xx Angie xx
A HÍRHEDT REGGELEN ELEANOR volt a mi kismadarunk, aki hajnalok hajnalán fél tízkor felzargatott mindenkit, miszerint nagy nap ez a mai. Komolyan mintha valami esküvő vagy mi lenne az egész. Pedig még csak a közelében sincs. Bár lehet azért jött, mert tudta velem nehezen fog dűlőre jutni. Ugyanis, ha azt mondom nem egyezett a véleményünk nagyon szerényen fogalmaztam. Szerintem igen is ki kell tennem magamért, és nem valami egyszerű általa slamposnak nevezett ruhát felvennem. Míg én a másik oldalon álltam miszerint nem kell túlzásba esnünk nem a Királynőhöz készülünk. Igen valószínűleg ez volt az oka. A délelőtt nagy részét is el vitte el, és fiúk akárcsak én a múltkor jót szórakoztak az egészen. Mondhatjuk úgy is, hogy visszakaptam. De szerintem ők sokkal jobban élvezték, hisz nem volt senki, aki elronthatta volna a jókedvüket. Csak akkor kezdem el kapkodni, mikor Louis a cipőjét kezdte el keresni a nappaliban. Örült módjára futottam az emeletre, és álltam be a zuhany alá, nem töltöttem ott sok időt, hisz ez most lehetetlen is lett volna. Törölközőbe csavarva ugrándoztam a szobámig, ahol várt az Eleanor Zsarnok Vagyok És Az Én Akaratom Érvényesül Kisasszony által is elfogadott ruha. Kiválasztottam a megfelelő fehérneműket és miután rajtam voltak óvatosan felvettem a ruhát, és a hozzá tartozó cipőt. Kicsit toporogtam benne, hogy megszokja a lábam és ne essek hanyatt az első lépésnél, majd leültem az ágyamra és következett a hajammal való bíbelődés. Ezt sem akartam túlzásba vinni, hisz az este nem rólam szólt, és ehhez tartani is akartam magam. Így befontam pár tincset, és összefogtam azokat. Ezt követte egy gyors sminkelés, olyan mégse úgy nézzek ki, mint aki most kelt ki az ágyból elhatározás miatt, majd az egészalakos tükör elé léptem, hogy szembesüljek magammal .Épp hátráltam egy lépést, hogy távolabbról is megnézhessem magam mikor kinyílt az ajtó.
- Gyönyörű vagy - dugta be Liam a fejét.
- Oh... köszönöm - fordultam felé pironkodva.
- Csak gondoltam szólok, hogy pár perc és indulunk - mondta miközben szélesebbre tárta az ajtót.
- Rendben, azt hiszem egyébként is kész vagyok - indultam meg felé.
Megvárta még mellé érek, és udvariasan maga elé engedett. Lementünk a lépcsőn, ahol a banda többi tagja várakozott, valamint Eleanor és Sophia. Az utóbbi nem igazán tudott lázba hozni, sőt az ellenkezőjét is elmondhattam volna. Eleanor azonnal felpattant, és szorosan magához ölelt.
- Tökéletes ez a kompromisszum - mondta a ruhámra célozva.
- Igen úgy érzem elég jó lett a végeredmény - tettem hozzá.
Louis is jól összeropogtatott, majd végre észbe kaptak, hogy ha nem igyekszenek lekésnek a saját premierjükről. Így hát elkezdtünk szépen libasorban kivonulni.
- Igazán gyönyörű vagy - mondta Harry miközben belé karoltam.
- Köszönöm.
Megeresztett egy gyenge mosolyt, és követtük a többieket. Azóta nem beszéltünk a hirtelen eltűnéséről, igazából nem is tudtam mit kérdezhettem volna. Miért csináltad? Vagy meg vagy te húzatva? Szerintem egyik se lett volna a megfelelő, így inkább hallgattam. Azt hittem ő fogja szóba hozni, de eddig nem tette. A mai nap még hagyom a dolgot, hisz ez az ő nagy eseményük vagy micsoda, de holnap már biztos rákérdezek erre.
