xx 2. fejezet xx

xx Angie xx

EZ A HÁROM NAP maga volt a halál, ugyanis az nem jutott eszembe, hogy egyedül fogok dekkolni a négy fal között és a plafon repedéseit fogom számolni. Igaz William mindig tájékoztatott egy rövid üzenetben, hogy mi újság feléjük és amikor elolvastam, hogy bejutottak az élő showba akkorát szaltóztam, hogy leestem az ágyról. Sőt már annyira kész voltam, hogy idegen emberekkel kezdtem el beszélgetni jobban mondva levelezni a neten. Hülyének éreztem magam, amiért ezt csinálom, de egyszerűen már nem tudtam mit kezdeni magammal. Ráadásul ez a lány, akivel azóta már rengeteg levelet váltottunk rendesnek tűnt. Sokat beszélgettünk én pedig naivan elég sok mindent elmondtam neki magamról és a családomról. A néhány nap alatt szinte mindent megtudtunk egymásról. Így furcsa volt mikor újra suliba kellett mennem. Egyedül bandukoltam az utcán és azon gondolkodtam milyen rég találkoztam Hannah-val. Nem is értem miért csak most tűnt fel. Egész nap üzengettem neki, de semmi választ nem kaptam. Kezdett aggasztani a dolog, így nagyon örültem mikor suli után Louis hívott.

- Szia lökött, már nagyon hiányzol - szóltam bele.

- Szia Angie örülök, hogy ilyen jó benyomást tettem rád. Egyébként te is hiányzol - szólt bele kacér hangon Harry.

Ezen csak jót nevettem, bár azt nem nagyon értettem miért van nála a bátyám telefonja.

- Miért te hívsz?

- Hát, mert nem tudom a számod és mondani akartam valamit.

- Talán, mert nem kérted el - válaszoltam egyszerűen - de mit akartál mondani.

- Ez igaz, szóval szeretnénk a srácokkal, ha eljönnél a szombati élő showba.

Mikor ezt kimondta én akkorát sikítottam, hogy szerintem szegény Harry megsüketült.

- Jaj nagyon szeretnék ott lenni, de a szüleinktől is függ... - húztam a szám.

Gondolatmenetemet egy ismerős hang szakította meg a háttérből.

- Harry, mi a szart csinálsz a telefonommal? És nem megmondtam, hogy szállj le a húgomról?

- BOO BEAR - kiáltottam bele a telefonba.

- Mi újság feléd kis szöszi? - hallottam meg a várva várt hangot.

- Nem sok, Harry most mondta, hogy szeretnétek, ha mennék szombaton.

- Igen, igen már én is mondani akartam csak gondoltam előbb lebeszélem Anyáékkal.

- Hannah-val mi van? Egyszerűen nem tudom elérni - osztottam meg aggodalmam a bátyámmal.

- Prügyök, szerintem most hagyd egy kicsit békén őt- mondta síri hangon Tommo.

- Miért?

- Nem szeretnék ilyen dolgokat telefonom megbeszélni, majd személyesen elmondok mindent. Ne aggódj itt leszel velünk szombaton.

Ő nekünk szorít szombaton :) Igaz srácok?
 @Harry_Stlyes, @zaynmalik,
@ Real_Liam_Payne, @Louis_Tomlinson, @NiallOfficial.

Beszéltünk még néhány elhanyagolható témáról majd bontottuk a vonalat. A nap hátralévő részében másra se tudtam gondolni, mint Hannah-ra és hogy vajon mi történt. Anyáék természetesen belementek, gondolom Louis fűt fát megígérhetett nekik. Így hát meg sem lepődtem mikor egy újabb kép díszelgett a falamon. Komolyan mondom, ha így haladunk csak az ő kiírásaival lesz tele a falam.

Még szép, hogy én vagyok a legnagyobb és elsőszámú rajongótok srácok! ONE DIRECTION!!!! és skandálni is lehet :)) @Angie_LittleTommo

Majd gyorsan megnéztem az e-mail fiókomat is és egy szép terjedelmes levélben mindent elmeséltem Phoebe-nek. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy be kéne őt avatnom mindenbe, de úgy érzem, ha nem mondhatom el valakinek őszintén a történteket be fogok kattanni. Miután rányomtam a küldés gombra hallottam is, hogy csapódik a bejárati ajtó és szüleim szokásos köszönése társul mellé. Kimentem üdvözöltem őket, majd szavamba vágva elmondták, hogy felhívta őket a kicsi fiúk, hogy szeretné ha ott lehetnék velük szombaton. Próbáltam nekik mondani, hogy igen tudok róla, de folyton csak leintettek... nem is értem miért. 

