×× 46. fejezet ××

xx Angie xx

A ZSENIÁLIS BESZÉLGETÉSHEZ EGY zseniális zárás is dukált, amit a nevem ordibálása jelentett. Azonnal felismertem, hogy Honor az, és nem is értettem mit keres itt. Azért ment el, hogy ne találkozzon a srácokkal, erre pont akkor toppan be mikor megérkeznek. Mi ebbe a logika?  Kikerültem a leforrázott dinkát és rohantam lefelé a lépcsőn. Ez talán nem volt a legjobb ötlet, hisz majdnem pofával előre érkeztem meg. Még szerencse, hogy Liam időben elkapott.

- Köszönöm - mondtam hálásan.

Ezután karon ragadtam Ms. Üzletasszonyt és a konyhába cibáltam.

- Hogy a fészkes fenébe kerülsz ide te ügyefogyott? - rivalltam rá.

- Ők mit keresnek még  itt - mutogatott kifelé.

- Mi az, hogy MÉG? Most jöttek, te hülye.

- De nem azt mondtad... hogy... hogy...

- Hogy ma jönnek és legalább három napig maradnak. És ebből te csak annyit fogtál fel, hogy ma. Istenem.

- Akkor én most lelépek, és talán meg fog feltűnni nekik.

- Ja és talán Zayn sem fog a nyomodban loholni, mint egy pincsi. Álmodj!

- Mi a frász bajod van? Olyan vagy, mint valami baszakodós, karótnyelt picsa.

- Ó, talán azért, mert itt vannak, és ötletem sincs mit csináljak. Ugyanis veled ellentétben én nem menekültem el - pufogtam.

- Ja, de csak azért, mert nem jutott eszedbe, és tök hülyén jött volna ki.

Nem mondhatnám, hogy pont ehhez volt kedvem, eleget veszekedtem már Louis-val nem akartam most vele is.

- Rendben segítek neked, ha te is nekem - szólalt meg valamivel nyugodtabban - Nem hagylak téged a szexi duóddal, ha te nem engeded Zaynnek, hogy a gyerekről beszéljen.

- Oké, maximum lyukat fog égetni a hasadba azzal a fixírozós tekintetével.

Nem hittem, hogy ez beválhat, de legalább nem egyedül fogok szenvedni. Mivel nem húzhattuk tovább visszamentünk a többiekhez és nagy nehézségek árán leültünk a nappaliban. Mindenki a másikat méregette, senki sem mert megszólalni, és olyan kínos helyzet állt elő, hogy legszívesebben elfutottam volna.

- És Angie hogy vagy? - törte meg Liam a kínos csendet.

Bár kérdésétől még rosszabbul éreztem magam és fogalmam se volt mégis mit vár mit mondjak. Kérjek bocsánatot, mert lefeküdtem Harryvel? Vagy kérdezzek vissza a Danielle-lel történtekre? Biztos nem ezt akarja.

- Hát... - makogtam össze-vissza - Honor üzletet fog nyitni - vágtam rá hirtelen.

Igen tudom, hogy nem rá volt kíváncsi, de bepánikoltam mégis mit kellett volna tennem? Elmondanom mennyire elrontottam mindent? Ez igaz, de nem érzem úgy, hogy már képes lennék kimondani.

- MIT? - hűlt el Zayn.

- Hogy micsoda?- kontráztak a többiek

Honor csak összeszűkített szemekkel nézett rám, és tudtam ennek nem lesz jó vége.

- Angie, meglátogatta Hannah- t  - vágott vissza.

- ANGELA TOMLINSON MI A SZENT SZART CSINÁLTÁL? - förmedt rám bátyám.

Oké, hát nem akartam, hogy így tudja meg, de nem értem miért ilyen mérges. Sosem mondta, hogy ne beszéljek vele, meg ha mondta volna se tartottam volna be. Attól, hogy ő lezárta a dolgokat nekem még nem muszáj, és a kis látogatásom is erről tanúskodott.

- Nem kell úgy felkapni a vizet, te szóba se kerültél - néztem vissza rá morcosan.

Egyébként is miért kell mindent kikotyogni, én úgy gondoltam ezt meg sem fogom említeni. És én véletlenül mondtam el az üzletes dolgot, míg Honor szándékosan hagy szarban.

- Zayn, gratulálok. Lányod lesz - vágtam oda neki, majd bármi egyéb nélkül felálltam és kirohantam.

Nem így akartam ezt az egészet, szerettem volna, ha van egy kis nyugalmam, és át tudom gondolni mi is legyen a következő lépésem. Honor meg ahelyett, hogy segített volna, csak azt nézte hol tud visszavágni. Megszülethetne már az a gyerek, mert az idegeimre megy ez az egész.

