×× 50. fejezet ××

xx Angie xx

Eleanor megjelenésével sok mindenre számítottam, hisz ismertem már őt egy ideje, de tényleg túltett saját magán. Nagyon örültem, hogy újra láthatom őt, hisz tényleg nagyon hiányzott. Végülis a dolgok egy része bejött, mert egy napot tényleg azzal töltöttünk, hogy mindent kiveséztünk, átbeszéltünk, csajos filmeket néztünk és természetesen egészségtelen kaját zabáltunk. A fordulat hétvégén jött. Kijelentette a szokásos – Zsarnok Calder – módján, hogy mi bizony el fogunk menni a fiúk egyik koncertjére. Mert szerinte igenis ott a helyünk, hebeghettem haboghattam össze-vissza, de őt nem érdekelte, mert mint mondtam zsarnok üzemmódba kapcsolt. Tényleg mindent megpróbáltam, még Liamet is felhoztam, meg a csajt, akivel randizgat. Nem hatotta meg, az volt a válasza, hogy nem tarthatom távol magam a fiúktól csak azért, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem. Még Anyut is meggyőzte, hogy vele kell menjek, mert így legalább kimozdulok.

- Ez nem volt fair – morgolódtam már a repülőn ülve.

- Mégis mit vártál? Ismerhetnél már annyira, hogy nem hagyom, hogy így magadba fordulj egy randi miatt.

És ez így ment egész út alatt, bármint mondtam mindenre volt valami válasza, amivel elérte, hogy ő győzzön. Nem mintha arra ment volna, legalábbis részemről, mert hát földbe döngölt. Komolyan, lehet, hogy magában összeszedte milyen válaszokat fogok adni, és arra kitalált valami taktikát. Én nem tudom, komolyan.

- És mi van veled meg Harryvel? - kérdezte mikor elértük az utazó magasságot.

- Mi lenne, szeretem, jól elvagyunk - vontam vállat.

- Valami más? - kérdezte érdekes hangsúllyal.

- Oh... cseszd meg. Nem, nincs semmi más, szex meg végképp nem.

- Nem én mondtam, te gondoltál rosszra - emelte védekezőleg magasba a kezét.

- Ja, mert a valami más alatt te a társasozásra gondoltál, mi?

- Oké, igazad van. Csak tudod Louis mesélte, hogy elég sok időt tölt nálatok én meg gondoltam azért, mert összemelegedtetek.

- Már egyszer összemelegedtünk, de az még másnap ki is hűlt.

- Jaj, te - ölelt szorosan magához. 

Tudtam, hogy csak jót akar nekem, meg minden, de én és Harry? Eszembe se jutott... nem azért, mert ő nem tett olyan utalásokat, hogy többet szeretne csak valami. Nekem fura lenne, még így elképzelni is. Louis azon is teljesen kivolt, hogy Liammel összejöttünk, pedig az csak ilyen jönnek a hormonok, mindent felborítanak, és egymás nyakába varrnak dolog volt, aminek a vége egy szétplaccsant buborék. Miért kockáztatnám ezt újra? Talán nem kéne ezen agyalnom, mert ha sokat gondolok rá hozzá fogok szokni.

Pár óra múlva már a hotelbe próbáltunk bejutni, nem mondom, hogy feltűnés nélkül, hisz az már a reptérnél sem jött össze. Miközben lassan araszoltunk előre hallgattam a bugyutábbnál-bugyutább találgatásokat. Ezeket még el is tudtam volna viselni, de mikor azok következtek, hogy biztos csak azért vagyok itt, hogy újra visszaszerettem Liamet, vagy épp valaki mást. Az már eszükbe sem jutott, hogy Louis a bátyám. Nagyon rosszul esett. Szerencsére a recepciónál gyorsan elintéztük a dolgokat, bár szerintem El ezt már előre elintézte. A szobánkba érve mondtam, hogy ledőlök egy kicsit. Átlátszó kifogás volt, de szükségem volt rá. Elterültem a francia ágy közepén, és még a takarót is a fejemre húztam. Elbújtam a világ elől.

- Angie, kelj fel - dörmögte Tommo.

- Majd később - kapaszkodtam minden erőmmel a vékony anyagba.

De ma az esélytelen próbálkozások napja volt, hisz nem tartott neki sokáig megszabadítani tőle.

- Örülök, hogy itt vagy - vigyorgott rám.

- Egy kicsit én is- vontam vállat.

Láttam arcán, hogy készül valamire, és ez be is igazolódott, ugyanis a következő percben belepasszírozott a matracba, és csikizni kezdett.

- Közveszélyes vagy - mondtam miközben levegő után kapkodtam.

- Már megszoktam - vont vállat, és végre valahára elengedett.

Így lehetett, hisz én már évek óta mondogatom neki, hogy nem teljesen kerek, lehet hozzászokott. De ez a nem teljesen százas alak az egyetlen, aki bármikor képes jobb kedvre deríteni engem. Ki is találták - no ezt már a sok tyúkeszűvel együtt -hogy csinálnunk kéne valamit még az esti koncert előtt. Szóba jött a vidámpark, a bowling és hasonló rafináltságok. Végül abba maradtak, hogy üljünk be egy bárba. Nem tartottam rossz ötletnek, bár én előtte inkább körülnéztem volna egy kicsit a városban. Szerencsére akadt egy bátor önként jelentkező, aki hajlandó volt elkísérni ezen a veszedelmes úton. Jaja, Harold Edward Styles volt az. Egészen addig örültem neki még ismét a hotel aulájába nem értünk. A fanatikusok csak még többen lettek, ez pedig hamar elrontotta a kedvem.

