×× 50. fejezet ××

xx Angie xx

Eleanor megjelenésével sok mindenre számítottam, hisz ismertem már őt egy ideje, de tényleg túltett saját magán. Nagyon örültem, hogy újra láthatom őt, hisz tényleg nagyon hiányzott. Végülis a dolgok egy része bejött, mert egy napot tényleg azzal töltöttünk, hogy mindent kiveséztünk, átbeszéltünk, csajos filmeket néztünk és természetesen egészségtelen kaját zabáltunk. A fordulat hétvégén jött. Kijelentette a szokásos – Zsarnok Calder – módján, hogy mi bizony el fogunk menni a fiúk egyik koncertjére. Mert szerinte igenis ott a helyünk, hebeghettem haboghattam össze-vissza, de őt nem érdekelte, mert mint mondtam zsarnok üzemmódba kapcsolt. Tényleg mindent megpróbáltam, még Liamet is felhoztam, meg a csajt, akivel randizgat. Nem hatotta meg, az volt a válasza, hogy nem tarthatom távol magam a fiúktól csak azért, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem. Még Anyut is meggyőzte, hogy vele kell menjek, mert így legalább kimozdulok.

- Ez nem volt fair – morgolódtam már a repülőn ülve.

- Mégis mit vártál? Ismerhetnél már annyira, hogy nem hagyom, hogy így magadba fordulj egy randi miatt.

És ez így ment egész út alatt, bármint mondtam mindenre volt valami válasza, amivel elérte, hogy ő győzzön. Nem mintha arra ment volna, legalábbis részemről, mert hát földbe döngölt. Komolyan, lehet, hogy magában összeszedte milyen válaszokat fogok adni, és arra kitalált valami taktikát. Én nem tudom, komolyan.

- És mi van veled meg Harryvel? - kérdezte mikor elértük az utazó magasságot.

- Mi lenne, szeretem, jól elvagyunk - vontam vállat.

- Valami más? - kérdezte érdekes hangsúllyal.

- Oh... cseszd meg. Nem, nincs semmi más, szex meg végképp nem.

- Nem én mondtam, te gondoltál rosszra - emelte védekezőleg magasba a kezét.

- Ja, mert a valami más alatt te a társasozásra gondoltál, mi?

- Oké, igazad van. Csak tudod Louis mesélte, hogy elég sok időt tölt nálatok én meg gondoltam azért, mert összemelegedtetek.

- Már egyszer összemelegedtünk, de az még másnap ki is hűlt.

- Jaj, te - ölelt szorosan magához. 

Tudtam, hogy csak jót akar nekem, meg minden, de én és Harry? Eszembe se jutott... nem azért, mert ő nem tett olyan utalásokat, hogy többet szeretne csak valami. Nekem fura lenne, még így elképzelni is. Louis azon is teljesen kivolt, hogy Liammel összejöttünk, pedig az csak ilyen jönnek a hormonok, mindent felborítanak, és egymás nyakába varrnak dolog volt, aminek a vége egy szétplaccsant buborék. Miért kockáztatnám ezt újra? Talán nem kéne ezen agyalnom, mert ha sokat gondolok rá hozzá fogok szokni.

Pár óra múlva már a hotelbe próbáltunk bejutni, nem mondom, hogy feltűnés nélkül, hisz az már a reptérnél sem jött össze. Miközben lassan araszoltunk előre hallgattam a bugyutábbnál-bugyutább találgatásokat. Ezeket még el is tudtam volna viselni, de mikor azok következtek, hogy biztos csak azért vagyok itt, hogy újra visszaszerettem Liamet, vagy épp valaki mást. Az már eszükbe sem jutott, hogy Louis a bátyám. Nagyon rosszul esett. Szerencsére a recepciónál gyorsan elintéztük a dolgokat, bár szerintem El ezt már előre elintézte. A szobánkba érve mondtam, hogy ledőlök egy kicsit. Átlátszó kifogás volt, de szükségem volt rá. Elterültem a francia ágy közepén, és még a takarót is a fejemre húztam. Elbújtam a világ elől.

- Angie, kelj fel - dörmögte Tommo.

- Majd később - kapaszkodtam minden erőmmel a vékony anyagba.

De ma az esélytelen próbálkozások napja volt, hisz nem tartott neki sokáig megszabadítani tőle.

