×× 49. fejezet ××

xx Angie xx

AZT HITTEM NEM FOG hiányozni egyikük sem, hisz az utóbbi hetekben azon voltam, hogy minél inkább elszakadjak tőlük. Bár tekintve, hogy sűrűn látogattak ez nem sikerült valami jól. Harry a nálunk töltött három nap alatt szinte egy perc nyugtot se hagyott, olyan volt, mintha attól félt volna, hogy bármelyik percben történhet velem valami. Egyszóval nem igazán volt önmaga. Erre nem egyszer rá is kérdeztem, de ő csak bőszen hárított. Végül egyik este nem menekülhetett fogós kérdésem elől.

- Rendben Styles tudom, hogy titkolsz valamit, és te vagy a világon az egyik legkiismerhetőbb ember, szóval ki vele.

- Angie, ez nem igaz – rázta fejét, mire göndör fürtje táncba kezdtek.

- Rendben, de addig nem mész innen sehova – álltam meg előtte határozottan.

- Ugye tudod, hogy nem jelentesz nekem akadályt? – kérdezte miközben felkászálódott a kanapéról, és fölém magasodott.

- Oh… úgysem bántanál meg- rebegtettem rá pilláimat.

Gondoltam, ha Louis-nál beválik nála is működni fog. Forgatta fejét jobbra- balra, csakhogy ne kelljen rám néznie. Innen tudtam, hogy nyert ügyem van.

- De akkor is bántalak, ha elmondom – válaszolt végül megtörten.

- Harry, mit csináltál? – reagáltam jóval halkabban.

Az utóbbi időszak zűrös dolgaiból rögtön arra következtettem ő csinált megint valamit vagy keveredett bajba.

- Nem én, Liam – dőlt vissza a kanapéra.

Igen, talán tényleg igaza volt, ez valami olyasmi, amit nem kéne hallanom, de most hagyjuk félbe? És mi van, ha ő keveredett bajba?

- Ugye minden rendben van vele? – ültem mellé, és vadul fixíroztam.

- Igen minden rendben, csak…. hát tudod mostanában találkozgat valakivel… - húzta a száját.

Érezhető volt, hogy a valaki nem Andyt, és a többi barátját takarja, hanem egy lányt. Mostmár biztos vagyok benne, hogy hallgatnom kellett volna rá. Nem voltam még felkészülve arra, hogy ő tovább lépett. Ilyen egyszerűen, ilyen rövid idő alatt. Talán a lelkem mélyén még bíztam benne, hogy minden rendbe jöhet? Igen, azt hiszem…. de ez is elveszett. Bár lehet azzal is megelégedtem volna, ha tudom, hogy neki is legalább annyira rossz, mint nekem. 

Igen időzíteni mindig is tudtam, másnap a kis fürtös összeszedte cókmókját- és akármennyire is maradni akart, a turné nem várt – így megindult az első helyszínre. Gondolom aggódott miattam, és nem is alaptalanul. Sokként ért a hír, ezt nem is tagadtam. Már csak arra kellett rájönnöm, hogy is kezeljem a helyzetet. Kitől kérhetnék tanácsot? Mit kezdjek ezzel? 

Honornak beszámoltam a lényegről, de csak azért, mert rögtön leesett neki, hogy valami történt. Lehazudhattam neki a csillagokat, csak a szokásos zsarnok tekintetével nézett rám vissza, így biztos voltam benne nem vette be a kis mesémet. Miért is lett volna így? Én sem hittem volna magamnak. Első hallásra ő is meglepődött, és próbált magyarázatot vagy ha jobban tetszik kifogást kreálni Payne-nek, ami felmentette volna őt. Na, ez még annyira sem sikerült, mint az én kísérletem. Mégis hogy hihettem volna el, hogy azért találkozgat – vagyis szerintem randizik – egy másik lánnyal, hogy tőle kérjen tanácsot velem kapcsolatban? Ki az az épelméjű, aki ilyet tenne? Megbántottam őt, és ezért már semmit sem érdemlek? Elég lett volna egy üzenet, hogy ne reménykedj te kis hülye, mi már biztos nem leszünk újra együtt. Akkor talán nem ütött volna ennyire szíven. 

Ezt követte az a rész, hogy megpróbáltam őket teljesen kizárni, újabb nagy pofára esés. Talán, ha értesítettem volna őket, hogy mit tervezek még jól is elsülhetett volna a dolog. Ám mivel nem tettem, mindegyikük nagyon szívén viselte az egészet, és hívogattak. Azt is mondhatnám, hogy egymásnak adták a kulcsot. Beszéltem az egyikkel, rá tíz percre hívott a másik. Nem tudom, hogy ez előre eltervezett volt annak érdekében, hogy ne legyen időm gondolkodni, vagy egyszerűen csak ennyire bugyuták voltak. Vagy a kettő keveréke? Bár ezt kétlem.

Utálom az időt, azt még nem döntöttem el, hogy azért, mert túl lassan telik vagy, mert akkor rohan mikor senki sem szeretné. Mintha minden szánalmas, agyonrágott nap arra játszott volna, hogy engem szívasson. A csapból is a fiúk folytak, a turnéjuk, a terveik, és természetesen, hogy mikor mit csinálnak. Interjút adtak interjú hátán, és én mindegyikbe szóba kerültem. Nem tudtak békén hagyni… nem tudtak túllépni. Van, aki profin csinálja, kérjenek tanácsot Liamtől.