- Ne csináld ezt - mondta dühösen Haz miközben én levetettem magam az egyik fotelba - Nem azért indultunk el, hogy itt ücsörögj.

- Már semmi kedvem az egészhez - válaszoltam egyszerűen.

Ő csak a száját húzta, majd karon ragadott. Rángathattam én össze- vissza, ettől csak én éreztem magam hülyének, és szerintem úgy is festettem. Végül feladtam., és csendben sétáltam mellette. A rajongók őt is megrohamozták, de a tömegen átverekedve már valamivel jobb volt.

- És meg sem haltál - mondta mikor már kicsit messzebb értünk.

- Micsoda? - kérdeztem vissza.

- A rajongóktól tartottál - válaszolta olyan egyszerűen, mintha csak azt kérdeztem volna meg tőle, hogy milyen napja volt.

- De te honnan...

- Ismerlek Angie, jobban, mint hinnéd.

Mindig tud meglepetést okozni ez a fiú, mosoly kúszott az arcomra, és vidáman karoltam bele. Nem egy ember megnézett minket, vagyis először Harryt, és csak utána engem. Őt nem zavarták a méregetések, engem annál inkább.

- Csinálj úgy, mintha itt se lennének.

- Te Harry kitaláltam valamit, elkísérnél egy fodrászatba? - vetettem be a kiskutya szemeket. 

Csak a szemét forgatta, hisz tudtam nyert ügyem van, az évek alatt kellően kigyakoroltam Tommon. 

- De ígérd meg nem leszel kopasz - mondta feszülten, és látszott rajta tényleg tart tőle, hogy valami ilyen elvetemültséget fogok csinálni.

- Nem, ilyesmi eszembe se jutott - nevettem.

Pár órával később vidáman jöttünk ki a fodrásztól, ha tudom ez ennyire feldob előbb belevágok. 

- Rózsaszín - fogta ujjai közé egy tincsem, melynek vége ilyen színbe pompázott.

- Ízlelgesd csak - kaptam el a kezét olyan határozottan, mintha tudnám hova akarok menni.

- És most merre? - kérdezett is rá.

- Várom az ötleteket.

Kaján vigyor mászott arcára, amitől kicsit megijedtem, hisz ez nála semmi jót nem jelentett.

- Már tudom is, hogy fogjuk befejezni ezt a randít.

- Héé ez nem randi - kértem ki magamnak.

- Minden csak nézőpont kérdése - vágta egyszerűen.

Otthonosan mozgott az utcákon, ami egy kis biztonságérzetet adott, és furcsálltam is. Oké, lehet, hogy többször is járt már itt azért, raktam össze magamba. Bár a fiú mindent megtett, hogy mind a ketten nagyon jól érezzük magunkat, és sikerült is neki. 

- Köszönöm Harry, te egy zseni vagy - dicsértem meg már a taxiban ülve.

- Oh tudom, de most miért is?  nézett rám tágra nyílt szemekkel.

- Mert neked sikerült, ez alatt a pár óra alatt teljesen kikapcsoltam. Nem gondolkodtam azon, hogy mit kéne tennem, vagy azon, hogy hogy viselkedjek, mit kezdjek Liammel. Egyszerűen csak jól éreztem magam.

- Tudod, hogy szeretlek - ölelt magához.

Mikor kimondta az utolsó szót, furcsa érzés kerített hatalmába. Rendben többször is mondta már, hogy szeret, de azok után mégsem éreztem így magam. Ez nem csak olyan baráti szeretlek volt, ez annál jóval több.

- Harry?

- Ne mondj semmit Ang, én ezt nem azért mondtam, hogy most lelkiismeret furdalást keltsek benned. Azt mondtad jól érzed magad velem, igaz? - óvatosan bólintottam, és vártam hova is akar kilyukadni - Azt is tudom, hogy kedvelsz, szóval ezt pedig kár lenne tagadnod. Tehát engedd hadd segítsek, ígérem nem kérem meg a kezed, csak bízz bennem. Együtt megoldjuk - állította teljes magabiztossággal.

Rajtam volt a sor, hogy válaszoljak, de egy hang sem jött ki a torkomból, így ismét a bólintás mellett maradtam. Akár egy kis gyógyós süket, ügyes vagy Angie nagy fejlődés. Ám göndörkét ez egyáltalán nem zavarta az iménti komolyság szinte azonnal eltűnt, és ismét a jól ismert Styles ült mellettem.  Óvatosan közeledett felém, majd megcsókolt. Nem, ez nem az az eltévedt puszi féle volt, ez az a csóknak szánt csók. Kicsit megilletódten, de nem volt rossz egyáltalán, sőt nagyon is jó volt. És, ami még érdekesebb, hogy nem jutott eszembe Liam, hosszú idő óta először. Talán Harry tényleg képes rá, talán ő a kulcs... a felejtés, és a továbblépés kulcsa. Remélem, mert nem szeretnék tovább szenvedni.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok! Sajnálom, hogy most teszem fel, de tegnap rengeteg dolgom volt, és nem tudtam befejezni a részt. Ám összekaptam magam, és itt van, Szóval olvassátok, és mondjatok véleményt.
Puszi Cassy

