xx. 28. fejezet xx

xx Angie xx

A FIÚK VALAMI TITKOS paktumot kötöttek egymással miszerint engem nem engednek Honor közelébe. Nem értem miért, a múltkori is incidens nem direkt volt csak kikészültem. Ugyanúgy, ahogy Zayn és Harry is nem is tudom a többiek, hogy tudnak még minket elviselni. Birka türelműnek is mondhatnám őket. Talán mostanában túlzottan sok időt töltök velük, de megnyugtat a társaságuk, mert ők tudják min megyek keresztül, hisz ugyanezt élik át. Niall a héten minden nap meglátogatta Honort a kórházban még legalább ennyi ideig bent akarják tartani megfigyelésen. Ám az állapota nem igen változott. Néha- néha felsejlett neki valami emlékkép, de előrébb nem lettünk vele.  Az orvos azt mondta legyünk türelmesek, de nekem már nincs.

Az éjszaka közepén most is felébredtem, próbáltam Liam karjai között nyugalomra lelni, de miután az ezt követő fél óra is vergődéssel telt és nem szerettem volna őt is felkelteni lassan kimásztam az ágyból és halkan a folyosóra mentem. Az utóbbi napokban már szinte rutinnak is mondhattam volna ezt a tevékenységet. Botorkálva indultam a sötét folyosón a lépcső felé, ahol már pislákolt valami gyér fény. Sejtettem ki lehetett a másik éjjeli bagoly és gyanúm be is igazolódott mikor leértem a lépcsőn.

- Szia Angie.

- Hello Zayn - ültem mellé a kanapéra.

Csakúgy, mint a héten szinte minden este egymás mellett kötöttünk ki. Ő próbált vigasztalni engem én meg őt. Mikor kiderült, hogy Honor egyáltalán nem emlékszik rá nagyon dühös lett, ezt felváltotta a szomorúság majd pedig a csalódottság.  Nem egyszer mondtam neki, hogy legyen türelmes és minden a megoldódik, de már hallani sem akar ilyen mondatokat. Legelső este megegyeztünk, hogy nem teszünk hamis ígéreteket egymásnak. Nem mondjuk, hogy minden ugyanolyan lesz, hisz tudjuk ez lehetetlenség. Azt mondjuk, amit nappal félünk kimondani.

- Talán ennek így kellett lennie. Nekünk ennyi volt megírva - mondta miközben megtámaszkodott térdén.

- Így gondolod?

- Azt hiszem igen. Ez az egész annyira elbizonytalanított és nem vagyok benne biztos, hogy ez az állapot valaha is meg fog változni vagy, hogy nekem lesz annyi türelmem, hogy kivárjam. Tudom önzőségnek hangzik és annak is érzem magam. Egy nem túl fényes kezdés után mégis ki tudtuk hozni belőle a legjobbat és én az első nagyobb akadálynál fel akarom adni.

- Nem dönthetek helyetted, ezt neked kell érezned.

- Angie, kérlek. Mit tennél a helyemben? - nézett rám könyörgően.

Pár percig gondolkodtam a válaszon, megpróbáltam az ő helyébe képzelni magam. Átélni, amit most ő is átélhet.

- Nem tudom.... még csak belegondolnom is hátborzongató. Az, aki a legnagyobb támaszod, akire úgy érzed mindig számíthatsz egyben ő a legnagyobb  gyengeséged is. Liam, olyan fontossá vált a számomra, hogy azt álmomban sem gondoltam volna és hogy ez akár egy pillanat alatt elillanhat félelmetes. Fogalmam sincs mit tennék a helyedben Zayn. Sajnálom - néztem szomorúan csillogó szemeibe.

- Nem kellett volna megkérdeznem, hisz én magam is tudom milyen nehéz is erre válaszolni - ölelt magához.

- Ne felejtsd el, megegyeztünk.

Miután túllendültünk a kis beszélgetésünkön és még mindig nem tudtunk aludni kimentünk a teraszra. Zayn itteni rutinjához híven gondolkodás nélkül nyúlt a cigis doboz és a következő pillanatban már pöfékelt is.  Ideges volt, így ezt a módját választotta, hogy lenyugodjon. 

