MIUTÁN LIAM ÉS A skacok is elutaztak furán éreztem magam. Nem azért ami történt, jó az is közrejátszott, de számomra a legmeglepőbb mégis a reakcióm volt az egészre. Azt hittem majd ki fogok akadni és minden áron azon leszek, hogy meg nem történtté tegyem még ezt az apró kis csókot is, de nem így volt. Sokáig gondolkodtam mielőtt egyáltalán Honornak el mertem mondani, aki természetesen örömujjongásba tört ki. Miszerint ő már érezte az első perctől fogva és talán tényleg ez volt a válasz, hogy én első perctől többet láttam benne? Nem tudom, mármint nem tudom felidézni mit gondoltam mikor először találkoztunk. Pontosan tudom mi hogy történt, hogy Harry hirtelen megnyilvánulása miatt mennyire tartottam tőle, hogy ő is olyan lesz, de nem tett semmi elbotránkoztatót, semmi olyat, amitől negatív vélemény alakult volna ki róla. Aztán a hétvége, amit velük töltöttem, ott lettünk igazán jóban.
- Sosem tekintettem rá barátként - mondtam csak úgy magamnak, ismét a szobámban ücsörögve - Mindig többet éreztem iránta csak talán még magamnak sem mertem bevallani- töprengtem tovább.
Agyam egy percre sem állt le, sorra elemezte az elmúlt időszak történéseit. Valamit felvetettem különböző 'mi lett volna ha' ötleteket. Az egyik ilyen például a mi lett volna ha Liam sem tartja be a szavát és nem küld nekem üzenetet. Tudom, hogy nem várhattam volna ezt el tőle, de biztos vagyok benne, hogy ha akkor benne is csalódnom kell minden sokkal rosszabb lett volna. Nagy szükségem volt akkor rá, és nem csalódtam benne, de most mi lesz? Mi lesz, ha letelik a két hét és nekem újra kell találkoznom vele? Vajon hogy fog viselkedni? És én hogy fogok viselkedni? Borzalmas vagyok, mást se csinálok csak olyan dolgokon rágódom, ami tulajdonképpen még meg sem történtek. Túl sokat gondolkodom, miután erre rájöttem csak eldőltem az ágyamon.
- Senki sem mondta, hogy az élet könnyű - mormogtam.
- Pont jó végszó, he? - kukucskált be unokatestvérem a résnyire nyitva hagyott ajtón.
Szokásához híven meg sem várta, hogy beengedjem csak lazán bevetette mellém magát.
- Túl sokat agyalsz Ang. Inkább örülj neki, hogy végre tisztán látsz, te is érzed, hogy így mennyivel jobb.
- Mondod te, aki nem tudja eldönteni, hogy most Zayn nyakába ugorjon vagy megfojtsa egy kanál vízben - néztem rá csúnyán.
De ő csak egy vállrándítással elintézte, mintha nem is lenne olyan nagy dolog. Oké én is néha ilyen vagyok, rendben jó sokszor, főleg az utóbbi időben a suliban, mármint amikor még jártam. Komolyan mit vártatok tőlem Tomlinson vagyok. Kicsit meg is mosolyogtatott a sok dolog, ami egy pillanat alatt eszembe ötlött. Ezt itt viszont más helyzet.
- Tök hülye vagy - húzta el végül a száját és magamra hagyott.
 |
| A kifejezés, amit keresek- Gyere ÖRÜLT! @Angie_LittleTommo |
Ezzel most nem mondott sok újdonságot. Így hát ismét megpróbáltam valamivel elterelni a figyelmem, remélem most nagyobb sikerrel járok.
Alig, hogy kitettem a képet már szólt is a telefonom. Liam neve jelent meg a képernyőn.
- Szia, hát te? - kérdeztem rögtön, mert nem értettem, hogy ez alatt a néhány óra alatt mi olyan fontos történhetett, amiért fel kellett hívnia.
- Szia Ang, ezt én is kérdezhetném. Mi az a kép és a szöveg?
- Te megfigyelsz vagy mi? - kérdeztem vigyorogva, ugyanis meglehetősen imponált a dolog.
- Lehet, de ne tereld a témát - mondta komolyan.
- Semmi, de tényleg csak gondolkodtam vagyis mást se csináltam.
- Igen szoktál, de valahogy úgy érzem itt valami más is van. Tudod, amióta csak felültem a gépre én is töröm a fejem a történteken.
- Megbántad? - csúszott ki a számon.
És, ahogy kimondtam kicsit mulatságosnak is éreztem, hisz ez így úgy hangzik, mintha valami komoly dolog történt volna. Bár, ha belegondolunk ez csak viszonyítás kérdése. Ha ezt a dolgot nem tudjuk megbeszélni akkor az is lehet.
- Nem, egyáltalán nem erről van szó. Csak ez mindent megváltoztat.