×× 49. fejezet ××

xx Angie xx

AZT HITTEM NEM FOG hiányozni egyikük sem, hisz az utóbbi hetekben azon voltam, hogy minél inkább elszakadjak tőlük. Bár tekintve, hogy sűrűn látogattak ez nem sikerült valami jól. Harry a nálunk töltött három nap alatt szinte egy perc nyugtot se hagyott, olyan volt, mintha attól félt volna, hogy bármelyik percben történhet velem valami. Egyszóval nem igazán volt önmaga. Erre nem egyszer rá is kérdeztem, de ő csak bőszen hárított. Végül egyik este nem menekülhetett fogós kérdésem elől.

- Rendben Styles tudom, hogy titkolsz valamit, és te vagy a világon az egyik legkiismerhetőbb ember, szóval ki vele.

- Angie, ez nem igaz – rázta fejét, mire göndör fürtje táncba kezdtek.

- Rendben, de addig nem mész innen sehova – álltam meg előtte határozottan.

- Ugye tudod, hogy nem jelentesz nekem akadályt? – kérdezte miközben felkászálódott a kanapéról, és fölém magasodott.

- Oh… úgysem bántanál meg- rebegtettem rá pilláimat.

Gondoltam, ha Louis-nál beválik nála is működni fog. Forgatta fejét jobbra- balra, csakhogy ne kelljen rám néznie. Innen tudtam, hogy nyert ügyem van.

- De akkor is bántalak, ha elmondom – válaszolt végül megtörten.

- Harry, mit csináltál? – reagáltam jóval halkabban.

Az utóbbi időszak zűrös dolgaiból rögtön arra következtettem ő csinált megint valamit vagy keveredett bajba.

- Nem én, Liam – dőlt vissza a kanapéra.

Igen, talán tényleg igaza volt, ez valami olyasmi, amit nem kéne hallanom, de most hagyjuk félbe? És mi van, ha ő keveredett bajba?

- Ugye minden rendben van vele? – ültem mellé, és vadul fixíroztam.

- Igen minden rendben, csak…. hát tudod mostanában találkozgat valakivel… - húzta a száját.

Érezhető volt, hogy a valaki nem Andyt, és a többi barátját takarja, hanem egy lányt. Mostmár biztos vagyok benne, hogy hallgatnom kellett volna rá. Nem voltam még felkészülve arra, hogy ő tovább lépett. Ilyen egyszerűen, ilyen rövid idő alatt. Talán a lelkem mélyén még bíztam benne, hogy minden rendbe jöhet? Igen, azt hiszem…. de ez is elveszett. Bár lehet azzal is megelégedtem volna, ha tudom, hogy neki is legalább annyira rossz, mint nekem. 

Igen időzíteni mindig is tudtam, másnap a kis fürtös összeszedte cókmókját- és akármennyire is maradni akart, a turné nem várt – így megindult az első helyszínre. Gondolom aggódott miattam, és nem is alaptalanul. Sokként ért a hír, ezt nem is tagadtam. Már csak arra kellett rájönnöm, hogy is kezeljem a helyzetet. Kitől kérhetnék tanácsot? Mit kezdjek ezzel? 

Honornak beszámoltam a lényegről, de csak azért, mert rögtön leesett neki, hogy valami történt. Lehazudhattam neki a csillagokat, csak a szokásos zsarnok tekintetével nézett rám vissza, így biztos voltam benne nem vette be a kis mesémet. Miért is lett volna így? Én sem hittem volna magamnak. Első hallásra ő is meglepődött, és próbált magyarázatot vagy ha jobban tetszik kifogást kreálni Payne-nek, ami felmentette volna őt. Na, ez még annyira sem sikerült, mint az én kísérletem. Mégis hogy hihettem volna el, hogy azért találkozgat – vagyis szerintem randizik – egy másik lánnyal, hogy tőle kérjen tanácsot velem kapcsolatban? Ki az az épelméjű, aki ilyet tenne? Megbántottam őt, és ezért már semmit sem érdemlek? Elég lett volna egy üzenet, hogy ne reménykedj te kis hülye, mi már biztos nem leszünk újra együtt. Akkor talán nem ütött volna ennyire szíven. 

Ezt követte az a rész, hogy megpróbáltam őket teljesen kizárni, újabb nagy pofára esés. Talán, ha értesítettem volna őket, hogy mit tervezek még jól is elsülhetett volna a dolog. Ám mivel nem tettem, mindegyikük nagyon szívén viselte az egészet, és hívogattak. Azt is mondhatnám, hogy egymásnak adták a kulcsot. Beszéltem az egyikkel, rá tíz percre hívott a másik. Nem tudom, hogy ez előre eltervezett volt annak érdekében, hogy ne legyen időm gondolkodni, vagy egyszerűen csak ennyire bugyuták voltak. Vagy a kettő keveréke? Bár ezt kétlem.

