×× 60. fejezet ××

xx Angie xx

MINTHA EGY NAGYOBB kőszikla gördült volna le a vállamról miután tisztáztuk Harryvel a helyzetet és többé-kevésbé felnőtt módjára képesek voltunk lezárni az egészet. Másnapra szegény fiú orra igencsak bedagadt, hát igazából nem csodálom, hisz minden erőmet beleadtam.  A többiek persze azonnal tudni szerették volna, hogy mégis mi történt, de mi úgy csináltunk, mintha meg se hallottuk volna sürgető kérdéseiket. Nem csodálom, hogy foglalkoztatta őket a helyzet, de nem akartam elmondani, hogy ezzel még nagyobb felfordulást okozzak Sophia szavaival élve.

- Mikor indultok? - kérdeztem Boo Beartől mikor a hátsókertben ültünk.

- Kora délután azt hiszem. Biztos nem akarsz visszajönni velünk? - sandított felém reménykedve.

- Te is tudod, hogy nem tudom jó szívvel Londonba menni vagy akár huzamosabb ideig ott maradni.

- Akkor most mi lesz? - jött az újabb kérdés.

- Nem tudom... de igazán örülnék, ha segítenél.

- Szívesen megtenném, de nem mondod el mi van veled. Így mégis hogy tegyem? Mindent mástól kell megtudnom, mintha idegen lennék, és nem engedsz magadhoz közel, legalábbis nem annyira, mint kellene. 

Tudom, hogy igaza van, és hogy ő még mindig az én lökött bátyám. Ugyanaz a bohókás fiú, - noha talán ezalatt a két év alatt kicsit benőtt a feje lágya - aki annak idején izgulva ment a válogatóra, hogy megpróbálja a lehetetlent, és ne engedje álmait kicsúszni a kezei közül. Mindenki tudja, hogy hosszú folyamat volt még elértek a mai napig, és ezért bizonyos áldozatokat kellett hozniuk. Ilyen például a mi kapcsolatunk is, nem haragszom érte, de néha eszembe jut milyen jó is volt minden régen. Aztán ránézek az arcára, ami minden viszontagság ellenére mégis mosolygós.

- Nehéz volt ez az egész mindenkinek. Én pedig most próbálom helyrehozni a dolgokat.

- És így jobb? Úgy értem szakítasz Harryvel, akiről eddig szent meggyőződésed volt, hogy majd segít neked. Nem hallgattál senkire mikor azt mondta, hogy ő nem az a fajta srác, aki ilyen terheket képes elviselni, de te eltántoríthatatlan voltál.

- Muszáj volt kipróbálnom, te is tudod, hogy nem hittem volna el, ha csak úgy azt mondjátok így van.

- Igen, és büszke vagyok rád, főleg azért a szép öklösért - húzódott elégedett mosoly az arcára.

- Volt kitől tanulnom - öleltem magamhoz - Mond megtennél nekem valamit? - szólaltam meg pár gondtalan perc utána.

- Mond csak - vágta rá.

- Ne hagyd, hogy Liam és Sophia szakítsanak. Nem akarom, hogy azért, mert én így döntöttem ettől Liam is úgy érezze, hogy ez a kötelessége. Nem akarom, hogy megint miattam vessen véget egy kapcsolatának, hisz akkor ugyanoda lyukadnánk ki.

- Ezt nem tehetem, nem szólhatok bele az életébe. Nem kényszeríthetem olyanra, amit ő nem akar, és boldogtalanná teszi.

- Lehet, hogy boldog lenne, ha hagyná...

- Nem hiszem - szakított azonnal félbe - Tudod túlzottan is hasonlítotok, lehet összecsiszolódtatok vagy hogy is kell mondani, de attól, hogy messze vagytok egymástól még ugyanazokat a hibákat követitek el.

- Furcsa pont a te szádból ilyeneket hallani, te voltál az, aki a legjobban tiltakozott az egész ellen.

- Pontosan tudod, hogy ez olyan testvéri dolog, az, hogy ilyen gonosz legyek az ilyen helyzetekben . Nem azért, mert nem bízom bennetek csak a tudat, hogy valaki a húgomhoz ér kiborít, teljesen lényegtelen kicsoda.

- Ez már úgyis lefutott meccs.

- Engem nem érdekel, csak legyél boldog - vágta rá egyszerűen és magára is hagyott.

Ennyi? Semmi 'inkább maradj távol a srácoktól az lesz neked a legjobb' kisbeszéd? Nem tudom mi okozta ezt a hirtelen váltást, de kezd elegem lenni az ilyenekből. Ott volt Liam, aztán a családja a gálán, és most a tulajdon bátyám. Nagyon jó!

xx Liam xx

Ígéretünkhöz híven délután el is indultunk haza, és szerencsére nagyobb idegeskedések nélkül meg is érkeztünk. Mivel egész út alatt egyedül voltam tudtam egy kicsit gondolkodni, bár Niall szívesen átült volna az én kocsimba, lebeszéltem. Volt pár dolog, amin át kellett rágnom magam, egyedül. Leginkább azon, hogy mit csináljak most. Angie szakított Harryel, mint kiderült. És akkor most nekem is ezt kéne tennem? Nem tudom... vagyis inkább nem hiszem, de mi van, ha nem lépek semmit, és megint elszalasztom az alkalmat? Viszont az is lehet, hogy csak azért tette, mert elege lett Harryből, és ennem semmi köze hozzám. Ez is lehet, de ettől még Sophiával kéne maradnom? Ő szeret engem, legalábbis jobban szeret, mint én őt. Ez így nem tisztességes, és egyikünknek sem jó.