- Tudom, de Honor szerint hülye vagyok, mert örülnöm kéne neki, hogy végre rájöttem, mert hogy ő ezt már az első perctől kezdve látta.
- Akkor legalább valaki látta - próbált vidítani - És már meg ne haragudj, de Honor nevez téged hülyének?
- Jaj Liam
- Ne aggódj majd megoldjuk.
Olyan magabiztossággal állította ezt az egészet, hogy akárhogy próbáltam kételkedni egyszerűen nem ment. Nem sokkal később sajnos mennie kellett, de van háromszor elmondta, hogy mennyire sajnálja. Én bizonygattam neki, hogy nem haragszom és, hogy nagyon sokat segített pusztán azzal, hogy felhívott. Tényleg jó volt, hogy beszélhettem vele, mert így megtudtam, hogy ő is tépelődik ezen az egészen.
Tizennégy nappal később
Pár nappal a fiúk távozása utána Honor is közölte, hogy visszamegy a suliba. Kicsit meglepett, hisz azt hittem ő is jön velem Londonban. Biztosított róla, hogy nem fog magamra hagyni ezekkel a kerge birkákkal de hogy nyugta legyen ki kell találnia valami elfogadható kifogást a suliba, hogy el tudjon jönni. Így miután ő is magamra hagyott minden visszatért a normális kerékvágásba. Ez alatt mit értek? Anyu és Apu ismét marják egymást, Apa átköltözött a vendégszobába és úgy viselkednek egymással, mint a vadidegenek. Egyre jobban megvisel ez az egész, így amint hazaértek csak bezárkózom a szobába és ki sem jövök addig míg nem muszáj. A srácokkal mindent lebeszéltünk, a ma kora délutáni géppel megyek és valamelyikük fog rám várni a reptéren. A szüleinket már naponta kétszer figyelmeztettem, hogy ekkor és ekkor utazom, de úgy érzem nem igazán érdekli őket. Tudtam, hogy nem kéne ennyiben hagynom az egészet, de fogalmam se volt róla mit várnak mit tegyek még. Végül már annyira nem törődtem az egésszel, leellenőriztem, hogy mindent elpakoltam és a kis motyómat elkezdtem a bejárat felé cibálni. Még gyorsan egy cetlire lefirkantottam, hogy elmentem ezután pedig már csöngettek is, hogy megjött a taxi. Sajnos a forgalommal nem számoltam, így mikor a repülőtérre értem már csak perceim maradtak, hogy elérem a járatom. Örült módjára loholtam a csomagjaimat magam után húzva végig az egész terminálon. Szerencsémre nem én voltam az egyetlen ilyen utas, így mikor a stewardeshez értem az kicsit fintorogva adta vissza jegyem, de utánam még jött egy zilált úr. Hamar megkerestem az ülésem és lehuppantam. Alig, hogy elhelyezkedtem már recsegni is kezdett a hangosbemondó és belekezdett a jól megérdemelt szövegbe. Miután teljesítettem az utasításokat csak bedugtam a fülembe a fülhallgatót, hátradőltem és megpróbáltam kizárni a külvilágot és csak a jó dolgokra koncentrálni.
A gép lassú ereszkedésére lettem figyelmes, fel sem tűnt milyen gyorsan eltelt ez a repülőút. Miután a gép a leszállópályára érkezett minden utas - beleértve engem is - sürögni- forogni kezdett, hogy minél hamarabb lejuthasson és mehessen a maga kis dolgára. Miután összeszedtem minden holmimat és elhagytam a hatalmas gépmadár belsejét belecsöppentem a reptéren várakozók forgatagába. Nem tudtam, hogy induljak-e a csomagjaim keresésére vagy inkább azt keressem meg, aki vár rám. Ez a kis dilemma hamar eldőlt, amikor egy számomra és mindenki más számára is nagyon ismerős alak közeledett felém, gigantikus mosollyal az arcán. Gyorsan szedtem a lábam és amikor már elég közel voltunk egymáshoz a karjai közé ugrottam. Úgy viselkedtem, mintha legalább hónapok teltek volna el utolsó találkozásunk óta vagy mintha nem beszéltem volna vele minden nap telefonon.
- Jó téged újra látni - mondtam neki miközben nyakába kapaszkodtam.
- Téged is Angel.
Nekem pedig mosoly húzódott a számra mikor kiejtette a tőle már oly megszokott becenevemet. Ekkor pedig valami olyan történt, amire biztos hogy nem számítottam. Liam áthidalta a köztünk lévő távolságot és lecsapott az ajkaimra.
- Kisasszony, kisasszony ébredjen! Hamarosan landolunk - kezdett el óvatosan rázogatni az egyik légiutas-kísérő.
- Köszönöm - néztem rá egy kicsit kábán.