Utálom az időt, azt még nem döntöttem el, hogy azért, mert túl lassan telik vagy, mert akkor rohan mikor senki sem szeretné. Mintha minden szánalmas, agyonrágott nap arra játszott volna, hogy engem szívasson. A csapból is a fiúk folytak, a turnéjuk, a terveik, és természetesen, hogy mikor mit csinálnak. Interjút adtak interjú hátán, és én mindegyikbe szóba kerültem. Nem tudtak békén hagyni… nem tudtak túllépni. Van, aki profin csinálja, kérjenek tanácsot Liamtől.

Honor üzlete egyre jobban megy, amin én csodálkozok a legjobban. Oké ez nem volt szép húzás, de nem értem. Igazából fogalmam sincs mi a lényege az egésznek, az emberek mégis itt tülekednek. Annyit sikerült felfognom, hogy könyveket adunk ki és el. Gondolom olyan írók munkáit, akik egyébként nem biztos, hogy a polcokra kerülnének. Szerintem rizikós, de én egyáltalán nem értek ehhez a könyvesdihez. 

xx Honor xx

Úgy érzem végre minden sínen van, minden, amiben belefogok jól sül el. Igaz az elején még reménytelennek éreztem a helyzetet. Rendben azt gondoltam az élet jól kibaszott velem. Terhes letten, én! Aztán eszembe jutott Zayn csodás monológja erről a témáról, és pánikba estem. Még szép, hogy faképnél hagytam. Mit kellett volna tennem? Elé állnom, és azt mondanom neki, hogy tudom, hogy nem akarsz gyereket, de terhes vagyok szóval megszívtad? Dühös voltam rá, és azt hittem sosem fogom tudni neki megbocsájtani, amit tett. Vagyis inkább azt, amit nem tett. Nagyon féltem, hogy Jay azt fogja mondani, hogy nem maradhatok nála, és hazaküld. Nem mertem volna a szüleim szemébe nézni, hisz akkor a terhesség mellett jó sok egyéb dologról is be kellett volna számolnom. Ők nem ismernek, és igazából nem is érdekli őket mi van velem, egészen addig míg nem a börtönből kell kihozniuk. Jay ordított, és egy szép fejmosás után közölte velem, hogy ezt így nem folytathatom, hogy nem lehetek olyan link alak, mint eddig mert már nem csak magamért felelek. Igaza volt, tudtam, és éreztem is.

Én pedig belevágtam, lakást vettem és üzletet nyitottam. Elköltöztem a kanapéról, és már a szépen felszerelt házamban lakom. Malik visszaédesgette magát a szívembe, és nem az ajándékaival. Bár nem mondom, hogy nem volt rájuk szükség, amiért megbékéltem az mégis az volt, mert láttam, hogy változik. Érdekli mi van velem, velünk. Könyveket olvas a terhességről, és a gyereknevelésről. Tehát kupálódik, ezzel pedig levett a lábamról. A telefonom csörgése rángatott vissza a valóságba.

- Nézd Picim Apu az – simítottam egyik kezemet kissé gömbölyödő pocakomra – Szia Zayn – szóltam bele.

- Halihó Domino – hallatszott a dallamos hang a túloldalról – Hogy vagytok? – kérdezte rögtön utána.

- Egész jól – mondtam az igazságához híven – Veletek mi újság?

- Itt is miden jó, mondjuk. Csak a szokásos dolgok. Mikor küldöd át a képeket?

- Szerintem ma délután, estefelé megkapod őket. Hogy érted, hogy a szokásos?

- Liam haragszik Harryre, amiért elmondta, hogy találkozgat Sophiával. Mi pedig nem értünk egyet vele. Angie hogy van? Nem vette fel a telefont.

- Ki az a Sophia? Öhm… jól van, legalábbis jobban. Már nem olyan levert, de még mindig elég kedvetlen, és már ötletem sincs mit csinálhatnék. 

- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, de a kicsi Tommora visszatérve talán Eleanor felrázhatná egy kicsit.

- Végülis működhetne is a dolog – gondolkodtam hangosan.

Beszéltünk még pár dologról, majd hallottam mennie kellett, hisz még egyszer el akarták próbálni a dalokat az esti koncert előtt. 

xx Angie xx

Másra se vágytam csak arra, hogy vége legyen ennek az örült, hajtós napnak, és otthon legyek a szobámba. El akartam terülni az ágyamon, és nem gondolni senkire, és semmire. Honor mondta, hogy ő majd bezár menjek csak haza nyugodtan. Hát görénység vagy sem két percen belül ott sem voltam. Talán megkérdezhettem volna, hogy biztos nincs szüksége segítségre, de már késő. Lassan bandukolok hazafelé, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy kezdek begolyózni. Olyan volt mintha valaki az én nevemet kiáltotta volna, egy percig el is gondolkodtam, hogy lehet, hogy Hannah az, de neki nem ilyen a hangja így továbbmentem. Szépen banduloktam míg valaki elkapta a karom, és visszarántott, én pedig ezzel a lendülettel landoltam kecsesen az alfelemen.

- Angela Tomlinson, hát meddig kell nekem még kiabálnom mire észreveszel? – hallottam meg a dühös hangot.

- Eleanor? – kérdeztem miközben még mindig ülő helyzetben felé fordultam.

- Ki más loholna utánad a fél városon? – mondta valamivel nyugodtabban, és a karját nyújtotta felém.

