egy jó szex után elsurranhatsz.

- Sajnálom, de kérlek ne mond el Louis-nak. Tuti megnyúz.

- Te jobban félsz Louis-tól, mint tőlem?

- Igen, ő kicsinál, ha ezt megtudja.

Nem tetszett ez az egész felállás, sem az, hogy a bátyám miatt jobban aggódott, mint miattam vagy amiatt, hogy mihez is fogunk most kezdeni.

- Angie, én ilyen vagyok, és akármennyire is próbáltam nem tudtam megváltozni. Én nem tudok jófiú lenni, most még nem. Nem a te hibát, egyszerűen csak... csak ez van - magyarázkodott, mint valami csínyen kapott kisfiú.

- Tudom, de úgy érzem ez így nem fair - mondtam miközben felálltam, és ő is követett - Az elején jó ötletnek tűnt, de a végén mind a kettőnknek nyűg lett. Így vessünk véget ennek - mosolyogtam rá bájosan, majd lendületet véve nem túl nőiesen képen vágtam - csak, hogy ne becsülj alá - léptem mellé miközben jajveszékelve orrát fogta.

Nem mondom, hogy nekem nem sajgott a kezem, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy úgy csináljak, mintha imánti kis megjegyzése nem érintett volna rosszul.