xx 7. fejezet xx

xx Angie xx

A SZOMBAT HAMARABB JÖTT, mint vártam és én ismét csak itthonról, a nappaliból izgulhattam a srácokért. A héten Hannah-val tisztáztunk mindent és ismét szent a béke. Bár nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán összevesztünk-e én mégis úgy éreztem jobb, ha átbeszélünk mindent. A héten Louis nem írt többet és ez kicsit elszomorított. Persze tudom én, hogy fontos a verseny és minden percük be van táblázva engem mégis bántott. Liamről és a többiekről sem tudok semmit, így most kétes érzések kavarognak bennem. Egyrészről izgulok értük és kíváncsi vagyok a produkciójukra, másrészt pedig haragszom. Nem kéne mégis bánt, hogy így elfeledtek engem. Lehet velem van a baj és én kezelem ezt az egészet túl gyerekesen, de akkor is! Mivel már alig néhány perc volt a show kezdetéig együtt beültünk a tv elé és vártuk, hogy a visszaszámláló nullát mutasson. Szinte majdnem hanyatt estem a saját lábamba, mikor meghallottam a más oly jól ismert zenét és nem sokkal később belépett a két műsorvezető, majd a mentorok is.

- Angie, nyugodj le! - szólt rám Apa már ki tudja hányadszorra,de én még mindig képtelen voltam nyugton megülni mellettük.

Mikor Simon kimondta a nevüket én rögtön megfagytam és megbabonázva bámultam a képernyőt. Az elején mikor megláttam őket kicsit megijedtem, mert hát eléggé el voltak maszkírozva, de ahogy elkezdtek énekelni minden aggodalmam leszállt. 

Nagyon tetszettek és mikor már biztos voltam benne, hogy semmi gigszer nem történhet velük együtt kezdtem el énekelni a dalt. Majd a szám végén visszahuppantam a kanapéra és Anya és Apa kezét szorongatva vártam a mentorok véleményét. Még szép, hogy oltári jó véleményt kaptak, amitől én ismét pattogni kezdtem. Erre Apa már nem mondott semmit, csak visszatolta az orrára a szemüvegét és a fejét rázta. Lehet elfogult vagyok, de mondhatjátok bunkóságnak is, de engem a többi versenyző annyira nem érdekelt. Így felálltam és a szobám felé vettem az irányt, magamban még mindig az előző dalt dúdolva. Nem tudom miért éreztem magam ennyire kimerültnek, de ahogy elfeküdtem az ágyamon másra se tudtam gondolni csak, hogy milyen jó lenne most egy nagyot aludni. De fent akartam maradni és megvárni az eredmény hirdetést, így felmentem a show honlapjára háta azzal elütöm az időt. Ez nagyjából fél óráig volt képes lekötni a figyelmem, utána már ez is untatott. Így maradt a jó öreg csináljunk képet, mert miért ne? ötlet. Kattingattam párat, de ettől se lettem jobban, sőt már a torkom is fájt és úgy elegem volt az egész világból.

Lehet meg kéne tanulnom a jelbeszédet vagy morzézni...
ugyanis semmi hangom :( #ramatyul@Angie_LitteTommo

Nézegettem még az emberek idiótábbnál idiótább posztjait, majd úgy döntöttem már semmi nem érdekel. Kikapcsoltam a gépet, befordultam a fal felé és elnyomott az álom.

Másnapra ha lehet mondani még rosszabbul lettem, szinte nyelni is alig tudtam. Magam köré csavartam a takarómat és úgy kullogtam le a földszintre. Mikor Anyáék megláttak ijedten mértek végig.Anyu felpattant és azonnal elém lépett egyik kezét a homlokomra szorította.