Hamar ismét a lábaimon voltam, és azonnal a nyakába borultam. Jól megszorongattuk egymást, és együtt indultunk el hazafelé.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok!
Itt is lennék a fejezettel, köszönöm a 60 feliratkozót, el sem hiszitek mennyire örülök neki. A másik fontos pedig, hogy maximum 20 fejezet van vissza a történetből és ITT várom a véleményeket a elkövetkezendő hónapokkal kapcsolatban
Puszi Cassy

×× 48. fejezet ××

xx Angie xx

VALAKI RÁFEKÜDT A CSENGŐRE, és majd szétmegy tőle a fejem. Komolyan éjjel fél tizenkettőkor kell szórakozni másokkal?  Levánszorogtam a lépcsőn, és nagy nehezen megtaláltam a kulcsom, és újabb pár perc elteltével kattant is a zár.

- Ugye nem ébresztettelek fel? - kérdezte Harry.

- Nem is tudom miből gondolod - fintorogtam, miközben arrébb álltam, hogy be tudjam őt engedni.

Miután gondosan bezártam végre jobban szemügyre tudtam venni a fiút. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy fáradt, sőt úgy nézett ki, mint aki nem is olyan rég kelt föl egy jó kiadós alvásból.

- Na gyere már ide - tárta szét kezeit, miután hatalmas pakkját a szőnyegre dobta.

Kedves gesztusa mosolyt csalt az arcomra, így minden gondolkodás nélkül elé léptem és ölelésébe bújtam.

- Pakolj ki nyugodtan a vendégszobába - mondtam már mikor a lépcsőn tartottunk felfelé.

Ismerte már jól a járást, így gondoltam nem kell őt körbevezetnem. Egyenesen a szobámba mentem, és az ágyamra dőltem. Csak néztem, ahogy a lámpám fénye különböző alakokat vet a plafonra, és próbáltam valamit látni bennük. Kiskutyát, kiscicát esetleg egy virágot. Mondanom sem kell, hogy nem igazán sikerült, talán az álmosság az oka.  Végül már fázni is kezdtem, így jobbnak láttam, ha visszabújok takaróm menedéke alá. Épp csak kényelmesen elhelyezkedtem mikor ismét kopogtak.

- Gyere csak Harry - mormogtam alig hallhatóan.

Neki ez is elég volt hamar be is surrant, miközben én arrébb csúsztam, hogy neki is helyet csináljak. Nem sokkal később már mellettem hevert, és olyan átható tekintettel méregetett.

- Inkább mondjad - mormogtam, és még jobban fejem alá gyűrtem a párnát.

- Jobban nézel ki... vagyis, hogy már sokkal inkább magad vagy - nyekegte.

- Tudom hova akarsz kilyukadni. Igen kezdem összeszedni magam.

- És mik a terveid míg mi turnézunk?

- Úgy gondoltam besegítek Honornak az üzletben, csak amíg nem bírja egyedül. Meg, amíg nekem sem lesz más dolgom, utána meg vissza a suliba.

- Jó ezt hallani - mondta őszintén.

- Jó újra ezt érezni - válaszoltam elégedetten.

Sokáig beszélgettünk még, hisz attól, hogy pár hete volt itt utoljára neki is, és nekem is volt mit mesélnünk.

Lelöktem magamról a szorosan ölelő karokat, és megpróbáltam kikecmeregni meleg paplanom menedéke alól. Igen csak akartam, ugyanis Styles teljesen máshogy gondolta az egészet, és egy egyszerű mozdulattal visszarántott maga mellé.

- Remélem most örülsz - dünnyögtem az orrom alatt.

- Nagyon is - ölelt magához.

Akármennyire is próbáltam szabadulni, nem jártam sikerrel, így pár próbálkozás utána jobbnak láttam, ha feladnom, ami ismét csak a mellettem elterülő fiúnak kedvezett.

- Nos, nagyokos egész nap itt akarsz fetrengeni?

- Én nem bánnám - húzta pimasz mosolyra a száját.

- Szeretnéd, ha erre reagálnék? kérdeztem szemöldököm felvonva.

- Azt hiszem jobban járok, ha nem - húzta magára a paplant

Itt volt a lehetőség, hogy kisurranjak, és megakadályozzam ezt a galád programot. Mire észbe kapott én már magamra is zártam a fürdőt. Itt egy lélegzetvételnyi szünetet kaptam, hisz biztos voltam benne, hogy míg Harry itt lesz egy perc nyugtom se lesz. Vettem egy frissítő zuhanyt, és egy sötét nadrág, és világos póló magamra ráncigálása után visszamentem. Nagy meglepetésemre Harry már csak félig aludt.

- És mit fogunk ma csinálni? - kérdezte miközben ülő helyzetbe tornázta magát.

- Hát én elkísérem Honort az orvoshoz, jöhetsz te is. Utána meg nem tudom mi lesz - rántottam vállat.

- Na azt majd én kitalálom - élénkült fel azonnal, és már el is tűnt a szobámból.

Nem tudtam, hogy ennek örülnöm kéne, vagy inkább sírva kegyelemért könyörögnöm. Lassan leandalogtam a földszintre, ahol Anya már épp az utolsó simításokat végezte a reggeli körül.

- Harry megérkezett? - kérdezte.

- Nem hallottad tegnap este? - viccelődtem.

