×× 48. fejezet ××

xx Angie xx

VALAKI RÁFEKÜDT A CSENGŐRE, és majd szétmegy tőle a fejem. Komolyan éjjel fél tizenkettőkor kell szórakozni másokkal?  Levánszorogtam a lépcsőn, és nagy nehezen megtaláltam a kulcsom, és újabb pár perc elteltével kattant is a zár.

- Ugye nem ébresztettelek fel? - kérdezte Harry.

- Nem is tudom miből gondolod - fintorogtam, miközben arrébb álltam, hogy be tudjam őt engedni.

Miután gondosan bezártam végre jobban szemügyre tudtam venni a fiút. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy fáradt, sőt úgy nézett ki, mint aki nem is olyan rég kelt föl egy jó kiadós alvásból.

- Na gyere már ide - tárta szét kezeit, miután hatalmas pakkját a szőnyegre dobta.

Kedves gesztusa mosolyt csalt az arcomra, így minden gondolkodás nélkül elé léptem és ölelésébe bújtam.

- Pakolj ki nyugodtan a vendégszobába - mondtam már mikor a lépcsőn tartottunk felfelé.

Ismerte már jól a járást, így gondoltam nem kell őt körbevezetnem. Egyenesen a szobámba mentem, és az ágyamra dőltem. Csak néztem, ahogy a lámpám fénye különböző alakokat vet a plafonra, és próbáltam valamit látni bennük. Kiskutyát, kiscicát esetleg egy virágot. Mondanom sem kell, hogy nem igazán sikerült, talán az álmosság az oka.  Végül már fázni is kezdtem, így jobbnak láttam, ha visszabújok takaróm menedéke alá. Épp csak kényelmesen elhelyezkedtem mikor ismét kopogtak.

- Gyere csak Harry - mormogtam alig hallhatóan.

Neki ez is elég volt hamar be is surrant, miközben én arrébb csúsztam, hogy neki is helyet csináljak. Nem sokkal később már mellettem hevert, és olyan átható tekintettel méregetett.

- Inkább mondjad - mormogtam, és még jobban fejem alá gyűrtem a párnát.

- Jobban nézel ki... vagyis, hogy már sokkal inkább magad vagy - nyekegte.

- Tudom hova akarsz kilyukadni. Igen kezdem összeszedni magam.

- És mik a terveid míg mi turnézunk?

- Úgy gondoltam besegítek Honornak az üzletben, csak amíg nem bírja egyedül. Meg, amíg nekem sem lesz más dolgom, utána meg vissza a suliba.

- Jó ezt hallani - mondta őszintén.

- Jó újra ezt érezni - válaszoltam elégedetten.

Sokáig beszélgettünk még, hisz attól, hogy pár hete volt itt utoljára neki is, és nekem is volt mit mesélnünk.

Lelöktem magamról a szorosan ölelő karokat, és megpróbáltam kikecmeregni meleg paplanom menedéke alól. Igen csak akartam, ugyanis Styles teljesen máshogy gondolta az egészet, és egy egyszerű mozdulattal visszarántott maga mellé.

- Remélem most örülsz - dünnyögtem az orrom alatt.

- Nagyon is - ölelt magához.

Akármennyire is próbáltam szabadulni, nem jártam sikerrel, így pár próbálkozás utána jobbnak láttam, ha feladnom, ami ismét csak a mellettem elterülő fiúnak kedvezett.

- Nos, nagyokos egész nap itt akarsz fetrengeni?

- Én nem bánnám - húzta pimasz mosolyra a száját.

- Szeretnéd, ha erre reagálnék? kérdeztem szemöldököm felvonva.

- Azt hiszem jobban járok, ha nem - húzta magára a paplant

Itt volt a lehetőség, hogy kisurranjak, és megakadályozzam ezt a galád programot. Mire észbe kapott én már magamra is zártam a fürdőt. Itt egy lélegzetvételnyi szünetet kaptam, hisz biztos voltam benne, hogy míg Harry itt lesz egy perc nyugtom se lesz. Vettem egy frissítő zuhanyt, és egy sötét nadrág, és világos póló magamra ráncigálása után visszamentem. Nagy meglepetésemre Harry már csak félig aludt.

- És mit fogunk ma csinálni? - kérdezte miközben ülő helyzetbe tornázta magát.

- Hát én elkísérem Honort az orvoshoz, jöhetsz te is. Utána meg nem tudom mi lesz - rántottam vállat.

- Na azt majd én kitalálom - élénkült fel azonnal, és már el is tűnt a szobámból.

Nem tudtam, hogy ennek örülnöm kéne, vagy inkább sírva kegyelemért könyörögnöm. Lassan leandalogtam a földszintre, ahol Anya már épp az utolsó simításokat végezte a reggeli körül.