- Nem okozhatok fájdalmat ennyi embernek, és magamnak sem.

Kedvelem Sophiát, kedveltem őt. Régi barátok voltunk, és pont akkor lépett az életembe, amikor a leginkább szükségem volt valakire vagyis egy valakire, de abban a helyzetben az nem volt lehetséges. Ő pedig kedves volt, és... igen valószínűleg ezt is elrontottam.

- Végre itthon - terült el Niall a kanapén.

Meg is lepett, hogy nem a konyhába ment azonnal, hisz nála ez már rutinnak számított. Mindenkinek volt valami hasonló kis berögzült dolga, amitől nem tudott megválni, de most igazából ez sem érdekelt csak le akartam dőlni, és tovább gondolkodni.

- Szerintetek Angie mikor jön újra? - kérdezte az ír fiú miközben kapcsolgatott a csatornák között.

- Nem tudom ... - válaszolta tanácstalanul Tomlinson - Tudjátok akárhányszor idejön mindig elmegy a temetőbe, és így újra eszébe jut, hogy mi történt. Nem hiszem, hogy ez jót tesz neki, és szerintem ezért is nehéz rávenni, hogy ide jöjjön.

Nem is igazán tudom Louis miért érezte úgy, hogy ezt az egészet el kell magyaráznia, de kicsit örültem neki. Eddig biztos voltam benne, hogy azért nem jön, mert nem akar újabb galibát, vagy mert távol szeretne tőlem maradni. Bár így belegondolva a lehetőség, amit Tommo vázolt igen érthető, szerintem azonban mégsem jó ötlet. Legalábbis, hogy távol marad, ez nem fog neki segíteni.

- És akkor most mi van? - sandított felém a két srác.

- Miről van szó? - kérdeztem vissza értetlenül.

- Arról, hogy akkor most mi van veled és a kicsi Tommoval - lépett be Zayn is kezében egy napilappal.

- Te mit csinálsz? - néztem rá meredten.

- Házat keresek, ugyanis Honor kikötötte, hogy nem költözik fel Londonba, mert neki Doncasterben van a boltja, én meg nem kötözhetek oda, ezért most házat nézek.

Náluk semmi sem változott, Zayn még mindig ugyanolyan lelkes volt, és bármit megtett volna Honorért. Igazából szerintem egyikünk sem gondolta, hogy ebből ez lesz, az elején egy szobába sem tudtak megmaradni, most pedig nem tudnak távol lenni egymástól. Mit tudhat, amit én nem? Mi az, ami ilyen különlegessé teszi az ő kapcsolatukat, és minden viszontagságon keresztül segíti? Nem tudtam szabadulni ettől a két kérdéstől, így mikor a pakisztáni fiú csendesebb zugot keresett magának követtem őt. 

- Hogy csináljátok? - támadtam le azonnal.

Nem úgy látszott, mint akit nagyon megleptem hirtelen kirohanásommal, csak felnézett egy pillanatra za újságja mögül, majd tovább folytatta a szemezgetést. 

- Ne hagyd, hogy a nehézségek maguk alá gyűrjenek - mondta.

Nem igazán tudtam mégis mi volt ez. Sokkal inkább hangzott valami kínai mondásnak, amit egy szerencsesüti belsejébe rejtettek, mint sem valódi segítségnek. 

- Könnyen mondod - csúszott ki a számon, miközben leültem mellé.

- Viccelsz? Honorról beszélünk elfelejtetted? Aki kiszámíthatatlan, olyan akár a hurrikán, makacs. Ha valakivel nem könnyű az ő. Angie jóval nyugodtabb... igazán találó becenév, hisz ezzel le is írod az egész helyzetet. Ő sosem akar ártani senkinek, mindig azt nézi, hogy jó legyen azoknak akiket szeret, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ő boldogtalan. 

- Egyáltalán nem lettem ezzel előrébb.

- Ha nem tudod miért mondtam el, akkor megérdemled, hogy így szenvedj - nézett rám elég dühösen.

xx Angie xx
A mai nap után számítottam rá, hogy Eleanor fel fog keresni, csak azt nem tudtam, hogy milyen formában.  Szerencsére a telefon mellett döntött, így hosszú monológja közben csöndben elsüllyedhettem. Megpróbálta összefoglalni az utóbbi pár hónap történéseit, és arra kért térjek már észhez. Mondtam, hogy épp azon vagyok, és akármit is mond vagy gondol, szerintem épp most próbálok rendet csinálni a zűrzavarban. Szerinte az, hogy dobtam Harryt nem valami nagy teljesítmény, hisz az események alapján borítékolható volt, hogy előbb- utóbb így fog végződni. Nem voltam valami kedves, megköszöntem kioktatását, és rányomtam a telefont.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok! Hát nem is tudom mit írhatnék, hogy már csak egy hét van vissza. Sok minden kavarog bennem, és remélem izgatottak vagytok a végkifejlet miatt. Igazából csak azt sajnálom, hogy egyre kevesebb véleményt kapok. Nem igazán értem... már gondoltam arra, hogy nem ilyen fejezetkre számítottatok, vagy elment tőlük a kedvetek. Fogalmam sincs melyik az igazság, de remélem, majd ti megmondjátok!
Puszi Cassy