×× 51. fejezet ××

xx Angie xx

KÜLÖNÖSEN ÉREZTEM MAGAM, LEHET azért, mert a Harryvel való baráti kapcsolatunk átalakult valami egészen mássá. Ettől viszont meg kellett volna nyugodnom, nem? Hogy van mellettem valaki, akiben bízhatok. és segít nekem. Mégsem ezt történt vagyis csak részben, hisz tényleg megnyugodtam Harry mellett, és úgy éreztem, hogy minden rendben van, de aggódtam is. Aggódtam, hogy mit fognak szólni a többiek. Ez normális? Örülnöm kellett volna, és nem kellett volna, hogy az érdekeljen, hogy mások mit gondolnak, hogy Louis mennyire lesz dühös mikor ezt megtudja, mindenki más hogy fog rá reagálni, és nem utolsó sorban mi lesz Liam véleménye. Miért érdekel még mindig? Miért nem tudom csak egyszerűen lezárni, és úgy gondolni rá, mint valami szép dologra a múltban? Talán bennem van a hiba, és azért nem tudok normálisan viszonyulni a dolgokhoz. A fiúkkal töltött pár napomat ezek a gondolatok árnyékolták be, amint pár percre magamra maradtam már be is kúsztak az agyamba, amit apró darabokra szerettek volna szétcincálni. Lehet, hogy a lelkiismeret furdalás okozta, talán ha rögtön közöltük volna a többiekkel, hogy mi van köztünk nyugodtabb lennék, de nem csak én nem akartam. Harry sem kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig el kell mondanunk nekik, mert így tisztességes. Megérkeztünk, és úgy csináltunk, mintha semmi fontos nem történt volna, pedig mind a ketten tudtuk, hogy nincs így. El rögtön kiszúrta, lehet radarja van az ilyen dolgokhoz. Este szépen rá is kérdezett, vagy inkább borította a bilit.

- Mit csináltatok már megint? - kérdezte azonnal mikor a szobánkba értünk.

- Semmi rosszat, legalábbis azt nem, amire gondolsz - vágtam rá azonnal.

- Akkor? - folytatta kíváncsian.

- Azt hiszem összejöttünk.

- Hogy nem lehet ezt tudni? - ingatta a fejét.

Látszott, hogy valamelyest megnyugodott, gondolom egyből a legrosszabb jutott az eszébe, bár fogalmam sincs mi lehet az. 

- Hát, hogy nem mondtuk ki, csak úgy vagyunk.

- Nem tetszik ez nekem, ez így nem jó - tette még hozzá.

Igaz nem fejtette ki, hogy mire gondolt, nekem azért volt egy sejtésem. Nem akartam erről beszélni, mert még én sem tudtam miről is kéne. Tehát ő jótékonyan hallgatott, bár pár szúrós pillantással megjutalmazott engem, és Harryt is. Mintha direkt arra játszott volna, hogy lebuktasson minket. Jézusom... miket beszélek. Olyan, mintha valami bődületes nagy galádságot követtünk volna el, amiért bűnhődnünk kellene, de ez nincs így. Egyszerűen csak jó, hogy van ennyi. 

Nem kell magyarázkodnom senkinek, nem raboltam bankot, nem öltem embert. Egyszerűen csak felejteni szeretnék, és ha ehhez egy másik emberre van szükség, ám legyen engem aztán nem érdekel. 

Nem nyugodtam le, sőt sokkal zaklatottabb lettem, mint az utazás előtt. Vagyis Eleanornak nem volt igaza, és a zsarnokságával semmi jót nem ért el. Egy nagy katyvasz lett az egész.  Mérgesen dobtam a kisebb utazótáskám a szobám sarkába, és elterültem az ágyon. Élveztem a csendet, ami az elmúlt három napban nem igen adatott meg. Fejemet a párnék közé fúrtam, és azt sem bántam volna, ha alszom egy nagyot. Szerettem volna, de valaki úgy gondolta már elég kipihent vagyok, és azt az időt másra is fordíthatom, így a mobilomat zaklatva próbált minél hamarabb felkelteni.  Félig csukott szemmel kotorászni kezdtem a földön, hogy megtaláljam azt a fránya kütyüt, nem egyszer gondoltam rá, hogy nem veszem fel, de aztán eszembe jutott, hogy a csörgéstől nem tudnék aludni. Mire megtaláltam elhallgatott, így nagyon mérges lettem. 

- Nem tudom ki hívott, de remélem nagyon nyomós oka van rá. Minimum üsse el egy kamion vagy tudom is én - adtam hangot nem tetszésemnek, miközben törökülésbe elhelyezkedtem az ágyon.

Szorgosan nyomkodni kezdtem a kis nyavajást, és mikor az üzeneteimre mentem annyira megijedtem, hogy le is szédültem az ágyról.

- Basszus kulcs, hű de nagyon basszus kulcs - mondtam a hátamon vergődve.

Gyorsan összekaptam magam, és már rohanni is kezdtem, mint valami félkegyelmű. 

- Kicsim, hova ilyen sietősen? - jött ki Anya a konyhából a nagy robajra.

- Baj van, Honor van. Kórház van - hadováltam össze- vissza mindenfélét, miközben kezeimmel csapkodtam. 