Nem sokkal fél hat előtt, mikor már járni is alig tudtunk úgy éreztük ideje nekünk is aludnunk egy kicsit. Csodálom, hogy a többiek nem ébredtek fel a hangos csörömpölésre. Épp csak eltántorogtunk a szobámig és úgy dőltünk el az ágyon, mint egy krumplis zsák. Az első ilyen alkalommal Liam eléggé kiakadt, mert nem tudta hogy került oda kreol bőrű barátja. Szerencsére hamar meggyőztük, hogy csak túl fáradt volt hozzá, hogy a saját szobájáig elvánszorogjon. Ám Louis ismét nagyon mérges lett. Tudom, hogy ő csak félt, de mégis mit gondolt. Hogy én meg Zayn? Tényleg? Mert én olyan ember vagyok.... Malikot elhordta mindenféle nőcsábásznak meg szexkazánnak és természetesen a veréssel való fenyegetés sem maradt ki. Miután ezek szinte napi rendszerességgel ismétlődtek ő is megunta. 

- Aludj még egy kicsit- hallottam meg a lágy, ám a reggeli keléstől mégis kissé rekedtes hangját.

Tudtam, hogy mellettem ismét nem lehetett könnyű éjszakája, de akárhogy győzködöm, hogy menjen csak a saját szobájába ő nem tágít. Még egy apró csókot kaptam, majd hallottam, hogy elhagyja a szobát.

xx Liam xx

Már nevezhetném szokásosnak is ezt a reggeli felállást. Komolyan meg sem lepődöm, hogy Zayn ismét a hálótársunk. Tudom, hogy most mind a ketten vagyis hárman Harryvel együtt maguk alatt vannak, de ezt már túlzásnak érzem. Angie csak annyit mond, hogy Zaynnel beszélgetni szoktak. Tudom, hogy ezen nem kéne felhúznom magam, de akkor is zavar, hogy nem mondja el. Lassan csoszogtam a konyhába, ahol Lou hasonló állapotban épp az egyik bárszékre próbált felülni.

- Meg se kérdezzem? - vetett rám egy pillantást

Csak a fejemet ráztam, hisz ő is nagyon jól tudta a választ. Valakivel muszáj volt erről beszélnem és mivel a csapatból ő volt még a legnormálisabb állapotban neki mondtam el.

- Jó reggelt - dörmögte Nialler mikor megjelent a konyhába.

Az utóbbi egy hétben minden nap ilyen korán kel és megy is a kórházba Honorhoz.

- Köszönöm Niall - mondta neki Tommo.

Az ír fiú erre csak biccentett egyet, mintha semmiség lenne, amit csinál. Pedig mind tudjuk, hogy ötünk közül ő kedveli legkevésbé Honort. A béke kedvéért a lehető legkevesebbet beszélt vele. Elárulta, hogy őt irritálja túlzottan harsány és kicsapongó személyisége.

- Remélem minél hamarabb visszatérnek az emlékei - szólalt meg miközben reggeliét kanalazta.

Erre már mind a ketten rákaptuk tekintetünket, hisz azt mesélte még a minap, hogy valami már dereng neki. Értetlen képünk láttán hamar megette reggelije maradékát és mesélni kezdett.

xx Niall xx

Tegnapi nap is hasonló volt, mint a többi nagy nehézségek árán felkeltem az ébresztő élesen sivító hangjára  Betúrtam szőke hajamba, majd miután elnyomtam egy hatalmas ásítást úgy gondoltam ideje ennem valamit hisz milyen rég is volt már az a vacsora.  Miközben a hűtő teljes tartalmát a pultra pakoltam - gondoltam jobb ha teletömöm a bendőm, ki tudja megint milyen kaját adnak a kórházban - abban reménykedtem, hogy ma már történik valami látványosabb előrelépés Honor állapotában. Nem igazán szerettem hozzá járni, főleg egyedül. Ő olyan más. Kicsit talán félek is tőle. Egy percre sem tud lenyugodni, mindenhol ott akar lenni és irtózatosan zajos. Nem mi sosem leszünk igazán jóba. Ebben már akkor biztos voltam, mikor először találkoztunk Louis-ék házában. Igaz belépője elég hatásosra sikeredett, de akkor is... Miközben második szendvicsemet majszolgattam akarva- akaratlanul ismét eszembe jutott, hogy vajon miért csak rám emlékszik? Nem tehettem rá olyan mély benyomást, ami ezt indokolná meg nem is ismerjük egymást annyi ideje. 

