xx 31. fejezet xx

xx Angie xx

TUDTAM, HOGY A SZERTARTÁSON nem vehetek részt. Zayn és Harry mégis megígérték, hogy lesz alkalmam elbúcsúzni barátnőmtől.  Fogalmam se volt ezt mégis hogy fogják véghez vinni de bíztam bennük. Niall természetesen délelőttjét ismét a kórházban kezdte azt is mondta, hogy holnap már kiengedik Honort és hazajöhet. Ennek valamelyest örültünk, de a mai nap mégsem erről szólt. Sokkal inkább a búcsúról. Nem igazán találtam a helyem, bár ebben semmi meglepő nem volt, hisz már napok óta ez a helyzet. Csak feküdtem a televízió előtt és próbáltam valami nézhető műsort keresni.

- Angie késő délután az enyém vagy - huppant le mellém Malik.

- Mégis miért? - értetlenkedtem.

- Szükségem van a támogatásodra.

Ez nekem még mindig nem jelentett semmit, így ugyanolyan zavarodottan néztem rá.

- Újabb tetoválást akar és azt szeretné, ha elkísérnéd.

- Szívesen elmegyek veled - mosolyogtam rá.

Kis párbeszédünk végére Liam is leslatyogott a lépcsőn, álmos arcát törölgetve megindult a konyha felé. Félúton elmormogott egy "Jó reggelt" - et, puszit nyomott a fejemre és tovább sétált. Volt valami nem megszokott a viselkedésében, ami arra ösztönzött, hogy utána menjek. Lassan kibontakoztam a duó közül és a konyhába mentem. Liam reggeli kávéja elkészítésén fáradozott így fel sem tűnt neki, hogy bejöttem.

- Minden rendben? - kérdeztem mikor helyet foglaltam vele szembe.

Lassan belekortyolt forró italába és arcomat tanulmányozta.

- Igen, csak Zayn lerúgott az ágyról - morogta.

- Ennyi? - puhatolóztam tovább.

Valahogy úgy éreztem valamit elhallgat előlem és egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne jöjjek rá vajon mi lehet az.

- Csak fáradt vagyok - fújta ki a levegőt - Meg zavar, hogy Zayn mindig nálunk köt ki.

- Sajnálom, csak ő tudja min megyek keresztül.

- Én is tudnám, ha elmondanád - válaszolt csípősen.

Hátrahőköltem válaszától, hisz ő a mindig nyugodt és kiegyensúlyozott srác csak így felkapta a vizet. Tudtam, hogy igaza van, de nem akartam az érzéseimről beszélni, hisz nagyon fájt. Zaynnek pedig nem kellett semmit sem mondanom, ő csak érezte. Láttam arcán, hogy az elmúlt két hétben mennyire megbántottam azzal, hogy kizártam.

- Nem akartalak megbántani, csak olyan nehéz ez nekem - nyeltem egy nagyot.

Felpattantam és meg sem várva válaszát az emeletre rohantam. Minden kopogás nélkül Louis szobájába rontottam és ágyúgolyóként landoltam az ágyon.

- Angie mi a baj? - kérdezte kissé kómás hangon.

- Mindenkit csak bántok - mondtam miközben közelebb kúsztam hozzá.

Szánalmas, hogy mostanában mennyit sírok. Csak magammal vagyok elfoglalva és az sem érdekel, ha másoknak fájdalmat okozok. Szörnyű ember vagyok.

- Hé ez... - de nem hagytam, hogy befejezze.

- Kérlek csak azt ne mond, hogy nincs így, mert te is tudod, hogy másra csak figyeltem csak a saját nyomorúságomra és senki más nem érdekelt. Azt sem tudom mi van veled vagy, hogy Niall hogy érzi magát? És a legfontosabb megbántottam Liamet és most teljesen jogosan dühös rám.

- Minden rendbe fog jönni.

- Ez is milyen hülye mondat. Nem lehetsz biztos benne, lehet, hogy innentől ilyen hisztis picsa leszek, aki mindenkit elüldöz a közeléből.

- Én akkor is szeretni foglak - ölelt szorosabban magához- Gyere nézzünk mesét.