- Kicsim, hőemelkedésed van - állapította meg és elkezdett áttolni a nappaliba. Ott keresztül feküdtem a kanapén és magamra húztam a takarót. Hallottam magam körül a neszezéseket, de nem tudtam vele foglalkozni. egy idő után kezdett elfogyni a levegőm a paplan alatt így kidugtam a fejem. Feltűnt, hogy időközben egy táskás öreg úr is gyarapította társaságunkat és mint pár mondattal később rájöttem ő az orvos. Ülő helyzetbe tornáztam magam, hogy normálisan meg tudjon vizsgálni, mikor már belenézett a torkomba, fülembe, szemembe és meghallgatta a légzésem kezdett elegem lenni az egészből. Főleg, hogy miközben vizsgált számomra ismeretlen latin szavakat skandált, komolyan, mint egy kuruzsló vagy sámán. Ezen a kis eszmefuttatásomon magamban jól mulattam, majd miután végzett szüleim felé fordult. Úgy viselkedett velem, mint egy kisgyerekkel, aki nem lett volna képes felfogni, amit neki mond. Miközben ők nagyban diskuráltam az én telefonom dallamos zenélésbe kezdett, kezem közé vettem a kis készüléket. Bátyám neve villogott rajta bár nekem fogalmam se volt mit tegyek. Hisz, ha felveszem akkor sem fogok tudni beszélni vele. Felálltam kényelmes kis vackomból és a szüleim felé sétáltam és az orruk alá toltam a telefont. Rögtön értették miért tettem és Apa kikapta a kezemből és azonnal felvette.

- Szia Kisfiam - szólt bele, amitől én csak elmosolyodtam.

Vicces volt, hogy Apa így hívja azt a nagy mafla srácot. Én visszaballagtam a másik szobába és bekapcsoltam a televíziót. Bágyadtan néztem valami nem túl érdekes műsort, de fél füllel a konyhában folyó beszélgetésre koncentráltam. Bár eléggé összefolyt a két teljesen különböző beszéd. Apu besétált, letette az asztalra a telefont és mellém ült.

- Nagyon aggódik miattad - ölelt magához- Az orvos szerint kezdődő tüdőgyulladásod van és még szerencse, hogy időben észrevettük.

Vadul bólogattam, hogy persze megértem én meg minden, de akkoris volt valami gyanús a hangjában, mintha valamit titkolnának előlem. Nem sokkal később az orvos távozott és Anya is csatlakozott hozzánk, látszott arcán, hogy nagyon elgondolkodott.

- Lemondjuk az utat- szólalt meg hirtelen.

Én értetlenül bámultam rájuk, mert fogalmam se volt róla, hogy mégis mi a frászkarikáról beszélnek. Milyen út? És erről nekem mégis mikor akartak szólni? Vagy mondták csak én nem figyeltem? Töprengtem magamban.

xx Louis xx

Mikor végre sikerült Apával beszélnem valamelyest megnyugodtam, de aztán eszembe jutott  hogy a szüleink a következő héten mentek volna vakációzni. Amolyan házassági évfordulós ajándéknak szánták egymásnak. Azzal most mi lesz?

- Héé Louis minden rendbe? - legyezgette előttem a kezét Harry.

- Ja bocsi kicsit elkalandoztam. Miről van szó?

- Hogy mit tervezünk a jövőhétre?

- Miért? Mégis mit terveznénk? - néztem rájuk értetlenül.

- Látom te se figyeltél - vigyorgott rám Niall egy hatalmas szendvics mögül.

Legalább nem voltam egyedül azzal, hogy nagy ívből tojtam a dologra, de attól még kezd zavarni, hogy nem tudom mi is folyik itt.

- Oké mondjátok már el miről van szó - förmedtem rájuk.

- Kaptunk egy hét szünetet, mert van valami probléma a show körül. Már tegnap bejelentették az adásban - rázta a fejét rosszallóan Liam, hogy megint nem figyeltem.

- Akkor én azt hiszem hazamegyek - döntöttem el és mindenki rám kapta a tekintetét - Angie beteg és nem szeretném, ha a szüleink ezért nem tudnának elutazni - osztottam meg velük a részleteket.

- Szerinted mi is mehetnénk? - kérdezték egyszerre.

Hasonló arckifejezéssel néztem rájuk, mint az imént és nem akartam hinni a fülemnek. Ők most komolyan hazautaznának velem Doncasterbe, hogy a beteg húgomra vigyázzanak?

- Ti egy hétig a beteg húgomra akartok vigyázni?

