xx Prológus xx

xx Angie xx

EGY NEHÉZ NAP UTÁN hogy lehetne jobban lazítani, mint a bátyám ökörségét hallgatva? Hát nekem se jut eszembe ennél szórakoztatóbb dolog. Főleg, hogy kivételesen én állok nyerésre a Twisterben. Vagyis helyesbítek csak voltam.

- Áúúú... te gyökér miért rántottad ki a lábam?

- Nyerni akarok Angie - mosolygott bátyám immár felettem állva.

Kezét nyújtotta, amit én rögtön el is fogadtam, majd mikor már saját lábamon álltam röhögve néztem rá.

- De én is azt akartam. Csak most az egyszer - biggyesztettem le a szám, csakúgy mint Louis szokta.

- Nem ér a saját fegyveremet használni ellenem - bökött oldalba.

- Jó tanárom volt - ugrottam a nyakába.

Ezután csakúgy mint kiskorunkban lovacskázni kezdett velem, komolyan ugyanúgy röhögünk egymáson, ugyanúgy hülyéskedünk mint kiskorunkban és ha lehet ez a kötelék még szorosabb lett köztünk.

- A lükék - hallottunk meg egy hangot a hátunk mögül így bátyám velem együtt megfordult.

Hannah karba font kézzel állt a bejárati ajtóban minket nézve.

- HANNAH - kiáltottam, majd leugrottam Lou hátáról és megöleltem őt.

Mások számára furcsa lehet, hogy ilyen jól kijövök a bátyám barátnőjével, de nálunk ez tök természetes.

Majd helycserés támadás követezett és ők ölelgették egymást.

- Na jó azt hiszem én most megyek - mondtam ölelkező párocskámnak és a szobámba mentem.

Keresztbe feküdtem az ágyon és csak bámultam ki az ablakon. Nagyon jól elvoltam így nagyjából egy órát, mikor meghallottam Lou megint Hannahnak énekel. Olyan édes volt mikor ezt csinálta, hogy nekem is rögtön mosoly kúszott az arcomra. Így miközben hallgattam őket eszembe jutott egy dolog, amit már rég meg akartam tenni. Lehet, hogy ki fogják tekerni a nyakam, mert megteszem, de Louis magától úgysem tenné meg. Azonnal bepötyögtem a megfelelő oldal címét és regisztráltam is őt. Nagyobb volt a herce-hurca az egész dolog körül, mint gondoltam volna, így mire végeztem vele a szüleink hazaértek. Hatalmas mosollyal az arcomon mentem üdvözölni őket.

- Sziasztok! Milyen napotok volt? - tudakoltam hatalmas mosollyal.

- Csak a szokásos Kicsim, de te miért vigyorogsz ennyire? - érdeklődött Anya.

- Ugye nem fiú? - kérdezte ijedtem Apu.

- Apa- akadtam.

- Mark, hagyd már őt.

- Egyébként nem csak Hannah nézett be- válaszoltam, majd körülnéztem és nem találtam az említtetett sehol- Hol is vannak?

- Bátyád hazakísérte.

Erre már nem mondtam semmit csak leültem az asztalhoz és néztem, ki a fejemből. Azon gondolkodtam vajon jó ötlet volt-e benevezni őt. Ám töprengésemből a szatyrok hangos puffanása zökkentett ki. Így hát komótosan felálltam és segítettem elpakolni a vásárolt élelmiszereket, majd nekiláttunk a vacsorának. Hamar elkészültünk vele, de Boo Bearnek még se híre se hamva. Lassan nekiálltunk a tésztának, mikor fütyörészve besétált az ajtón és leült mellém. Majd a villámat kivéve a kezemből habzsolni kezdte a vacsorám. Én persze próbáltam visszaszerezni, de mivel fiúból van és három évvel idősebb nálam esélytelen volt.

- Gyerekek hagyjátok már abba- szólt ránk ki tudja hányadszor Apa.

- Boo Bear, van még a konyhában nem kell elenned Angie elől - szólt rá Anya cseppet sem mérgesen.

- De nekem az övé kell - mondta elvékonyított hangon, mire kitört belőlünk a nevetés.

Másnap kótyagosan indultam suliba, sőt már annak is örültem, hogy nem esek el a saját lábamban. Mellettem szinte szökdécselt ez a lökött, amit nem is nagyon értettem és ismét átfutott az agyamon, hogy vajon akkor is így fog örülni mikor megtudja mit tettem.

- Ne legyél már ilyen morci - csípett bele az arcomba.

- Nem vagyok morci csak semmi kedvem itt lenni.

Ezzel rövidre is zártam a dolgot és nem foglalkoztam vele tovább, de az ő arcáról levakarhatatlan volt a rá oly jellemző mosoly. Napközben nem is igen találkoztam vele, sokkal inkább el voltam foglalva a saját osztályom hülyeségeivel. Az órák után viszont ismét találkoztam vele vagyis inkább lóhalálában futott felém.

- HAYDEN, MI A FRÁSZT MŰVELTÉL?- kiáltotta még az épület másik végéből. 

Futni kezdett felém, nyomában Hannah-val, aki gyorsan eltátogott egy " Mindent tud" -ot. Mondatára már képtelen voltam reagálni mert William szemei engem fürkésztek.

- Szóval mit csináltál? - fürkészte arcomat és akárhogy fordultam képtelen voltam kitérni pillantása elől.

- Hát én... vagyis tudom, hogy mennyire szeretsz énekelni, de te magadtól úgysem jelentkeztél volna, így gondoltam majd én.

- Oh.. Angie, te kis lüke - ölelt magához, amit én nem igazán értettem.

- Akkor nem haragszol?

- Jóban rosszban, emlékszel? - súgta a fülembe- Meg nem is biztos, hogy behívnak.

Ezen csak jót mosolyogtam ugyanis én szinte száz szálékig biztos voltam benne, hogy be fogják hívni.

~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.~.

Hát mint látjátok felkerült a Prológus, remélem tetszett nektek és kapok pár komit és pipát.

Szóval hajrá hajrá :)
Puszi Cassy