Ő a fejét csóválta és a kezembe nyomta a bögrém. Leültünk az asztalhoz, és lassan nekiláttunk a reggelinek. Styles hatalmas puffanás után kissé sántikálva megjelent az ajtóban. Anyu azonnal felpattant, és karjai közé zárta a kis sérültet. Ezt követően ő is leült és eltüntettünk mindent, ami az asztalon volt. 

Bár Harry lelkesedése az orvosi rendelő láttán alább hagyott, mi Honorral csak szépen berángattuk. Igaz nem tudom ő még hogy képes erre, de meg se kottyant neki. Remélem azt a fennmaradó pár hónapot is ilyen jól fogja viselni.

- Mikor jutunk már be? - kérdezte legalább ezredjére Honor.

- Remélem hamarosan - válaszoltam.

- Oké, én ezt még egyszer nem csinálom - temette kezei közé arcát Styles, teljesen kikészült Honortól - Legközelebb Zayn jön veletek - morgolódott.

Úgy csinált, mintha valami hatalmas traumán ment volt keresztül, pedig csak egy váróban kell ülnie egy rakás terhes nő között. Férfiak, ki érti őket?

Már nem is érzem a csuklómat annyira szorítja ez a kelekótya pacsirta. Fogalmam sincs erre mi szükség, hisz mivel megegyeztünk nem ellenkeztem volna, annyira. Azt azért még sem várhatja, hogy minden szó nélkül kövessem. Főleg úgy, hogy én sokkal jobban ismerem a várost, mint ő. Ám őt ez nem érdekli, már nem is a főutcán vagyunk, hanem egy koszos sikátoron rángat végig úgy, mintha üldöznének.
- Hova a frászkarikába megyünk? - húztam ki a karom, mire majdnem hanyatt vágtam magam.
- Csak ide - mutogatott a régi játszótér felé.
- He...? - nyökögtem miközben egy nem túl értelmes fejet vágtam.
Ő viszont nem igazán akart válaszolni, sarkon fordult és már a kerítésen is volt. Átlendítette a lábát, és már a túloldalon is volt.
- Na mi van! Csak nem betojtál? - ugrándozott, hogy ezzel is engem provokáljon.
- Csak szeretnéd - nyújtottam rá a nyelvem.
Odasétáltam, és az ingatag kerítést kezdtem el mérlegelni. Végül arra jutottam, hogy ha Harry meg tudta csinálni akkor nekem is menni fog. Egyik lábamat a másik után pakolva a tetejére értem és már másztam is lefelé. Mikor már csak alig húsz centi volt vissza kicsúszott a lábam, és kecsesen seggre estem. Harry pedig hangos röhögésbe tört ki.
- Hát így tuti nem tudtam volna csinálni - mondta könnyeivel küszködve.
- Na ezért nincs neked barátnőd - vágtam rá kissé gonoszan, és már talpon is voltam.
Kikerültem a leforrázott srácot, és az egyik hintába pattantam. Nem löketem magam olyan magasra, mert nem igazán szerettem ezt a játékot mindig megfájdult a fejem, ha túl sokáig voltam benne.  Inkább csak a kis kavicsokat rugdostam, és figyeltem milyen messzire repülnek. Harry is beült a mellettem lévő ülésbe, és a következő percben már a földön volt elterülve. Az elrozsdásodott lánc nem bírta el a súlyát, így el is pattant.
- Nevess csak - nyöszörögte.
- Megérdemelted - vágtam rá azonnal.
Ezen nem sértődött meg, sőt mintha nem is tudta volna mire utalok. Néha tényleg képes volt meglepni, hát ez is olyan helyzet volt. Leporolta nadrágját és a csúszda felé vette az irányt.
- Ha beszorulsz én nem tudom mit csinálok - indultam utána.
- Nem vagyok én olyan béna.
Tudtam, de ezek után kinéztem volna belőle, és az igazat megvallva még mindig nem tudtam miért is kellett idejönnünk. Az elfeledett gyerekkorát akarta felidézni? Vagy csak el akart szabadulni?
- Ne gondolkozz, inkább gyere - ragadta meg ismét a kezem.
Oké, ő tuti bekattant. Túl sok volt neki a hírnév, és a felhajtás. Nem tudom, de miután megfogadtam a tanácsát, és nem gondolkodtam nagyon jó volt. Olyan mintha tényleg újra gyerek lettem volna, és ehhez csak egy ilyen lökött fickóra volt szükségem.

×× 47. fejezet ××

xx Angie xx

NEM VOLT ELÉG AZ az elviselhetetlen helyzet, amit Liam égető tekintete jelentett. Még Honor is bejelentette a haragszom rád-ot és egy hétig nem szól hozzám. Hát, ha azt mondom kicsit sem erre volt szükségem nem túlzok. Szerettem volna, ha meghallgat valaki, és azt mondja helyesen cselekedtem, mert ennek így semmi értelme nem lett volna. Én így gondoltam, és bíztam benne, hogy mások is így látták. Az eredmény pedig az lett, hogy Hannah-nak nyekeregtem el a bánatom, vagy éppen telefonon Eleanort fullasztottam meg a könnyeimmel. Biztos voltam benne, hogy a kis látogatást követően egy darabig biztos nem fognak újra felénk nézni. Ez részben meg is nyugtatott, hisz ez időt jelentett, hogy továbblépjek, és felejtsek. Ám most még csak ott tartottam, hogy magamban sem voltam kimondani, hogy a kapcsolatunknak vége, és már csak két különálló személy vagyunk. Bármennyire is nyálas, és elcsépelt nekem ő volt az első, igazi szerelmem, és azt hittem ez örökké fog tartani. Igen, a lehető legnyálasabb dolog, amit gondolhatok mégis így éreztem. Nekem ő nem csak egy dögös pasi volt, én sosem így néztem rá, én az embert szerettem benne. A személyiségébe szerettem bele, abba ami igazán ő. Az igazi Liam Payne, és ha még csak egy darabkát is láthattam belőle, akkor is jó érzés volt, hogy erre a kis időre magaménak tudhattam.