- Legalább még jobban összekovácsolódik a banda - válaszolt vigyorogva a Malik fiú.

Végül arra jutottam, hogy tényleg komolyan gondolják, beleegyezően bólintottam és visszamentem a szobámba. Előkerestem Anya számát és tárcsáztam is.

- Szia Kisfiam - szólt bele boldogan.

- Szia Anyu, csak azért hívlak, hogy nyugodtan menjetek el az útra majd én vigyázok Angelára - tértem rögtön a lényegre.

- Oh.. nem kéne ekkor áldozatot hoznod. És a műsor?

- Egy hét szünetünk van és számomra sosem teher segíteni nektek és a kishúgomnak - győztem meg a saját magam igazáról.

- Angie, nagyon fog örülni neked.

- Nekünk, mert a többiek is jönnek, de légyszíves ne szólj neki. Szeretném, ha meglepődne.

- Akkor legyen úgy és mikor jöttük?

- Szerintem kora este már ott is leszünk - gondolkodtam.

Még egyeztettük a legfontosabbakat, majd mondtam, hogy mennem kell, ha időben oda akarunk érni. Visszadobtam az ágyra a telefont és ismét a srácokhoz mentem.

- Na ha tényleg komolyan gondoltátok és jönni akartok akkor kezdjetek csomagolni, mert legkésőbb fél óra és indulnunk kell - adtam ki az utasításokat.

Ők minden kommentár és morgolódás nélkül felpattantak és elindultak a szobájuk felé. Meg is lepett, hogy ilyen hatással voltam rájuk így büszkén kihúztam magam és -gondolatban még le is pacsiztam magammal- és úgy indultam vissza. Nem nagyon figyeltem mit hajigálok a táskámba, hisz ha valamit itt felejtek otthon úgy is találok tisztábbat. Behúztam a cipzárt és a vállamra kaptam a táskát az ajtót előtt ledobtam és már vettem is fel a kabátom és a cipőm a többiekkel együtt.

Repülővel hamarabb hazaértünk, mint gondoltam volna és ettől a szokásos mosoly kúszott az arcomra. Természetesen a srácok rögtön arra következtettek, hogy valami turpisságon töröm a fejem és nagyon meglepte őket mikor közöltem velük, hogy ez nincs így. Csak most jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha összefutok Hannah-val hisz amióta kimondtuk, hogy vége van nem beszéltünk egymással. Végül úgy gondoltam elég érettek vagyunk már mind a ketten és biztos tudjuk majd kezelni a helyzetet. Kiérve a terminálból azonnal hívtuk taxikat, bemondtuk a címet és már robogtunk is tovább. Hamar a házhoz értünk. El sem tudom mondani, milyen jól éreztem magam mikor kiszálltam a kocsiból és beszívhattam a jól ismert illatokat, végigsétálhattam azon a járdán, amin ki tudja hányszor sétáltam nap, mint nap. Most mégis hiányzott. Épp felemeltem volna a kezem, hogy kopogjak, de mire a felülethez értem volna az ajtó kinyílt és Anya ugrott a nyakamba. Szorosan öleltem magamhoz, majd mikor eltávolodtunk egymástól Apa következett, bár ő sokkal visszafogottabb volt. Miután túl estünk az érzelem dús üdvözlésen megbeszéltük, hogy mi a helyzet. Végül vagy háromszor elmondtuk, hogy nyugodtan menjenek csak Hawaii-ra csak elbirkózunk egyetlen beteggel. Már így is késésben voltak, ha el akarták érni a járatukat így szinte mi tuszkoltunk ki őket az ajtón. Én úgy gondoltam felmegyek megnézem mennyire is van rosszul a kis beteg, de természetesen a fiúk is velem tartottak.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~. Sziasztok Kedveskéim! :) Hát tényleg minden alkalommal többen lesztek és ettől én úgy vigyorgok, mint egy vadalma :D  16 pipa és 6 komi tényleg hihetetlenek vagytok :) Próbáltam minél hamarabb megírni a folytatást, hogy ne kelljen olyan sokat várnotok rá, mint az előzőnél.
Na ennyi volt a fecsegésem
Puszi Cassy