- Örülök, hogy itt vagy - vigyorgott rám.

- Egy kicsit én is- vontam vállat.

Láttam arcán, hogy készül valamire, és ez be is igazolódott, ugyanis a következő percben belepasszírozott a matracba, és csikizni kezdett.

- Közveszélyes vagy - mondtam miközben levegő után kapkodtam.

- Már megszoktam - vont vállat, és végre valahára elengedett.

Így lehetett, hisz én már évek óta mondogatom neki, hogy nem teljesen kerek, lehet hozzászokott. De ez a nem teljesen százas alak az egyetlen, aki bármikor képes jobb kedvre deríteni engem. Ki is találták - no ezt már a sok tyúkeszűvel együtt -hogy csinálnunk kéne valamit még az esti koncert előtt. Szóba jött a vidámpark, a bowling és hasonló rafináltságok. Végül abba maradtak, hogy üljünk be egy bárba. Nem tartottam rossz ötletnek, bár én előtte inkább körülnéztem volna egy kicsit a városban. Szerencsére akadt egy bátor önként jelentkező, aki hajlandó volt elkísérni ezen a veszedelmes úton. Jaja, Harold Edward Styles volt az. Egészen addig örültem neki még ismét a hotel aulájába nem értünk. A fanatikusok csak még többen lettek, ez pedig hamar elrontotta a kedvem.

- Ne csináld ezt - mondta dühösen Haz miközben én levetettem magam az egyik fotelba - Nem azért indultunk el, hogy itt ücsörögj.

- Már semmi kedvem az egészhez - válaszoltam egyszerűen.

Ő csak a száját húzta, majd karon ragadott. Rángathattam én össze- vissza, ettől csak én éreztem magam hülyének, és szerintem úgy is festettem. Végül feladtam., és csendben sétáltam mellette. A rajongók őt is megrohamozták, de a tömegen átverekedve már valamivel jobb volt.

- És meg sem haltál - mondta mikor már kicsit messzebb értünk.

- Micsoda? - kérdeztem vissza.

- A rajongóktól tartottál - válaszolta olyan egyszerűen, mintha csak azt kérdeztem volna meg tőle, hogy milyen napja volt.

- De te honnan...

- Ismerlek Angie, jobban, mint hinnéd.

Mindig tud meglepetést okozni ez a fiú, mosoly kúszott az arcomra, és vidáman karoltam bele. Nem egy ember megnézett minket, vagyis először Harryt, és csak utána engem. Őt nem zavarták a méregetések, engem annál inkább.

- Csinálj úgy, mintha itt se lennének.

- Te Harry kitaláltam valamit, elkísérnél egy fodrászatba? - vetettem be a kiskutya szemeket. 

Csak a szemét forgatta, hisz tudtam nyert ügyem van, az évek alatt kellően kigyakoroltam Tommon. 

- De ígérd meg nem leszel kopasz - mondta feszülten, és látszott rajta tényleg tart tőle, hogy valami ilyen elvetemültséget fogok csinálni.

- Nem, ilyesmi eszembe se jutott - nevettem.

Pár órával később vidáman jöttünk ki a fodrásztól, ha tudom ez ennyire feldob előbb belevágok. 

- Rózsaszín - fogta ujjai közé egy tincsem, melynek vége ilyen színbe pompázott.

- Ízlelgesd csak - kaptam el a kezét olyan határozottan, mintha tudnám hova akarok menni.

- És most merre? - kérdezett is rá.

- Várom az ötleteket.

Kaján vigyor mászott arcára, amitől kicsit megijedtem, hisz ez nála semmi jót nem jelentett.

- Már tudom is, hogy fogjuk befejezni ezt a randít.

- Héé ez nem randi - kértem ki magamnak.

- Minden csak nézőpont kérdése - vágta egyszerűen.

Otthonosan mozgott az utcákon, ami egy kis biztonságérzetet adott, és furcsálltam is. Oké, lehet, hogy többször is járt már itt azért, raktam össze magamba. Bár a fiú mindent megtett, hogy mind a ketten nagyon jól érezzük magunkat, és sikerült is neki. 

- Köszönöm Harry, te egy zseni vagy - dicsértem meg már a taxiban ülve.

- Oh tudom, de most miért is?  nézett rám tágra nyílt szemekkel.