- Kicsim, gyere kész az ebéd - nyitott be Anya a barlangra emlékeztető szobámba.

Síró-pityógó lettem, és a zsebkendőgyárosok belőlem fognak meggazdagodni. Annyit használtam belőlük, mit mások egy hónap alatt. 

- Nem akarok - húztam még jobban a fejemre a takarót.

- Tudom, hogy szomorú vagy, és ez természetes is. de fel kell állnod. Kérlek ne zárkózz magadba!

Ezzel őt is bántom, de tényleg szükségem volt erre a pár nap szenvedésre. A bőgőrohamra mikor meghallottam a számukat vagy csak őket mutatták a televízióban. Önkínzás, ez a legmegfelelőbb szó. Ezt olyan magas szintre fejlesztettem, hogy még a jól ismert közösségi oldalra is visszamerészkedtem.

Poklok poklán... vajon jobb lesz ez valaha?@Angie_LittleTommo

Természetesen azonnal kaptam pár rosszmájú hozzászólást, hogy megérdemeltem, és Liam sokkal boldogabb nélkülem. Megértettem őket, és az utálatukat is jogosnak éreztem. Ám nagyon jó volt látni azokat a hozzászólásokat is, akik támogattak, és abban reménykedtek újra összejövünk Liammel. Nem telt bele fél perc és a mobilom is megszólalt. Nem érdekelt ki keres, nem voltam rá kíváncsi. Az a valaki viszont elég kitartó volt, és húsz percig folyamatosan csörgetett. 

Honor már elég jól elboldogult egyedül, bár zsémbes terhes vagy terhes zsémbes? Valószínűleg is-is. Irigyeltem őt, hisz akármennyire is tartotta magát tudtam, hogy szereti Zaynt, és az a dinka is viszontszereti őt. Ezt pedig mi sem bizonyította jobban, mint a hetente érkező hatalmas ajándékok. Nem ilyen sablonos virágcsokrok és ruhák, nem. Babaholmik, kiságy, babakocsi és minden, amire a születendő közös gyermeküknek szüksége lehet. Minden egyes csomag mellé küld még egy levelet, egy olyan igazi szívbe markoló szerelmes levelet, amiben elmondja mekkora béna, hogy ilyet mondott, és mennyire szereti őket. Talán ezért is töltök vele kevesebb időt, bár izgatottan várom már a kislány érkezését attól még fáj ilyet látni.

- Tényleg tudod már mi lesz a kicsi neve? - kérdeztem Honor kanapéján ücsörögve.

- Rosalind Claire Tomlinson... - mormogta a végét.

- Az utolsót nem értettem.

- M-A-L-I-K. Most jó? - dühöngött.

- Igen tökéletes, bár szegény kislánynak nem lesz egyszerű dolga egy ilyen hosszú névvel.

- Ha az apja normális lett volna akkor csak Malik, bár úgy jobban hangzik - gondolkodott hangosan.

Örülök, hogy már kedz megenyhülni, bár tudtam, hogy nem lesz képes sokáig haragudni rá, ha más miatt nem a hormonok majd tesznek róla.

- Vedd már fel a telefont, mert nem állok jót magamért.

Nem volt más választásom a kezembe fogtam a kis készüléket és kimentem a ház elé. Elképedve láttam, hogy fürtös barátunk neve villog a képernyőn.

- Szia Harry- szorítottam a fülemhez a készüléket.

- Na végre, hogy felvetted - fújta ki a levegőt- Már kezdtem megörülni.

- Én pedig reménykedtem benne, hogy feladod - vágtam vissza azonnal.

Senkihez, és semmihez nem volt kedvem, de mondhatnám úgy, hogy ez az utóbbi napok állandósága.

- Hát így ismersz Drága? Úgysem hagytalak volna békén, amíg nem tudok veled beszélni. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy eléggé magad alatt lehetsz.

- Elég jól megfogalmaztad a helyzetet - mondtam miközben már hazafelé sétáltam.

Rájöttem nem zúdíthatom Honorra a gondjaimat, nekem kell rendet tennem.

- Nem tudom mit mondhatnék, amitől jobban érzed magad - szólalt meg pár perc után.

- Nem is kell semmit mondanod Harry, ez végülis csak az én ügyem nekem kell megoldanom. 

- Angie, attól, hogy Liammel köztetek így alakult a dolog velünk még nem kell megszakítanod a kapcsolatot. 

-  Igazából még nem tudom... vagyis szeretlek titeket, csak olyan fura lenne.

- Nem akarom magam vagy a többieket rád erőltetni, csak gondold meg.

Pár kérdés után már tényleg sikerült őt leráznom, egyszerűen nem szerettem volna vele beszélni bármennyire is kedves volt.