Mikor már nem tudtam tovább húzni a dolgot bepattantam a vadonatúj kocsimba és elindultam a kórházba. Természetesen csak szépen óvatosan nehogy bárkinek vagy bárminek baja essen. Minden gond nélkül megérkeztem a kórházba és beálltam a parkolómba. Igen már van parkolóm, minden alkalommal ide állok, bár nem tudom miért.  Mielőtt kiszálltam volna még felvettem az anyósülésen hagyott sapkát és napszemüveget. Szinte rohanva haladtam a bejáratig, hisz most nem igazán akartam egy rajongóval sem összefutni a firkászokról pedig ne is beszéljünk.  A pult mögött ülő már jócskán középkorú nő figyelemre se méltatott. Ez felhúzott volna, de mivel tudtam a járást engem sem igazán érdekelt az ő dolga. A kusza folyosók rengetegében már majdnem elszédültem mire a szobához értem. Mielőtt beléptem elmormoltam egy "Nyugi Niall minden rendbe, nem esz meg" mondatot majd valami normálisabb ábrázatot öltve beléptem a kórterembe. 

- Jaj már annyira vártalak - kiáltotta Honor rendellenesen magas hangon.

- Csak nem kivetett az ágy? - próbáltam kedves lenni.

Közben az egyik műanyag széket ágya mellé húztam és leültem rá. Hamar megszabadultam álcámtól és minden figyelmem a lánynak szenteltem. 

- Itt mindenki olyan unalmas- húzta a száját - mindig alig várom hogy begyere.

- Nem vagyok én olyan felemelő társaság.

- De igen Niall az vagy! - förmedt rám.

- Jól van jól van. Legyen igazad - hagytam rá, hisz nem akartam egy újabb vitát kirobbantani volt már épp elég. 

Elmeséltem neki mit csináltam tegnap délután, ám ez nem igazán kötötte le. Mondjuk nem csodálom, de azért ilyen látványosan nem kéne unnia. 

- És mi van az emlékekkel? Beugrott valami? - kérdeztem talán túlzottan reménykedve.

Örülnék, ha még valakire emlékezne akkor jobban telne az idő és talán többet tudnánk segíteni neki. Én nem ismerem őt és a szokásait nem tudom mivel tudnám őt segíteni, hogy jobban emlékezzen. 

- Igen. És nem is akármi Niall James Horan - pattant fel az ágyról.

Én úgy megijedtem a hirtelen hangulatváltozástól, hogy majdnem hátraestem a széken. Mit tettem? És miért szólít a teljes nevemen?

- Hogy tehetted ezt? - ütötte meg karom.

Már mind a ketten talpon voltunk és farkasszemet néztünk egymással. 

- Mégis mit? - kérdeztem bambán.

- Hogy voltál képes megcsalni? - és a nyomatékosítás véget egy szép pofont is lekevert.

- Mi van? Meg vagy te húzatva? Hogy csaltalak volna meg? És kivel?

- Vickivel és mert nem voltam elég jó neked - kezdett idegességében ugrálni.

- Ki a frász az a Vicki?

- A pultos a klubban. Ne hazudj! - emelte fel a hangját.

- Oké, te nem vagy komplett. MI - kezdtem hevesen mutogatni kettőnk között - sosem jártunk még csak nem is csókolóztunk. Sőt az igazat megvallva nem is igazán beszélgettünk a baleseted előtt.

- Mi? Én nem voltam elég jó neked? - roskadt az ágy szélére.

- Uram atyám. Figyelj, te Zaynnel jársz. Kicsit viharosan indult a dolog, de szeretitek egymást. Érted? - ültem mellé.

- Én azzal a bunkóval biztos nem - kötötte az ebet a karóhoz.

Már tényleg nem tudtam mivel tudnám meggyőzni, hogy nekem van igazam. Órák óta csak mondja a szerinte emlékeket, amik tuti, hogy nem történtek meg. Képtelenség. Ők nem futottak Harryvel meztelenül Pamplónában. Ez volt a hab a tortán felálltam és kivágtattam a folyosóra. Aztán félúton eszembe jutott, hogy ezt mégsem tehetem meg így visszaindultam.

- Holnap ismét jövök - mondtam az ágyon ülő lánynak mire ugrándozni kezdett és egy puszit dobott felém. 

Már csak az a kérdéses, hogy mire Honor a régi lesz én fogok megörülni? 

- Hát ennyi - vertem a fejem a konyhapultba. 

Szerettem volna egy kis együttérzést kapni, de ahogy a srácokon végignézek arra aztán várhatok. Hangosan röhögnek és jobbra-balra dőlnek a széken.

- Ez nem vicces - mondom mérgesen.

- De igen Nialler, nagyon is az -kel fel a földről Louis.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
És itt az újabb rész.
Jó olvasást!
Puszi Cassy