Louis képes volt minden aggodalmamat elűzni, bár volt már tapasztalata a hasonló helyzetekkel. Tudta, hogy az igazán kényes helyzeteket csak egy vidám mesével tudja elfeledtetni. Már másodszor kezdtünk neki a Shreknek, mikor Harry és Zayn rontott be.

- Prücsök itt az idő.

Vettem egy nagy levegőt kikecmeregtem az ágyból és követtem a két jómadarat le a földszintre, majd onnan a garázsba. Liam a nappaliban ült és olvasott valami újságot próbált úgy csinálni, mint aki tudomást sem vesz rólunk és valljuk be elég jól sikerült neki. Nagyon fájt távolságtartó viselkedése, még akkor is, ha tudtam teljesen jogos. A kocsi hátsó ülésére pattanva, becsaptam magam mögött az ajtót és vártam, hogy indítsanak. Nem érdekeltek nyugtató szavaik, hisz nem jutottak el tudatomig.

- Kérlek mosolyogj - nézett a visszapillantóba Zayn.

Ő maga is tudta micsoda bugyuta és már-már kivitelezhetetlen kérés ez. Pár perc kocsikázás után meg is érkeztünk a temetőbe, már egy parkoló autó sem volt ott rajtunk kívül, aminek igazán örültem. Egy fáradt levegővétel után a srácok közé álltam és követtem őket a kitaposott kis ösvényen. Még oda sem értünk a sírhoz én már egész testemben remegtem és ha a két fiú nem tartott volna biztos vagyok benne, hogy ott helyben összeesem. Nem kellett sokat keresgélnünk, hisz csak alig néhány friss sír volt a temetőben. A megfelelőhöz érve a friss föld tetejére tettük az egy- egy szál virágot, amit Phoebe-nek hoztunk. A fiúknak a búcsú látszólag nagyon könnyen ment, igazán összeszedettnek tűntek. Pontosan tudták mit akarnak mondani, míg az én gondolataim csak kavarogtak a fejemben. Annyi mindent akartam mondani és féltem valamit kihagyok.  Miután a fiúk elmondtak minden számukra fontosat kicsit arrébb vonultak, hogy kettesben maradhassunk.

- Szia Phebs, nem is igazán tudom mivel kéne kezdenem, hisz annyi mondanivalóm van. De úgy gondolom az első és legfontosabb, amit el szeretnék mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy ez lett a vége és sajnálom, hogy miattam ez történt. El sem tudod képzelni mennyit jelentettél nekem, még belegondolni is fura, hogy nem lesz kivel megbeszélnem azt a sok apró-cseprő dolgot, amiről te mind tudtál és türelmesen végighallgattál. Kicsit elveszettnek is érzem magam nélküled. Meglepő két év alatt hova jutott a kapcsolatuk, barátságunk. Egy egyszerű levelezésből elválaszthatatlan barátokká váltunk. Eddig. Mi lesz velem ezután? Minden nap ezt az űrt fogom érzeni, ilyen bűntudattal. El sem tudod képzelni milyen nyomorultul érzem magam. Mindig azt érzem, hogy ha én nem lennék ez nem történt volna meg, ha nem akartál volna nekem meglepetést szerezni még mindig itt lennél velem.  Tudom, hogy most kupán vágnál a hülye gondolataim miatt, de én tényleg ezt érzem. Szörnyű ember és szörnyű barát vagyok. Honor is miattam került ilyen állapotba, Liam haragszik rám, teljesen jogosan és lassan mindenkit elvesztek, aki valaha is fontos volt nekem. Kezdődött a bátyámmal, akit még most sem kaptam vissza teljesen, aztán ott voltak a szüleim, majd te és Honor most pedig Liam. Egyszerűen minden kicsúszik a kezem közül.

Egyre rendezetlenebbül vettem a levegőt ennek hatására további mondandóm nagy részét el is felejtettem.

- Még annyi, de annyi mindent akarnék mondani, de már magam sem tudom hol tartottam. Viszont még mielőtt elfelejtem ezt el kell mondanom: "A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog....valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok te pedig te. Akármit is jelentünk egymásnak, egymás életében ez mit sem változott. Nevezz csak a megszokott nevemen beszélj hozzám ugyanazon a könnyed hangon, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap, mint nap, ahogy annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot mikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, amilyen volt, nem szakad meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj." Érted? Akkor most is itt vagy, itt vagy a közelemben és nem fogsz elhagyni, igaz? Mindig a legjobb barátnőm leszel, pont ahogy én is neked, igaz?