Igazából nem jutottam messzire csak a saját kertünkig. Túlzottan féltem tőle, hogy ha kilépek az ajtón a fanatikusok rám támadnak. Csak feküdtem a fűben, és azt kívántam bárcsak meg sem történt volna. Túl sok ez az egész, a felhajtás, a figyelem, és az, hogy néhányan örömködve nézik, ha orra buksz. Nem volt választásom, azzal, hogy Louis sikeres lett és valóra váltotta az álmait minket is magával rántott ebbe a mélységbe. Nem mondom, hogy nem érte meg, de én meg lettem volna annyival, hogy a húg, akiről nem szeretném, ha bármi kiszivárogna. Ehelyett a húg, aki egy nyár alatt felforgatott mindent lett belőlem.
- Erre engem miért nem készített fel valaki? - kérdeztem a szürkülő égbolttól.
Talán azt kéne tennem, amit Hannah is tett, és kihátrálnom ebből az egészből. Megtalálni a saját utamat és azon menni. De képes lennék rá? Túlságosan is az életem részéve vált ez az öt idióta.

Elég kellemetlenül teltek számomra ezek a napok, hisz Honor még aznap eltűnt, mert mint kiderült vett magának egy lakást, és úgy gondolta ideje, hogy berendezze, és igazi otthon váljon belőle. Nekem az volt a tervem, hogy mindenkit elkerülök, és nem hozom szóba a kényes témákat, és gondolom ez Tommonak is tetszett volna. Már, ha összejön. Ugyanis mintha a másik négy srác pedig azt vette volna a fejébe, hogy ezt megakadályozza. Tényleg nem tudtam meddig bírom még.

- Szia - mondta hirtelen valaki, és becsukta maga mögött szobám ajtaját.

- Szia Liam - mondtam anélkül, hogy megfordultam volna.

Ő csak az ágyam mellé sétált, és leült a szélére. Pontosan tudtam, hogy azért tette, hogy lássa az arcom, a reakcióim.

- Kérlek beszéljünk - mondta már-már könyörgőn.

Úgy éreztem ezt nem engedhetem meg, hisz tudtam akár egy mondat után elgyengülnék, és a karjai közé vetném magam.

- Szerintem jobb, ha nem feszegetjük a dolgokat, csak mindkettőnknek fájna.

- De ezt sem csinálhatjuk a végtelenségig. Kerülni akarsz, és kellemetlenül feszengeni?

- Nem, de azok a dolgok akkor is megtörténtek, és nem söpörhetjük be őket a szőnyeg alá.

- Szerinted én nem tudom? - túrt bele pár centis hajába.

Úgy viselkedett, mintha neki joga lenne hozzá, hogy számon kérjen. Mintha, amit én tettem sokkal súlyosabb lett volna. Rendben ez lehet, hogy így van, de azt ne felejtsük le, hogy én szerveztem meg azt a bulit. Én voltam az, aki hetekig rohangált cukrászról cukrászra, míg találtam egyet, aki hajlandó volt elkészíteni a különleges rendelést. Mindenről gondoskodtam, hogy tökéletes legyen, és ez legyen számára az egyik legjobb szülinap, és ő a buli közepén vetette magát Danielle karjaiba. Velem ezt nem teheti. 

- Inkább hagyjuk és feszengjünk tovább - pattantam fel.

Csak pár lépést tettem már elkapta karom és visszarántott maga mellé.

- Én képes lennék neked megbocsájtani. Én el tudnám felejteni, hogy te lefeküdtél Harryvel - szuggerált.

Gombóc nőtt a torkomba, mert ismertem már annyira, hogy tudjam igazat mond. Így, hát az a legtisztességesebb, ha én is őszinte vagyok vele.

- Én is meg tudnék neked bocsájtani, de nem tudom, hogy bízni is képes lennék benned.

Mondatom hallatán arca komor lett, száját keskeny vonallá préselte és szinte megvetve nézett rám.

- Mert szerinted nekem olyan könnyű bízni benned? - kérdezte flegmán - Szexeltetek, ez nem olyan, amit csak úgy el lehet törölni.

Soha nem hallottam még őt ilyen hűvösen, és távolságtartón beszélni. És álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha megtapasztalom ezt az oldalát. Ezt a részét, ami megijeszt.

 - Csak tudod kettőnk között az a különbség, hogy én józanul sosem aláztalak volna meg annyira, mint amennyire te engem. Meg sem fordult volna a fejemben! A szívemet, lelkemet kitettem érted, és te Danielle-hez mentél. Mindent megtettem, hogy boldog legyél, neked mégsem volt elég. Én azért feküdtem le Harryvel, mert nem tudtam elviselni azt a fájdalmat, amit te okoztál- zúdítottam rá mindent.

Monológom annyira sikeres volt, hogy a fiú kőszoborként festő ábrázata elégtétel lehetett volna számomra, mégsem volt. Csupán fájt. Vettem egy mély levegőt és kisétáltam a szobából, és ebből a kapcsolatból is. Világossá vált, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen. Már nincs olyan, hogy Liam és én, és már nincs boldog kapcsolat, és szerelem. Elszállt a bizalom, elszállt mindenem.