Ennél többet szerencsére nem kellett mondanom, mert Anyu már nyúlt is a táskája után, és tuszkolt kifelé az ajtón. Ő is feszült lett, és minél hamarabb a kórházba akart lenni. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy fittyet hányt a KRESZ szabályokra. Teszem azt, neki az épp piros még majdnem zöld volt, és a buszsáv szavaival élve csak rá várt. 

Végül egyben értünk el a kórházig - igaz, ha karamboloztunk volna legalább helyben van az ellátás - és loholtunk a nővér pulthoz. Anyu bennfentesként társalgott a túloldalon állóval, míg nekem eszembe jutott Phebs. Azonnal sírhatnékom támadt, de a hangos beszélgetés, és Honor szobaszámának skandálása szerencsére megakadályozott benne, hogy ilyet műveljek. 

Tankként robbantunk a szobába, és egymást túlkiabálva próbáltuk kideríteni mi is történt. Közben persze nem egyszer lemondtam, hogy Honor mekkora egy hülye. Nem tudhattam, hogy mi történt, de a francba is terhes. Figyeljen már jobban. 

- Héé így sose fogjátok megtudni mi történt - integetett.

Végülis hatásos volt, mind a ketten elhallgattunk, és vártuk, hogy elmondja a történteket.

- Elcsúsztam a boltban, ennyi - vonta meg a vállát.

- Honor, egy eséstől nem kerülnél ide. Nővér vagyok pontosan tudom - dorgálta Anya.

- Rendben talán egy létrán álltam - tette halkan hozzá.

- IDIÓTA - kiáltottam teli torokból.

- Jól van na - takarta el arcát egy párnával.

Miután megtudtuk, hogy drága unokatestvcérem megint nem tudott megmaradni a seggén, és pont a szekrény tetején lévő könyvre volt szüksége, kettesben maradtunk. Édes felmenőm elment, hogy egy kis séta során hasznos információkkal megpakolva térjen vissza.

- Te miért vagy ilyen? - kérdezte mikor már csak ketten voltunk.

- Utoljára akkor voltam kórházba mikor ti karamboloztatok - mondtam.

Nem kellett mást mondanom, arca ellágyult, és óvatosan megszorította a kezem.

- És még? - vonta fel szemöldökét.

- Beszéltél már Zaynnel? - próbáltam terelni a témát.

- Csitt a pakisztáni az én ügyem, most te vagy a kínpadon.

- Összejöttem Harryvel.

- IDIÓTA - harsogta most ő.

- Ez az én ügyem, és igenis úgy gondolom, hogy jól döntöttem - védtem magam.

- És semmi köze Liamhez, mi?

- Nem egyáltalán semmi... oké egy pici, de szerintem tényleg erre van szükségem, és Harry kedves, figyelmes és tényleg érdekli mi van velem.

- Ti csak kompenzáltok - rázta a fejét.

- Elmész te a... a... a... nagyon jól tudod hova. Nem kompenzálunk, és engem egyáltalán nem érdekel Samantha.

- Sophia - javított ki rosszallóan.

- Egy kutya. 

Beszélgettünk még egy darabig - bár mondhatom, hogy nem szívesen- mert tök ugyanazt csinálta, mint Eleanor. Szerencsére a beszélgetés második fele már sokkal inkább róla szólt, mintsem rólam. Kiderült, hogy elég rosszul esett, így az orvosokban az is felvetődött, hogy a szülésig bent tartják, ami még legalább két hónap. Ő persze hevesen ellenkezett, nem is csodálom tuti bekattanna, vagy bekattanna Rosalind is. Az már majdnem egy royal flöss, Zayn a mázlista.

Pár órával később indulnunk kellett, mert végetért a látogatási idő, Anyu még utánanézett ki lesz az éjszakai nővér, és ellátta egy-két tanáccsal Skyjal kapcsolatban, én addig a parkolóban tudtam le kilométerhiányom. Végül már untam, és inkább elővettem a telefonom, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve már be is nyomtam a hívás gombot.

- Hallo? - szólt bele az álmoskás, rekedt hang.

- Szia Harry, felébresztettelek?

- Ang, minden rendben? - kérdezte már jóval éberebben - Történt veled valami?

- Nem, én nagyjából jól vagyok. Honor került kórházba, és elég rosszul érintett - mondtam el indokom.

- Nem érzed magad rosszul, meg semmi?

- Nem, nem egészen embernek érzem magam. De biztos fáradt vagy...

- Hé hé hé le nem merd most tenni, hallod? - förmedt rám - Így nem fogok tudni aludni, és te sem leszel jobban. szóval szépen mesélj el mindent.

- Harry, az nagyon hosszú és te holnap nem nézhetsz úgy, ki mint egy mosógépből kirángatott alsó.

- Azt majd megoldnom, fülelek Szépségem - kurjantotta.

A pár perccel ezelőtti álmosság, mintha nem is lett volna. Hangja vidám, és kíváncsi volt, amitől én mesélni kezdtem. És a szám be sem állt, egészen addig míg haza nem értünk, plusz fél óra míg rávettem már tényleg menjen, mert nem állok jót magamért. A fenyegetőzés nem igazán használt, de végül lerakta, én pedig elmehettem tusolni. Mire visszaértem ismét szólt a telefonom, nagyon megijedtem, hogy Honor hív, de a képernyőn Styles neve villogott.