- Mert neked sikerült, ez alatt a pár óra alatt teljesen kikapcsoltam. Nem gondolkodtam azon, hogy mit kéne tennem, vagy azon, hogy hogy viselkedjek, mit kezdjek Liammel. Egyszerűen csak jól éreztem magam.

- Tudod, hogy szeretlek - ölelt magához.

Mikor kimondta az utolsó szót, furcsa érzés kerített hatalmába. Rendben többször is mondta már, hogy szeret, de azok után mégsem éreztem így magam. Ez nem csak olyan baráti szeretlek volt, ez annál jóval több.

- Harry?

- Ne mondj semmit Ang, én ezt nem azért mondtam, hogy most lelkiismeret furdalást keltsek benned. Azt mondtad jól érzed magad velem, igaz? - óvatosan bólintottam, és vártam hova is akar kilyukadni - Azt is tudom, hogy kedvelsz, szóval ezt pedig kár lenne tagadnod. Tehát engedd hadd segítsek, ígérem nem kérem meg a kezed, csak bízz bennem. Együtt megoldjuk - állította teljes magabiztossággal.

Rajtam volt a sor, hogy válaszoljak, de egy hang sem jött ki a torkomból, így ismét a bólintás mellett maradtam. Akár egy kis gyógyós süket, ügyes vagy Angie nagy fejlődés. Ám göndörkét ez egyáltalán nem zavarta az iménti komolyság szinte azonnal eltűnt, és ismét a jól ismert Styles ült mellettem.  Óvatosan közeledett felém, majd megcsókolt. Nem, ez nem az az eltévedt puszi féle volt, ez az a csóknak szánt csók. Kicsit megilletódten, de nem volt rossz egyáltalán, sőt nagyon is jó volt. És, ami még érdekesebb, hogy nem jutott eszembe Liam, hosszú idő óta először. Talán Harry tényleg képes rá, talán ő a kulcs... a felejtés, és a továbblépés kulcsa. Remélem, mert nem szeretnék tovább szenvedni.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok! Sajnálom, hogy most teszem fel, de tegnap rengeteg dolgom volt, és nem tudtam befejezni a részt. Ám összekaptam magam, és itt van, Szóval olvassátok, és mondjatok véleményt.
Puszi Cassy

×× 49. fejezet ××

xx Angie xx

AZT HITTEM NEM FOG hiányozni egyikük sem, hisz az utóbbi hetekben azon voltam, hogy minél inkább elszakadjak tőlük. Bár tekintve, hogy sűrűn látogattak ez nem sikerült valami jól. Harry a nálunk töltött három nap alatt szinte egy perc nyugtot se hagyott, olyan volt, mintha attól félt volna, hogy bármelyik percben történhet velem valami. Egyszóval nem igazán volt önmaga. Erre nem egyszer rá is kérdeztem, de ő csak bőszen hárított. Végül egyik este nem menekülhetett fogós kérdésem elől.

- Rendben Styles tudom, hogy titkolsz valamit, és te vagy a világon az egyik legkiismerhetőbb ember, szóval ki vele.

- Angie, ez nem igaz – rázta fejét, mire göndör fürtje táncba kezdtek.

- Rendben, de addig nem mész innen sehova – álltam meg előtte határozottan.

- Ugye tudod, hogy nem jelentesz nekem akadályt? – kérdezte miközben felkászálódott a kanapéról, és fölém magasodott.

- Oh… úgysem bántanál meg- rebegtettem rá pilláimat.

Gondoltam, ha Louis-nál beválik nála is működni fog. Forgatta fejét jobbra- balra, csakhogy ne kelljen rám néznie. Innen tudtam, hogy nyert ügyem van.

- De akkor is bántalak, ha elmondom – válaszolt végül megtörten.

- Harry, mit csináltál? – reagáltam jóval halkabban.

Az utóbbi időszak zűrös dolgaiból rögtön arra következtettem ő csinált megint valamit vagy keveredett bajba.

- Nem én, Liam – dőlt vissza a kanapéra.

Igen, talán tényleg igaza volt, ez valami olyasmi, amit nem kéne hallanom, de most hagyjuk félbe? És mi van, ha ő keveredett bajba?

- Ugye minden rendben van vele? – ültem mellé, és vadul fixíroztam.

- Igen minden rendben, csak…. hát tudod mostanában találkozgat valakivel… - húzta a száját.