Mikor megérkeztünk a premier helyszínére, ott már szinte mozdulni is alig lehetett, és itt nem a hozzátartozókra gondolok. A rajongók, fotósók és természetesen a firkászok ellepték az utcát. Anne és Gemma már valahol elől járhatott, miközben mi még csak most kászálódtunk ki a kocsiból, mi voltunk az utolsók. Lassan toporogtunk előre miközben nem olyan messze tőlünk Zayn, és Niall parádézott miközben hozzátartozóikat keresték. Harrynek és sajnos nekem is feltettek pár igen gusztustalan kérdést, amit próbáltam is figyelmen kívül hagyni. Reméltem, hogy ez lesz a maximum, amit a rendezvény alatt ki kell állnom, hisz ezt még el bírtam volna viselni. Majdnem pontosan a tömeg közepén voltunk mikor Malik fészkelődni kezdett, és ezzel felhívta magára mindenki figyelmét - nos nem mintha olyan sok ember lett volna, aki nem őt vagy valamelyikőjüket nézte volna- de most minden szem rá szegeződött. Körbe- körbe járkált miközben telefonját füléhez szorította.
xx Zayn xx
Igazából frászt kaptam mikor felvettem a telefont. Honor neve villogott rajta, és én azt gondoltam majd kapok egy szép fejmosást miszerint hogy nézek ki vagy valami. Ehelyett szabályosan belesikított a telefonba, amitől az én dobhártyám majdnem kiszakadt.
- Meg fogok süketülni te nő - válaszoltam.
- Ne szórakozz velem Malik, épp most készülök megszülni a gyerekedet szóval nem állok jót magamért - kiabált vissza ingerülten.
- Hogy mi? Mi? Micsoda? - hápogtam, mint valami idióta.
Nem tudtam elhinni, hogy pont most történik ez. Egyszerűen befostam, oké nem szó szerint, de nagyon beijedtem. Rengeteg könyvet elolvastam, hogy mégis mi után mi jön meg ilyenek, most mégsem jutott eszembe semmi.
- Itt vagy még te Tökkelütött? - hallottam a nem túl kedves szavakat.
- Igen, bocsi csak bepánikoltam.
- Ne te... én...én... én pánikolhatok itt. Szülni fogok szóval most azonnal gyere ide.
- Rendben. Rendben. Rendben.
- Tudsz mást is mondani? - piszkálódott ismét.
Tudom, hogy most nagyon nehéz lehet neki, de mégis hogy segítsek, ha csak ilyeneket tud nekem mondani? Jó most nem én vagyok a fontos, és ki kéne keverednem innen, miután összeszedtem a gondolataimat abba is hagytam a körbe-körbe járkálást.
xx Angie xx
Hirtelen megtorpant, és felénk nézett.
- APA LESZEK - kiáltotta, és elrohant, mint valami idióta.
Pár percig néztünk utána, ahogy szerencsétlenkedik, és megpróbált taxit fogni. Végül sikerült, és el is hajtott. Természetesen ezután mi próbáltuk szépíteni a helyzetet, hogy ne mindent ettől legyen hangos, de nem igazán sikerült. Szépen mentünk tovább előre miközben mosolyogtunk, hogy a paparazziknak meglegyen a kellő mennyiségű képe rólunk. Már láttam a szönyeg végét, így gondoltam fellélegezhetek, hisz ez alatt a pár lépés alatt mégis mi történhet? Kicsi, naiv Angie hát nem tudod, hogy csak kérdezned kell, és már jön is a káosz? Miért mondom ezt? Igazán egyszerű, ugyanis az újságírók épp Sophiát faggatták, és ebből szinte már tudni lehetett a végét.
- Igen, nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert szerettem volna részese lenni ennek az egésznek. Én nyugodt, rendes lány vagyok. Nem csinálok felfordulást, nem lesz tőlem hangos a ház. Én nem fogok ártani senkinek - nos ez volt az a mondat, amit valahogy nem tudtam elhinni neki - és a legfontosabb én nem fogom megölni a barátaimat.
Igazából nem is tudom mi volt a kérdés, de az cseppet sem volt kérdéses, hogy az egész kis monológját nekem szánta. Próbáltam tenni, mint aki nem hallott semmit, és mosolyogva elsétálni mellettük, de belül nagyon fájt. Azért, mert tudtam, hogy igaza van - bár nem tudtam, hogy mégis hogyan szerzett tudomást Phebsről, de ettől még így volt - én tehettem róla, hogy ő meghalt.