Majd párszor megráztam a fejem, hogy helyretegyem a dolgokat. Csak egy álom volt. Magamban ízlelgettem ezt a mondatot és mire nagyjából kikeveredtem a tömegből rájöttem, hogy sajnálom, hogy csak az volt.
- Hülye vagy Angie miért tenne ő ilyet? Miért lenne köztünk bármi is? - mondtam már ki hangosan is, hátha úgy jobban felfogom.
Néha hangosan is ki kell mondanom dolgokat, hogy azok eljussanak a kis agyamig. Erőt véve magamon megindultam a csomagjaimért. Mindig volt egy félelmem a repülővel való utazásánál, ami nem más, mint hogy elkeverednek a csomagjaim és a számomra féltett értékeim másokhoz kerülnek, akik esetleg kárt tesznek bennünk és én sosem látom őket viszont. Mikor a futószalagon megpillantottam a két hatalmas koffert olyan gyorsan kaptam utánuk, ahogy csak tőlem tellett. De csak akkor lettem igazán nyugodt mikor leügyeskedtem őket magam mellé a földre. Ráültem az egyik tetejére és azon gondolkodtam most hogyan tovább. Talán ki kéne derítenem ki is várakozik rám. Így egy újabb Tomlinsonos ötlettől vezérelve felálltam az eddig ülőhelyemül szolgáló tárgyra és az embereket kezdtem el figyelni. Az egyik idegesen toporgó sapkás fazon meglehetősen ismerősnek tűnt számomra, de nem tudtam tovább erre koncentrálni, mert elvesztettem az egyensúlyom és egy kecses hátast dobtam, természetesen nem kis zajjal. Szétterültem a földön és a körülöttem elhaladó emberek csak furán méregettek, majd továbbhaladtak.
- Nehogy segítsenek áá tényleg nagyon jó itt feküdni - morgolódtam.
Ezt követően valaki a közelemben hatalmas nevetésbe tört ki és egy pillanattal később pedig ismét a lábaimon álltam. Az előbbi sapkás fiú állt velem szemben.
- Harry? - kérdeztem kicsit oldalra döntve a fejem.
Ő amint meghallotta a nevét a számra tapasztotta a kezét, majd miután rájöttem miért is tette elengedett, de csak annyira, hogy magához tudjon ölelni. Ezután kezébe vette csomagjaimat, míg a másikkal engem próbált terelgetni több-kevesebb sikerrel. Örültem, mikor végre kiértünk a forgatagból és a kocsijába ülhettem.
- Huh... ennyi sok embert - fordultam felé, mire csak a szokásos mosolyomat kaptam.
- Majd hozzászoksz.
- Hogy hogy te kaptad ama megtisztelő szerepet, hogy értem gyere?
- Sorsot húztunk - mondta, mire értetlenül bámultam rá - Én tudtam ellógni, de szerintem mire hazaérünk már a többiek is ott lesznek.
- Ellógni honnan? - kíváncsiskodtam tovább miközben ő a gyújtásba tette a kulcsot.
- Stúdiózás - adott egyértelmű választ.
Ezután általános dolgokra terelődött a téma, miszerint kivel mi történt ez alatt a szűk két hét alatt. Nem igazán akartam neki panaszkodni, így lerendeztem egy poénnal. Szerencsére ezek után nem nagyon faggatózott az otthoni dolgokról és én kezdtem bele a kérdezősködésbe. Ő sokkal beszédesebb volt, mint én és élvezettel hallgattam a csínytevéseiket mint például hogyan gyújtották fel majdnem az egész lakást Louis-val miközben csak főzni akartak és, hogy Liam milyen nagy szentbeszédet tartott nekik.
- Vicces lehetett.
- Ja Daddy nagyon belejött - emlékezett vissza.
Daddy? Elég fura becenév, de ha jobban belegondolok találó. Azért arra kíváncsi lennék, hogy az érintett is így gondolkodik-e. Harold egy hirtelen kanyar után egy hatalmas kapu előtt állt meg, én pedig teljesen meg is feledkeztem, hogy eddig min is járt az agyam.
~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
És közkívánatra még egy rész :) Mondtátok, hogy szeretnétek, ha a tavaszi szünetbe lenne még egy rész így gondoltam kedveskedek nektek egy kicsit. Bár az én szünetem csak a jövőhéten lesz, úgy gondoltam nem várathatlak titeket keddig.
Lehet jövőhéten is két rész lesz ez csak tőletek és a kommentek számától függ! :)
Puszi Cassy
~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.
És közkívánatra még egy rész :) Mondtátok, hogy szeretnétek, ha a tavaszi szünetbe lenne még egy rész így gondoltam kedveskedek nektek egy kicsit. Bár az én szünetem csak a jövőhéten lesz, úgy gondoltam nem várathatlak titeket keddig.
Lehet jövőhéten is két rész lesz ez csak tőletek és a kommentek számától függ! :)
Puszi Cassy