Érezhető volt, hogy a valaki nem Andyt, és a többi barátját takarja, hanem egy lányt. Mostmár biztos vagyok benne, hogy hallgatnom kellett volna rá. Nem voltam még felkészülve arra, hogy ő tovább lépett. Ilyen egyszerűen, ilyen rövid idő alatt. Talán a lelkem mélyén még bíztam benne, hogy minden rendbe jöhet? Igen, azt hiszem…. de ez is elveszett. Bár lehet azzal is megelégedtem volna, ha tudom, hogy neki is legalább annyira rossz, mint nekem. 

Igen időzíteni mindig is tudtam, másnap a kis fürtös összeszedte cókmókját- és akármennyire is maradni akart, a turné nem várt – így megindult az első helyszínre. Gondolom aggódott miattam, és nem is alaptalanul. Sokként ért a hír, ezt nem is tagadtam. Már csak arra kellett rájönnöm, hogy is kezeljem a helyzetet. Kitől kérhetnék tanácsot? Mit kezdjek ezzel? 

Honornak beszámoltam a lényegről, de csak azért, mert rögtön leesett neki, hogy valami történt. Lehazudhattam neki a csillagokat, csak a szokásos zsarnok tekintetével nézett rám vissza, így biztos voltam benne nem vette be a kis mesémet. Miért is lett volna így? Én sem hittem volna magamnak. Első hallásra ő is meglepődött, és próbált magyarázatot vagy ha jobban tetszik kifogást kreálni Payne-nek, ami felmentette volna őt. Na, ez még annyira sem sikerült, mint az én kísérletem. Mégis hogy hihettem volna el, hogy azért találkozgat – vagyis szerintem randizik – egy másik lánnyal, hogy tőle kérjen tanácsot velem kapcsolatban? Ki az az épelméjű, aki ilyet tenne? Megbántottam őt, és ezért már semmit sem érdemlek? Elég lett volna egy üzenet, hogy ne reménykedj te kis hülye, mi már biztos nem leszünk újra együtt. Akkor talán nem ütött volna ennyire szíven. 

Ezt követte az a rész, hogy megpróbáltam őket teljesen kizárni, újabb nagy pofára esés. Talán, ha értesítettem volna őket, hogy mit tervezek még jól is elsülhetett volna a dolog. Ám mivel nem tettem, mindegyikük nagyon szívén viselte az egészet, és hívogattak. Azt is mondhatnám, hogy egymásnak adták a kulcsot. Beszéltem az egyikkel, rá tíz percre hívott a másik. Nem tudom, hogy ez előre eltervezett volt annak érdekében, hogy ne legyen időm gondolkodni, vagy egyszerűen csak ennyire bugyuták voltak. Vagy a kettő keveréke? Bár ezt kétlem.

Utálom az időt, azt még nem döntöttem el, hogy azért, mert túl lassan telik vagy, mert akkor rohan mikor senki sem szeretné. Mintha minden szánalmas, agyonrágott nap arra játszott volna, hogy engem szívasson. A csapból is a fiúk folytak, a turnéjuk, a terveik, és természetesen, hogy mikor mit csinálnak. Interjút adtak interjú hátán, és én mindegyikbe szóba kerültem. Nem tudtak békén hagyni… nem tudtak túllépni. Van, aki profin csinálja, kérjenek tanácsot Liamtől.

Honor üzlete egyre jobban megy, amin én csodálkozok a legjobban. Oké ez nem volt szép húzás, de nem értem. Igazából fogalmam sincs mi a lényege az egésznek, az emberek mégis itt tülekednek. Annyit sikerült felfognom, hogy könyveket adunk ki és el. Gondolom olyan írók munkáit, akik egyébként nem biztos, hogy a polcokra kerülnének. Szerintem rizikós, de én egyáltalán nem értek ehhez a könyvesdihez. 