- Ki kell mennem a mosdóba - mondtam Harrynek rekedtesen, és kibontakoztam öleléséből.
Tartamon kellett magam, hisz nem engedhettem meg, hogy meglássák, már csak azért sem, mert szerintem pont ez volt Sophia célja.
Tudtam, hogy ezt sosem fogom elfelejteni, és igen valószínűleg ez az eset fel fog kerülni a három legrosszabb élményem közé. Fájt is, és mérges is voltam, nem tudom, hogy ez mégis hogy volt lehetséges mégis ezt éreztem. Amint becsukódott mögöttem a wc ajtaja hangos zokogásban törtem ki. Annyira rázott a sírás, hogy a mosdóig alig tudtam eltántorogni. Erősen kapaszkodtam a mosdó szélébe, hogy meg tudjam tartani saját súlyom. Tudom, hogy nem kéne így belelovalnom magam, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy olyan személy lépett be, aki egyáltalán nem számítottam.
- Jaj, Édesem - lépett mellém kedvesen Karen.
Eléggé össze voltam zavarodva enélkül is, így most már még inkább butának érzem magam, hisz nem is értettem miért ilyen kedves velem.
- Jól... vagyok - mondtam szaggatott levegővételek közepette.
- Ha akarnám sem hinném el, hisz csak rád kell nézni.
Vettem pár mély levegőt, hogy úrrá legyek nyekergős sírógörcsömön. Felemeltem a fejem, és szembe találtam magam az igencsak nyúzott tükörképemen. Úgy néztem ki, mint ha valami hatalmas trauma ért volna, hát végülis nevezhetjük annak is, nem?
- Jobban vagy? - próbált szóra bírni Mrs. Payne.
- Miért vagy most velem ilyen kedves? Hisz nem is kedvelsz - bukott ki belőlem, miközben egy nedves zsebkendővel törölgettem az arcom.
- Sajnálom, hogy olyan goromba voltam veled - kért bocsánatot - Tudod mikor nálunk jártál én nem adtam neked esélyt, mert úgy gondoltam, hogy a kapcsolatotok nem lesz hosszú életű. Úgy gondolom, hogy a lányokkal együtt úgy gondoltuk, hogy Liam csak fél egyedül maradni Danielle után, és te kéznél voltál.
Igazából nem sok kedvem volt végighallgatni ezt az egészet, hisz nem mondhatni, hogy bármi pozitív lett volna benne. Sőt lehet még a hangulatomon is rontott, már ha ez lehetséges volt.
- De rá kellett jönnöm, hogy tévedtünk - folytatta - Liam sokkal jobban szeretett, szeret téged, mint azt gondoltuk volna. Sophia az, aki azért van Liammel, mert ő fél az érzéseitől.
- Szóval értsem úgy, hogy nálam is van rosszabb? - sandítottam felé.
- Nem, ez azt jelent, hogy te vagy az, aki a fiam mellé való - javította ki saját magát.
Épp csak befejezte a mondatot mire Ruth és Nicola rohamoztak meg engem, jólesett a törődésük, de ez a hirtelen váltás nekem túl sok volt. Még mindig nem igazán tudtam felfogni, vagy még az előtte hallottak hatása alatt voltam. Kiszabadultam gyűrűjükből, és fel-alá kezdtem el sétálgatni.
- Ha akarod hívünk neked egy taxit - szólalt meg néhány perc után Ruth.
- Nem megyek haza - ráztam a fejem, mikor már szembe voltam velük - Nem akarom, hogy erről szóljon ez a nap - fejtettem ki hosszabban.
Negyed óra alatt sikerült annyira összeszednem magam, hogy úgy gondoltam ki tudok menni. Ha nem éreztem volna úgy akkor is ki kellett volna mennem, hisz perceken belül kezdődött a vetítés. Mikor a terembe léptem éreztem magamon az égető tekinteteket, de nem fordultam meg. Úgy éreztem, hogy ha akármelyikük szemébe néznék képtelen lennék végigcsinálni, azt pedig nem bocsájtanám meg magamnak.