Honor üzlete egyre jobban megy, amin én csodálkozok a legjobban. Oké ez nem volt szép húzás, de nem értem. Igazából fogalmam sincs mi a lényege az egésznek, az emberek mégis itt tülekednek. Annyit sikerült felfognom, hogy könyveket adunk ki és el. Gondolom olyan írók munkáit, akik egyébként nem biztos, hogy a polcokra kerülnének. Szerintem rizikós, de én egyáltalán nem értek ehhez a könyvesdihez. 

xx Honor xx

Úgy érzem végre minden sínen van, minden, amiben belefogok jól sül el. Igaz az elején még reménytelennek éreztem a helyzetet. Rendben azt gondoltam az élet jól kibaszott velem. Terhes letten, én! Aztán eszembe jutott Zayn csodás monológja erről a témáról, és pánikba estem. Még szép, hogy faképnél hagytam. Mit kellett volna tennem? Elé állnom, és azt mondanom neki, hogy tudom, hogy nem akarsz gyereket, de terhes vagyok szóval megszívtad? Dühös voltam rá, és azt hittem sosem fogom tudni neki megbocsájtani, amit tett. Vagyis inkább azt, amit nem tett. Nagyon féltem, hogy Jay azt fogja mondani, hogy nem maradhatok nála, és hazaküld. Nem mertem volna a szüleim szemébe nézni, hisz akkor a terhesség mellett jó sok egyéb dologról is be kellett volna számolnom. Ők nem ismernek, és igazából nem is érdekli őket mi van velem, egészen addig míg nem a börtönből kell kihozniuk. Jay ordított, és egy szép fejmosás után közölte velem, hogy ezt így nem folytathatom, hogy nem lehetek olyan link alak, mint eddig mert már nem csak magamért felelek. Igaza volt, tudtam, és éreztem is.

Én pedig belevágtam, lakást vettem és üzletet nyitottam. Elköltöztem a kanapéról, és már a szépen felszerelt házamban lakom. Malik visszaédesgette magát a szívembe, és nem az ajándékaival. Bár nem mondom, hogy nem volt rájuk szükség, amiért megbékéltem az mégis az volt, mert láttam, hogy változik. Érdekli mi van velem, velünk. Könyveket olvas a terhességről, és a gyereknevelésről. Tehát kupálódik, ezzel pedig levett a lábamról. A telefonom csörgése rángatott vissza a valóságba.

- Nézd Picim Apu az – simítottam egyik kezemet kissé gömbölyödő pocakomra – Szia Zayn – szóltam bele.

- Halihó Domino – hallatszott a dallamos hang a túloldalról – Hogy vagytok? – kérdezte rögtön utána.

- Egész jól – mondtam az igazságához híven – Veletek mi újság?

- Itt is miden jó, mondjuk. Csak a szokásos dolgok. Mikor küldöd át a képeket?

- Szerintem ma délután, estefelé megkapod őket. Hogy érted, hogy a szokásos?

- Liam haragszik Harryre, amiért elmondta, hogy találkozgat Sophiával. Mi pedig nem értünk egyet vele. Angie hogy van? Nem vette fel a telefont.

- Ki az a Sophia? Öhm… jól van, legalábbis jobban. Már nem olyan levert, de még mindig elég kedvetlen, és már ötletem sincs mit csinálhatnék. 

- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, de a kicsi Tommora visszatérve talán Eleanor felrázhatná egy kicsit.

- Végülis működhetne is a dolog – gondolkodtam hangosan.

Beszéltünk még pár dologról, majd hallottam mennie kellett, hisz még egyszer el akarták próbálni a dalokat az esti koncert előtt. 

xx Angie xx

Másra se vágytam csak arra, hogy vége legyen ennek az örült, hajtós napnak, és otthon legyek a szobámba. El akartam terülni az ágyamon, és nem gondolni senkire, és semmire. Honor mondta, hogy ő majd bezár menjek csak haza nyugodtan. Hát görénység vagy sem két percen belül ott sem voltam. Talán megkérdezhettem volna, hogy biztos nincs szüksége segítségre, de már késő. Lassan bandukolok hazafelé, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy kezdek begolyózni. Olyan volt mintha valaki az én nevemet kiáltotta volna, egy percig el is gondolkodtam, hogy lehet, hogy Hannah az, de neki nem ilyen a hangja így továbbmentem. Szépen banduloktam míg valaki elkapta a karom, és visszarántott, én pedig ezzel a lendülettel landoltam kecsesen az alfelemen.

- Angela Tomlinson, hát meddig kell nekem még kiabálnom mire észreveszel? – hallottam meg a dühös hangot.

- Eleanor? – kérdeztem miközben még mindig ülő helyzetben felé fordultam.

- Ki más loholna utánad a fél városon? – mondta valamivel nyugodtabban, és a karját nyújtotta felém.

Hamar ismét a lábaimon voltam, és azonnal a nyakába borultam. Jól megszorongattuk egymást, és együtt indultunk el hazafelé.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok!
Itt is lennék a fejezettel, köszönöm a 60 feliratkozót, el sem hiszitek mennyire örülök neki. A másik fontos pedig, hogy maximum 20 fejezet van vissza a történetből és ITT várom a véleményeket a elkövetkezendő hónapokkal kapcsolatban
Puszi Cassy