Ettől az egésztől csak még rosszabbul éreztem magam, hisz akárhogy győzködtem akár magam, akár a körülöttem lévőket akkor sem tudtam elhitetni magammal, hogy itt van, hogy most is itt van velem. Kezeimet számra tapasztottam, hogy ezzel tompítsam hisztérikus zokogásom, aminek következtében a sáros földre rogytam. Képtelen lettem volna megmozdulni, képtelen lettem volna akár egy centivel is arrébb csúszni. Próbáltam visszanyerni az uralmam a testem fölött, de minden ténykedésem hiábavaló volt. 
- Minden rendben. Gyere Angie - kapott karjai közé valószínűleg Harry, mert Zayn előre rohant, hogy beindítsa az autót.
Pár perccel később mi is utolértük őt és már autóba is pattantunk. Nem szóltak hozzám, vagyis én úgy érzékeltem nem szóltak hozzám, de mint ez később kiderült nincs így Harryt kitettük a villánál mi pedig Zaynnel továbbhajtottunk. Ez idő alatt sikerült valamennyire lenyugodnom és rendbe szednem magam. A város szíve felé menet még így is érzetem a fiú kutató pillantásait magamon. 
- Jól vagyok Zayn- hazudtam.
- Hiszem, ha látom - vágta rá azonnal. 
Nem tudtam volna vitatkozni ezzel, hisz makacs. Végül az autó motorja leállt, ezt követően ki is szálltunk a kocsiból és amilyen gyorsan csak lehetett a szalonba rohantunk.  Itt régi ismerősként üdvözülték a fiút és a részleteket beszélték meg újonnan készülő mintájához miközben én a falra kitett műveket csodáltam. Szerintem én erre sosem lennék képes, félek tőle. Miközben ezen tűnődtem Malik is befejezte a kis diskurzust és mellém sétált.
- Honnan jött hirtelen ez a nagy tetováltatnék minden szabad bőrfelületemre mánia? - kérdeztem.
Nem akartam őt se megbántani se vádaskodni egyszerűen érdekelt. Testét eddig is díszítette néhány szép munka, de az utóbbi időben nagyon rákapcsolt.
- Érezni akarom, hogy élek és mikor a tű a bőrödhöz ér végigfut rajtad egy érzés, hogy igen erre volt szükségem. Tudod a tetoválás kicsit olyan, mint a drog. Nehéz elkezdeni, abbahagyni pedig szinte lehetetlen. És ez az érzés okozza azt, hogy egyre többet és többet akarsz.
Látszott arcán, hogy ez nem egy olyan hirtelen felindulás, komolyan gondolja. Következő percben arra eszméltem fel, hogy karon ragad és a szalon vége felé kezd el húzni. Kicsit, oké nagyon megijedtem és ez valószínűleg az arcomra is kiülhetett.
- Nyugi csak azt akarom, hogy mellettem legyél. Nem neked fogják csinálni - mosolygott rám, majd ledobta magáról a felsőjét és a székbe feküdt. 
Mikor meghallottam azt a jellegzetes hangot annyira kirázott a hideg, hogy rögvest Zayn keze után kaptam, aki csak jót mosolygott az egészen. Talán még piszkálni is fog emiatt ezt pedig nem engedhetem meg. Megpróbáltam kihúzni a kezem, de ő erősen tartotta.
- Ha elengeded félni fogok - válaszolta.
Innen már tudtam, hogy meg sem fordult a fejében, hogy ezt később felhasználja ellenem. 
- Kérlek Angie csak egy mosolyt! Tudod, mint régen - kérlelt Zayn miközben épp az autó felé haladtunk.
 Azt mondta köteles vagyok elmenni vele fagylaltot enni miután elkészült a tetoválása, mert nála ez már amolyan hagyomány. Nem értettem ettől neki miért lesz jobb, de ha tényleg ezt szokta csinálni én nem akadályozom meg benne.  Hülye pofákat vágott miközben mindent összekent csokifagyival.
- Mint egy nagyra nőtt óvodás - kacagtam.
- Nah... végre - törölte le arcát - Alig vártam, hogy újra nevetni halljalak téged.