xx Honor xx

Úgy érzem végre minden sínen van, minden, amiben belefogok jól sül el. Igaz az elején még reménytelennek éreztem a helyzetet. Rendben azt gondoltam az élet jól kibaszott velem. Terhes letten, én! Aztán eszembe jutott Zayn csodás monológja erről a témáról, és pánikba estem. Még szép, hogy faképnél hagytam. Mit kellett volna tennem? Elé állnom, és azt mondanom neki, hogy tudom, hogy nem akarsz gyereket, de terhes vagyok szóval megszívtad? Dühös voltam rá, és azt hittem sosem fogom tudni neki megbocsájtani, amit tett. Vagyis inkább azt, amit nem tett. Nagyon féltem, hogy Jay azt fogja mondani, hogy nem maradhatok nála, és hazaküld. Nem mertem volna a szüleim szemébe nézni, hisz akkor a terhesség mellett jó sok egyéb dologról is be kellett volna számolnom. Ők nem ismernek, és igazából nem is érdekli őket mi van velem, egészen addig míg nem a börtönből kell kihozniuk. Jay ordított, és egy szép fejmosás után közölte velem, hogy ezt így nem folytathatom, hogy nem lehetek olyan link alak, mint eddig mert már nem csak magamért felelek. Igaza volt, tudtam, és éreztem is.

Én pedig belevágtam, lakást vettem és üzletet nyitottam. Elköltöztem a kanapéról, és már a szépen felszerelt házamban lakom. Malik visszaédesgette magát a szívembe, és nem az ajándékaival. Bár nem mondom, hogy nem volt rájuk szükség, amiért megbékéltem az mégis az volt, mert láttam, hogy változik. Érdekli mi van velem, velünk. Könyveket olvas a terhességről, és a gyereknevelésről. Tehát kupálódik, ezzel pedig levett a lábamról. A telefonom csörgése rángatott vissza a valóságba.

- Nézd Picim Apu az – simítottam egyik kezemet kissé gömbölyödő pocakomra – Szia Zayn – szóltam bele.

- Halihó Domino – hallatszott a dallamos hang a túloldalról – Hogy vagytok? – kérdezte rögtön utána.

- Egész jól – mondtam az igazságához híven – Veletek mi újság?

- Itt is miden jó, mondjuk. Csak a szokásos dolgok. Mikor küldöd át a képeket?

- Szerintem ma délután, estefelé megkapod őket. Hogy érted, hogy a szokásos?

- Liam haragszik Harryre, amiért elmondta, hogy találkozgat Sophiával. Mi pedig nem értünk egyet vele. Angie hogy van? Nem vette fel a telefont.

- Ki az a Sophia? Öhm… jól van, legalábbis jobban. Már nem olyan levert, de még mindig elég kedvetlen, és már ötletem sincs mit csinálhatnék. 

- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, de a kicsi Tommora visszatérve talán Eleanor felrázhatná egy kicsit.

- Végülis működhetne is a dolog – gondolkodtam hangosan.

Beszéltünk még pár dologról, majd hallottam mennie kellett, hisz még egyszer el akarták próbálni a dalokat az esti koncert előtt. 

xx Angie xx

Másra se vágytam csak arra, hogy vége legyen ennek az örült, hajtós napnak, és otthon legyek a szobámba. El akartam terülni az ágyamon, és nem gondolni senkire, és semmire. Honor mondta, hogy ő majd bezár menjek csak haza nyugodtan. Hát görénység vagy sem két percen belül ott sem voltam. Talán megkérdezhettem volna, hogy biztos nincs szüksége segítségre, de már késő. Lassan bandukolok hazafelé, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy kezdek begolyózni. Olyan volt mintha valaki az én nevemet kiáltotta volna, egy percig el is gondolkodtam, hogy lehet, hogy Hannah az, de neki nem ilyen a hangja így továbbmentem. Szépen banduloktam míg valaki elkapta a karom, és visszarántott, én pedig ezzel a lendülettel landoltam kecsesen az alfelemen.

- Angela Tomlinson, hát meddig kell nekem még kiabálnom mire észreveszel? – hallottam meg a dühös hangot.

- Eleanor? – kérdeztem miközben még mindig ülő helyzetben felé fordultam.

- Ki más loholna utánad a fél városon? – mondta valamivel nyugodtabban, és a karját nyújtotta felém.

Hamar ismét a lábaimon voltam, és azonnal a nyakába borultam. Jól megszorongattuk egymást, és együtt indultunk el hazafelé.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Sziasztok!
Itt is lennék a fejezettel, köszönöm a 60 feliratkozót, el sem hiszitek mennyire örülök neki. A másik fontos pedig, hogy maximum 20 fejezet van vissza a történetből és ITT várom a véleményeket a elkövetkezendő hónapokkal kapcsolatban
Puszi Cassy