A hetek csak teltek, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy már szeptember vége van.Újra a régi vagyok, oké mondjuk azt sokkal jobban hasonlítok magamra, mint pár hete. Határozott terveim vannak, és próbálok pozitív lenni, és a dolgok jó oldalát nézni. Már tudom mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, mi az, ami leköt és érdekel is egyben. Pályaválasztási tanácsadó leszek, és segíteni szeretnék az olyan lökött tinédzsereknek, mint amilyen én is vagyok. Louis hetente, de legrosszabb esetben két hetente hazalátogat. Talán lelkiismeret furdalása van, vagy csak tudja, hogy a jövőhéten kezdődő turné miatt hónapokig nem fogunk találkozni. Ő is megváltozott, nem viccelődik annyit, komolyabb lett, és próbál minél kevesebb dolgot megosztani a nyilvánossággal, leginkább a sajtóval. Jobb karját szinte teljes hosszabban motívumok takarják, és elhagyta régi megszokott stílusát. Igazából nem mertem rákérdezni a miért-re, mert féltem én lennék a válasz.

Niallel a viszonyom mintha semmit sem változott volna, pontosan olyan, mint azelőtt, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Eszméletlen fickó, de tényleg. Sokszor látogatott meg ő is, volt olyan, hogy a bátyám nélkül is beugrott.  Igazából nem is tudnám jól megfogalmazni mennyire fontos nekem, és mennyire hálás vagyok neki, hogy még mindig a barátjának tart.

Zayn... hát az már egy jóval érdekesebb történet, de nem miattam. Igen Honor a hunyó. Nem értem miért élvezetes számára nézni, ahogy szegény teper utánuk.Most ez kicsit nagyképűen fog hangzani, de szerintem én tartom szegény fiúban a lelket.  Két naponta biztos beszélünk telefonon, és ezek a kis csevejek legalább egy óráig el szoktak tartani.

Harry pedig megszállott lett, bár ezt mostanában elnézem neki. Ám csakis azért, mert vége lett Taylor Swifttel való kapcsolatának. Annyit rimánkodtam érte, de úgy látszik a végén belátta, hogy nem jó, amit csinál. Így az örült tetkós srác a nyakamon maradt.

És Liam? A rejtély. Vártam, sőt szinte epekedve könyörögtem, hogy múljon el az érzés, amit az ő hiánya okozott, és bár a hetek múlásával tompult, de még mindig érzem. Mintha csak azért lett volna ott, hogy emlékeztessen arra, ami volt. Nagyon szeretném, ha csak egy ember lenne a sok közül, de tudom, hogy ez sosem fog megtörténni. Akármennyire bántott, amit mondott, én szeretem őt, és ez egészen addig így lesz, míg nem találkozok valakivel, aki el tudja őt velem feledtetni. Remélem létezik ilyen ember.

xx Liam xx

Előhúztam a másik táskát a szerkényem aljából, és elkezdtem belehajigálni a ruháimat.  Nem is olyan rég teljesen fel voltam dobva a turné gondolatától, most pedig semmit nem érzek. Néha már csak munkának érzem, ezt azért nem mondtam a fiúknak. Nem szeretném, hogy aggódjanak. Épp csak, hogy rendeződni látszanak a dolgok, nem kell egy újabb balhé. Louis két napja jött vissza, megint otthon volt. Mostanában még a szokásosnál is jobban félti Angie-t. Bár szinte semmit nem tudok róla, mert azon túl, hogy jól van semmit nem hajlandó elárulni. Lehet tényleg így a legjobb, de én nem bírom ki, hogy ne tudjam mi van vele. Az utolsó találkozunk nem volt zökkenőmentes, de én már túlléptem az egészen. Ő pedig ugyanolyan fontos nekem. Nem tudom megmagyarázni miért, de képtelen vagyok tőle teljesen elszakadni. Beleörülnék, ha nem tudnám, hogy vele minden rendben, és boldog.

- Harry, mond meg Anyának, hogy ne küldjön kaját, mert úgy sem tudjuk magunkkal vinni - mondta Tommo a bőröndjét rángató srácnak.

Már nem haragszom rá, az, amit Angie mondott minden megváltoztatott. Mondhatjuk, hogy ez a következménye annak, hogy elvesztettem a fejem. No, meg hogy most Harry megy Doncasterbe, és nem én. A turné első helyszínén pedig csatlakozik hozzánk.

- És Styles vigyázz rájuk - kiáltott utána a két fiú.

Csak bólintott egyet, majd bevágta maga mögött az ajtót, ezután Zayn ismét a könyvébe mélyedt. Nem valami izgalmas könyv, ő felkészül. Az apaságra, ez az ötödik könyve.

- Ugye Rosalind nem fog beragadni a szülőcsatornába? - kérdezte ijedten.

Mi fintorogva ránéztünk, majd átmentünk a konyhába. Tulajdonképpen még nem békültek ki, Zayn mégsem hagy ki egyetlen napot sem, hogy megemlítse lányát. A nevét már magára is varratta.

- Zayn kupálódik - mondta Niall miközben visszatért a hűtő látogatásból.

- Csak apa lesz - helyesbítettem.

Neki mindene megvan, már majdnem tökéletes az egész, és én egy ilyen esélyt puskáztam el.