- Harry megérkezett? - kérdezte.

- Nem hallottad tegnap este? - viccelődtem.

Ő a fejét csóválta és a kezembe nyomta a bögrém. Leültünk az asztalhoz, és lassan nekiláttunk a reggelinek. Styles hatalmas puffanás után kissé sántikálva megjelent az ajtóban. Anyu azonnal felpattant, és karjai közé zárta a kis sérültet. Ezt követően ő is leült és eltüntettünk mindent, ami az asztalon volt. 

Bár Harry lelkesedése az orvosi rendelő láttán alább hagyott, mi Honorral csak szépen berángattuk. Igaz nem tudom ő még hogy képes erre, de meg se kottyant neki. Remélem azt a fennmaradó pár hónapot is ilyen jól fogja viselni.

- Mikor jutunk már be? - kérdezte legalább ezredjére Honor.

- Remélem hamarosan - válaszoltam.

- Oké, én ezt még egyszer nem csinálom - temette kezei közé arcát Styles, teljesen kikészült Honortól - Legközelebb Zayn jön veletek - morgolódott.

Úgy csinált, mintha valami hatalmas traumán ment volt keresztül, pedig csak egy váróban kell ülnie egy rakás terhes nő között. Férfiak, ki érti őket?

Már nem is érzem a csuklómat annyira szorítja ez a kelekótya pacsirta. Fogalmam sincs erre mi szükség, hisz mivel megegyeztünk nem ellenkeztem volna, annyira. Azt azért még sem várhatja, hogy minden szó nélkül kövessem. Főleg úgy, hogy én sokkal jobban ismerem a várost, mint ő. Ám őt ez nem érdekli, már nem is a főutcán vagyunk, hanem egy koszos sikátoron rángat végig úgy, mintha üldöznének.
- Hova a frászkarikába megyünk? - húztam ki a karom, mire majdnem hanyatt vágtam magam.
- Csak ide - mutogatott a régi játszótér felé.
- He...? - nyökögtem miközben egy nem túl értelmes fejet vágtam.
Ő viszont nem igazán akart válaszolni, sarkon fordult és már a kerítésen is volt. Átlendítette a lábát, és már a túloldalon is volt.
- Na mi van! Csak nem betojtál? - ugrándozott, hogy ezzel is engem provokáljon.
- Csak szeretnéd - nyújtottam rá a nyelvem.
Odasétáltam, és az ingatag kerítést kezdtem el mérlegelni. Végül arra jutottam, hogy ha Harry meg tudta csinálni akkor nekem is menni fog. Egyik lábamat a másik után pakolva a tetejére értem és már másztam is lefelé. Mikor már csak alig húsz centi volt vissza kicsúszott a lábam, és kecsesen seggre estem. Harry pedig hangos röhögésbe tört ki.
- Hát így tuti nem tudtam volna csinálni - mondta könnyeivel küszködve.
- Na ezért nincs neked barátnőd - vágtam rá kissé gonoszan, és már talpon is voltam.
Kikerültem a leforrázott srácot, és az egyik hintába pattantam. Nem löketem magam olyan magasra, mert nem igazán szerettem ezt a játékot mindig megfájdult a fejem, ha túl sokáig voltam benne.  Inkább csak a kis kavicsokat rugdostam, és figyeltem milyen messzire repülnek. Harry is beült a mellettem lévő ülésbe, és a következő percben már a földön volt elterülve. Az elrozsdásodott lánc nem bírta el a súlyát, így el is pattant.
- Nevess csak - nyöszörögte.
- Megérdemelted - vágtam rá azonnal.
Ezen nem sértődött meg, sőt mintha nem is tudta volna mire utalok. Néha tényleg képes volt meglepni, hát ez is olyan helyzet volt. Leporolta nadrágját és a csúszda felé vette az irányt.
- Ha beszorulsz én nem tudom mit csinálok - indultam utána.
- Nem vagyok én olyan béna.
Tudtam, de ezek után kinéztem volna belőle, és az igazat megvallva még mindig nem tudtam miért is kellett idejönnünk. Az elfeledett gyerekkorát akarta felidézni? Vagy csak el akart szabadulni?
- Ne gondolkozz, inkább gyere - ragadta meg ismét a kezem.
Oké, ő tuti bekattant. Túl sok volt neki a hírnév, és a felhajtás. Nem tudom, de miután megfogadtam a tanácsát, és nem gondolkodtam nagyon jó volt. Olyan mintha tényleg újra gyerek lettem volna, és ehhez csak egy ilyen lökött fickóra volt szükségem.