- Végül arra jutottunk, hogy elmehetsz, de azonnal fel kell hívnod, amint odaértél és megtaláltad a bátyádat, majd a show kezdete előtt és utána. Valamint vasárnap délelőtt mikor indulsz haza.

Én csak sokkolva néztem rájuk, aztán mikor eljutott a tudatomig, hogy huszonnégy órán keresztül együtt lehetek velük szüleim nyakába ugrottam.

- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm - össze-vissza puszilgattam az arcukat.

Ezután ismét elköltöttünk együtt egy majdnem tökéletes vacsorát. Azért merem kijelenteni, hogy majdnem, mert azért semmi sem ugyanaz most, hogy Lou nincs itt.

Szombat reggel

Úgy éreztem magam, mint Karácsonykor ajándékbontás előtt. Magamhoz képest meglehetősen hamar felkeltem és elkészültem. Egy kis sporttáskába bedobtam a legszükségesebb holmijaimat és már mentem is reggelizni.  Bekotlottam az egyik székbe, felhúztam a térdem és rátettem a forró teával teli bögrét. Csak néztem ki a fejemből, miközben ujjammal a pohár peremén köröztem. Lassan kortyolgatni kezdtem, miközben Apa csoszogott ki kómás fejjel.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá.

Ő csak biccentett és helyet foglalt velem szemben, maga elé húzta a poharát és töltött bele kávét. Kortyolgatni kezdte míg én csak jót mosolyogtam kócos haján. Ez egy idő után kezdett unalmassá válni így visszaballagtam a szobámba és készülődni kezdtem. Mire felöltöztem és rendet raktam ideje is volt indulni a buszhoz. Visszamentem az előszobába, ahol könnyes búcsút vettem Anyától, mert hát ő nem tud kijönni velünk. Apa bepakolta a sporttáskámat, én pedig az anyósülésre vetődtem.

- Akkor induljunk Kincsem - mosolygott rám.

Csak bólintással jeleztem beleegyezésemet és már indított is. Nem volt hosszú az út alig fél óra alatt már az indulásra készenálló buszok mellett parkoltunk. Apu háromszor minimum megígértette velem, hogy nagyon vigyázok magamra végül egy forró ölelés után elengedett.  Kimásztam a kocsiból és az én buszomhoz mentem, átadtam a jegyem a sofőrnek és elindultam hátrafelé. Táskámat magam után cibálva megtaláltam az utolsó szabad helyet az ablak mellet így gondolkodás nélkül le is ültem oda. A szék alá rejtettem nagyobb pakkom és kifelé bámultam az üvegen. Fejemet a hideg felületnek döntöttem és a következő percben már el is nyomott az álom. Az volt a legnagyobb szerencsém, hogy a végállomásig mentem, így nem kellett amiatt aggódnom, hogy nem kelek fel időben.

- ANGIEE - hallottam meg hirtelen a nevem, amitől le is fejeltem az ablakot.

Pislogtam párat és a mellettem lévő székre meredtem.

- Harry, te hogy kerülsz ide?

- Aranyom ez a végállomás és bátyád nem tudott kijönni eléd én meg elvállaltam.

Kicsit elszomorodtam, mikor meghallottam, hogy Louis nem tud itt lenni, de örültem, hogy ez a pár óra biztos felejthetetlen lesz. Kikászálódtam és Harry azonnal elvette kezemben lévő táskám és előre engedett. Lassan lesétáltam és szembe találtam magam a maradék három emberrel, akik nagyban vigyorogtak.

 Miért mosolyogtok ennyire?

- Mert újra láthatunk téged - válaszolt a kis kórus.

- Hiányoztál ám - mondta Zayn.

- Főleg egy valakinek - folytatta Liam.

A mosoly, ami az imént kúszott az arcomra most el is tűnt. Ám a hajamat borzoló kezek megakadályozták a további szomorkodást.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
Huh hát tényleg nagyon nagyon örülök, hogy tetszik a történetem :) Köszönöm a 3 komit és 6 pipát szinte hihetetlen.... Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre- még akkor is ha negatív- szóval ne kíméljétek a klaviatúrát
És Boldog Mikulást Nektek! Remélem jók voltatok és sok csokit kaptok holnap :))
Puszi Cassy